Történelmi csúcsot döntött a magyar tőzsde, de Amerikában rossz a hangulat
Üzlet

Történelmi csúcsot döntött a magyar tőzsde, de Amerikában rossz a hangulat

Portfolio
Japánban nagy eséssel indult a hét, ezt követően pedig az európai piacok is lefelé vették az irányt: különösen az Airbus részvényei estek nagyot, miután újabb problémákra derült fény a cégnél. Eközben idehaza kiváló volt a hangulat: jól teljesített a Mol és az OTP is. Amerikában a tech papírok vezetésével esést láthatunk, és a kriptók is nyomás alá kerültek.
Megosztás

Nem javul a hangulat

Továbbra is nyomott hangulatban zajlik a kereskedés az amerikai tőzsdéken: az S&P 500 és a Nasdaq is 0,2 százalékos mínuszban van, a Dow pedig már fél százalékkal került lejjebb.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.
Megosztás

Előre látta a 2008-as tőzsdei összeomlást, most ismét fontos üzenetet küldött a sztárbefektető

Michael Burry, a befektetési világ ismert alakja, élesen bírálta a Tesla értékeltségét, miután korábban már a Nvidia és a Palantir ellen is felszólalt - jelentette a Business Insider.

Előre látta a 2008-as tőzsdei összeomlást, most ismét fontos üzenetet küldött a sztárbefektető
Megosztás

Nagyon erős lett a zárás

Nagy emelkedéssel fejezte be a napot a magyar tőzsde, a BUX index 0,9 százalékos pluszban zárt. A hazai blue chipek közül kiemelkedett ma a Mol, az olajcég árfolyama 2,3 százalékkal került feljebb.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Zabálják a kockázatot a magyar profik, szemük sem rebben az egyre riasztóbb AI-lufitól

Az egyre nyilvánvalóbb AI-lufi óvatosságra ad okot, de paradox módon egy ilyen buborék szükséges is lehet ahhoz, hogy megtörténjen a technológiai áttörés – derül ki a portfóliómenedzserek novemberi portfólióajánlóiból. A magyar alapkezelők attitűdje jelenleg vegyes képet mutat: évek óta nem látott bullish hangulat uralkodik a köreikben, a részvények népszerűsége a novemberi események hatására alig csökkent, így még mindig rendkívül nagy súlyt tudnak kihasítani a közös modellportfólióból. Mindeközben többen is arra figyelmeztetnek, hogy korrekció jöhet, ezért érdemes szárazon tartani némi puskaport. A forint háza táján nincs különösebb változás, ugyanakkor a dollárból némileg kiszerettek a profi befektetők.

Zabálják a kockázatot a magyar profik, szemük sem rebben az egyre riasztóbb AI-lufitól
Megosztás

Továbbra is padlón az amerikai feldolgozóipar

A vártál rosszabb lett az amerikai ISM feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. Ami aggasztó, hogy az árnyomás magas maradt, a de a foglalkoztatottsági kilátások romlottak.

Továbbra is padlón az amerikai feldolgozóipar
Megosztás

Amerika is lefelé vette az irányt

A Nasdaq 1, az S&P 500 0,7, a Dow Jones pedig 0,6 százalékos mínuszban nyitott.

Megosztás

Ezekkel a részvényekkel lehet most nagyon sok pénzt keresni!

Hiába év vége és december, maradtak még jó lehetőségek a tőzsdéken. A profik most több olyan részvényt is kiemeltek, melyek jelentős felértékelődés előtt állnak. Ezek közül az egyik több mint 40 százalékkal ér most többet. Mostani elemzésünkben ezeket a részvényeket mutatjuk be előfizetőinknek. Ráadásul most Karácsony alkalmából különleges akcióval is készültünk, melynek keretén belül fél áron adjuk a Signature PRO előfizetésünket!

Ezekkel a részvényekkel lehet most nagyon sok pénzt keresni!
Megosztás

Tőzsdei toplista 2025: ezek a befektetések hozták a legnagyobb pénzt, és okozták a legcsúnyább bukókat

2025 eddig nagyon vegyes évet hozott a befektetőknek: miközben a nemesfémek történelmi raliba kezdtek, az agrárpiac egy része összeomlott, a magyar piac pedig a régió egyik sztárja lett. A háttérben a Fed és az EKB kamatpolitikája, a gyengülő dollár, a lassuló világgazdaság és az AI-sztori kifulladása rajzolja át az eszközárakat. Cikkünkben végigvesszük, mely eszközök hozták a legnagyobb nyereséget és veszteséget, és konkrétan milyen piaci erők mozgatták idén az árfolyamokat.

Tőzsdei toplista 2025: ezek a befektetések hozták a legnagyobb pénzt, és okozták a legcsúnyább bukókat
Megosztás

Új részvény debütált a magyar tőzsdén!

A mai nappal megkezdődött a kereskedés a MetMax Europe Nyrt. részvényeivel a BÉT Xtend piacon. A fémmegmunkálásra specializálódott cég számára a tőkepiac nem ismeretlen terep, kötvénykibocsátóként már 2021 óta jelen van a BÉT Xbond platformján.

Új részvény debütált a magyar tőzsdén!
Megosztás

Egyre lentebb

A vezető indexek közlü a CAC 0,7, a DAX pedig már 1,4 százalékos mínuszban van.

Megosztás

Nagy a baj az Airbusnál

Az Airbus ipari minőségi problémát észlelt több tucat, az A320-as családba tartozó repülőgép törzspaneljein, ami egyes átadásokat késleltethet.

Nagy a baj az Airbusnál
Megosztás

Mire készül a 4iG 2026-ban? - Megszólalt a menedzsment

A következő években jelentősen növekedni fog az űr-és védelmi üzletág súlya a 4iG Csoport bevételeiben és egy orosz-ukrán béke sem változtatna azon, hogy a védelmi iparban jelentős költekezések kellenek – mondta el Fekete Péter, a 4iG Csoport vezérigazgatója a társaság mai sajtótájékoztatóján. Fekete Péter hozzátette, hogy jöhetnek még kisebb akvizíciók, a horvát piacot is célba veszi a vállalat, a Rába-tranzakció zárása hamarosan megtörténhet és jövőre terítékre kerülhet nemzetközi kötvénykibocsátás és tőkebevonás is.

Mire készül a 4iG 2026-ban?  - Megszólalt a menedzsment
Megosztás

Nyomás alatta a védelmi cégek

Azzal, hogy a hétvégi bejelentéseket követően ismét közelebb került az ukrajnai béke, ismét nyomás alá kerültek a védelmi részvények.

A Rheinmetall 3,7, a Hensoldt 4,6, a Thales 2,2, a Dassault 1,6, a BAE Systems árfolyama pedig 1,8 százalékos mínuszban van.

Megosztás

Olyan történt a forinttal, amire a 2008-as válság óta nem volt példa

2025 a forint éve. A hazai fizetőeszköz sorra halmozza az új csúcsokat a vezető devizákkal szemben. Most azonban valami olyan történt, melyre egészen a 2008-as pénzügyi válság óta nem volt példa, ez pedig igencsak nagy hatással lehet a továbbiakra.

Olyan történt a forinttal, amire a 2008-as válság óta nem volt példa
Megosztás

Zsiday: csak most jöhet az igazi kamatemelés az USA-ban

Az elmúlt egy év kamatvágásai ellenére valójában tovább szigorodhatnak a monetáris feltételek az Egyesült Államokban – állítja Zsiday Viktor. Szerinte a régi, ultraolcsó hitelek kifutása és a drágább refinanszírozás miatt a vállalatok és a háztartások átlagos kamatterhe nő, ami a K-alakú gazdaság, a lassuló konjunktúra és a késve ható monetáris politika egyik kulcsmagyarázata lehet.

Zsiday: csak most jöhet az igazi kamatemelés az USA-ban
Megosztás

"Nagyon meg kell verni a bajnokot ahhoz, hogy megkapd az övét!"

Tíz éve egy MNB-faxüzenet és egy Excel-tábla mellől indult az Accorde Alapkezelő, ma már 800 milliárd forintot kezel, és a Concorde-csoport egyik legerősebb növekedési motorja. A kezdetek viszont tele voltak nehézségekkel, múltat kellett építeni, jó hozamokat elérni, forgalmazókat meggyőzni, ez nem volt egyszerű. A Covid és az orosz-ukrán háború nagy stresszteszt volt, de az Accorde mindkét évben markánsan felülteljesített, az elmúlt három év pedig már az exponenciális növekedésről szólt. Nagy pofonokról, a góllövő cipő megtalálásáról, Z generációs kollégákról, a hazai szabályozás kihívásairól, passzív alapokról, mesterséges intelligenciáról is beszélgettünk az Accorde Alapkezelő fennállásának tizedik évfordulója kapcsán Régely Károllyal, a Concorde vezérigazgatójával, Gyurcsik Attilával, az Accorde vezérigazgatójával, és Mezei Magdolnával, az Accorde Alapkezelő adminisztrációs területért felelős igazgatójával.

Megosztás

Valami nagyon csúnyán elromlott a kriptopiacon - Hol lesz ennek a vége?

A rázós november után csúnya lefordulással kezdődik a december a kriptopiacon, több népszerű coin árfolyama is nyomás alá került. Az okok meleltt most azt is megnéztük, hogy meddig tarthat ez az esés, és hogy milyen szinteken addóhatnak jó lehetőségek.

Valami nagyon csúnyán elromlott a kriptopiacon - Hol lesz ennek a vége?
Megosztás

Kitört az olcsó részvény, meddig emelkedhet még?

Múlt heti elemzésnükben előfizetőink figyelmébe ajánlottunk egy olcsó részvényt, amelyben a fundamentális fordulat mellé egy izgalmas technikai kép is társult, ugyanis éppen kitörésre készült az árfolyam. Ez a várt kitörés nagy lendülettel meg is történt, így most azzal fogunk foglalkozni, hogy meddig tarthat az emelkedés, és hogy hol lehet érdemes profitot realizálni.

Kitört az olcsó részvény, meddig emelkedhet még?
Megosztás

Esés Európában

A DAX 0,6, a CAC 0,5, a FTSE pedig 0,2 százalékos mínuszban kezdi a hét első napját.

Megosztás

Nagyon erős kezdés

A BUX 1 százalékos pluszban nyitott hétfő reggel. A blue chipek közül különösen a Mol meggyőző, melynek árfolyama már 3,5 százalékos pluszban van.

Eközben az OTP 0,6, a Telekom 0,3, a Richter pedig 0,2 százalékkal került feljebb.

Megosztás

Karácsonyi Signature PRO akció: két hónapig féláron

Karácsony alkalmából ismét különleges akcióval kedveskedünk olvasóinknak: december 1-jén útnak indított kampányunk keretében fél áron adjuk a Signature PRO előfizetésünket, ráadásul két hónapra. Most még inkább megéri csatlakozni az előfizetők táborához, akik egyedi elemzésekben, máshol nem megtalálható online befektetői rendezvényekben, ingyenes konferenciabelépőkben, különleges tartalmakban részesülnek. És amit ígérhetünk régi és új előfizetőinknek is: folyamatosan fejlesztjük előfizetői tartalmainkat, formátumainkat, hamarosan újabb bejelentésekkel érkezünk.

Karácsonyi Signature PRO akció: két hónapig féláron
Megosztás

Esés jöhet

Mik az aktuális események a tőzsdéken?

  • Emelkedéssel zártak legutóbb a vezető amerikai részvényindexek, a Dow Jones 0,6 százalékot emelkedett, a S&P 500 0,5 százalék pluszban zárt, míg a Nasdaq 0,8 százalék pluszban fejezte be a napot.
  • Az ázsiai tőzsdéken ma reggel felemás hangulat látszik, a Nikkei 1,93 százalékot esett, a Hang Seng 0,47 százalékos pluszban áll, míg a CSI 300 0,44 százalékos mínuszban áll.
  • Iránykereséssel indulhat a nap az európai börzéken, a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján a DAX 0,42 százalékkal kerülhet lejjebb, a CAC 0,47 százalék mínuszban nyithat, míg a FTSE 0,06 százalék pluszban nyithat.
  • Eséssel nyithatnak az amerikai tőzsdék, a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján a Dow Jones 0,59 százalékot eshet, a S&P 500 0,71 százalékkal kerülhet lejjebb, míg a Nasdaq 0,88 százalék mínuszban nyithat.

Mi várható makro fronton?

Ma reggel például a KSH a külkereskedelem októberi statisztikáját publikálja. Közben Európában és a tengerentúlon is novemberi beszerzési menedzserindexek érkeznek, illetve kora délután megszólal Jerome Powell Fed-elnök is.

Mi történt eddig a tőzsdéken?

