„A felhő „bekúszott” a mindennapjainkba, a fogyasztók, az állampolgárok életébe úgy, hogy szinte észre sem vettük. Gyakorlatilag folyamatosan felhőtechnológiával találkozunk, amikor használjuk az okostelefonunkat, amikor e-mailezünk, vagy valamilyen Google-alapú szolgáltatást veszünk igénybe” – mondta a Portfolio-nak Bódi Gábor, a legnagyobb hazai felhőszolgáltatónak számító T-Systems Strategy & Governance divíziójának igazgatója.
Az igazgató szerint ezért is érdekes, hogy sok magyar cégnél még mindig idegenkednek a technológiától – attól, amit egyébként a cég összes dolgozója, a vezérigazgatótól a recepciósig magánemberként maga is folyamatosan használ.
A GDP-n is meglátszana, ha többen nyitnának
Pedig ha nem figyelnek, könnyen lemaradhatnak a magyar vállalatok a nemzetközi versenyben – a nagyarányú „felhősítésnek” nemzetgazdasági szinten is komoly haszna van, az infrastruktúra fejlesztésének és térnyerésének előbb-utóbb a GDP-ben is meg kell látszódnia.
A becslések szerint 2026-ra a vállalatok teljes informatikai költésük több mint 45 százalékát már nyilvános felhőre fogják fordítani,
de világszerte gyorsan nő a hibrid (vagyis a publikus és privát cloud előnyeit ötvöző) és a többfelhős (multicloud) megoldások népszerűsége is.A cloud szolgáltatások hazai növekedési üteme megfelel a kelet-európai átlagnak, de ez azt is jelenti, hogy a leghaladóbb piacokhoz, például az Egyesült Államokhoz, Nyugat-Európához képest némileg lemaradásban vagyunk.
A magyar cégek fele még teljesen elzárkózó a clouddal szemben, de a másik 50% már ugyanúgy elfogadja ezt az üzemeltetési módot is. Kizárólagosan a cloud alapú megoldásokra viszont még csak nagyon kevesen támaszkodnak.
„A számok még elég szerények, ma Magyarországon a cégek tizede rendelkezik cloud-stratégiával, és még ugyanennyire tehető azok száma, akik azt tervezik, hogy ki fognak alakítani egy ilyen működést. De a cégek nagy része ezt még mindig informatikai üzemeltetési kérdésként kezeli, holott inkább a növekedési, cégfejlesztési stratégia részeként kellene tekinteni rá” – tette hozzá Bódi Gábor.
Jóval több, mint informatikai fejlesztés
Olyan fejlesztésekről beszélünk ugyanis, ami túlmutat magán az informatikán, és magán a hardveren is. Komoly, az egész cég működése szempontjából értelmezhető költségmegtakarítást lehet elérni azzal, ha a munkafolyamatokat cloud-alapon kezeljük. Leegyszerűsítve: egy kezdő vállalkozásnak, egy startupnak például elég csak dolgozónként egy-egy laptopot beszereznie, és előfizetnie egy felhőszolgáltatásra, nincs szükség például fizikai adathordozókra ahhoz, hogy elindíthassa a fejlesztéseit.
Ugyanakkor szükség van arra is, hogy edukálják a cégvezetőket vagy az IT-szakembereket a felhő-alapú működés előnyeiről. Például érdemes elmagyarázni nekik, hogy ezen a piacon nem feltétlenül az árat érdemes nézni. Vannak ugyanis kimondottan olcsó, „dobozos” szolgáltatások, amik elsősorban ázsiai, kelet-európai központtal működnek. Ezek azonban sokszor csak az alapvető szolgáltatásokat nyújtják, nem pedig azt, amire a cégnek valóban szüksége van.
A biztonságon nem szabad spórolni
„Ráadásul a biztonsági kérdésekre sem feltétlenül nyújtanak megfelelő választ” – tette hozzá Nagy Zoltán, a Magyar Telekom csoport biztonsági igazgatója. Egy kínai szolgáltatónál például már havi 100 dollárért elérhető céges felhőszolgáltatás, ugyanakkor az adatainkat nem EU-s szerveren, hanem több ezer kilométerre tárolják, így nem tudhatjuk azt sem, hogy vajon nem a biztonságon spórolnak-e.
Sok esetben ezek a rendszerek nem jelzik például, ha illetéktelenek próbálnak hozzáférni az adatainkhoz – ez pedig meglehetősen gyakran előfordul, egy magyar nagyvállalatot évente akár 10-20 ezer támadás, adatszerzési próbálkozás is érhet, ezeket pedig idejében meg kell állítani.
A szakember úgy látja, a legnagyobb biztonságot csak a cégre szabott szolgáltatások jelenthetik: ezeknek természetesen van egy meghatározható költsége, ugyanakkor biztosan kivédhető velük az, hogy órákra, vagy akár napokra leálljon egy több ezer fős vállalat működése – akár több tízmillió forintos kiesést okozva. A felhőszolgáltatásokon keresztül sokkal magasabb fokú védelem érhető el az internetes bűnözéssel, az adathalász kísérletekkel szemben.
