Új kőkorszakba lépett az építőipar - ez a cég lehet a nagy nyertes
Üzlet

Új kőkorszakba lépett az építőipar - ez a cég lehet a nagy nyertes

Gyors összefoglaló
Ha csak egy perce van, olvassa el a lényeget AI összefoglalónkban.
Évszázadokon át használt anyagot fedezett fel újra a modern építőipar: a mészkő jóval alacsonyabb károsanyag-kibocsátással jár, mint a beton, a cement vagy üveg, időtállósága és hővisszaverő képessége pedig egyedülálló nagyvárosi építőanyaggá teszi. Magyarországon a mészkőbányászat összefonódott a süttői bánya, valamint annak tulajdonosa, a Reneszánsz Kőfaragó Zrt. nevével. Az egykor likviditási gondokkal küzdő cég a tavalyi 6 milliárd forintos árbevétel után öt éven belül akár 8-9 milliárd forintos forgalmat is elérhet, köszönhetően az építőipar “új kőkorszakának”, az elmúlt évek technológiai fejlesztéseinek és a nemzetközi piacokon való megjelenésnek - többek között erről is beszélt a Portfolio-nak Balogh Miklós, a vállalat vezérigazgatója és Balogh Attila vezérigazgató-helyettes.

Az építőipar az elmúlt évtizedekben alapvetően mesterséges anyagokra épült: a beton, a szálcement és a különböző kerámiák gyors kivitelezhetősége, kiszámítható tulajdonságai és ipari méretezhetősége háttérbe szorította a természetes építőanyagokat. Azonban a környezetvédelmi szempontok felerősödésével egyre több építőipari vállalat és ingatlanfejlesztő tűz ki kibocsájtás- csökkentési célokat – ebben a folyamatban pedig a természetes kő, azon belül is a mészkő újra stratégiai szerephez juthat.

“Nagyjából a második világháborúig a természetes építőanyagok – a természetes kövek – meghatározó szerepet töltöttek be. A háború után az ipar és az építőipar fejlődésével a hangsúly a mesterséges anyagokra, a betonra, a kerámiára tolódott. A legfrissebb európai és észak-amerikai építészeti trend viszont ismét a kő felé fordul” - kezdte a Portfolio-nak adott interjúját Balogh Attila, a Reneszánsz Kőfaragó Zrt. vezérigazgató-helyettese.

BRL_8127
Balogh Attila, fotó: Bácsi Róbert

A szakember kiemelte: az építészetben a természetes anyagok térnyerését “új kőkorszaknak” is nevezik, amelyben a kő nem csupán díszítőelemként, hanem valódi szerkezeti alapanyag is megjelenhet.

A természetes anyag ugyanis jellemzően alacsonyabb karbonlábnyommal rendelkezik, mint más strukturális építőanyagok, emellett helyben kitermelhető, ami csökkenti mind a szállítási költségeket, mind a károsanyag-kibocsátást. A modern mérnöki megoldások — precízen megmunkált, teherhordó kőelemek és acéltartalmú megerősítések — lehetővé teszik, hogy a kő olyan szerkezeti szerepekben is helytálljon, amelyekhez korábban inkább betont vagy acélt alkalmaztak.

Mészkővel válhatnak élhetőbbé a nagyvárosok

A süttői mészkő környezetbarát jellege több tényezőből adódik: egyrészt a kitermelés és feldolgozás során minimális a károsanyag-kibocsátás, hiszen gyakorlatilag csak a gépek által használt üzemanyag és a villamos energia jelent környezeti terhelést. Másrészt a mészkő 100 százalékban újrahasznosítható: egy épület bontása után a burkolatok felcsiszolhatók és újra felhasználhatók. Ha pedig mégis hulladékként kezelik, akkor sem szennyezi a környezetet, hiszen természetes anyagról van szó. 

A mészkő egyik különleges tulajdonsága, a kiváló hővisszaverő képessége: a klímaváltozás szempontjából is fontos, hiszen nem melegszik jobban, mint a levegő, vagy a zöld felületek hőmérséklete.

Ez különösen jelentős a városi környezetben, ahol meteorológiai kutatások szerint akár 10 fokos különbség is lehet a beépített terek és a beépítetlen zöldövezetek napi középhőmérséklete között. A mészkő használatával csökkenthető ez a hősziget-hatás, ami a nyári hőhullámok idején nagy mértékben hozzájárulhat egy város élhetőségéhez. 

“Ehhez kapcsolódóan egyetemekkel és ipari partnerekkel dolgozunk azon, hogy a mészkő burkolatok rögzítéstechnikáját és beépítését költséghatékonyabbá tegyük. A cél, hogy szélesebb körben, olcsóbban legyen alkalmazható homlokzatokon, térburkolatokon, akár tetőszerkezeteken is” - magyarázta Balogh Attila.

