A névtelenül nyilatkozó forrás szerint
Meg kell mutatni a briteknek, hogy csak rajtuk múlik, hogy tisztázzák a helyzetet és a Brexit halasztását nem vehetik készpénznek.
A forrás megtagadta, hogy arra választ adjon: Macron milyen időtávú halasztásba menne bele, ha a brit politikai helyzet már indokolttá tenné a halasztást. A hírügynökség emlékeztet rá: korábban Macron a politikailag indokolható feltételek közé az előrehozott választásokat és a második népszavazás kiírását sorolta.
Azt viszont a forrás megjegyezte: a francia államfő annak a híve, hogy nyomás alatt tartsa a briteket, hogy végre döntsék már el, merre haladnak tovább az elfogadott kilépési törvény után, amelyet még nem ratifikáltak és most nem tudni, hogy az ország a ratifikáció, az előrehozott választások, vagy a második népszavazás (és akár az EU-ban maradás) felé halad tovább. Ez ugyanis a halasztás időigényét is befolyásolja.
Amint ma délutáni helyzet összefoglaló cikkünkben rámutattunk: patthelyzet alakult ki, mert az EU a brit helyzet tisztázódását várja a halasztás idejének és feltételeinek meghatározásával, pontosabban a franciák nem engedték, hogy már ma döntsön az EU a halasztásról. Közben viszont a legnagyobb brit ellenzéki párt vezetője azért nem áll be egyértelműen se a gyors ratifikáció, se az előrehozott választás, se a második népszavazás kérdése mögé, mert várja, hogy az EU milyen intervallumra milyen feltételekkel ad halasztást.
Az ellenzék részbeni támogatása nélkül viszont se gyors ratifikációt, se előrehozott választást, se második népszavazást nem tud tartani az ország, mivel a kormányzó Konzervatív Pártnak nincs meg a többsége a parlamentben. Így tehát beragadt állapotba került a brit belpolitika azután, hogy kedd este végre a kilépési törvény mögött legalább összejött a parlamenti többség (részben az ellenzék átszavazása miatt, de a felgyorsított ratifikáció mögül már kihátrált).
Ezt a beragadt helyzetet akarja tehát Macron a mostani politikai nyomásnöveléssel "szétrobbantani" és végre döntésre bírni a brit politikai elitet arról, hogy milyen irányt választ a Brexitben.
A következő napok tehát még mindig rendkívül izgalmasak lesznek.
Címlapkép forrása: Neil Hall - Pool/Getty Images

Vlagyimir Putyin és Benjamin Netanjahu Gázáról egyeztetett
Fogolycseréről és a gázai békefolyamatról is beszéltek.
Bejelentésre készül Orbán Viktor - Hétfőn sajtótájékoztatót tart
Sajtótájékoztatóra készül a kormány és az iparkamara.
Megállapodás Oroszország és Ukrajna között - 1200 ukrán térhet haza
Nagyszabású fogolycsere indul a két ország között.
Vámháború: Trump visszakozott, de így is brutális a vám a brazil kávén
Súlyos terhek sújtják a brazil exportot.
Trump két problémás ügyet is kreált magának
Az argentin peso árfolyamáról és a Pekinggel folytatott kereskedelmi háborúról van szó.
Bajban a német gépgyártás - Nagy leépítés jön a Kukánál
Gyenge a kereslet és erős az ázsiai verseny.
Új halálos járvány tört ki, egyelőre nincs rá jóváhagyott gyógymód
Tünetek: magas láz, erős fejfájás és izomfájdalom.
Korrupciós botrány Ukrajnában: nagytakarítás jön az energetikában
Vezetőcserék jönnek a kulcsfontosságú állami energetikai vállalatoknál.
Késve küldte be az áfabevallást? Most a NAV is kíváncsi, hogy miért?
A NAV november 13-ai közleménye szerint, november 14-én pénteken levelet küld azoknak az adózóknak, akik 2025-ben késve nyújtották be havi vagy negyedéves áfabevallásukat. A hatóság célja n
Követett részvények - 2025. november
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Sok hasznos tipp pénzügyi szakemberektől
Kun-Welsz Edit, a HOLD portfóliókezelője és Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu alapítója volt a Friderikusz podcast vendége. A szakemberek most nem a közgazdaságtan mélyére ástak, hanem... The
A kamatos kamat végtelen ereje - könyvajánló
A kamatos kamat az Univerzum legnagyobb ereje - szól az Albert Einsteinnek tulajdonított és sokféle verzióban keringő mondás. Igazából nem tudjuk, ő mondta-e, de a... The post A kamatos kamat vé
Az általunk ismert állam gyökeresen át fog alakulni - Mi születik abból, hogy az elvásárok és bizalmatlanság egyszerre nőnek?
A 21. század új világrendjében az állam szerepe felértékelődik. Védőpajzs és problémamegoldó szerepet várunk tőle, habár sokszor az állami túlszabályozás köti gúzsba a fejlődést. Mi
Miért emelik a bankok a személyi hiteleknél a maximálisan igényelhető összeget?
Az UniCredit Bank is lépett, november 15-től ott is már 15 millió forint lesz a maximálisan igényelhető kölcsönösszeg az ingatlanfedezet nélküli személyi kölcsönnél. De miért tolják egyre
Igazságos zöldátmenet: India útja a nettó zéró kibocsátás felé
Zöldátállása során India összetett feladatokkal néz szembe: gyorsan fejlődő gazdasága energiaigényét össze kell hangolnia a kibocsátáscsökkentési céljaival, miközben az országra jellemz
A napenergia következő szintje: termelés az űrben
A tengeri szélerőművek sikere után új horizont nyílhat a megújuló energiában: a kutatók szerint az űrből gyűjtött napenergia akár 80 százalékkal is csökkentheti Eur
Préda: Ami már nem játék
Az online játékiparban akkora pénz van, hogy az már a bűnözői csoportok figyelmét is felkeltette.
Csökkent a Telekom bevétele - Mit várhatunk a papírtól?
Jelentett a cég.
Temessük a magyar kukoricát? Már ott tartunk, hogy importra szorul az ország
Elgondolkodtak a gazdák.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!