Nagy Zoltán szerint a cégek felhőbe költöztetéséhez érdemes kikérni egy kimondottan ezzel a területtel foglalkozó szakértő véleményét: a legtöbb esetben ezekre a kihívásokra a vállalat informatikai szakemberei nincsenek felkészülve, nem rendelkeznek megfelelő tudással. Számos vállalat és intézmény számára megkerülhetetlen az is, hogy
az adatok földrajzilag is országhatárokon belüli adatközpontokban maradjanak, ami jogszabályi (EU-s) követelmény is bizonyos esetekben.
Az adatközpont a gyakorlatban egy olyan létesítményt jelent, ahol céges IT-infrastruktúrát, elsősorban szervereket, adathordozókat, hálózati eszközöket lehet elhelyezni, onnan informatikai rendszereket üzemeltetni. A létesítmények különlegességét az extrém szigorú és biztonságos működés jelenti. A T-Systems magyarországi adatközpontja 22 éve működik Budapesten, és a legnagyobb magyar vállalatoknak, sőt, a Google-nek is szolgáltat.
A cikk megjelenését a T-Systems támogatta.
Címlapkép: Getty Images
Újabb vírus támad Magyarországon, általában végzetes kimenetelű a kutatók szerint
Gyorsan terjedhet a hazai nyúlpopulációban.
Egy országban már térdre kényszerült a Lukoil, leállhat a kitermelés
A világ egyik legnagyobb olajmezőjéról van szó.
Pártot alapítottak Brüsszelben az amerikai elnök tiszteletére: itt a TRUMP!
Jobboldali populistáknak nevezik magukat.
Teljesen kiszállt az Nvidiából egy befektetési konglomerátum
Közel 6 milliárd dolláros ügylet.
Meglepően engedékeny a kínai elnök, ha a növekedésről van szó
Lassul a növekedés a leggazdazdagabb tartományban.
Közösségi oldalon árult Elf Bart, milliós NAV-bírság lehet a vége
Nem érdemes utána csinálni.
Trump és a Big Pharma - HOLD Minutes
A HOLD Minutes e heti részében Ifkovics Ábrahám részvényelemző beszél: A YouTube-on vagy a HOLD Facebook-posztjánál mondd el a véleményed, hogy tetszik-e a Minutes, és... The post Trump és a
Most éri meg lecserélni a drága hiteleket: Spórolj akár százezreket személyi kölcsönnel!
A személyi kölcsönök kamatai Magyarországon 2024 végétől csökkenő pályára álltak, így aki korábban drágábban vett fel hitelt, annak elérkezett a hitelkiváltás időszaka. Mutatjuk, kinek
El a kezekkel a személyes adatoktól! - 10 pontban a tiszás "adat-ügyről"
Az elmúlt héten több körben is óriási hullámokat vert a Tisza applikációját érintő "adat-ügy". Kezdődött az adatok "kiszivárgásáról" szóló hírekkel, illetve az arról indult vitá
Kína markában a kritikus nyersanyagok
Lezárult az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások első felvonása, de az eredmény valós kiértékeléséről vajmi kevés szó esik. Pedig igazán figyelemreméltó, hogy a Trump által főellens
Balásy Zsolt: Több tiszteletet a vállalkozóknak, Károly!
"Ha nagy vagyont látsz, nézd meg alaposan, és fizetetlen munkát, verejtéket és vért fogsz találni" - ha a pontos szavak nem is, de e szellemiség... The post Balásy Zsolt: Több tiszteletet a v
Dolgozói részvényprogram: valódi tulajdonrészt a fizetés mellé?
A tehetségek megtartása ma már nem csak a fizetés mértékéről szól. A versenyképes bérezés és a béren kívüli juttatások mellett egyre több vállalat alkalmaz dolgozói részvényprogr
Federal Agricultural Mortgage Corporation (AGM) - elemzés
Még az októberi Top10-es listámon szerepelt, de akkor nem néztem meg, azóta viszont rápillantottam a grafikonjára, és megtetszett. Egy gyors elemzést megér.CégismertetőA Wikipediáról másolom
Indul a Demján Sándor 1+1 Program 2. üteme
A hazai kkv-k beruházásait célzó Demján Sándor 1+1 Program új szakasza elindult. A 2. ütem kifejezetten vidéki vállalkozások eszközfejlesztéseit támogatja vissza nem térítendő forrással,
Mit értek el pontosan Orbánék Trumpnál? Elemzőket kérdeztünk a részletekről
Megjelent a Portfolio Checklist hétfői adása.
Mikor érdemes betárazni a magyar csúcsrészvényekből? Jelentett az OTP és a Mol
Sok mindent elárulnak a negyedéves adatok.
Préda: Ellopták tőlem, ami nem is az enyém
Egy adathalász támadás áldozata meséli el élete egyik legrosszabb döntését.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod


