Új fejlesztési programot indít a kormány: 445 település került a célkeresztbe
a gazdasági egyenlőtlenség folyamatos és érzékelhető csökkentése végett, a 2. pontban szereplő komplex mutatószámok és a helyi adottság figyelembevételével kiválasztott mintegy 445 településen célzott fejlesztések szükségesek.
A komplex mutatószámok között a települések munkaerőpiaci és demográfiai mutatói, a települések adóerő-képessége, illetve a közfoglalkoztatás során létrejött termelői kapacitások hatékony kihasználásával kapcsolatos mutatói is helyet kaptak amellett, hogy a településeknek korábbi szabályok szerint kedvezményezett településeknek kell lennie korlátozott fejlettségük miatt.A fentiek után a határozat rögzíti és miniszterekhez köti a feladatokat is azzal együtt, hogy rögzíti: a kormány
- egyetért azzal, hogy a fejlesztés - más településekre is kiterjedő - megszervezését elsősorban azokra a településekre kell koncentrálni - kidolgozva az állami alkalmazás kialakításának feltételrendszerét és ennek keretében történő foglalkoztatást -, amelyek a közfoglalkoztatás során biztosított forrásokat hatékonyan használták fel
- felhívja a belügyminisztert, hogy településekre lebontva határozza meg, hogy a büntetés-végrehatási intézetek gazdasági társaságai a termelésük kihelyezésével mely településeken, milyen tevékenység kitelepítését vállalják, továbbá mekkora ezeknek a forrásigénye
- felhívja a pénzügyminisztert és az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy a fejlesztési programok támogatása érdekében alkalmazható hitelkonstrukciókat összegezzék, illetve - ha szükséges - gondoskodjanak az újak bevezetéséről
- felhívja az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy az Északkelet-Magyarországon található melegvíz-bázis - turisztikai, ipari, mezőgazdasági - hasznosítására készítsen feladattervet, illetve készítsen javaslatot a folyamatban lévő kormányprogramok gazdasági támogatására, üzleti lehetőségeinek az elmaradt térségekben történő kihasználására
- felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy - a belügyminiszter, az agrárminiszter, az innovációért és technológiáért felelős miniszter és a pénzügyminiszter közreműködésével - a fejlesztési program szabályozási és pénzügyi feltételrendszeréről, az állami támogatásokra vonatkozó rendeletekben foglaltakkal összhangban készítsen előterjesztést a Kormány részére
- felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert az egyéb folyamatban lévő nemzeti fejlesztési programok (így különösen a Modern Városok Program, Magyar Falu Program) áttekintésére és jelen program ezekkel történő összehangolására;
- felhívja a külgazdasági és külügyminisztert, hogy dolgozzon ki a kedvezményezett térségekben - a Modern Városok Programhoz és Magyar Falu Programhoz illeszkedően - a jelenlegi nagyberuházások támogatási rendszere kiegészítéseként olyan új gazdaságfejlesztési programot, amelynek célja az érintett térségekben munkahelyteremtő beruházások létrehozása, és tegye meg a szükséges lépéseket, hogy a program 2019. július 1-jétől elinduljon
- felhívja a külgazdasági és külügyminisztert, hogy az agrárminiszter bevonásával az érintett térségek vonatkozásában dolgozzon ki egy olyan széles körű mezőgazdasági integrációs programot, melynek célja a helyben előállított termékek feldolgozása és külpiacra jutásának elősegítése
- felhívja az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program terhére, az érintett települések vállalkozásainak fejlesztése érdekében pályázati felhívást dolgozzon ki
- felkéri az illetékes megyei önkormányzatokat, hogy önként vállalt feladatként a kidolgozott fejlesztési programok hatékony végrehajtása érdekében az érintett településeket a rendelkezésükre álló eszközökkel segítsék és támogassák
- felkéri a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a Magyar Nemzeti Bank vezetőit a jelen határozatban kitűzött célok támogatására.
Egyelőre a kiosztott feladatok alapján további részletek még nem körvonalazódnak a programról, de az látszik, hogy a kormány igyekszik kiküszöbölni a párhuzamosságokat a már egyébként is zajló Modern Városok Programmal és Magyar Falu programmal, illetve szokatlan módon még a független Magyar Nemzeti Bankot is felkéri a program támogatására - feltehetően a hitelágú segítség részleteinek kidolgozása során. Emellett az is látszik, hogy tényleg átfogó programra készül, amelyben a magyar és uniós költségvetési támogatások és hitelek mellett a nagyberuházási támogatási rendszer új elemei is helyet kapnak, illetve a büntetés-végrehajtási cégek tevékenységének áthelyezése, mezőgazdasági integrációs program is szerepel és alapvetően koncentrál a foglalkoztatás ösztönzésére a hátrányos helyzetű térségekben.
