Lakáshitelt vennél fel? Használt a Pénzcentrum kalkulátorát!
Régi és új, nagy összegű családtámogatási formák érhetők el idén a Magyarországon élő családok számára:
- a 2015-ben bevezetett és 2016-ban kibővített CSOK és a hozzá felvehető 3%-os kamattámogatott CSOK-hitel,
- a 2018-ban elindított, illetve 2019-ben kibővített jelzáloghitel-elengedési és a diákhitel-elengedési program,
- a 2019. július 1-jével elindított 0%-os babaváró hitel, a falusi CSOK és a nagycsaládosok újautó-vásárlási támogatása,
- a 2021. január 1-jével induló otthonfelújítási támogatás és a megelőlegezésére február 1-jétől felvehető 3%-os kamattámogatott otthonfelújítási hitel, valamint
- a szintén 2021-gyel megjelenő lakásáfa-visszaigénylés és illetékmentesség a CSOK-igénylők számára, illetve a tetőtér-beépítésre és emelet-ráépítésre igénybe vehető CSOK.
Általános szabály, hogy az előre vállalt gyermekek után járó támogatásokat (vállalt gyermekre felvett CSOK, babaváró hitel) csak házaspárok vehetik igénybe, a többit azonban egyedülállók és elváltak is felvehetik. A 2021-gyel bevezetett családtámogatási változásokat alábbi cikkünkben foglaltuk össze:

A bevezetőnkben említett összegek azok számára érhetők el, aki most vágnak családalapításba. A családtámogatási formák között azonban nagy különbség van a tekintetben, mely gyermekek után vehetők igénybe (jellemzően a magzati lét 12. hetétől számít gyermeknek a gyermek):
- a CSOK, a falusi CSOK, illetve az ezekhez kapcsolódó kamattámogatott hitelek a meglévő 25 év alatti és az előre vállalt, még meg nem született gyermekekre egyaránt igénybe vehetők a költözők számára a bankoknál,
- a jelzáloghitel-elengedés a kormányhivatalnál és a diákhitel-elengedés a Diákhitel Központnál csak új gyermekekre vehető igénybe, de az összegük kiszámításakor a meglévő gyermekeket is figyelembe kell venni, mindkettőhöz legalább két gyermek kell,
- a babaváró hitelhez kapcsolódó támogatások azoknak járnak banki igénylés útján, akinek 5 éven belül legalább egy gyermekük érkezik. Ilyen támogatás a futamidő végéig járó kamatmentesség, a tartozás 30%-ának elengedése kettő új, és 100%-ának elengedése három új gyermek esetén, valamint 3 éves törlesztés-szüneteltetés gyermekenként,
- a felújítási támogatás, a hozzá kapcsolódó kamattámogatott hitel, valamint a nagycsaládosok újautó-vásárlási támogatása csak meglévő gyermekre igényelhető a kormányhivatalokban, előbbiek legalább egy, utóbbi legalább három gyermekre.
Fontos figyelni a határidőkre is: a lakásvásárlásra felvett CSOK az adásvételt követő 180 napon belül, a babaváró hitel a születést megelőzően, a felújítási támogatás pedig az utolsó számla kifizetését követő 60 napon belül igényelhető. A babaváró hitel törlesztésének szüneteltetése a születést vagy örökbefogadást követő 60 napon belül igényelhető. Ugyanez a 60 napos határidő vonatkozik a jelzáloghitel-elengedésre is a 2020. június 30-a után született vagy örökbefogadott gyermekek esetében, míg a korábbiaknál nincs ilyen határidő.

Lakáshitelt vennél fel? Használt a Pénzcentrum kalkulátorát!
Nézzük mindezt összegszerűen és táblázatosan a gyermekszám függvényében! A három gyermekkel rendelkezőkkel, illetve ennyit vállalókkal kezdjük, akik számára minden olyan családtámogatási forma elérhető, amit e cikkünkben tárgyalunk. Természetesen nem minden támogatás érhető el azonnal és előre, az igénybevételüknek különböző feltételeik lehetnek a gyermekek számára vonatkozóan is, és ahogy említettük, többféle támogatáshoz új gyermekre is szükség van.
A nagyításhoz érdemes rákattintani az alábbi táblázatokra!

A kétgyermekesek, illetve két gyermeket vállalók esetében már nem ennyire bőkezű a rendszer, a CSOK, a CSOK-hitel, a jelzáloghitel-elengedés és a diákhitel-elengedés összege eleve kisebb, a babaváró hitelt csak 30%-ban engedik el, az autótámogatás pedig nem jár. Az ingatlanfelújítás esetében azonban nincs különbség a háromgyermesekhez képest, mint ahogy az egygyermekesek esetében sincs.

Az egygyermekesek, illetve egy gyermeket vállalók már egy jelentősen szűkített támogatási kört élvezhetnek csak. A CSOK csak 600 ezer forint, nincs CSOK-hitel, jelzáloghitel-elengedés és diákhitel-elengedés sem, a születés előtt felvett babaváró hitel 5 éven belül érkező új gyermek esetén ugyan kamatmentes, de semennyit sem engednek el belőle. Az ingatlanfelújítási támogatás és hitel viszont nekik is ugyanúgy jár.

Végezetül nézzük meg, hogyan tudja mindezt a támogatást maximalizálni egy családalapítás előtt álló pár! A három-, a kettő- és az egygyermekes példánkban is egy nettó 30 millió forintos új ingatlan megvásárlásra szerepel, amely első lakástulajdonként funkcionál (ez a 4%-os illeték szempontjából érdekes), az anya aktuális diákhitel-tartozása pedig 2 millió forint. Mivel nemrég vásárolt új ingatlanokra is kérhető a felújítási támogatás és hitel (például kerítésépítésre, napelemes rendszerre, stb.), ezért ezeket is beletettük a táblázatba. A babaváró hitel esetében már úton lévő és sorozatban (egymás után 3 évben belül) érkező gyermekekkel kalkuláltunk, ezzel maximalizálható a hozzá kapcsolódó támogatás.
Három gyermek vállalása és nevelése esetén az évek során akár 35 millió forintnyi vissza nem térítendő állami támogatás és 18 millió forint kamattámogatott hitel vehető így igénybe az évek során. Mint a táblázatban is látható, ezeknek csak egy része áll rendelkezésre már az ingatlan megvásárlásakor.

Két gyermek vállalása és nevelése esetén ugyanez 13 millió forintnyi vissza nem térítendő támogatás és 20 millió forintnyi kamattámogatott hitel.

Egy gyermek vállalása és nevelése esetén 6 millió forintnyi vissza nem térítendő támogatást és 13 millió forintnyi kamattámogatott hitelt lehet igénybe venni egy ilyen nettó 30 milliós lakás megvásárlása mellett.

Lakáshitelt vennél fel? Használt a Pénzcentrum kalkulátorát!
Címlapkép: Getty Images
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Szivárognak a felvételek: letarolták az ukránok a novorosszijszki orosz bázist
Semmi sem maradt a szupermodern légvédelmi rakétarendszerből.
Két évvel elhalasztották a várva várt szupertank gyártását - Nem sikerült berúgni a termelést
Pedig vannak érdeklődők.
Költekezhet-e a magyar kormány az adófizetők terhelése nélkül?
Erre csak a 2008-as válságot követő évek kivételes gazdasági környezetében volt lehetőség.
Félelmetes hadsereg épül Magyarország szomszédjában - Százával rendelik a hazánkban is gyártott harcjárművet
Nem biztos, hogy Zalaegerszeg ebből hasznot lát majd.
Videó: ledobta az ukrán MiG-29-es a félelmetes amerikai JDAM-ER bombát, semmi sem maradt a célpontból
Borsót törtek az orosz haderő orra alá.
A nyugdíjak akkor is megőrizték vásárlóértéküket, amikor a reálbérek csökkentek
Az Állami Számvevőszék írása.
Rohamra indultak az orosz páncélosok, de arra, ami történt, senki sem számított
Váratlan segítségre leltek az orosz katonák.
Nem szabadul Donald Trump a sötét botrány árnyékából – Hiába került több ezer oldal napvilágra, a kérdések csak gyarapodnak
Fordulóponthoz ért az Epstein-ügy.
Követett részvények - 2025. november
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Sok hasznos tipp pénzügyi szakemberektől
Kun-Welsz Edit, a HOLD portfóliókezelője és Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu alapítója volt a Friderikusz podcast vendége. A szakemberek most nem a közgazdaságtan mélyére ástak, hanem... The
Késve küldte be az áfabevallást? Most a NAV is kíváncsi, hogy miért?
A NAV november 13-ai közleménye szerint, november 14-én pénteken levelet küld azoknak az adózóknak, akik 2025-ben késve nyújtották be havi vagy negyedéves áfabevallásukat. A hatóság célja n
A kamatos kamat végtelen ereje - könyvajánló
A kamatos kamat az Univerzum legnagyobb ereje - szól az Albert Einsteinnek tulajdonított és sokféle verzióban keringő mondás. Igazából nem tudjuk, ő mondta-e, de a... The post A kamatos kamat vé
Az általunk ismert állam gyökeresen át fog alakulni - Mi születik abból, hogy az elvásárok és bizalmatlanság egyszerre nőnek?
A 21. század új világrendjében az állam szerepe felértékelődik. Védőpajzs és problémamegoldó szerepet várunk tőle, habár sokszor az állami túlszabályozás köti gúzsba a fejlődést. Mi
Miért emelik a bankok a személyi hiteleknél a maximálisan igényelhető összeget?
Az UniCredit Bank is lépett, november 15-től ott is már 15 millió forint lesz a maximálisan igényelhető kölcsönösszeg az ingatlanfedezet nélküli személyi kölcsönnél. De miért tolják egyre
Igazságos zöldátmenet: India útja a nettó zéró kibocsátás felé
Zöldátállása során India összetett feladatokkal néz szembe: gyorsan fejlődő gazdasága energiaigényét össze kell hangolnia a kibocsátáscsökkentési céljaival, miközben az országra jellemz
A napenergia következő szintje: termelés az űrben
A tengeri szélerőművek sikere után új horizont nyílhat a megújuló energiában: a kutatók szerint az űrből gyűjtött napenergia akár 80 százalékkal is csökkentheti Eur
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Préda: Ami már nem játék
Az online játékiparban akkora pénz van, hogy az már a bűnözői csoportok figyelmét is felkeltette.
Csökkent a Telekom bevétele - Mit várhatunk a papírtól?
Jelentett a cég.
Temessük a magyar kukoricát? Már ott tartunk, hogy importra szorul az ország
Elgondolkodtak a gazdák.


