Üzlet

Norbi: milliárdokat buktam a brókerbotrányokon

Schóbert Norbert és Andre Agassi majdnem tulajdonostársak lettek, a Norbi Update közel állt ahhoz, hogy részvényeit bevezessék a bécsi, a londoni és a varsói tőzsdére is, mostanra talán kitüntetést is kap Norbi, de a brókerbotrányok keresztülhúzták számításait, a fitneszguru milliárdokat bukott a krach miatt, Norbi a brókerbotrányok egyik legnagyobb vesztesének tartja magát. A krach áll a részvényárfolyam leharmadolódása mögött, a cég fundamentumaiban nincs változás, a korábbi célok nagy része továbbra is tartható, állítja Schóbert Norbert.

Egy év alatt közel harmadára esett a Norbi Update-részvények árfolyama. Úgy tűnik, mégis csak azoknak lett igazuk, akik azt mondták, nem ér 990 forintot az Update-részvény. 1055 forinton is állt az árfolyam, a Buda-Cash-botrány azonban mindent felülírt. Az Update részvények 98 százaléka a Buda-Cash-nél volt, ezeket a papírokat pedig az MNB zárolta, a részvények sorsával kapcsolatban kilenc hónapig nem volt semmilyen kommunikáció, ez is elbizonytalaníthatta a befektetőket. Ráadásul nagy ügyfélvagyonok tűntek el a botrányban, nekem például 140 millió forintom veszett oda, kártalanítás pedig nincs, ez nekem is nagyon súlyos emberi, családi, anyagi veszteséget okozott. Én vagyok a Buda-Cash-ügy egyik legnagyobb károsultja, anyagilag, erkölcsileg és mindenhogy. Azok a befektetők, akik sokat buktak a brókerbotrányokon azokat az eszközeiket kezdték el eladni, amik még megvoltak a számláikon, többek között az Update-részvényeiktől váltak meg. Ez persze nem azt jelenti, hogy az Update-papírok a kutyának sem kellenek, mert azért ezeket valaki meg is vette, de tény, hogy emiatt esett az árfolyam. Közel leharmadolódott. Most már huzamosabb ideje 360 és 390 forint között mozog az árfolyam, de a Buda-Cash krach és az MNB eljárása akár azt is okozhatta volna, hogy CIG Pannónia vagy Appeninn árra esik vissza.