  • A vezető amerikai, ázsiai európai és régiós részvényindexek közül idén 41,6 százalékos elmozdulással a PX index áll az élen, a sereghajtó 10,1 százalékos emelkedéssel a CAC index.
  • A hazai blue chipek közül idén a legjobban az OTP részvénye teljesített 57,7 százalékos emelkedéssel, a sor végén a Richter papírja áll 6,4 százalékos eséssel.
  • A fontosabb nyersanyagok közül év eleje óta az Arany árfolyama már 60,0 százalékot emelkedett.
Fontosabb instrumentumok
  Árfolyam 1 nap 1 hét 1 hónap Idén 1 év 5 év
Amerikai részvényindexek              
Dow Jones 47 716,42 0,6% 3,2% 0,0% 12,2% 6,7% 59,5%
S&P 500 6 849,09 0,5% 3,7% -0,6% 16,4% 14,2% 88,2%
Nasdaq 25 434,89 0,8% 4,9% -2,2% 21,0% 22,6% 107,5%
Ázsiai részvényindexek              
Nikkei 50 253,91 0,2% 3,3% 0,1% 26,0% 31,0% 88,6%
Hang Seng 25 858,89 -0,3% 2,5% -1,8% 28,9% 33,5% -3,9%
CSI 300 4 526,66 0,2% 1,6% -3,5% 15,0% 16,9% -9,1%
Európai részvényindexek              
DAX 23 836,79 0,3% 3,2% -1,8% 19,7% 22,7% 78,7%
CAC 8 122,71 0,3% 1,8% -1,1% 10,1% 13,1% 45,1%
FTSE 9 720,51 0,3% 1,9% 0,2% 18,9% 17,4% 52,7%
FTSE MIB 43 357,01 0,3% 1,6% 0,5% 26,8% 30,4% 94,0%
IBEX 16 371,6 0,1% 3,5% 1,8% 41,2% 41,0% 99,9%
Régiós részvényindexek              
BUX 109 453,4 0,1% 2,0% 3,0% 38,0% 39,7% 178,4%
ATX 5 009,77 0,5% 4,6% 7,0% 36,8% 42,0% 92,8%
PX 2 493,07 0,4% 2,6% 6,0% 41,6% 47,7% 157,5%
Magyar blue chipek              
OTP 34 210 0,6% 4,5% 9,4% 57,7% 61,7% 186,0%
Mol 2 910 -0,1% -3,6% -1,0% 6,6% 8,2% 39,6%
Richter 9 735 -0,6% 1,2% -7,0% -6,4% -8,2% 34,5%
Magyar Telekom 1 758 -0,9% 2,6% -2,4% 38,0% 41,1% 359,0%
Nyersanyagok              
WTI 58,58 -0,4% -0,5% -3,9% -19,1% -15,1% 28,7%
Brent 63,24 0,1% 1,1% -1,6% -15,4% -13,2% 30,9%
Arany 4 200,1 1,1% 3,3% 6,0% 60,0% 59,1% 135,3%
Devizák              
EURHUF 381,4750 0,0% -0,7% -1,7% -7,3% -7,6% 5,6%
USDHUF 328,7019 -0,1% -1,6% -1,3% -17,3% -16,0% 8,7%
GBPHUF 435,4451 0,0% -0,2% -1,5% -12,5% -12,4% 8,2%
EURUSD 1,1606 0,1% 0,9% -0,5% 12,1% 10,0% -2,9%
USDJPY 156,3050 0,0% -0,1% 2,7% -0,6% 3,1% 50,3%
GBPUSD 1,3250 0,0% 1,3% -0,2% 5,8% 4,5% -0,7%
Kriptovaluták              
Bitcoin 90 913 -0,5% 6,9% -19,5% -3,7% -5,0% 430,0%
Állampapírok              
10 éves amerikai állampapírhozam 4 0,7% -1,1% 1,0% -12,5% -5,9% 379,5%
10 éves német állampapírhozam 2,65 0,5% -0,2% 2,7% 12,3% 24,9% -552,9%
10 éves magyar állampapírhozam 7,06 -0,4% -2,2% 3,2% 6,6% 8,1% 212,4%
Forrás: Refinitiv, Portfolio

Címlapkép forrása: Jose Luis Pelaez, Inc

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Holdblog

Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza

"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha

Díjmentes előadás

Adómentesség, avagy a TBSZ számla titkai

Ha szeretnéd kihozni a legtöbbet a befektetéseidből, akkor ez az előadás neked szól. Végigmegyünk mindenen, ami a TBSZ és megnyitásához, használatához és okos kihasználásához kell.

Portfolio Agrárszektor Konferencia 2025

Portfolio Agrárszektor Konferencia 2025

2025. december 3.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet