Üzlet

Durva profit warning az Egistől - Reagál a cég

Az eddig megismert elemzői előrejelzések és a társaság számai közötti jelentős eltérésre tekintettel az Egis bejelentette, hogy a 2009. július - szeptember közötti negyedévben 24.043 milliárd forint árbevételt, 997 millió forint üzleti eredményt és 406 millió forint nettó eredményt ért el.

Módosított az ösztönzési programon a PannErgy

A PnnErgy bejelentette, hogy a 2007 nyarán az energetikai üzletág bővítése során együttműködésre felkért Papp Csaba és Holbok Sándor részére ösztönzési céllal kiírt részvényopciós program paramétereit változtatták.

Felfelé kapaszkodnak az ázsiai indexek

Az amerikai tőzsdék tegnapi, 2% körüli emelkedését követően az ázsiai piacokon pozitív hangulat bontakozott ki a ma reggeli kereskedésben, amit az is támogatott, hogy az ausztrál jegybank megemelte a gazdasági növekedésre vonatkozó várakozásait.

Harc a lakossági gázfogyasztókért

Dúl a háború a lakossági ügyfelek megszerzéséért a magyar gázpiacon. A panaszok szerint az Emfesz ügynökei gyakran etikátlanul, valótlanságokat állítva igyekeznek meggyőzni a lakosokat az egyetemes szolgáltatás elhagyásáról.

Behúzta a féket az Állami Nyomda? (2.)

November 12-én, a piaczárást követően teszi közzé harmadik negyedéves gyorsjelentését az Állami Nyomda, melytől jelentős profit csökkenést várnak az elemzők.

UBS: akkor sem kell a Magyar Telekom!

A gyorsjelentés után is fenntartja eladás ajánlását a Magyar Telekom részvényeire a UBS, a célárfolyam ugyanakkor emelkedett a befeketési banknál.

Rendesen megugrott Amerika

A kereskedés elején látványos emelkedést produkáltak az amerikai tőzsdék, majd pedig lényegében ezen szintek környékén oldalaztak. A zárás előtti órában erősödött a vételi érdeklődés, melynek köszönhetően a Dow 10,000 pont felett, 2.1%-os pluszban tudott zárni. A többi vezető részvényindex közül az S&P 1.9, a Nasdaq pedig 2.4%-kal értékelődött fel. A lendületet még a vártnál jobb délutáni munkaerőpiaci adat adta meg, de a vállalati szektorból érkező kedvező hírek is emelték a hangulatot.

A tengerentúli tőzsdék mozgását ma reggel Ázsia is igyekszik lekövetni, a hongkongi Hang Seng jelenleg 1.8%-os emelkedést mutat.

Sírhatnak a szlovákok a gázszámla miatt

A magyar energiaárak magasak, legalábbis ezt gondoljuk mi. Ha megvizsgáljuk a régió többi országát, és koncentrálunk a hasonló fejlettségű államokra, akkor már inkább örülnünk kéne, hogy "csak" ennyit kell fizetünk. A szlovák és cseh lakosság jelentősen többet fizet mind az áramért, mind a gázért, míg a lengyel tarifák nagyjából együtt mozognak a hazai díjszabásokkal. A számlák befizetésére a románoknál kell a legkisebb összeget félre tenni, igaz, ott az átlagbérek is alacsonyabbak.

Ez igen! - 10,000 fölé húzták a Dow-t

A kereskedés elején látványos emelkedést produkáltak az amerikai tőzsdék, majd pedig lényegében ezen szintek környékén oldalaztak. A zárás előtti órában erősödött a vételi érdeklődés, melynek köszönhetően a Dow 10,000 pont felett, 2.1%-os pluszban tudott zárni. A többi vezető részvényindex közül az S&P 1.9, a Nasdaq pedig 2.4%-kal értékelődött fel. A lendületet még a vártnál jobb délutáni munkaerőpiaci adat adta meg, de a vállalati szektorból érkező kedvező hírek is emelték a hangulatot.

Rekordbónuszok jöhetnek a Wall Streeten

A Johnson Associates felmérése szerint az idei év végén a tavalyinál akár 40%-kal magasabb bónuszokat fizethetnek ki az amerikai bankok, miután teljesítményük a tavalyi évhez képest látványosan javult - írja a Wall Street Journal.

