
A Shopper Park Plus (SPP) közvetlenül és leányvállalatain keresztül 4 csehországi és 14 magyarországi kiskereskedelmi ingatlanból álló portfóliót tulajdonol, amely több mint 320 ezer m2 bruttó bérelhető területtel rendelkezik.
Az átlagosan 95 százalék fölötti kihasználtsági rátával működő kiskereskedelmi egységeknek közel 600 bérlője van.
Az SPP-ben egy leányvállalaton keresztül részesedéssel rendelkezik az Adventum egyik befektetési alapja. A vállalat az elmúlt években folyamatosan bővítette portfolióját, több kelet-közép-európai országban is jelen van, hosszú távú célja, hogy a régió jelentős retail park portfolió tulajdonosává és üzemeltetőjévé váljon.
A Budapesti Értéktőzsdén első alkalommal bocsátanak ki euróalapú részvényt, amit a lakossági befektetők október 20-án 14.00 óráig, az intézményi befektetők pedig október 20-án 18.00 óráig jegyezhetnek.
A részvényekre 11,5 eurós maximális áron tehetnek jegyzési ajánlatot az OTP Private Banking és az OTP Global Markets, valamint a Concorde ügyfelei, a részvényjegyzésben forgalmazóként részt vevő OTP Bank Nyrt. és Concorde Értékpapír Zrt. hálózatában. A végleges árat az intézményi könyvépítés lezárását követően a kibocsátó – a forgalmazókkal történt egyeztetés után – az előre megadott 10,8–11,5 eurós ársávon belül határozza meg. Amennyiben az intézményi könyvépítés lezárását követően kialakuló végleges ár alacsonyabb lesz a maximálisnál, a különbözetet a lakossági befektetők visszakapják a forgalmazóktól.
A ingatlanbefektetésekre többnyire jellemző inflációs alapvédettség mellett a befektetőknek az euróalapúság is hozzáadott értéket jelenthet az SPP részvények esetében. Egyrészt azért mert a részvényekkel euróalapon kereskednek majd a tőzsdén, másrészt a kiskereskedelmi egységek bérleti díja a partnerek zöménél euróban van rögzítve. A vállalat hosszabb távon a kelet-közép-európai régió jelentős retail park portfólió tulajdonosává és üzemeltetőjévé kíván válni
– közölte a Portfolioval Bárány Kristóf, az SPP-ben egy leányvállalaton keresztül részesedéssel rendelkező befektetési alapot kezelő Adventum alapító partnere, aki szerint ennek érdekében további terjeszkedésben gondolkodnak ebben a térségben.
A részvénykibocsátással és jegyzéssel kapcsolatos információk nem teljes körűek további részletek a Shopper Park Plus, az OTP Bank és a Concorde weboldalain találhatók.
Általános jogi tájékoztatás
Jelen közzététel a 1129/2017/EU rendelet alapján reklámnak minősül. A közzététel célja, hogy valamennyi befektető hozzáférjen ugyanazon szabályozott információkhoz és így a Shopper Park Plus Zrt. (a Társaság) teljes körű transzparenciát biztosítson, illetve teljes mértékben megfeleljen a 1129/2017/EU rendelet, az 596/2014/EU rendelet, valamint a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény (Tpt.) alapján fennálló tőkepiaci előírásoknak. A jelen közzétételben foglalt információkkal kapcsolatban a Társaság a 1129/2017/EU rendelet alapján értékpapír kibocsátásával kapcsolatos, az MNB által jóváhagyott tájékoztatót tett közzé, amely elérhető a Budapesti Értéktőzsde honlapján, az MNB közzétételi honlapján, a Társaság honlapján, a Concorde Értékpapír Zrt. mint forgalmazó honlapján és az OTP Bank Nyrt., mint forgalmazó honlapján. Az MNB a tájékoztatót a 1129/2017/EU rendelet teljességre, érthetőségre és következetességre vonatkozóan meghatározott előírásainak történő megfelelés szempontjából hagyta jóvá, és az nem tekinthető a Társaságra, valamint az értékpapírok minőségére vonatkozó ajánlásnak.
A befektetőknek a befektetési döntés meghozatala előtt célszerű elolvasniuk a tájékoztatót annak érdekében, hogy teljes mértékben megértsék a vonatkozó befektetési döntés potenciális kockázatait és előnyeit, illetve a befektetési döntés meghozatalát megelőzően érdemes körültekintően mérlegelni a Társaságba, valamint annak értékpapírjaiba történő lehetséges befektetés jogi, adózási vagy megtérülési következményeit, ideértve a befektetés előnyeit és a vonatkozó kockázatokat. A Társaság felhívja a figyelmet, hogy a Társaság és képviselői, a Concorde Értékpapír Zrt. mint forgalmazó, illetve az OTP Bank Nyrt. mint forgalmazó nem vállalnak felelősséget a befektetők által levont következtetéseken alapuló befektetési döntésekért, azok hátrányos jogi következményeiért, illetve pénzügyi veszteségekért.
Címlapkép: Getty Images
(X)
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Békecsúcs Budapesten: Ukrajna tűzszünetről beszél – Megérkezett Kijevből a javaslat
Ez fontos lépés lenne.
Milliárdos bizniszt készít elő az UniCredit, lepasszolná egy portfóliója kockázatát
Főként kkv-hitelekről van szó.
Elkaszálta a román alkotmánybíróság a készülő nyugdíjszigorítást
Megmenekültek a bírák és ügyészek.
A bértranszparencia csak egy a sok közül − Még több trendelemzés egy helyen a HR-szakma nagyágyúitól
HR-trendek felülnézetből.
Kiszivárgott az amerikai béketerv: hatalmas fordulat jöhet - Putyin állítólag komoly kompromisszumot dobott be
Ez komoly áttörés lehet, ha tényleg igaz.
Ez a legnagyobb hülyeség, amit egy kormány tehet, mégis újra megpróbálják
A saját sírjukat ássák meg, de valamiért mindig visszajönnek hantolni.
CSOK Plusz: Hogy lehet első lakásszerző egy házaspár, amikor van közös lakásuk?
Hogy lehet az, hogy egy házaspárnak van/volt egy 100 százalékban a tulajdonában lévő lakás, mégis első lakásszerzőnek minősülnek CSOK Plusz szempontjából? Márpedig egyes értelmezések sze
Forradalom a konnektorban
Megint mi vagyunk a Nyugat és a Balkán kereszteződése. Nyugatról érkezve nálunk vannak az első lila foltok, keletről haladva itt vannak az első kékek. Egyszeri... The post Forradalom a konnektor

Comcast Corporation - elemzés
Upgrade-eltem a roic.ai előfizetésemet, már API-n keresztül tudok lekérdezni egy csomó adatot (írok majd a tapasztalataimról), és egy tesztelés keretében újra elkészítettem az októberi Top10
Az új világrend játékszabályai kezdenek kirajzolódni
A globalizáció évtizedeit a szuverenitás kora válthatja fel világ vezető think tankjeinek elemzései szerint. A nagy kérdés az, hogy a mindennapjainkat átalakító radikális változás előtt á
Marathon Digital Holdings - kereskedés
Szerdán eladtam a csomagom felét 23 dolláron, ez kb. 60% hozamot jelent. Azóta esik, a maradék hozama már 40% alá ment. Volt előtte pár hír, miszerint már több mint 50 ezer bitcoinja van a
Zsiday Afrikában (HOLD After Hours)
Az e heti vendég Zsiday Viktor, jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Pod

Bértranszparencia: mit jelent a HR számára, és miért kell most lépni?
A bértranszparencia már nem jövőbeli kihívás, hanem a jelen egyik legfontosabb HR-témája. Az EU 2023/970 számú irányelve új korszakot nyit a munkáltatók és a munkavállalók közötti bizalo

Maradt a befektetési fokozat: az S&P nem változtatta Magyarország besorolását
Az S&P péntek este (2025.10.10.) nem változtatott Magyarország szuverén adósbesorolásán: maradt a BBB-, negatív kilátással. Külön részletes értékelést ezúttal nem adtak ki. Regős Gá


Nem az a kérdés, hogy lufi-e az AI-boom, hanem, hogy mikor lesz vége
Milyen jövő vár a mesterséges intelligenciára?
Budapestre jön Trump és Putyin: ennél nagyobb realitása még nem volt a békének
Bár maradtak még kérdőjelek.
A garantált veszteség
Feltörhetetlen pénztárcák, elvesztett tízmilliók, fiktív kriptodevizák – új évaddal folytatódik a Préda
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!