Az Európai Bizottság intézkedéscsomagjának lényege, hogy maximális rugalmassággal kezelik az állami támogatási és költségvetési költekezési szabályokat, és ami rövid távon még ennél is fontosabb: hatalmas EU-pénzeket csoportosítanak át a tagállamok részére a közös költségvetésből. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a 2014-2020-as uniós fejlesztési ciklusból még fel nem használt 29 milliárd eurónyi kohéziós pénzt a koronavírus elleni küzdelemre lehet költeni, sőt, nem kell visszafizetni a közös kasszába további 8 milliárd eurót a tagállamoknak, ami júniusig lett volna esedékes.
A keretből Magyarországra 5,6 milliárd euró jut, azonban a magyar kormány már korábban lekötötte az összes forrást, így ez nem jelent plusz összeget. Persze a szerződéseket fel lehetne mondani, de Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban a Kormányinfón egyértelművé tette, hogy a kormány nem szeretné ezt megtenni.
Vagyis az 5,6 milliárd euró a gyakorlatban nem sokat jelent Magyarország számára.
Újhelyi István, az MSZP EP-képviselője pénteken közölte: levélben kérdezte meg Elisa Ferreira kohéziós ügyekért felelős uniós biztost, hogy az EU 37 milliárd eurós Koronavírus-reagálási befektetési kezdeményezéséből Magyarországnak mennyi jut. A biztos válaszából kiderült, hogy
MAGYARORSZÁG ÖSSZESEN 5,6 MILLIÁRD EURÓ, VAGYIS MINTEGY 2000 MILLIÁRD FORINTNYI TÁMOGATÁST HÍVHAT LE AZ ALAPBÓL, ÉS EBBŐL 1,468 MILLIÁRD EURÓ VAGYIS 520 MILLIÁRD FORINT MÁR A MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁRNÁL VAN
Címlapkép: Getty Images

Hiába akadtak ki a magyar bankok, változik az ingyenes készpénzfelvétel felső határa
Ezek után is fizetik a bankok a tranzakciós illetéket az államnak.
Putyin új részleteket árult el a maratoni béketárgyalásról: „Elegem van!”
Mindent meg kell beszélni.
Elszálltak az árak az IKEA-ban, elárulták, ki tehet róla
Egyre több terméket szereznek be amerikai gyárakból.
Trump bejelentette: Ukrajna lesz a következő, ahol Amerika békét teremt
Keményen dolgoznak rajta.
Ezzel az izgalmas részvénnyel hatszorozni lehetett egy nap alatt!
Mutatjuk a részleteket!
Megszólalt Trump jobbkeze: csalódás az ukrajnai helyzet, de hamarosan jöhet a fordulat
Rengeteg frusztráció forrása volt.
Olyan gazdasági elemzés érkezett Brüsszelből, ami megdöbbentő eredményre jutott a vámháborúról
Az Európai Bizottság lemodellezte az uniós gazdaságra gyakorolt hatásokat.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Portfólióméretek - te mekkorát szeretnél?
A magyar háztartások átlagos vagyona mára 50 millió felett van, a medián nyilván ennél valamivel alacsonyabb. Ez elsőre jól hangzik, azonban nagyon nagy része ingatlanban (főként a saját magu
Óriási metánkibocsátó a mezőgazdaság - pedig ez megakadályozható lenne
A mezőgazdaság a globális metánkibocsátás legnagyobb forrása, amely rövid távon is jelentősen hozzájárul a felmelegedéshez.
Számok
Gyors számítás.
Nem attól lesz valaki jó befektető, hogy régóta gyakorolja
Az, hogy valaki régóta befektető, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy szakértővé is vált. Amikor az ember gördeszkázik vagy szabadrúgást gyakorol, egyből érkezik a visszacsatolás,... The
Otthon Start - mi lesz a befektetési célú lakásvásárlásokkal?
A 3 százalékos Otthon Start hitel átrendezi a lakáspiacot: rövid távon az első lakást keresők aktivitása nő, miközben a befektetői kereslet csökken. Saját, 1000 háztartásos felmérésünk
Véget ér a KIVA (sokk): megszűnik a KIVA-sok neobankoknál vezetett pénzforgalmi számláinak adóterhelése
2024 év végén a KIVA-s adózókat meglepetésként érhette, hogy a neobankoknál vezetett pénzforgalmi számlák egyenlegnövekedése bizonyos esetekben plusz adóterhet jelentett számukra, amennyibe
Átütő siker a megújulók fejlesztése Texasban
Texas néhány év alatt bizonyította, hogy a nagyléptékű napenergia- és akkumulátoros beruházások képesek gyökeresen átalakítani egy teljes villamosenergia-rendszer működését.
Növekedési válság van, mégis 11 százalékkal nő a minimálbér - Mi lesz ebből?
Hogy fogják kigazdálkodni a cégek?
Ez most a gazdagok kedvenc csokija, horror árat fizetnek érte
Csokikülönlegességek hódítanak a tehetőseknél.
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!


