Prémium

Tehetségmegőrzés válság idején (x)

Portfolio
A válság közepette számos vállalat folyamodik a lehető leggyorsabb és legegyszerűbb költségcsökkentés eszközéhez. Ahogyan az várható, a legtöbben az élőmunka, a továbbképzések és a fejlesztések költségeinek drasztikus megvágásával igyekeznek orvosolni a bevételek visszaesése által okozott problémákat. A tehetséges és jól teljesítő kulcsemberek távozása azonban az effajta lépések szükségszerű velejárója. Mivel a cégek így a fellendülés legfontosabb tényezőit, az értékes alkalmazottakat veszítik el, gyakorlatilag kidobják az evezőt a mentőcsónakból.

A közkeletű mondás szerint a "vállalat tőkéjének kilencven százaléka a nap végén hazamegy", vagyis a kiadások legnagyobb részét kitevő bérköltségek egyben a legértékesebben elköltött forintokat is jelentik. Az értékes alkalmazottak elbocsátása a vállalat- és iparág-specifikus szaktudás elvesztését jelenti, nem is beszélve a korábbi továbbképzésekben fekvő költségekről. A tudás és a vevői kapcsolatok elvesztésének következményeképp a válság elmúlásával nem csupán a humántőke újraépítése okoz majd gondot, hanem az új munkaerő betanításakor ismételten jelentkező továbbképzési költségek is. Ha pedig a növekedés ismét beindul, és a munkaerő-kereslet hirtelen megugrik, a cégek könnyen abban a helyzetben találhatják magukat, hogy régi alkalmazottaikat kell ismét felvenni, azonban a korábbinál jóval magasabb fizetésért.

Annak érdekében, hogy a kulcsfontosságú humántőke elvesztésével szemben alternatívát kínáljon a vállalatoknak, a Közép-európai Egyetem Üzleti Iskolája (CEU Business School) kidolgozta Tehetségmegőrző Programját, mellyel a cégek megőrizhetik a válságos időkben nem foglalkoztatott munkaerőt, a bérköltségek azonnali csökkentése mellett.

' title='
A program a vállalatok kulcsfontosságú humántőkéjének "hibernálását" célozza meg azáltal, hogy lehetővé teszi a szükséges költségcsökkentést, de ugyanakkor felkínál egy lehetőséget a fontos alkalmazottak megvédésére, illetve felvértezi az alkalmazottakat a szükséges tudással, mellyel hatékonyan tudják támogatni a válság utáni fellendülés folyamatát. CEU Business School a kulcsemberek elküldése és munkaszerződésük felmondása helyett azt javasolja a vállalatoknak, hogy küldjék alkalmazottaikat egyéves fizetés nélküli vagy minimálbérrel járó szabadságra, mely alatt a dolgozók elvégzik a tizenegy hónapos full-time MBA képzést a CEU Business School-ban, az alkalmazó cég finanszírozásában. Mivel az órák nem egész nap és nem is a hét minden napján zajlanak a fennmaradó időben munkaórákat is beiktathatnak a tanulók, amikor pedig a cég érzi a fellendülés okozta munkaerőhiányt, a képzésben résztvevő dolgozók automatikusan átléphetnek a hétvégi képzésrendszerbe.


"Nagyfokú rugalmasságot szeretnénk biztosítani, mely lehetővé teszi a vállalatok számára, hogy alkalmazottaiknak több lehetőséget is felkínálhassanak. Még ha egy alkalmazott nem is mutat érdeklődést a program iránt, a tény, hogy érzi cége megbecsülését, tovább erősítheti lojalitását. Ez jelentősen megkönnyítheti a későbbi munkaügyi tárgyalásokat a válságot követő fellendülés időszakában, amikor a vállalat ismét munkahelyet tud számára biztosítani" - számolt be az intézmény terveiről Ewout van der Schaft dékán-helyettes.

Magyarország és a régió egyik meghatározó befektetőjét, a KÉSZ Holding Zrt.-t is nehéz döntések elé állította a recesszió, így alkalmazottaik védelme érdekében a programban való részvételre kötelezték el magukat. " A menedzsment reményei szerint egy év alatt javul majd a piaci helyzet, így arra törekszünk, hogy tehetséges dolgozóinkból a CEU Business School programjának segítségével fiatal, lendületes vezetői utánpótlást hozzunk létre." mondja a vállalat terveiről Lénárt Szabolcs operatív igazgató. "A legnehezebb döntés kétségkívül a legrátermettebb munkatársak elengedése lesz, hiszen a válság során is szükség van szakértelmükre, és a tizenegy hónapos képzés alatt hiányozni fognak a cégből. Azonban szorosan együttműködünk majd az egyetemmel, és az MBA képzésben résztvevő diákoknak lehetősége lesz betekintést nyerni a cég igazgatótanácsi üléseibe, hogy az egy év leteltével minden tekintetben felkészült vezetőként térhessenek vissza." (x)

' title='
RSM Blog

Rejtett transzferár kockázatok

A magyar transzferár szabályozás keretében végzett NAV ellenőrzések során leggyakrabban az árképzés és az alkalmazott módszertan kerül előtérbe. Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet kap az is

Grandio Blog

A kötvénypiac csendes forradalma

Sokan temették már a kötvénypiacot az utóbbi évek során, azonban a jelenlegi hozamszintek mellett épp most kínálkozhat kivételes lehetőség a hosszú távban gondolkodó befektetőknek. A mosta

Holdblog

Azok a marhák...

Érzek némi bűntudatot a tegnapi dupla Angus-burger után. Még jó, hogy volt mellette sült krumpli is, legalább lefelé tolta az átlagos, kajánkénti szennyezésemet. Ám a... The post Azok a marh

Sikerklub hazai kkv-nak

Sikerklub hazai kkv-nak

2025. szeptember 16.

Követeléskezelési trendek 2025

2025. szeptember 16.

REA SUMMIT 2025 – Powered by Pénzcentrum

2025. szeptember 17.

Portfolio Future of Finance 2025

2025. szeptember 18.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod

Ez is érdekelhet