
Varga Judit tájékoztatása szerint a hét elején Párizsban, valamint a csütörtöki, Hágában tett látogatása során is világossá tette, hogy kohéziós pénzek kölcsönös előnyökkel járnak. Fontosnak nevezte, hogy a hogy a domináns, nettó befizető országok megismerjék, megértsék és saját érdekükben is elfogadják, hogy a kohéziós politika erős maradjon - mondta az igazságügyi miniszter.
"Fontos olvasni a számok között is. A tagországi befizetéseket vizsgálva Magyarország több nettóbefizető állammal szemben a bruttó nemzeti jövedelem (GNI) arányában több terhet visel" - mondta a miniszter. A kohéziós támogatások feltételekhez kötésével összefüggésben azt mondta, az Európai Uniónak számos eszköze van arra, hogy pénzügyi fegyelmet követeljen meg a költségvetési pénzek tagállami költése során. Ezért fontos, hogy a jogállamisági kritériumok ezen eszközök megalkotásánál is érvényesüljenek. Magyarország számára azonban elfogadhatatlan az, hogy a tervezet szövege nem ezt tükrözi - húzta alá.
A 2021-2027-es uniós költségvetés kapcsán élénk a vita a tagállamok között, illetve a Portfolio hasábjain is összecsaptak az érvek:
Tájékoztatása szerint a Ferdinand Grapperhaus holland igazságügyi és biztonsági miniszterrel, valamint a Stef Blok külügyminiszterrel folytatott megbeszéléseken rámutatott, hogy a kohéziós pénzek közvetlen kifizetésénél hatalmas földrajzi aránytalanság van. Az újonnan csatlakozott tagállamok eddig csak 5 százalékban részesedtek a büdzséből, amelyen mindenképpen javítani kell. Fontos, hogy a gazdasági olló ne nyíljon tovább, hanem egyensúlyt lehessen teremteni a tagállamok között - szögezte le. Varga Judit elmondta azt is, hogy a megbeszélések során holland kollégáival egyetértettek abban, hogy a jogállamiság kevesebb politikai figyelmet és több jogi elemzést igényelne. Ezért az Európai Uniónak az igazságügyi minisztereket tömörítő tanácsában jobb helye lenne az arról jelenleg tartó diskurzusnak.
Magyarország nem tud támogatni egy olyan jogállamisági mechanizmust, amely elveszítené kormányközi jellegét és újabb politikai nyomásgyakorlásra alkalmas eszközt adna az Európai Bizottság kezébe - tette hozzá az igazságügyi miniszter.
Címlapkép: Dursun Aydemir/Anadolu Agency/Getty Images

Lényegében lezárult a cseh választás, Andrej Babis hatalmas győzelmet aratott
Fővároson kívül elhódított minden kerületet.
Újabb drón bukkant fel Dánia egén, nem teketóriáztak a helyszínen lévő ukrán katonák
Azonnal megsemmisítették a behatolót.
Igazi átok ül a nemrégiben átadott amerikai F-16-oson - egymás után buknak ki a hibák
Földre kényszerültek a gépek.
Váratlan támogatóra lelt Ukrajna, tucatszám kaphatja a nehézfegyvereket Kijev
Mégsem lehetnek felhőtlenül boldogak.
Letartóztattak egy kémet Brüsszelben, hozzáférése volt a legfelsőbb körökhöz
Nem tudni, mennyi információt adtt át.
Egy ősöreg, lesajnált rendszer lehet a rettegett Iszkander nagy ellenfele? - Furcsa jelzések tűntek fel Ukrajnában
Még elméletben sem képes rá.
Két nap múlva teljes egészében átadják az autópályát, amelyre magyarok tömegei vártak
Elkészült az utolsó szakasz is.
Még van egy óriási célja Donald Trumpnak, és úgy tűnik, ezért bármit megtenne
Kőkemény hadjárat indult az Egyesült Államokból.
Könnyebben kaphatnak Otthon Start hitelt egyes vállalkozók
Egy társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabály alapján az átalányadózók egy része és az őstermelők könnyebben kaphatnak Otthon Start hitelt. Ugyanis a ezen támogatott hitelnél a bankoknak
Burgonyaválság a láthatáron: így hat a globális felmelegedés az élelmiszer-ellátásra
A klímaváltozás már nem a jövő problémája a mezőgazdaság területén sem. Kína kutatólaboratóriumaiban már most kísérletekkel mutatják ki, hogy milyen következmén
Vidéken még maradt valaki?
E heti vendégünk Móricz Dani és Cser Tamás. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Podcas

EU Bíróság ítélete a közösségi értékesítésről
A közelmúltban egy érdekes ítélet született az Európai Unió Bíróságán (EUB), amely iránymutatást adhat a közösségi értékesítések és az exportértékesítések áfamentességének meg

Minden jónak vége lesz egyszer?
A világ egyik kellemetlensége, hogy folyamatosan változik. Ugyan sokan örülhetnek is ennek, hiszen kevesen tudják ugyanazt a játékot játszani 40-70-100 éven keresztül, azonban megvan ennek a kom
A rézszektor és a Trump-adminisztráció vámjai
Az Egyesült Államok saját réz kitermelése és újrahasznosítása a belső szükséglet felét fedezi, a fennmaradó mennyiség importból származik.
A kutatói indikátor kritikus pontjai és a biztos megoldás
A GINOP PLUSZ-2.1.1-21 közleménye pontosítja az RCO06 indikátort, és elérhetővé teszi az FTE-nyilatkozat kötelező Excel-sablonját. A benyújtás feltétele a szabályszerűen kitöltött sablon.

Drága a forint vagy csak mi érezzük annak?
Sokan panaszkodnak az utóbbi időben, hogy Magyarország nagyon drága hellyé vált, külföldön a nyaralás alatt olcsóbb volt az élet. Az ilyen típusú észrevételek döntően szubjektív... The p



Megmentették a magyar költségvetést, de mire lesz ez elég?
Egyszeri tételek javították a számokat.
Előttünk hever az aranyat érő termék, de kevesen hajolnak le érte
A terület eddig jobbára kiaknázatlan maradt, aminek egyik oka az összefogás hiánya.
Magyar piactól a világmárkákig: így hangolják újra a BDPST Konceptet
Márton Szabolcs márkafejlesztési és stratégiai igazgatót kérdeztük.
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.