
Az Azonnali Fizetési Rendszernek (AFR) köszönhetően ma már a 10 millió forint alatti elektronikus úton indított forintátutalások 0-24 órában 5 másodpercen belül teljesülnek, az év minden napján. Sőt, a bankszámlaszám helyett akár e-mail cím vagy telefonszám megadásával is utalhatunk a címzettnek. A rendszer stabil és népszerű, nézzük hát, hogy a vállalkozásoknak milyen sokrétű előnyei származnak a használatából.
MNB: fókuszban a KKV-k támogatása
A vállalkozások számára kedvező és kiszámítható hiteleket elérhetővé tevő NHP Hajrá program meghirdetése mellett a Magyar Nemzeti Bank számos más eszközzel is igyekszik segíteni a vállalkozásokat abban, hogy új lendületet nyerjenek fejlődésünkben.
Azonnali Fizetés a vállalkozásoknál
Az AFR bevezetése előtt a bankközi átutalások csak munkanapokon, 7 és 17 óra között teljesültek, átlagosan 1,5-2 óra alatt. Az új rendszerben a 10 millió forint alatti elektronikus úton indított forintátutalások az év minden napján szinte azonnal célba érnek. Sőt, az ún. másodlagos azonosítók megadásával az e-mail cím, a telefonszám vagy az adószám ismeretében is végrehajthatóak; nagyban egyszerűsítve nemcsak a lakosokat, hanem a vállalkozásokat is pénzügyeik kezelésében.
Az azonnali fizetés a ráépülő szolgáltatásokkal kiegészülve (pl. mobilfizetési alkalmazás) a legkényelmesebb és leggyorsabb módját kínálják a fizetésnek. Mivel azonnal utalni tudjuk a pontos összeget, nem kell a visszajáró összegével foglalkoznunk, és üzleti partnereink sürgős kifizetése is egyszerűen teljesíthető.
Érdemes másodlagos azonosítót regisztrálni
Ha a kártyás fizetést nem tudtuk biztosítani ügyfeleinknek, most olcsón tudunk fejleszteni, hiszen már nem feltétel a banki terminál telepítése, akár egy mobiltelefon is elég a fizetéshez. Ráadásul szerződnünk sem kell bankkal, egy aktív bankszámla is bőven elég, amire a vevőink kifizetései befolynak. A szolgáltatási szektorban dolgozóknak (p. fodrász vagy villanyszerelő) érdemes másodlagos azonosítót regisztrálniuk, hiszen így ügyfeleik azonnal, érintésmentesen ki tudják fizetni a szolgáltatások árát. Sok olyan szakmában hasznos lehet ez, ahol nem állandó üzlethelységben dolgozik a vállalkozó.
A vállalatok közötti pénzmozgásban is fontos szerepe van az azonnaliságnak. Beszállítóink, partnereink közötti kifizetések nem feltétlenül igazodnak a banki nyitvatartási időhöz, sok esetben jóval hamarabb vagy később szükséges egy-egy összeget átutalni. Az azonnali fizetéssel mindez könnyen áthidalható, az üzletmenet megszakítása nélkül.
Azért is előnyünk származhat abból, ha az áruink/szolgáltatásaink ára azonnal megjelenik bankszámlánkon, mert így mi is folyamatosan fizetőképesek leszünk, nem szükséges órákat vagy akár egy egész hétvégét várnunk arra, hogy pénzünket tovább utalhassuk.
Az azonnali fizetési rendszerben egymással versenyeznek a pénzügyi szolgáltatások, így a felhasználók számára könnyedén összehasonlítóvá válnak. A közöttük lévő verseny a megoldások színvonalát is magasabb szintre emeli.
Néhány banknál már fizetési kérelmet is küldhetünk a másodlagos azonosító (mobilszám vagy e-mail cím) ismeretében. Annak, aki a kérelmet megkapja, nincs más dolga, mint az utalást 30 napon belül jóváhagyni. Sokféle vállalkozásnak okoz mindez jelentős könnyebbséget, főként a közműcégeknek és minden olyan szolgáltatónak, amely rendszeresen számláz, illetve nagy ügyfélkörnek állít ki díjbekérőket.


(x)
Adó- és vámemeléssel fékeznék a Temu és Shein ruháinak áradatát – A pár eurós drágulás hozhat változást?
Célkeresztbe kerültek az ultra fast fashion iparág szereplői.
Megjött az első európai válaszfenyegetés Trump vámjaira
A németek szerint határozottnak kell lenni.
Évtizedek óta nem látott incidens történt egy spanyol városban: csúnyán elfajult a helyzet
Torre-Pachecóban szélsőjobboldali csoportok csaptak össze bevándorlókkal.
Itt van Trump Ukrajna-fordulata? – Milliárdos üzenetet küldhet Oroszországnak
A CBS News forrásai szerint új pénzügyi támogatás jöhet Kijevnek.
Szegény, de szexi...
Kicsit kapitalista, kicsit szocialista; kicsit nyugati, kicsit keleti; kicsit drága, kicsit olcsó: ez Berlin Zentuccio szemüvegén át. A HOLDBLOG állandó világutazó szerzője a német fővárosról
Top 10 osztalék részvény - 2025. július
Július elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző hón
Mi a baj a statisztikáról szóló törvény új, anonimizálásra vonatkozó definíciójával?
A Magyarország versenyképességének javítása érdekében egyes törvények módosításáról szóló 2025. évi LXVII. törvény* több ponton is módosította a hivatalos statisztikáról szóló
Hulladékhő újragondolva: így fűtik Finnországban az otthonokat
Az adatközpontok működése hatalmas mennyiségű hőt termel, amely a legtöbb helyen kárba vész. A pazarlást felismerve Finnország a számítógépes feldolgozólétesítmé
ESG szabályozás 2025: fontos változások és lehetőségek a magyar vállalatoknak
Az elmúlt hetekben több fontos változás is történt az ESG nemzetközi és magyarországi háza táján. Blogbejegyzésünkben a legfontosabb módosításokat és tudnivalókat gyűjtöttük össze 20
Balásy Zsolt (és a HOLD) új kollégát keres
Az After Hoursben is elhangzott, a LinkedIn-en is fent van: junior elemző kollégákat keres a HOLD. Ritkán hirdetünk meg elemzői állást nyilvánosan, szóval kérünk minden... The post Balásy Zsol
Spórolj energiát, kapj pénzt - új lehetőség a vállalkozásoknak!
A KEHOP Plusz-4.1.6-25 kódszámú hitelkonstrukció célja, hogy kedvezményes, kamatmentes kölcsön révén segítse a mikro-, kis- és középvállalkozásokat, valamint a víziközmű szolgáltatókat
Nyaralás helyett elemzőt keresünk Zsidayval
Zsiday Viktorral junior elemzőket keresünk, ahelyett, hogy nyaralnánk. Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, You


Ismét pofon vágta Európát a kínai autóipar
A Xiaomi autója árnyékot vethet a Porsche modelljeire is.
Hogy érinti a magyar gazdákat, ha Ukrajna tényleg csatlakozik az Európai Unióhoz?
A szomszéd felvételét nagy viták övezik.
Mégis hogy mehetett csődbe egy nagy utazási iroda?
Ennyire erős a verseny?
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?