Norbi: milliárdokat buktam a brókerbotrányokon

A brókerbotrány körüli vihar már elült, a magyar tőzsde szárnyal. Miért nem emelkedett vissza 1000 forintra az Update? Nagyon sok a károsult, sokan akarnak pénzhez jutni, ők akár alacsony áron is eladják a részvényeiket. De kérdezek valamit. Hogyan fordulhatott elő, hogy 15 évig nem bukik ki egy ilyen botrány, és amikor kiderül, akkor a frissen belépő befektetők isszák meg a levét? A befektetők a pénzük nagy részét elveszítették, kártalanításként szinte alig kaptak valamit, a számlákon megmaradt részvényeket pedig ész nélkül, mindenféle árfolyammoratórium nélkül visszaengedik a piacra. A szabályozó felelősségére célzol? A brókercégek bedőlése felvet kérdéseket. A tőzsdézők egy része, főleg az Update-részvényekbe is fektető tapasztalatlan befektetők elfordultak a részvénypiactól, mert jogosan kérdezhették, hogy itt mindenki lop, itt mindenki szélhámos? Ezt a piacot nem ellenőrzi senki? A csalások ilyen hosszú időn keresztül nem buknak ki? Ezek a nagyot bukó, nem rutinos befektetők visszakapták az Update-részvényeiket és igyekeztek azokat pénzzé tenni. Továbbra is azt gondolom, hogy súlyos pénzügyi rendszerhiba az, hogy a Buda-Cash hosszú éveken keresztül tudott működni, és az is rendszerhiba, hogy miután ez megtörtént, nem történt meg a kártalanítás. A szabályozónak pedig teljes anyagi felelősséget kellett volna vállalnia a botrányokért. Egy Beva-kártalanítás abban az esetben teljesen normális, ha normális piaci kockázatról beszélünk, de ha valaki úgy megy csődbe, hogy ellopott több tízmilliárd forintot, ráadásul úgy, hogy átment a szükséges szabályozói szűrőkön, az más. Amíg nem volt Buda-Cash botrány, addig végső megállapodásban voltam arról, hogy külföldi tőzsdékre is bevezessük az Update részvényeket, Andre Agassi pedig 20 százalékos tulajdonrészt kaphatott volna a cégben. Ezzel szemben nem hogy tulajdonostárs nem lett, de fel is bontottátok a szerződéseteket. Mennyibe került Agassi a cégnek, végső soron a részvényeseknek? Ez üzleti titok, nem árulhatom el az összeget. Megpróbáljátok még bevonni az üzletbe? Vagy új reklámarcot szerződtettek? Nem, és másokat sem szeretnénk bevonni. A külföldi partnereink egyébként az adott piacon jól ismert reklámarcokkal egyeztek meg, Ausztriában például egy ismert táncos reklámozza a termékeinket. Agassit a brókerbotrányok ijesztették el? Meghívást kaptam Agassitól, a családi házukban találkoztam Steffi Graffal és Andre Agassival, Agassi húst sütött nekem, Steffi Graf spárgát készített, arról beszélgettünk, hogy 20 százalékos tulajdonosok lesznek az Update-ben, aztán kezet fogtunk megöleltük egymást, és elkezdtük előkészíteni a szerződést. Rá néhány hétre robbant a Buda-Cash-ügy, aztán a Questor és az összes többi, ezeket az ügyeket pedig a világ legnagyobb hírügynökségei is lehozták. Milliárdokat buktam a brókerbotrányokon. Ha nincsenek a botrányok, és ott vannak a papírjaink a bécsi, a londoni és a varsói tőzsdén, akkor most lehet, hogy 3000 forinton állnának a részvények. Mennyi tőkét tudtunk volna bevonni, ha közös cégünk van Agassival? A 3000 forint jól hangzik, de a valóságban 400 forint alatt áll az árfolyam. Azért ez már nem ugyanaz a növekedési sztori, mint amiről a kibocsátáskor szó volt. Lassabb, de biztosabb lesz a növekedés. Korábban azt terveztük, hogy hármasával szedjük a lépcsőfokokat, most már inkább egyesével. A kibocsátási prospektusban az ötödik év végére 45 külföldi bolttal számoltatok, és azzal, hogy addigra a bevételek 20-25 százalékát adhatják a külföldi üzletek. A 45 külföldi üzlet még most is abszolút reális. A következő négy évben csak Anglia lefedi ennek a felét, a többit Svájc, Ausztria és a többi ország simán adhatja. Igyekezted megtámasztani az árfolyamot, saját részvényt vásároltál, a befektetőknek nyugtató levelet írtál, de eddig nem sikerült meggyőzni őket. A saját részvény vásárlás még a Buda-Cash botrány előtt volt. A levél viszont tavaly szeptemberben készült, az abban segített, hogy az árfolyam most 300 felett van, és nem mondjuk 110 forint. Az emberek azt látják, hogy én előre megyek. Igen, nagy pofon volt a brókerbotrány, nagy pofon volt, hogy azokat az új befektetőket veszteség érte, akiket behoztunk a tőzsdére. Új, kisbefektetőket igen, tapasztalt, akár profi befektetőket viszont nem tudtatok meggyőzni a befektetési sztorival. A marketing sem arra irányult. Az az igazság, hogy ha a Buda-Cash nem megy csődbe, nem bukik meg az egész ellenőrzési rendszer és nem omlik be az egész kártalanítás, akkor lehet, hogy most arról beszélgetnénk, hogy valamilyen kitüntetést kapok, például azért, hogy új befektetőkkel bővítettem a magyar tőkepiacot. Abszolút legálisan, Magyarországon és külföldön is építjük az üzletünket. A külföldi bevételek hogyan alakulnak? Folyamatosan emelkednek, most az összes bevétel közel 15 százalékát teszik ki. Az angliai üzletünkben volt egy partnerváltás, az ottani bevételek csak nőni tudtak, mivel az előző partnerünk nem is fizetett. Angliában egyébként most nyílik a második bolt, és további három üzlet nyitása van folyamatban. Az új angol partnerünk a következő öt évben évente öt üzlet nyitására vállalt kötelezettséget. Zürichben is nyitunk üzletet, az ottani partner további három boltot is nyit, megnyílik a második osztrák üzletünk, Zágrábban is van már boltunk, és szerződés előtt állunk Belgiumban. Azt azonban tudni kell, hogy a terjeszkedésnek nyilván költségei is vannak. Amiket a befektetőknek küldött leveled alapján drasztikusan csökkentenétek. A költségeinket egy évvel ezelőtt az akkori tervekhez határoztuk meg. Franchise-fejlesztés, kézikönyv elkészítése, logisztikai fejlesztés, szoftverfejlesztés, ez mind-mind sok pénzbe került. Most azonban a költségek lefaragása következik, ennek a hatásai 2016-tól lesznek érezhetőek. Főként a személyi jellegű költségeket csökkentjük, mivel az egész vezérigazgatói apparátust leváltottam. Úgy tudjuk, hogy például Ómolnár Miklós már nem dolgozik a cégnél kommunikációs vezetőként. Ómolnár Miklós továbbra is igazgatósági tag, és tanácsadóként dolgozik a vállalatnál. Kik távoztak a vállalattól? Erényi Balázzsal, a cég vezérigazgatójával tavaly októberben közös megegyezéssel szerződést bontottunk, ezt a pozíciót is én töltöm be. Szemes Gábor, a korábbi marketingvezető, és Nagy Klára, a korábbi franchise-vezető is távozott, elsősorban költségcsökkentési okok miatt. A vezérigazgatói feladatokat én látom el, a marketing-feladatokat házon belül osztottuk szét, a franchise feladatokat kiszerveztük. A változtatások hatása már a tavalyi negyedik negyedéves számokban is látszani fog, csak a személyi költségeken havonta 6 millió forintot tudunk megspórolni. De a vevői kintlévőségeket is leépítettük. Valószínűleg ezekkel együtt sem lesz nyereséges a tavalyi év, az első 9 hónapban ugyanis több mint 100 millió forint volt a veszteség. Mi lesz így az osztalékkal? A tavalyi év eredménye után nagy valószínűséggel nem fizetünk osztalékot, de jövőre, az idei eredmény után már fizetnénk. Ebben én is érdekelt vagyok, hiszen én vagyok a legnagyobb részvényes. Korábban azt nyilatkoztad, hogy hamarosan 2000 forintot is érhet az Update részvény. Szerinted most mi kellene ehhez? Például az, hogy valaki megkeressen engem azzal, hogy egy nagyobb részesedést szeretne a cégben. Ilyen megkeresések egyébként már többször előfordultak.

Kasza Elliott-tal

Leggett & Platt Inc. - elemzés

Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen 19,08-at ér, azaz kicsit kevesebb mint három év alatt harmadolt az árfolyama. Mivel osztalék

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
talgo train