Kiderült, hogyan erőszakolná végig a Brexitet Johnson, ha közben megbuktatnák
- A kormányfő tanácsadói azzal számolnak, hogy rögtön a nyári parlamenti szünet után, szeptember elején bizalmatlansági indítványt fog benyújtani az ellenzéki Munkáspárt a kormánnyal szemben (ezt egyébként a Munkáspárt már el is árulta)
- Ha ez sikeres lesz (átszavaznak a kormányoldalról is, így megbukik a Johnson-kormány), akkor Johnson tanácsadói szerint a kormányfő nem mondana le, azért, hogy élni tudjon a miniszterelnöki jogkörével, és ő tudja javasolni a királynőnek az előrehozott választások időpontját. Ez pedig az október 31-re ígért Brexit utáni néhány nap lenne a terv szerint. (A brit szabályok szerint ha sikeres az ellenzék által kezdeményezett bizalmatlansági indítvány, azaz megbukik a Johnson-kormány, akkor 14 nap van arra, hogy egy más összetételű kormány megkapja az alsóház többségének bizalmát. Ha ezt nem sikerülne összehozni, akkor próbálkozhatna meg a poszton maradni Johnson és javasolni a királynőnek a választások dátumát. Kérdés azonban, hogy ezt miért fogadná el II. Erzsébet, hiszen egy bizalmi szavazáson már bukott vezetőtől kapja a javaslatot. Mindez pedig súlyos jogi vitákhoz, akár alkotmányos válsághoz is vezethet, ld. alább.)
- Az egyik tanácsadó szerint Johnson közvetlenül a Brexit utáni napra, azaz november elsejére tervezi ezt a dátumot, mert ekkor még az esetleges megállapodás nélküli Brexit keserű hatásait nem érzik meg az emberek, viszont látják, hogy Johnson tényleg végrehajtotta, amit ígért, ezt pedig igyekszik besöpörni politikai szavazatok terén a kormányfő (és pártja)
- A Sainsbury nagy szupermarket lánc vezérigazgatója a minap azt mondta: megállapodás nélküli Brexit esetén legfeljebb 10 napon belül megérezné az ország az ellátási zavarokat, mert ennél több élelmiszer készletet nem tudnak felhalmozni, és éppen az ellátási zavarok politikai kockázatait szeretné kivédeni a Johnson-terv a november eleji napokra időzítendő előrehozott választásokkal
- Nemcsak ez a kockázat létezik, hanem az is, hogy a no-deal Brexit utáni napon/napokban cselekvőképes kormányra van szüksége az országnak, nem pedig kampány üzemmódú működésre, mert a minisztereknek azonnal kellene tudni döntéseket hozni a területükhöz tartó, menetközben felmerülő kihívásokra
- A Brexit utáni napokban megtartandó előrehozott választások másik fő célja, hogy a Nigel Farage-vezette Brexit-párt vitorlájából kifogják a szelet, azaz minél több szavazatot el tudjanak tőle hódítani azzal, hogy a kormányzó Konzervatív Párt igenis megcsinálta a Brexitet.
Súlyos alkotmányos válságot is kiválthat az, ha Johnson nem mond le a szeptemberben elveszített bizalmatlansági indítvány utáni hetekben sem, és élve miniszterelnöki jogkörével, ő igyekszik kijelölni az előrehozott választást; azaz bukott kormányfőként is ő tenne javaslatot a királynőnek, akinek ezt elvileg el kell fogadnia, de nem biztos, hogy elfogadja.
Egyesek arra spekulálnak, a Politico is erről írt cikket a minap, hogy elképzelhető: 1834 óta példátlan módon magának a királynőnek kell beavatkoznia és elküldenie Johnsont a miniszterelnöki posztról. Ezzel pedig az egész Brexit folyamatba is jócskán beavatkozna a királynő, noha egyébként retteg attól, hogy politikai témákba belerángassák őt. Főleg egy bizonytalan jogi helyzet melletti kulcsfontosságú döntésből szeretne kimaradni.Bár az FT nem ír róla, de nem egyértelmű az a jogi helyzet, hogy a brit alsóház valóban meg tudja-e akadályozni Johnsont abban, hogy végrehajtsa a no-deal Brexitet. A megakadályozás egyik módja elvileg az lenne, ha a parlamenti képviselők magukhoz tudnák ragadni a napirend alakításának jogát (erre volt már példa tavasszal, de azóta már Johnson keményvonalas embere az alsóházi elnök, aki ezt igyekezne megakadályozni) és különböző indítványokkal megpróbálnák ők diktálni a Brexit kereteit. Igaz még ekkor sem biztos, hogy például rá tudják venni a Brexit halasztásának kezdeményezésére Johnsont. Attól, hogy parlamenti határozatban mondják ki például: nem lehet no-deal Brexitet csinálni, még bekövetkezik ez a forgatókönyv, hiszen nincs a brit parlament által elfogadott kilépési megállapodás.