A GINOP-beli források elkülönítése különösen érdekes, hiszen amint két héttel ezelőtti elemzésünkben rámutattunk: a 7 évre szóló 2554 milliárd forintos keretből 2523 milliárd forintnyit, azaz 99%-nyit már elosztott a kormány, igaz jelentősnek gondoljuk a visszahulló források arányát, amelyből tényleg nagy összegű új pályázatok is megjelenhetnek. Az új pályázatok egy részének tehát a fenti kormányhatározat szerint tényleg fokozottan kell majd szolgálni ezen elmaradt térségek gazdasági különbségeinek csökkentését, azaz a gazdasági felzárkózást.


Több tucat gyros büfét bírságoltak meg egy országos ellenőrzés keretében: 25 helyet be is zárattak a hatóságok
Súlyos higiéniai szabálytalanságokra derült fény.
Ukrajna felpörgeti a gázimportját: 4 milliárd köbmétert kell sürgősen pótolni
Rekordimporttal készülnek a télre.
24 pontos javaslatcsomagot kapott a kormány: a közgazdászok szerint erre van szüksége a gazdaságnak
A Magyar Közgazdasági Társaság részletes intelmeket küldött a kabinetnek.
Rendkívüli állapotot hirdettek: több száz embert temetett maga alá a földcsuszamlás egy szigetországban
Az elmúlt évek legsúlyosabb katasztrófája.
Váratlan fordulat jöhet a béketárgyalásokan - Már a fél világ Zelenszkij jobbkezének bukását követelte
Vele képtelenek voltak tárgyalni.
Az orosz leválásnál is drágább manőverre készül az EU, nem lesz olcsó a versenyben maradni
Napokon belül bejelenthetik az új tervet.
Kína gyáripara zuhan: olyan számok érkeztek, amik évek óta nem látott válságra utalnak
Már egyre jobban panaszkodnak a cégek.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Az új személyi hitelek fele korábbi kölcsön kiváltására mehet. Mit nyerhetnek ezzel az adósok?
Az MNB statisztikái alapján az idei évben folyósított személyi kölcsönök közel felét egy meglévő hitel lecserélésére, azaz kiváltására fordítják a magyarok. Ezzel a lépéssel a kölcs
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza
"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha
Nem csak a hírek mutatják, ami fontos - Miről gondolkoztak a világ vezető agytrösztjei 2025 októberében?
Az Összkép új kalandba kezd, kísérletként havi összefoglalót készítünk a világ vezető agytrösztjeinek munkáiból. Célunk, hogy áttekintsük a világ alakulásának fő trendjeit mélyebben
Az osztalék portfólióm - 2025. november
Két új céget is vettem, meg bővítettem is, szóval aktív volt ez a hónap is.VáltozásokFederal Agricultural Mortgage Corporation( AGM) vásárlás 164 dolláron. A hozama csak 3,66%, de nem ezért
Mit hoz a 2025-ös őszi adócsomag a vállalkozásoknak?
A 2025. november 18-án gyorsított eljárásban elfogadott adócsomag célja a vállalkozások adóterheinek mérséklése, az adminisztráció csökkentése és az adóeljárások digitalizációjának f
Haalandnak jó a hozama (HOLD After Hours)
Móricz Dániellel szakértjük, hogy miért esnek, illetve nem esnek a piacok, és ír sebeket is feltépünk. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours... The post Haalandnak jó a ho
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.
Összeomlott a nagy bérmegállapodás – Lőttek a gyors magyar béremelésnek?
Mi jöhet most?
A lakosság nyer, az ipar fizet? Kettészakította az új szabályozás az energiahatékonysági piacot
Az EKR-rendszer fényes és sötét oldala.
Adómentesség, avagy a TBSZ számla titkai
Ha szeretnéd kihozni a legtöbbet a befektetéseidből, akkor ez az előadás neked szól. Végigmegyünk mindenen, ami a TBSZ és megnyitásához, használatához és okos kihasználásához kell.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!