Évszázados hagyományból csúcstechnológiás feldolgozóüzem

A szakember édesapjával, Balogh Miklóssal közösen irányítja a süttői mészkőbányát száz hektáros területen művelő iparvállalatot. A kinyert követ a Reneszánsz Zrt. süttői és ürömi telephelyein dolgozzák fel mintegy hét hektárnyi területen. A cég az ipari kőfeldolgozás mellett díszítőkövek készítésével és szoborfaragással is foglalkozik: a nevükhöz fűződik például az országház, vagy a New York-palota rekonstrukciója is. 

Balogh Miklós, a cég alapító-tulajdonosa kiemelte: a süttői mészkőbányászat évezredes múltra tekint vissza, a vállalat születése azonban 1948-ra tehető, amikor több bánya összevonásával egy nagy állami vállalat jött létre. Ezt a rendszerváltás után az elsők között privatizálták, egy kanadai befektető tulajdonába került, majd 1997-ben csődközeli állapotban vette át Balogh Miklós és két befektetőtársa. 

Harminc millió forintért vásároltuk meg a felszámolás alatt lévő vállalatot, valamint a hozzá tartozó milliárdos nagyságrendű adósságot”

- emlékezett vissza a kezdetekre. 

A cég az új tulajdonosok reorganizációs terveinek köszönhetően talpra állt, a 2000-es években pedig a bányászat és a kőfeldolgozás mellett generálkivitelezői tevékenységbe is kezdett. Ezt a lábat végül 2014-ben pénzügyi nehézségek miatt megszüntették, Balogh Miklós tulajdonostársait kivásárolta, a vállalat pedig a reorganizációt követően teljesen a bányászat és ipari termelés felé fordult.

_BRL1586
fotó: Bácsi Róbert

“Elkezdtük tanulmányozni a nemzetközi kő - és építőipart, és ezek alapján alakítottuk ki a cég fő tevékenységi profilját” - fogalmazott Balogh Miklós. 

A cégvezető kiemelte, hogy a süttői mészkövet természetes tulajdonságai rendkívül jó alapanyaggá teszik. Minőségét tekintve a világ legjobbjai között van, sokrétű felhasználhatósága és sóállósága miatt a nemzetközi piacokon is versenyképes termékként tud megjelenni. 

A Reneszánsz Zrt. ezt az előnyt tervezi kihasználni az elmúlt években végrehajtott technológai beruházások segítségével.  

“Célunk, hogy a kő kedvező tulajdonságai mögé olyan korszerű technológiai megoldásokat rendeljünk, amelyek a megrendelők számára magasabb hozzáadott értéket biztosítanak. Ennek eredményeként a termékeink versenyképesebb áron válnak elérhetővé, miközben a felhasználásuk egyszerűbbé, az árképzésük pedig olyan szintűvé válik, amely lehetővé teszi a széles körű hozzáférést és alkalmazást” - részletezte Balogh Attila. 

A vállalat jelenleg kőfaragó robotokkal és több CNC géppel rendelkezik, valamint folyamatosan bővíti a gépparkját. A Reneszánsz Zrt. 150 munkatársa között speciális szaktudással rendelkező mérnökök, programozók, valamint digitális kőfaragók támogatják a termékek előállítását.

A cégvezetők szerint az egyik legnagyobb kihívás a megfelelő üzemi logisztika kialakítása és a süttői mészkőhöz legjobban illeszkedő technológia kiválasztása mellett a megfelelően szakképzett munkaerő bázis kiépítése volt. 

“Amennyiben a rendelkezésre álló technológiai háttérre és szaktudásra fókuszálunk – különös tekintettel a szobrászathoz és kőfaragáshoz szükséges kompetenciákra –, túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a nemcsak regionális szinten, hanem nemzetközi összevetésben is az éllovasok között vagyunk. Húsz kőfaragó szobrász, hat 3D modellezéssel és CNC programozással foglalkozó digitális kőfaragó tudása, tapasztalata és tíz kőfaragó robotgép teszi egyedülállóvá a céget világszinten is” - fogalmazott Balogh Attila. 

Az itthon felhasznált mészkő nagyja még mindig külföldről származik

Bár Magyarország több évszázadra elegendő természetes mészkő tartalékkal rendelkezik, a természetes kő mégsem tartozik a legnépszerűbb építőanyagok közé. Ennek oka a szakértők szerint az építőipar árérzékenységében és az olcsóbb megoldások térnyerésében keresendő. 

“Magyarországon a felhasznált mészkő 60 százaléka olcsóbb, külföldi import” - mondta Balogh Miklós, hozzátéve, hogy ez sokszor minőségbeli különbséget is jelent. További probléma, hogy Magyarországon a működő kőbányák jelentős része kis léptékű, és jellemzően nem rendelkeznek mérnöki háttérrel, kutatás-fejlesztési kapcsolatokkal vagy pontos ismeretekkel arról, hogy az általuk kitermelt kő milyen célokra alkalmas. 

A cégvezető szerint ezzel szemben Nyugat-Európában szigorúbb elvárások érvényesülnek, valamint a tudatosabb gazdaságvédelmi és támogatási rendszer is segíti a természetes kövek térnyerését.

BRL_8153
Balogh Miklós és Balogh Attila, fotó: Bácsi Róbert

“Magyarországon ez a szemlélet még nem épült be kellő mélységben a gyakorlatba. A mi célunk az, hogy a hazai kőiparban ne csupán az alapanyag-kitermelés, hanem a minőségi feldolgozás, és tanúsított eredetű, magas hozzáadott értékű termékek előállítása váljon általános elvárássá” - fogalmazott. 

Balogh Attila kiemelte, hogy bár még nagy fejlődési potenciál rejlik a magyar kőiparban, érzékelhető egy pozitív irányú elmozdulás is a piacon. Egyre inkább megjelent az igény azon kivitelezők iránt, akik határidőre stabil és kiszámítható minőségben képesek teljesíteni. Sok szereplő szerzett negatív tapasztalatokat korábbi projektek során, ami erősíti azt a törekvést, hogy a jövőben ezeket a kockázatokat tudatosan elkerüljék megbízható, hazai forrásból származó kövek használatával. 

Mi kifejezetten hosszú távú szemléletben gondolkodunk: nem az egyes projektek maximalizált rövid távú profitja a célunk, hanem egy olyan vállalat felépítése, amely tartósan magas hozzáadott értéket képvisel. Olyan szakmailag kiemelkedő kollégákkal dolgozunk és kívánunk tovább erősödni, akik a saját területükön a legjobbak közé tartoznak, és akik képesek következetesen a legmagasabb minőséget nyújtani – mindezt olyan árképzés mellett, amely a beruházók számára gazdaságilag fenntartható”

- összegezte. 

A vállalat tapasztalatai szerint ez a szemlélet az utóbbi időben már a gyakorlatban is visszaköszön: egyre gyakrabban találkoznak olyan generálkivitelezőkkel és beruházókkal, akik kifejezetten ezt a megközelítést keresik. Ezzel párhuzamosan a süttői mészkő megítélése és piaci értéke is érezhetően felértékelődött, részben a fokozott külföldi érdeklődésnek köszönhetően. 

A Reneszánsz Zrt. tudatosan építi a nemzetközi profilját: 2022-ben az Amerikai Kőszövetség tagjává váltak, valamint rendszeresen szerepelnek nemzetközi konferenciákon és kőipari vásárokon is.

Negyven százalékos export és az árbevétel növelése a hosszútávú cél

A vállalat a 2025-ös évet 6 milliárd forintos árbevétellel zárta, a várakozásaik szerint pedig a következő 4-5 évben ennek a közel dupláját, 8-9 milliárd forintot is elérhet az éves forgalmuk.  

“Technológiai szempontból egyértelmű célunk a szériagyártott termékek feldolgozásának jelentős hatékonyságnövelése, amely lehetővé teszi a kedvezőbb költségszint mellett történő előállítást és a versenyképesebb piaci árképzést” - mondta a vállalat terveiről Balogh Attila.

Magyarországon stratégiai célként jelenik meg, hogy a kertépítészet és a tájépítészet területén szélesebb körben elterjedjen a természetes kő, különösen a mészkő alkalmazása.

A vállalat kiemelt célja, hogy a hazai piac mellett az exportlehetőségeket is kihasználja. A környező országokban, mint Ausztria, Szlovákia vagy Csehország, nincsenek asüttőihezhasonló minőségű mészkövek, így ezek a piacok jelentős potenciált jelentenek. A cég vezetői szerint öt éven belül azárbevételükakár 30-40 százaléka is exportból származhat.

Balogh Miklós kiemelte: az építőipar sajátosságai az elmúlt évtizedekben számos olyan műszaki és kivitelezési kihívást hoztak, amelyekre hazai környezetben kellett innovatív megoldásokat kidolgozni – olyan helyzetekben, amelyekkel egyes nyugat-európai vállalatok, például német vagy francia cégek, nem feltétlenül találkoztak. Ennek következtében olyan kreatív, gyakorlatorientált megoldások születtek, amelyek nemzetközi összevetésben is kiemelkedőnek, esetenként egyedülállónak tekinthetők. 

“Erre a felhalmozott tudásra és tapasztalatra kívánunk építeni a jövőben is, azzal a céllal, hogy a természetes kő műszaki és esztétikai adottságait továbbfejlesztve minél szélesebb körű, korszerű és megbízható felhasználási lehetőségeket teremtsünk” - mondta.

Címlapkép forrása: Bácsi Róbert

Property Warm Up 2026

Property Warm Up 2026

2026. február 19.

Portfolio Investment Day 2026

2026. február 24.

Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában

2026. február 25.

Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője

2026. február 26.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet