Pénzügyi támadás sújtja Oroszországot - Új szintre lépett a gazdasági háborúzás

Az oroszok sosem titkolták a területi ambícióikat. Már 2008-ban vért ontottak Grúziában, Ukrajnát pedig 2014 óta nyomasztják. Ami idén történt, az ennek a hódító viselkedésnek az egyenes folytatása. Immár nyílt háború vette kezdetét, amibe a nyugati országok továbbra sem akarnak vagy mernek katonákkal vagy akár csak repülőkkel beavatkozni. Szó nélkül viszont mégsem tűrik, hogy Európában csak úgy területeket ragadjon magához az orosz medve.

Az Egyesült Államok és az Európai Unió reflexe most is ugyanaz volt, mint 2014-ben: gazdasági szankciókkal sújtották Oroszországot.

Ahogy akkor, úgy ma is fel kell tennünk a kérdést, hogy pontosan mit is ér mindez. El lehet-e téríteni az orosz hódítói szándékot gazdasági hadviseléssel?

Ennek a megválaszolásához három dolgot kell átnéznünk.

1. Az első, hogy Oroszország gazdasága pontosan milyen szerkezettel bír, és hogy a nyugati szankciók hogyan és mennyire tudnak neki ártani.
2. A második pont, hogy a 2014-es eseményekre adott szankciós lépések mai szemmel nézve mit is értek el.
3. Végül pedig azt kell feltérképeznünk, hogy az eddig bejelentett intézkedések mennyiben mások a korábbiakhoz képest, illetve a mai orosz gazdaságot ezek miként érinthetik. Mint látni fogjuk, mára egy sokkal fojtogatóbb szorítást is hajlandó bevetni a nyugat.

Kezdjük most az első ponttal, az orosz gazdaság rövid áttekintésével!

Mi árthat Oroszországnak?

Oroszországról köztudott, hogy energia-szuperhatalom. Területét tekintve ő a legnagyobb ország a Földön, ebből is következően a globális energiaforrások durván 30 százalékát tudhatja magáénak. Ezek az adottságok alapjaiban határozzák meg az ország gazdasági struktúráját, és így az állami bevételek szerkezetét is. Így nem meglepő, hogy ez utóbbit 40 százalékban az energiaexport adja (az olaj és a gáz). Egyes becslések szerint a természeti erőforrásokból felhalmozott készletük az orosz hazai össztermék (GDP) 60 százalékára is rúghat, vagyis az ország igen komoly tartalékokkal rendelkezik.

Ez a hatalmas természeti vagyon nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Oroszország ma már Európa ötödik legnagyobb gazdasága. Ez tette lehetővé a számukra, hogy még a nagy népességükhöz mérten is kirívóan sok dollármilliárdos oligarcha élhessen az országban. Ugyanez a körülmény hajtja azt is, hogy az oroszok máig hatalmas összegeket képesek a hadseregükre költeni, miközben egy rendkívül kedvező adórendszert tartanak fent.

Az orosz vezetés tisztában van a nyersanyagfüggőségével, és ezért jelentős erőfeszítéseket is tett az évek során az országa fejlesztésére. A Bloomberg felmérése szerint Ukrajna 2014-es megtámadásakor a világ 14. leginnovatívabb országa volt Oroszország, éppen Svájc és Norvégia előtt. Azóta már a 24. helyre csúsztak vissza, de mindez még így is szépen jelzi, hogy az oroszok a tudományos és mérnöki innovációkon keresztül új alapokra próbálták helyezni a gazdaságukat.

Mégis kijelenthető, hogy ez egyelőre még nem sikerült, és így az oroszok továbbra is a Föld kincseinek köszönhetik a vagyonukat – ami tegyük hozzá, rendkívül egyenlőtlenül oszlik szét az országban.

Ha valaki tehát megkérdezi, hogy gazdaságilag hogyan lehet úgy szankcionálni Oroszországot, hogy az fájjon is, akkor a válasz elsőre egyszerűnek tűnik. Az energiaszektoron keresztül. Ami miatt ez mégsem annyira könnyű, hogy Európa nagyban függ az oroszoktól, ugyanis az áramellátáshoz és fűtéshez használt gáznak ők adják a domináns részét. Elemzők szerint ezt az orosz kapcsolatot nemhogy rövid, de még középtávon sem tudná Európa úgy megszakítani, hogy az ne fájna neki nagyon. Tegyük itt hozzá, hogy valószínűleg ezt egyik fél sem akarná, hiszen az oroszoknak is kiemelten fontos ez a bevételforrás.

Az első pont kapcsán tehát azt látjuk, hogy Oroszországot az energiaiparának célzott szankcionálásával lehetne a legjobban megfogni, ez viszont a fennálló kötöttségek miatt legalább ugyanannyira ártana Európának is.

Mit ért a legutóbbi szankciós sorozat?

Nézzük most meg a fentebb említett második pontot, vagyis azt, hogy milyen hatással voltak Oroszországra a 2014-es ukrán események – a Krím félsziget annektálása – nyomán bevezetett szankciók.

Az intézkedések akkor elsősorban személyeket és vállalatokat céloztak, akiket a nyugati államok összefüggésbe tudtak hozni az oroszok kelet-ukrán akcióival. Legtöbbjüket a pénzügyi eszközeik zárolásával és kitiltásokkal sújtottak, de ezen felül azért pár olyan intézkedés is született, ami a teljes országot érintette. Ilyen volt az EBRD orosz befektetési tevékenységének felfüggesztése, bizonyos kötvények és részvények kereskedésének megtiltása, illetve öt orosz állami nagybank hitelezésének beszüntetése. Ezen felül volt még néhány célzott exportembargó is, különösen a hadiiparral összefüggésben. Az orosz energiaszektort ugyanakkor nem érte komolyabb csapás.

2015-től kezdve számos tanulmány és kutatás jelent meg ezeknek az intézkedéseknek az értékeléséről, sokan próbálták számszerűsíteni a makrogazdasági károkat. Csakhogy volt itt egy igen nagy probléma, mégpedig hogy ezeknek a szankcióknak a hatása összemosódott az akkor éppen zajló energiapiaci folyamatokkal. Az olajár a 2014 közepi 100 dollár körüli értékéről durván a felére esett 2015-re, aztán pedig egészen 2017-ig a 40-60 dolláros hordónkénti ársávban ragadt. 

Ez a fentebb kifejtett adottságok miatt érthető, hogy rosszul érintette az orosz költségvetést, azon keresztül pedig az egész gazdaságot. Ezt a hatást pedig semmilyen elemzési eszközzel nem lehetett elkülöníteni a szankciókétól. Egyszóval máig nem tudjuk, hogy az orosz gazdaság akkori gyengélkedése milyen mértékben volt a szankcióknak betudható, és mennyiben az energiaárak kedvezőtlen alakulásának.

Oroszország akkoriban bár valóban szenvedett, de közel sem annyira, mint mondjuk 2008-ban. Hiszen 2014-ben a GDP összességében még csak nem is csökkent, 0,6 százalékos éves növekedést mutatott.

A rákövetkező, 2015-ös év bár valóban egy pár százalékos recessziót hozott, de 2016-ra már ki is jöttek belőle az oroszok. Újabb nagy visszaesést csak a COVID beköszöntével láthattunk az országban. Ezek a tények a szakmai elemzésekkel karöltve erősen azt sugallják, hogy az orosz agresszió ellen bevezetett szankciók nem okoztak különösebben nagy károkat.

Ehhez persze nem is kell túl mélyen belemenni a makroelemzésbe, hiszen nyilvánvaló, hogy még az olajáreséssel egybekötött szankciós hatás is kevés volt. Az egyévnyi, enyhe recesszió nem éppen elrettentő hatású. Nem kizárt, hogy az olajáresés nélkül még csak gazdasági visszaesést sem szenvedtek volna el az oroszok. Az ország diktatórikus vezetője, Vlagyimir Putyin így könnyen gondolhatta azt, hogy ha a nyugati szankciók ezen a szinten maradnak egy újabb offenzíva esetében, akkor azt simán át tudják majd vészelni.

A harmatgyenge 2014-es szankciók tehát nem kizárt, hogy érdemben hozzájárultak ahhoz, hogy Oroszország 2022-ben le merte rohanni Ukrajnát.

Van-e szankciós szuperfegyver?

Ezzel pedig el is érkeztünk a harmadik ponthoz, hogy most, 2022-ben az orosz-ukrán háborúban mi változott. A nyugati szankciók a 2014-es körhöz hasonlóan most is az oligarchák és célzott vállalatok büntetésével indult, na meg bizonyos exporttermékek embargójával.

Ezek a lépések ahogy 2014-ben, úgy most sem bírtak olyan hatással, hogy az orosz fél akár csak megtorpanjon. Csakhogy a nyugati országok ez alkalommal már messzebb mentek, és újfajta szankciós lépések kerültek terítékre. Február 24-én az USA a két legnagyobb orosz bank, a Sberbank és a VTB olyan célzott szankcióját jelentette be, hogy azok nemzetközi működése szinte ellehetetlenült. A Sberbank európai ága felszámolás alá is került.

Ez a két nagybank az orosz bankrendszer eszközeinek a háromnegyedét jelenti, tehát a rájuk mért csapás szinte az egész ország pénzügyi rendszerét sokként éri. A legdurvább eszközzel persze még most sem mertek élni a nyugati államok, és az energiapiaci tranzakciókat nem merték blokkolni. Emlékezzünk csak vissza a fentebb említett európai kötöttségekre.

Joe Biden amerikai elnököt nem véletlen, hogy sorra számon is kérték újságírók a bejelentést követő sajtótájékoztatón a keményebb lépések elmaradása miatt. Csakhogy mint február 26-án kiderült, végül mégis merték emelni a tétet. A sajtóban és a közösségi médiában is nagy visszhangot kapott ötlet, mely szerint az orosz nagybankokat kizárják a SWIFT-hálózatból, illetve az orosz jegybank külföldön lévő eszközeit befagyasztanák. 

A SWIFT a globális pénzügyi rendszer egy fontos komponense, ami jelentősen megkönnyíti a bankok közötti kommunikációt. A határokon átnyúló tranzakciók jelentős részét ezen keresztül egyeztetik le a bankok. Ennek az elzárása nagyon megnehezíti az orosz bankok nemzetközi tranzakcióit, de önmagában még nem jelent végzetes csapást. Ráadásul ez a szankció már 2014-ben is felmerült, mint potenciális fegyver, és az oroszok el is kezdték kiépíteni az alternatív banki telekommunikációs csatornáikat.

A SWIFT hatása tehát egyelőre bizonytalan, az igazán fontos csapás valójában a jegybankot célzó lépés volt.

Ennek a megértéséhez fontos tudni, hogy ez esetben az orosz gazdaság “életbiztosításáról" van szó, durván 630 milliárd dollárnyi jegybanki tartalékról, amely a rubel és az orosz pénzügyi rendszer mögött áll. Az elmúlt évek energiapiaci árai igen kedvezően alakultak Oroszország számára, és az ebből felhalmozott tartalék akár évekre(!) is elegendő lehetne a gazdasági védekezéshez. Csakhogy ennek a 630 milliárd dollárnyi tartaléknak egy jelentős része nyugati értékpapírokból áll és külföldi intézményeknél van elhelyezve. Így a rájuk irányuló szankciók elől Oroszország nem képes kitérni, durván az összeg fele befagyasztásra kerülhet.

A rubelre nehezedő nyomás elkerülhetetlen volt a háború kitörésével. Csakhogy ezen eszközök befagyasztásával a jegybank képtelenné válhat a tartós védekezésre a devizapiacon. Mindennek már a lehetősége is fokozza a tőkekiáramlást meg a rubel gyengülését, miközben a Nyugat egyéb, a piaci szereplőket érintő, tőkemozgást korlátozó műveletekkel nehezíti meg a pénzügyi szektor működését.

Nem meglepő, hogy számos orosz vállalat és bank részvényárfolyama szinte összeomlott az új szankciók hallatán, hiszen a piaci szereplők rögvest beárazták ezt a forgatókönyvet.

Amennyiben a rubel tovább gyengül és a helyi devizás bevételekből élő vállalati szektor ilyen nyomás alatt marad, az akár komoly pénzügyi válságot is előidézhet Oroszországban.

Ez volna tulajdonképpen a nyugati országok “pénzügyi atomfegyvere”, és ez az ami Vlagyimir Putyint már arra késztette, hogy válaszul igazi atomfegyverekkel fenyegetőzzön.

Ezek a keményebb szankciók persze továbbra sem állították meg az oroszok előrenyomulását. De ezt nem is várhatta senki, hiszen ezek a gazdasági csapások nem olyanok, mint egy repülőről ledobott bomba. Ezek nem azonnal hatnak.

Az orosz gazdaság szenved, de még nem omlott össze. A rubel az értéke felét-harmadát elvesztette, de még nem értéktelenedett el teljesen. Az orosz gazdasági vezetés nehéz időket él, de ez akkor sem fogja azonnal térdre kényszeríteni őket. Még ha súlyos pénzügyi válság is alakul ki az országban, akkor is időbe telik, mire ez az egész reálgazdaságot képes a mélybe rántani.

A gazdasági háborúzás új szintje köszöntött be az orosz-ukrán háborúval, amit feltehetően a Tajvant kísértő Kína is feszült figyelemmel követ. A szankciók ugyanakkor a történelem során szinte sosem akadályozták meg a vérontást. Pusztán azt értek mindig el, hogy a felelősöknek legalább utólag be legyen nyújtva a számla.

Ukrajna számára mindez túl kevés és túl későn jöhet.

Ha már a 2014-es orosz agresszióra ilyen erős lépéseket tett volna a nyugat, akkor talán nem következik be mindez. A felelősség mindig az agresszornál van, de a nyugati politikának is tanulnia kell ebből.

Címlapkép: Getty Images