Nem álom az egész éves balatoni szezon - csak legyen, aki kiszolgálja a vendégeket
Ha meg akarjuk tartani a munkaerőt, akkor valóban versenyképes fizetést és fair munkakörülményeket kell biztosítanunk
- mondta a Portfolio-nak Török Péter, a Hotel Bonvino Wine & Spa ügyvezető igazgatója.A szálloda 2011 nyarán nyitotta meg kapuit Badacsony központjában, 40 fős személyzettel. Most a nyári szezonban körülbelül 65 embert foglalkoztatnak.
Mi is érezzük a munkaerőhiányt, folyamatosan hirdetünk. Úgy tűnik, hogy a pénz mellett nagyon fontos, hogy megfelelő munkakörülményeket biztosítsunk a munkavállalóink számára. Az is sokat jelent, hogy ha egy alkalmazott olyan élethelyzetbe kerül, hogy segítségre, türelemre van szüksége, azt mi munkáltatóként biztosítani tudjuk számára
- jegyezte meg, hozzátéve, új munkaerőt is könnyebb találni, ha a náluk dolgozók elégedettek, mivel így más, munkát kereső ismerőseiknek is ajánlhatják ahelyet.
Azért dolgoznak, hogy Badacsony egész évben vonzó úti cél legyen
"Ez volt Badacsonyban az első szálloda, amely a borturizmus köré épült és egész éves nyitva tartást tervezett" - mutatott rá Török Péter. 2011-2012 telén, ha egy vendég afelől érdeklődött, mit tud csinálni a környéken a hotel kínálta lehetőségeken kívül, nem igazán volt erre válaszuk. Az utóbbi években azonban a környékbeli vendéglátóhelyek összefogtak és egyre többen vannak nyitva egész évben.A főszezont tekintve a bor és a szüreti mulatság miatt szerencsés helyzetben vagyunk, nagyjából szeptember végéig - október közepéig tart. A legküzdelmesebb időszak a novembertől márciusig tartó periódus. A hétvégék akkor is hamar betelnek, a kihívás, hogy a vendégeket hétköznapokon csábítsuk hozzánk
- mondta. Tavaly több környékbeli vendéglátóhely - köztük a Bonvino - elindította a Gasztrohegy programsorozatot, melynek célja, hogy a főszezonon kívül is aktív programokkal várják a vendégeket. Mivel a Badacsony viszonylag messze van a fővárostól, és nehezebben közelíthető meg tömegközlekedéssel, mint Balatonfüred, vagy Csopak, a helyiek bármilyen közlekedésfejlesztésnek örülnének.Hasonló problémák, más megoldások
Arra a kérdésre, hogy miért jelentkeztek az OTP Business által, csaknem 50 vállalkozóval, tavaly elindított Nagykövet Programra, Török Péter azt válaszolta, a kapcsolatépítés volt az elsődleges cél.Rengeteg nagyon szimpatikus, különböző ágazatból érkező vállalkozóval találkoztunk, akik hozzánk hasonló problémákkal küzdenek, és nagyon hasznos volt a tapasztalatcsere
- mondta. A pénzintézettel egyébként a szálloda a nyitásuk óta együtt dolgozik, és mivel a szállodaipar a jövőben is rendkívül tőkeigényes ágazat lesz, ezért várhatóan sokáig támaszkodnak még a bank segítségére.Hajdú Erika, a cég banki kapcsolattartója a Portfolio-nak nyilatkozva rámutatott, hogy az utóbbi időben a helyi vállalkozások esetén megnőtt a hiteligény, sokan terveznek fejlesztéseket, ami összefügg az idegenforgalmi ágazat növekedésével.
Az ügyfeleinkkel folyamatosan kapcsolatban állunk, figyelmemmel követjük a tevékenységüket és minden felmerülő probléma esetén megfelelő pénzügyi megoldásokat tudunk biztosítani, rövid időn belül
- tette hozzá Hajdú Erika.TÁMOGATOTT TARTALOM
Az OTP Business Nagykövet Program médiatámogatója a Portfolio Csoport.
Rekordösszeget tervez elkölteni Oroszország a titkosszolgálatok működtetésére
Jelentősen nő a hírszerzésre fordított kiadás.
A Ford vezére szerint a felére zuhanhat az elektromos autók iránti kereslet
Donald Trump költségvetési törvénye miatt.
Vallottak a szakértők: erre kellene költeni a magyar egészségügyben
Szűrőprogramok mellett a prevencióra is több pénzt kellene fordítani.
Donald Trump "több mint 100%-kal" akarja csökkenteni a gyógyszerárakat
Nagy bejelentés az elnöktől.
Teljes káosz uralkodik egy szigetországban: megbukott a kormány a zavargások közepette
Összecsaptak rendőrök tüntetőkkel.
Abszolút hozam euróban - hogyan fordítható előnnyé a bizonytalan piaci környezet?
Ha befektetésről van szó, sokan keresik az arany középutat: ne kelljen kitenni magukat a részvénypiac szeszélyeinek, de ne is kelljen megelégedni a pénzpiaci eszközök szerény hozamaival. Az eu
A mesterséges intelligencia vegánjai
Az MI-veganizmus egy új társadalmi mozgalom, amely etikai, környezeti és jóléti megfontolásokból tudatosan korlátozza a mesterséges intelligencia használatát.
Új lakossági állampapírok érkeznek októbertől. Érdemes sietnie a befektetőknek?
Új lakossági állampapírok forgalmazása indul el októbertől, ezzel párhuzamosan számos jelenleg elérhető befektetés forgalmazása lezárul. Ráadásul nem csak a szokásos sorozatcserékről van
Olcsó kacatból high-tech ipar
USA Innovates, China Replicates, Europe Regulates - szól a régi mantra. Sokan még ma is igaznak tartják, hogy Kína csak lopja a technológiát, másolja a... The post Olcsó kacatból high-tech ipar a

A Vaslady ébredése
Batman, Spiderman, Iron Lady. Mintha Thatcher valami szuperhős lenne a Marvel univerzumból, akinek az a szuperereje, hogy soha "nem hátrál meg". Meg azt mondja: "ha a mértéktelen [állami] költek
Clorox Company - elemzés
Kereskedési célpontokat keresgéltem, most éppen a magas ROIC, az elfogadható osztalékhozam és a chart alapon jó beszállási lehetőségek voltak a legfontosabb szempontjaim. Így találtam rá a C
Agrárgazdaság átadása: a generációváltás és a vagyontervezés kulcsa az agráriumban
Az agrárgazdaság átadása az elmúlt években az agrárium egyik legaktuálisabb kérdésévé vált. A rendszerváltás idején önálló gazdálkodóvá vált generáció mára elérte vagy hamarosan

A kertészkedés egészséges, és nem csak a friss zöldségek miatt
Friss kutatások szerint már heti két és fél óra kertészkedés is elegendő lehet ahhoz, hogy csökkentsük a túlsúly, a magas vérnyomás, a cukorbetegség és más egészs

Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.
Egy betegség, ami minden magyarnak fáj: évtizedek óta küzdünk vele
Megjelent a Portfolio Checklist keddi adása: fókuszban a fiskális alkoholizmus.
Október 17-én indul a Préda, a Portfolio kiberbűnügyi podcastsorozatának második évada
A témák között mesterséges intelligencia, online játék, kriptós befektetési csalások.
Nagy ütést vinne be az oroszoknak von der Leyen: a magyar gazdaság is megérezheti?
Bekeményít az EU elnöke?
