Magyar fintech saját lábon
A hazai fintech cégek palettáján üde színfolt a Barion, amely azon kevés cégek egyike, mely egy ötletből kiindulva sikerrel építette majd skálázta fel a szolgáltatását, külföldre ment és már felvásárlási célpontokat is keres.
A társaság vállalati spinoffból indult el 10 évvel ezelőtt, kezdetben angyalbefektetőktől szerzett tőkét, majd két nagyobb forrásbevonási körben is részt vett. 2017-ben közel kétmilliárd forintot szereztek, majd 2020-ban is egy „jelentős” befektetésről adtak hírt. A társaság nagyjából fele az alapítóké ma is, jelentős a munkavállalói részesedés és az angyalbefektetők is rendelkeznek tulajdonnal benne, míg a külföldi befektetők a cég tulajdonjogának 30 százaléka felett rendelkeznek.
A 2023-as évet 2,4 milliárd forintos árbevétellel zárta a cég, idén pedig 2,8-3 milliárd forint közötti árbevétellel számolnak. A Barion az elmúlt években is gyorsan növekedett, és további terjeszkedést terveznek:
Jelenleg nyereségesek vagyunk, és az elért profitból szeretnénk felvásárlásokon keresztül is növekedni. Vannak célpontjaink, a napokban adtunk ajánlatot egy cégnek. Most van rá lehetőségünk, ezért szeretnénk egy még nagyobb sztorit felépíteni
– mondja lapunknak a Barion alapító-vezérigazgatója, Kiss Sándor. Nem zárják ki, hogy egyszer akár a BÉT-en is megjelenjenek, de egyelőre nincs ilyen tervük.
Bár a pénzforgalom a fő tevékenységük, nem csupán fizetési szolgáltatásokat nyújtanak, hanem segítenek a kereskedőknek a vásárlói célcsoportok elérésében, lojalitásprogramok szervezésében, méghozzá „adatvezérelt” módon. Az üzleti modell fontos eleme, hogy adatokért cserébe olcsóbban adják a kereskedőknek a fizetések elfogadását: „ha veszi a bolt a fáradtságot, és az általunk kérteket lefejleszti az oldalára, amiből mi adatot tudunk kinyerni, akkor alacsonyabb díjakat kap” – magyarázza Kiss Sándor.
Az embereket nem az zavarja, hogy hirdetéseket látnak, hanem az, hogy túl sok és irreleváns hirdetést látnak
– mondja az alapító.
"Ha te szereted az alternatív rockzenét, és látsz egy hirdetést, hogy valahol fel fog lépni a kedvenc együttesed, az nem zavar. De ha például fűnyírót akarnak neked eladni, miközben egy belvárosi lakásban laksz, az zavarni fog. Azt próbáljuk megoldani, hogy a vásárlók csak számukra érdekes hirdetéseket lássanak, tehát jobb szegmentációt végezzünk”.
Az adatok elemzéséhez neurális hálót, diszkriminatív mesterséges intelligenciát is használnak. Korábban a Mastercard - egyik hirdető partnerük - Barionos adatokkal és Google adatokkal több tesztet is elvégzett, és volt, ahol kétszer több kattintást értek el egy hirdetés-megjelenésre vetítve. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ugyanazzal a hirdetéssel kétszer több érdeklődőt értek el a Barion által meghatározott célcsoportban, mint a keresőóriás célzásában.
Mi lesz veletek, magyar fintechek?
Az MNB nyáron publikált Fintech és digitalizációs jelentése szerint hat év alatt megduplázódott a Magyarországon tevékenykedő fintech cégek száma. Tavaly már több mint 200 hazai bejegyzésű fintech cég működött itthon, többségük azonban egyelőre nem tudott nagyra nőni: 80 százalékuk mikro -és kisvállalkozás volt. A Barion példája azon kivételek közé tartozik, akiknek sikerült mostanra közepes méretű nemzetközi vállalattá fejlődni, és innen is tovább szeretnének lépni.
Kiss Sándor szerint a magyar fintech szektor fejlődését több tényező is hátráltatja, egyrészt úgy véli, Magyarország még mindig erősen készpénzorientált a gazdaság. Ez a digitális fizetések terjedését hátráltatja.
Másrészt kulturális probléma, hogy sokan azt hiszik, ilyen rendszereket nem lehet itthon összerakni és külföldre vinni.
"Illetve a szabályozói környezet is kihívást jelent a cégeknek. A magyar pénzmosás elleni szabályozás iszonyatosan bonyolult, nagyon sok adatot kell bekérni, ami megnehezíti a külföldi terjeszkedést is” – vélte. Igaz, a hazai jogszabályokat nemrégiben igazították hozzá az uniós szabályokhoz. Egyelőre elemzik a változásokat, és reménykednek benne, hogy pozitív irányban változott a helyzet.
Nemrégiben indult el a Binx, egy másik e-pénz kibocsátó fintech cég Magyarországon, amelyről mi is beszámoltunk. Kiss Sándor szerint azonban a két vállalkozás más pályán játszik: a Binx elsősorban céges számlavezetési szolgáltatást nyújt, míg a Barion a kereskedők pénzforgalmát és hirdetéseit segíti. A társaság a jövőben az ügyfelei teljes üzleti működésének támogatására koncentrál majd a fizetési szolgáltatások mellett. "Szeretnénk segíteni nekik az üzleti folyamatok automatizálásban, az ügyfélszerzésben, a növekedésben is - vázolta a terveket.
A cikk megjelenését a Barion támogatta.
Címlapkép forrása: Portfolio
A cikk elkészítésében a magyar nyelvre optimalizált Alrite online diktáló és videó feliratozó alkalmazás támogatta a munkánkat.
Visszatáncolt a kormány? Kivettek egy terméket az árrésstop alól
Érdekes módosítás jelent meg.
Döntött a kormány: új kriptoszabályok jönnek Magyarországon
Megjelent a Magyar Közlönyben a rendelet.
Megjött a figyelmeztetés: komolyabb fennakadás is jöhet a repülőjáratoknál a hétvégén
Figyelmeztet a brit hatóság.
Már abba rokkannak bele, hogy túlélik a kórházi ellátást
Egészen súlyos válság bontakozik a magánbiztosítási egészségügy országából.
Pusztító robbanásokat jelentettek az orosz árnyékflotta hajóiról
Törökország partjainál, közel a Boszporuszhoz borultak lángba.
Újabb ország jelentkezett be az olcsó európai védelmi hitelért
A portugálok is ebből fejlesztenének.
Mit hoz a 2025-ös őszi adócsomag a vállalkozásoknak?
A 2025. november 18-án gyorsított eljárásban elfogadott adócsomag célja a vállalkozások adóterheinek mérséklése, az adminisztráció csökkentése és az adóeljárások digitalizációjának f
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Az MNB behúzta a kéziféket - Megéri beszállni a túlfűtött lakáspiacra az olcsó hitel miatt?
Miközben az országot elöntötte az Otthon Start generálta vásárlási láz, a piac mélyén vészjósló folyamatok zajlanak. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss jelentése szerint a lakásárak elszaka
Haalandnak jó a hozama (HOLD After Hours)
Móricz Dániellel szakértjük, hogy miért esnek, illetve nem esnek a piacok, és ír sebeket is feltépünk. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours... The post Haalandnak jó a ho
Elektromos áramot vezető baktériumok forradalmasíthatják az egészségügyet
Amerikai tudósok olyan elektromos áramot vezető baktériumokat fedeztek fel, amelyek új orvosi eszközök és hatékonyabb szennyezésmentesítési módszerek kifejlesztéséhez v
TBSZ nélkül milliókat bukhatsz
Nagyjából két éve számokkal alátámasztva írtam arról, hogy a TBSZ nélkül miért nem éri meg befektetni Magyarországon. Röviden összefoglalva: kellően nagy infláció mellett könnyen megleh
Húsz éve töretlen az osztrák levegővédelmi törvény sikere
Az osztrák Immissionsschutzgesetz-Luft jó példa arra, hogyan lehet hatékony környezetvédelmi célokat közlekedéspolitikai eszközökkel támogatni.
A dolgok adminisztrációjáról
Friedrich Engels 1878-ban megjelent Anti-Dühring című könyvében azt írja, amikor a kapitalizmus által kifejlesztett roppant termelőerők szétfeszítik a polgári termelés kereteit, a proletariát
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.
Összeomlott a nagy bérmegállapodás – Lőttek a gyors magyar béremelésnek?
Mi jöhet most?
A lakosság nyer, az ipar fizet? Kettészakította az új szabályozás az energiahatékonysági piacot
Az EKR-rendszer fényes és sötét oldala.
Milyen részvényeket hoz a Mikulás a puttonyában?
Mikulás-rali és egyéb karácsonyi álmok. Milyen részvényeket hoz a Mikulás? December eleji részvénymustra, aktualitások, grafikonok, értékeltségek.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!




