befagyott euro
Prof

Ha befagy a pénzcsap, még a legnagyobbak is térdre rogynak

András Bence
Nem elég a szuper üzlet és nem elég nyereségesnek lenni, ugyanis ha elfogy a likviditás, akkor a legerősebbeknek is annyi. A pénzügyi veszélyek különös fajtája a likviditási kockázat, azon belül is elsősorban a refinanszírozás kérdése. A pénzügyi válság során számos olyan bankház került szorítóba, akik egyébként jól működtek és kellő mennyiségű tőkével bírtak. Ebben a cikkben elmeséljük egy nagybank hírhedt bukását, majd pedig bevezetést nyújtunk a likviditási kockázat számszerűsítésébe a szabályozás szempontjából. Természetesen mindent megteszünk, hogy a mélyebb szakmai részleteket közérthető üzenetekbe sűrítsük, de mégis teljes képet adjunk erről a kritikus pénzügyi kockázatról.

Ha valaki profitálni akar a pénzügyi világból, annak elkerülhetetlenül szembe kell néznie annak árnyoldalával: a pénzügyi kockázatokkal. Kis- és nagybefektetők, bankok, biztosítók, és hedge fundok, mind tisztában kell lenniük a veszélyekkel. Ahogy azt a Portfolio Prof pénzügyi kockázatokról szóló cikkeiben korábban bemutattuk: a három legfontosabb kockázati típus a hitelkockázat, a piaci kockázat és a működési kockázat, még ha ez utóbbi nem is közvetlenül pénzügyi jellegű. E három csatorna az, amivel a szabályozás is kiemelten foglalkozik, és ezek azok a kockázatok, amire kötelezően tőketartalékot kell képeznie a bankoknak. Csakhogy ez még nem minden.

Itt van ugyanis a likviditási kockázat is.

Ez egy olyan arca a pénzügyi kockázatoknak, amely a válságos időkben látszik csak meg igazán. Olyankor viszont halálos lehet.

Több híres vállalati bukás is köthető a likviditási kockázathoz, ilyen volt például a Long-Term Capital Management nevű hedge fund döbbenetes esete, amivel korábban itt a Portfolio Prof-on is foglalkoztunk. Van ugyanakkor erre egy banki példa is, a Northern Rock bukása, amely még érdekesebb a mondandónk szempontjából. Tekintsük is át, hogy pontosan mi történt ezzel a brit nagybankkal a válságban! 

Amikor befagy a likviditás

2007-et írunk, az Egyesült Államokból futótűzszerűen terjed, hogy a jelzáloghitelek piacával baj van. Az ingatlanpiacra épülő pénzügyi termékekről pedig egyesek már sejtik, hogy mérgezőek. A bankok kezdenek nagyon bizalmatlanná válni egymással szemben, hiszen nem tudják, ki mennyire van kitéve a rossz minőségű jelzáloghiteleknek, vagy úgy általában ennek az egész piacnak (vannak itt még kapcsolódó ABS-ek, MBS-ek, CDO-k, és sok más finomság). 

Ekkoriban a piacon reflexből irtózni kezdtek a köztudottan jelentős jelzáloghitel-portfólióval rendelkező bankoktól, és a Northern Rock pont ilyen volt.

A súlyos bizalomvesztés miatt a hasonló intézményeknek komoly nehézségei akadtak a lejáró pénzpiaci eszközeikkel. Vagy egyáltalán nem, vagy csak nagyon drágán tudták azokat megújítani.

A bankokról itt tudni kell, hogy a hosszabb lejáratú eszközeiket (például a hiteleiket) gyakran rövid lejáratú forrásokkal finanszírozzák. Nagyon gyakori, hogy az üzletükhöz szükséges forrást nem tudják - vagy nem is akarják - kizárólag betéttípusú kötelezettségekből fedezni. Sokszor ők maguk is hitelt vesznek fel, hogy növekedni tudjanak. Ez utóbbi módszert hívják úgy az angolban, hogy wholesale finanszírozás, ami egy igen tág kategória erre a gyakorlatra. (Szó szerint "nagykereskedelmi" finanszírozást jelent.)

Önmagában semmi probléma nem volna ezzel, hiszen ez egy elfogadott és profitábilis üzleti stratégia része is lehet. A gond csak az, hogy ha egy bank hitelképessége megkérdőjeleződik, akkor a többi pénzpiaci szereplő már nem fogja túl szívesen forrással ellátni. Vagyis, ha valaki túlságosan nagy arányban támaszkodik erre a csatornára, akkor a romló megítélése akár súlyos válsághoz is vezethet.

A Northern Rock-kal pontosan ez történt. Durván 75 százalékban támaszkodott wholesale-jellegű finanszírozási csatornákra, ami 2007-ben nagyon rosszul jött ki. Hiába volt egyébként jó az üzleti modell, és alapvetően szolvens a bank.

A pénzcsapok befagyásával a Bank of Englandhez kellett fordulnia, mint végső hitelezőhöz. Pár nap alatt 3 milliárd fontnyi forrást kellett bevonnia, és a bank részvényárfolyama azonnal mélyrepülésbe kezdett.

Mindez oda vezetett, hogy a bankfiókok előtt kígyózó sorok alakultak ki. Az emberek menekíteni kezdték a pénzüket, vagyis szó szerint bankroham indult meg, és több milliárd fontnyi betéttől esett el az intézmény.

A bankrohamoknak egy olyan különös fajtája volt ez, ahol az ok-okozati szál pont fordítva volt. A Northern Rock nem azért került likviditási válságba, mert megrohamozták az ügyfelek, hanem azért rohanták meg, mert illikvidnek gondolták. Az állam és a jegybank végül bejelentette, hogy minden betétet garantálnak. 

2008 januárjában a jegybank már 26 milliárd fontnyi hitelt nyújtott a Northern Rocknak, és innentől kezdve nyilvánvalóvá vált, hogy nincs visszaút. A bank lényegében állami kézbe került, és mindez jelentőset rúgott a brit államadósságon.

Bírni kell a stresszt

Ez az eset talán a legjobb példa arra, hogy egy amúgy egészségesen működő, prudensnek tekinthető bank, miként tud összeomlani a likviditási gondok alatt. A Northern Rock vezetői igen nagy kockázatot vállaltak azzal, hogy nem diverzifikálták a finanszírozási profiljukat. Valószínűleg nem értették, hogy ez komoly veszély, és így teljesen felkészületlenek voltak a 2007-08-as, rendkívül stresszes piaci körülményekre.

Ez a brit bank persze nem volt ezzel egyedül: a pénzügyi válság 2007-es korai fázisában mások is küszködtek még hasonló likviditási nehézségekkel. Nem is kevesen. A legtöbbjük üzletileg jól működött, és kellő mennyiségű tőkével is bírt, csak éppen a likviditáskezelésük hagyott némi kívánnivalót maga után.

2007 előtt a pénz- és tőkepiacok dúskáltak a likviditásban, a bankok pedig ehhez voltak szokva. Nem gondolták, hogy ez akár hirtelen meg is változhat. Sőt, olyan drámaian, hogy a piacok akár hónapokra kiszáradnak. A bankok így számos piacon kerültek akkora nyomás alá, hogy a jegybankoknak kellett közbelépnie. A Northern Rock esetében pedig ugye már közvetlenül az intézmény alá is mankót kellett rakni.

Kiderült: itt sem jó a szabályozás

A 2007-09 között lezajló pénzügyi válság a kockázatkezelés és a szabályozás komoly hiányosságaira mutatott rá, amit követően a banki gyakorlat és a bázeli irányelvek is jelentősen módosultak. A hitelkockázat, a piaci kockázat és a működési kockázat mellett természetesen a likviditási kockázat sem maradt ki az átalakítások sorából.

Két új standard született ezen a téren, méghozzá mindkettő a likviditási kockázat fentebb említett refinanszírozási problémájára fókuszálva.

Az első arról szól, hogy meg kell erősíteni a bankok rövidtávú ellenálló képességét a likviditási sokkokkal szemben. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy olyan mennyiségű és minőségű likvid eszközzel (HQLA) kell rendelkeznie a bankoknak, amivel akár egy hónapig is kibírják a piaci csapok elapadását. Ezt a standardot hívják úgy a szakmában, hogy LCR (Liquidity Coverage Ratio).

A második rendszer már a hosszútávú ellenállóképesség javításáról szól. Olyan ösztönzőket vezet be, amely a bankokat a stabilabb finanszírozási források felé tereli. A cél itt az, hogy fenntarthatóbb eszköz-forrás lejárati struktúrát alakítsanak ki, és így ellenállóbbá tegyék az intézményeket. Ez utóbbi keretrendszert hívják úgy, hogy NSFR (Net Stable Funding Ratio), amely az LCR-t kiegészítve már egyéves időhorizontot fed le.

LCR

Anélkül, hogy a részletekben túlságosan elmerülnénk, nézzük most meg, miként is próbálja a bankok stabilitását garantálni az első pillér, az LCR. A cél itt az, hogy a bankok minden pillanatban tartsanak olyan eszközöket, amiket nagyon könnyű pénzre váltani. Ilyen például egy amerikai vagy német államkötvény, aminek hatalmas piaca van, és rendkívül jó minőségű eszköznek tekintik, szinte elhanyagolható hitelkockázattal. 

Ha a finanszírozási piacok elkezdenek fagyni, akkor mindaddig, amíg el lehet adni (vagy kölcsön lehet adni) azt a bizonyos német államkötvényt, addig a bank képes lesz pénzhez jutni, és tudja majd fedezni az éppen lejáró kötelezettségeit.

Fontos itt tudni, hogy amikor piaci stressz van, akkor az nagyon sok pénzügyi eszközt érint egyszerre, és tényleg csak a legbiztonságosabb kötvények nyújtanak kellő biztosítást. A jó minőségű eszközök viszont következetesen alacsony megtérüléssel szolgálnak, így üzletileg nyilván nem lehet bármennyit tartani belőlük. Az LCR azt mondja, hogy ha már a pénzáramlások 30 napos fedezését biztosítja a bank, az elég lehet. Ennyi idő alatt ugyanis a banki menedzsment már képes korrekciós lépések meghozatalára. Vagy ha minden kötél szakad, akár a jegybank is közbeléphet.

A standard azt írja elő, hogy számoljuk ki a 30 nap alatt felmerülő nettó pénzkiáramlásokat egy adott forgatókönyv mentén, és azt a HQLA eszközeinkkel 100%-ban fedezzük be. Természetesen ha valóban beüt a baj, akkor már ezeket a védekezésre fenntartott eszközöket is be lehet vetni, vagyis az LCR - ami ennek a fedezetnek az arányát jelenti - olyankor akár 100% alá is csökkenhet. Normál körülmények között viszont folyamatosan fölötte kell tartani, és ezért a LCR-ról a bankoknak rendszeresen jelentéseket kell készíteniük. Ez utóbbi nem kicsi feladat, a nagyobb bankoknál külön csapatok foglalkoznak vele.

Folytatásként vegyük most át röviden a másik kiemelt pillért, a hosszabb időtávot lefedő NSFR-t, mielőtt a konklúzióra térünk.

NSFR

A cél itt az, hogy a bankok olyan finanszírozási struktúrát alakítsanak ki, aminek ha kirúgják az egyik lábát - például a wholesale finanszírozást a Northern Rock esetében - attól még ne rogyjanak össze. Ez a keretrendszer gyakorlatilag limitálja a rövidtávú finanszírozási formák használatát, és piedesztálra emeli a stabil forrásokat.

Az NSFR fő egyenlete az, hogy a rendelkezésre álló stabil finanszírozás (ez az ASF: available stable funding) minden esetben legalább 100 százaléka legyen a szükségesnek (az RSF-nek, ami a required stable funding rövidítése). Egy kicsit konkrétabban fogalmazva, ez azt jelenti, hogy a bank tőkéje és egyéb forrásai megbízhatóan rendelkezésre kell álljanak a bank éves likviditási igényeinek a kielégítésére.

Nyilván, ezt fenntartani nem egyszerű feladat. Meg kell ugyanis vizsgálni, hogy pontosan mi mikor jár le, és ezt miként lehet jól kiegyensúlyozni az eszköz és forrásoldal megfelelő összetételével. Az NSFR lényegében arról szól, hogy mindezt tűpontosan definiálják, majd pedig a szükséges igényt a nemzetközileg elfogadott gyakorlat mentén kalibrálják.

Ez a beállítás tipikusan úgy működik, hogy a hosszabb lejáratú kötelezettségeket stabilabbnak értékelik. Ugyanígy, a háztartások és kisvállalkozások által elhelyezett betétek is stabilabb pénzforrásnak számítanak, mint mondjuk egy bankközi hitel. Egyszóval a lejárat mellett, a finanszírozó személye és a finanszírozás formája sem mindegy.

A NSFR-on belül ezeket a forrásokat kategorizálják és pontozzák, hogy egy közös módszertan mellett lehessen kiszámolni az ASF-et, vagyis a rendelkezésre álló stabil finanszírozási forrást. Ugyanígy megközelítve a refinanszírozási szükségletet, vagyis az RSF-et is kategorizálással és pontozással állapítják meg, az egyes tételek lejárata és likviditási értéke függvényében.

Ahogyan az LCR, úgy az NSFR bevezetése, illetve folyamatos betartása is nagyon komoly kihívás elé állította a bankokat. Mindez ugyanakkor elengedhetetlen volt, hogy ne legyen egy újabb Northern Rock-féle bukás.

Ha újra elzáródnának a csapok

Ahogy a fenti keretrendszerek rövid összefoglalójából is érződik: nem kicsi változáson ment keresztül a banki likviditáskezelés. Az NSFR és az LCR súlyos követelményeket állított a bankok felé, amihez egyeseknek évekbe telt alkalmazkodni.

A kérdés csak az, hogy egy újabb nagy felfordulásban, amikor ismét befagynak a pénzcsapok, vajon mit ér majd ez az egész. A likviditási kockázatra nem lehet tőkét képezni, mert nincs az a pénz a világon, ami fedezni tudná azt a finanszírozási igényt, ami ilyenkor keletkezhet. Nincs tehát másik út, minthogy a bankokat stabilabb források, és biztosabb rövidtávú tartalékok felé tereljük.

Persze, hogy mindez a legújabb bázeli keretrendszerrel sikerült-e, azt majd a következő pénzügyi válság dönti el.

Címlapkép forrása: Getty Images

Föld Holdról
herszon ukrajna stock
Holodomor
Ukrán gabona
2022. november 30.
Agrárszektor Konferencia 2022
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Könyvelő munkatárs

Könyvelő munkatárs
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
covid korhaz