Így tehát az egyedüli biztos megoldás az alsóház részéről no-deal Brexit elkerülésére az lenne, ha megszavaznák az EU által kínált, de immár háromszor leszavazott kilépési megállapodást. Ez jelentené tehát a rendezett keretek közötti kilépést, amit az is segítene, hogy november 1-től rögtön hatályba lépne a 2020 végéig szóló átmeneti időszak. Ez alatt bár jogilag már nem lenne tagja az EU-nak az Egyesült Királyság, de a közös piacnak és a vámuniónak még ugyanúgy tagja lenne, az Európai Bíróság joghatálya kiterjedne rá és még be kellene fizetnie az EU közös kasszájába a rá eső terheket is. Ez a felállás tehát a brit szuverenitás jelentős sérülésével felérő bő egy éves állapot lenne és ennek felismerése, illetve szavazatokban megjelenése a november eleji előrehozott választáson nem feltétlenül kedvezne annyira Johnsonnak, mintha azt "lobogtatná", hogy tiszta szakítást tudott kierőszakolni, azaz nincs semmiféle további költségvetési befizetés és bármiféle brüsszeli beleszólás a brit ügyekbe.
Ez a megfontolás tehát szintén afelé tolhatja Johnsont, amit egyébként szavak szintén is hangoztat, hogy tényleg bevállalja akár a no-deal Brexitet is, csak hogy végre le tudja már zárni a 3 éve zajló huzavonát. A napokban már rámutattunk, hogy tényleg no-deal Brexit felé haladnak jelen tudásunk szerint a folyamatok, mert a két fél egyike sem hajlandó engedni, változtatni az álláspontján saját jól felfogott érdekei miatt:

Négyéves csúcson a munkanélküliség Európa második legnagyobb gazdaságában
Pedig a gazdaság repülőrajtot vett.
Történelmi döntés: 140 milliárd eurónyi orosz vagyont ad Ukrajnának az EU egy zseniális trükkel
Átment a nagy brüsszeli terv.
Díjzápor az üzletben - Kiemelkedő elismerésekben részesültek a hazai nagyágyúk
Mutatjuk, hogy kik kapták!
Üzent a német kancellár a Zelenszkij körüli botrány miatt: ezt kell tennie az ukrán elnöknek, ha nem akarja elveszíteni a támogatást
A német kormányban aggódnak, hogy a korrupciós ügy alááshatja az Ukrajna iránti szimpátiát.
Könnyített Otthon Start: minden, ami november 15-től változik a támogatott hitelben
Az Otthon Start program bejelentése óta számos ponton módosult, legutóbb az éjszaka megjelent kormányrendelet változtatott érdemben a támogatott lakáshitel feltételein. Ez alapján 2025. novemb
Mire jó a ragacsosságmutató?
A ragacsosságmutató szerint a hőérzet extrém mértékű lehet alacsonyabb hőmérséklet mellett is, ha magas a páratartalom.
A vagyonadó elviselhetetlen könnyűsége — avagy miért terjed a szegénység gyorsabban, ha meg akarják fékezni
Kiengedjük a tőkét a kalitkából, de zsinór van a lábán és jöhet a finánc? A vagyonadó alapötlete nem tűnik rossznak, de a megvalósítása annál inkább.... The post A vagyonadó elviselhete
A megújuló energiaforrások helyettesítő hatása
A német villamosenergia-piac tapasztalatai szerint a megújuló energiaforrások kibocsátáscsökkentő hatása csak megfelelő piaci szabályozás mellett érvényesül tartósan.
Zsiday Viktor: Ha 10 közgazdászból 10 egyetért, az nagyon veszélyes
A HOLD Alapkezelő szakemberei, Zsiday Viktor és Szőcs Gábor portfóliókezelők is színpadon voltak a Portfolio Professional Investment Day 2025 konferencián, ahol az is kiderült, hogy... The post Z
Top 10 osztalék részvény - 2025. november
November harmadikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző
ÁNYK helyett ONYA - új korszak a NAV online nyomtatványának kitöltésében
A NAV által üzemeltetett online nyomtatványkitöltési felületekben a jelentős fejlesztés történt: az általános keretprogramon alapuló Általános Nyomtatványkitöltő Keretprogram (ÁNYK) hely
Trump és a Big Pharma - HOLD Minutes
A HOLD Minutes e heti részében Ifkovics Ábrahám részvényelemző beszél: A YouTube-on vagy a HOLD Facebook-posztjánál mondd el a véleményed, hogy tetszik-e a Minutes, és... The post Trump és a
Csökkent a Telekom bevétele - Mit várhatunk a papírtól?
Jelentett a cég.
Itt az fog győzni, akinek sikerül később összeomlania – Putyin kudarca rettentheti el a szuperhatalmat a totális háborútól?
A Global Insight új adásában Matura Tamás Kína-szakértővel elemzünk.
Miért áraszt el minket az illegális dohány?
A JTI Hungary Zrt. szakértőivel beszélgettünk.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!

