Míg 2020 első negyedévében mindenki arról vitatkozott, mennyi tartós élelmiszert halmozzon fel, addig 2021 első negyedévében ismét felhalmozásról vitatkozunk. Most azonban az infláció felhalmozódásáról lesz szó, és arról a rendkívüli bizonytalanságról, hogy vajon az előttünk álló hónapok vágtató inflációja mennyire marad velünk hosszabb távon és meddig tartható az alacsony kamatkörnyezet.
A tavalyi év elején még nem gondoltuk volna, hogy 2020-ban több mint 5 százalékkal esik vissza a GDP. A koronavírus-járvány miatt pedig az idei évi gazdasági növekedést is számos kérdőjel övezi. Van azonban egy fogódzó, ami segíthet csökkenteni a bizonytalanságot. Az alábbi cikkben az úgynevezett áthúzódó hatást (carry-over effect) vizsgálom meg, amelyből a tavalyi tényadatra és az idei évre várható GDP-re vonatkozóan is érdekes következtetéseket vonhatunk le.
Hosszú idő óta először megtört a csend a hazai euróbevezetés kapcsán, bár ennek érdemi okát vagy indokát nem igazán látom. Ugyanakkor a téma mégis megszólított, hiszen egy válság mindig jó lehetőséget kínál arra, hogy egy kicsit más szemszögből tekintsünk a gazdasági folyamatokra. Persze, valahol érthető, hogy miért került elő megint a téma. A forint a világ egyik legrosszabbul teljesítő fizetőeszköze volt 2020-ban: közel 10 százalékos gyengülést mutatott az év kezdete és vége között. Aki valamilyen oknál fogva érzékeny a témára, mert például jelentősen nőttek a beszerzési költségei, jogosan teheti fel a kérdést: miért nem szabadulunk már meg ettől a bizonytalansági és költségnövelő tényezőtől?
A tavalyi év végén és az idei év elején még mindenki Kínára figyelt, ahol – jelenlegi tudásunk szerint – először jelentkezett a tömeges koronavírus fertőzés. Akkoriban még az volt a mondás, milyen jó, hogy ők előrébb járnak, legalább látjuk, mi vár a nyugati világra és tanulhatunk a kínai döntéshozók járványkezelési lépéseiből vagy épp ballépéseiből. Aztán az első hullám elmúlt, és az Egyesült Államok meg az európai országok hátradőltek és kinyitották Pandora szelencéjét azzal, hogy a nyári hónapokban jelentősen lazítottak a járványügyi szabályokon. Most pedig mindenki nagyon erőlködik, hogy visszatömködje a szellemet a palackba. Útközben egészen egyszerűen elfelejtettünk Kínára odafigyelni.
Az elmúlt évtized legnagyobb kockázati eseményeként aposztrofálták, de az apokalipszis elmaradt. Annak ellenére, hogy alapvetően a legrosszabb forgatókönyv valósult meg. Az Egyesült Államok elnökválasztási versenye hajszálon múlik csupán és még a cikk írása alatt sincs egyértelmű végeredmény.
A kibocsátási rés becslését nagy bizonytalanság övezi, azonban mostanra van egy közös az elemzésekben: mégpedig az, hogy mindenki szerint bezáródott. Nagy kérdés, hogy ebben a helyzetben milyen gazdaságpolitikára van szükség? Az alábbiakban azt járom körül, hogy a kormányzatnak milyen lehetőségei vannak a növekedés támogatására és milyen korlátokkal kell szembenéznie.
Napjainkban - nem meglepő módon - egyre több szó esik arról, hogy milyen dinamikusan emelkednek a bérek. Természetesen az átlagbérek emelkedésének az átlagpolgár örül, míg az átlagos vállalat talán kevésbé nevezhető ettől boldogabbnak. Különösen akkor, hogyha ennek a béremelkedésnek egy jelentős része külső kényszerből ered: a minimálbér emeléséből.
Bár a régióban, különösképp a visegrádi országokban is egyre nagyobb gondot jelent a kellő mennyiségű és/vagy minőségű munkaerő hiánya, a helyzet mégis hazánkban a legsúlyosabb, ahogyan azt Virovácz Péter, az ING Bank makrogazdasági elemzője e cikksorozat első részében bemutatta. E második írás célja, hogy felvillantsa a megoldási lehetőségeket, elsősorban rövid és középtávon gondolkodva, illetve bemutassa azok lehetséges előnyeit és hátrányait, azonban nem kíván gazdaságpolitikai stratégiát alkotni. Ha úgy tetszik, akkor mintegy gondolatébresztőnek tekinthető, ami kiindulási pontként szolgálhat a szélesebb körű szakmai-társadalmi vitákhoz.
Napjainkban egyre több helyről halljuk, hogy Magyarországon milyen jelentős méreteket ölt a munkaerőhiány. Annak ellenére azonban, hogy több figyelem irányul erre a valóban létező problémára, megoldásokról vagy legalábbis annak elméleti lehetőségeiről nem sok szó esik. Virovácz Péter, az ING Bank makrogazdasági elemzője e cikksorozat első részében az európai uniós térképen elhelyezve mutatja be a magyar munkaerőpiacot, hogy ne önmagában, hanem nemzetközi kontextusban tudjuk értelmezni a magyar adatokat. A cikksorozatnak nem célja, hogy teljes körű, tudományos alapokon nyugvó elemzést adjon a témáról, inkább tekintsük amolyan vitaindítónak, amely elsőként megpróbál túlmutatni a probléma felismerésén.
Csökkenő jegybanki alapkamat… növekvő banki hitelkamatok… most akkor ez hogy is van? Többször írtam már...
Az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség kiterjesztésre kerül a postára is, ez a javaslat látott napvilágot a napokban....
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat...
A recesszió veszélye idén is meghatározó lehet majd a globális tőkepiacok alakulására, ezért a befektetőknek ajánlott...
A társaságok KKV besorolásának (mikrovállalkozás, kisvállalkozás vagy középvállalkozás) helyes meghatározása... 
Az elektromos autók térnyerésének nagy nyertesei között lehetnek a lítiumot kitermelő bányatársaságok. Befektetői... 
Mire készül az EU?
Közvetlenül lehet őket Brüsszelben megpályázni.
Három tényező is befolyásolja, hogy átlépi-e a lélektani határt az euróval szemben a magyar fizetőeszköz.