Jövőre robbanhatnak a vállalati profitok

Az amerikai vállalatok többsége már közzétette harmadik negyedéves gyorsjelentését, a számok jellemzően felülmúlták a várakozásokat. A következő negyedév azonban ennél is jobb eredményeket hozhat majd, 2010-ben pedig a vállalati profitok már 33%-kal növekedhetnek - nyilatkozta a CNBC-nek Sam Stovall, a Standard & Poor’s elemzője.

Hatalmas bírságot akasztottak a UBS nyakába

A Brit Pénzügyi Felügyelet (FSA) ma jelentette be, hogy 8 millió fontra (13.2 millió USD) bírságolta meg a UBS-t, miután a svájci bank munkatársai az ügyfelek számláinak felhasználásával több ezer, elviekben nem engedélyezett ügyletet kötöttek az elmúlt 2 évben - írja a Marketwatch.

A nagyobb szexibb? - Tévedés!

A Moody’s legfrissebb felmérése meglepő eredményre jutott, ugyanis azok a cégek, amelyekbe a kockázati és magántőke társaságok a legnagyobb összegeket fektették, gyengébben teljesítettek, mint azon vállalatok, melyekbe egyáltalán nem, vagy csak kisebb mértékben invesztáltak private equity cégek - írja a CNBC.

Visszatért a jókedv, veszik a részvényeket

A korábbi napokban látott rángatások után ma egy nyugodtabb kereskedést láthattunk a részvénypiacokon, a kezdeti mínuszokat az indexek hamar ledolgozták, délutánra pedig a vártnál jobb amerikai munkanélküliségi adatnak köszönhetően lendületet vettek. A régió ezúttal is felülteljesítette Nyugat-Európát, a lengyel és az orosz börze is 2% feletti erősödést produkált. A BUX 0.9%-os pluszban fejezte be a kereskedést, ezzel visszakapaszkodott az 50 napos fölé, ami technikailag kisebb pozitív jel az elkövetkező napok árfolyamalakulása szempontjából. A forgalom némileg elmaradt a korábbi hónapok átlagától, összesen 25.6 milliárd forintot tett ki.

USA: felfelé mutatnak a nyilak

Kisebb pluszban állnak az amerikai határidők nyitást megelőzően, a Dow futures 40 pontos emelkedést mutat. A pozitív hangulat nagyrészt a délutáni munkanélküliségi adatnak tudható be, ami kellemes meglepetést okozott. A befektetők azonban vélhetően már a holnapi átfogó munkaerőpiaci jelentésre fókuszálnak, így könnyen lehet, hogy a mai kereskedés kiváró hangulatban telik majd.

Holdingba szervez a bécsi tőzsde

A Wiener Börse felügyelőbizottsága a mai ülésen lefektette a cég szervezeti felépítésének módosításához szükséges alapokat, áll a társaság közleményében. A tervek szerint - feltéve, hogy azokat a Wiener Börse 2009. decemberi közgyűlése, valamint az illetékes felügyeleti hatóságok is jóváhagyják - egy irányító holding jönne létre, amely a cégcsoport élén összefogná a bécsi, a budapesti, a ljubljanai és a prágai tőzsdét.

Változott a BÉT tulajdonosi szerkezete

A Budapesti Értéktőzsde közzétette a bekövetkezett tulajdonosi változásokat az október 31-i részvénykönyv alapján. Az egy hónappal korábbi állapothoz képest két változás történt: Németi Sándor, aki 250 darab részvénnyel rendelkezett, már nem tulajdonos (0.00462%-os tulajdoni hányada volt). A Reálszisztéma részvényeinek száma pedig 250 darabbal növekedett, ezzel tulajdoni hányada 0.11136%-ra emelkedett.

Egis, Richter profit: megint a forint...

Jövő héten teszi közzé harmadik negyedéves gyorsjelentését a két hazai gyógyszergyártó, az Egis és a Richter, melyektől üzemi szinten komoly profit növekedést várnak az elemzők. A nettó eredmények azonban az Egis konszolidált profitján kívül minden esetben jelentős zuhanást mutatnak majd.

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Végzetes háború törhet ki az USA és Kína között - Pillanatokon belül hatalmas fordulatra lesz szükség Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.