Bank

Vizsgálat indult az UniCredit és a CIB anyabankja ügyében

Emlékezetes maradhat péntek dél az olasz bankok számára: részvényárfolyamuk 10%-os zuhanása miatt ekkor többük kereskedését is felfüggesztették. A Moody’s leminősítést valószínűsítő felülvizsgálatával és más hírekkel nem teljesen indokolható, rejtélyes piaci események az olasz tőzsdefelügyelet érdeklődését is felkeltették.

Drágának tartja a részvényeket a nagy felvásárló

Túlságosan drágák most az akvizíciók a technológia szektor egyik legaktívabb felvásárlója, az Oracle szerint, ezért a cég átmenetileg hátat fordított ilyen irányú terveinek - közölték a negyedéves eredményeket bemutató konferenciahíváson a társaság vezetői.

Európai logisztikai központot hoz Magyarországra a Huawei

Egy 25 ezer négyzetméteres, az európai szállításokért felelős logisztikai központ felállítására kötelezte magát Peng Zhi Ping, a Huawei Technologies globális szállítási igazgatója szombaton a Fellegi Tamás, nemzeti fejlesztési miniszterrel közösen aláírt együttműködési megállapodásban. A tárcavezető pedig vállalta, hogy beszállítói programokkal és kormányzati eszközökkel segítik a kínai multi magyar munkahelyteremtő lépéseit a régióban - olvasható a Huawei közleményében.

Részvénypiaci esést vár a neves befektető

Egyelőre biztosan nem lesz újabb gazdaságélénkítő program az Egyesült Államokban, és a piacok tovább ereszkedhetnek lefelé, még ha július végéig jöhet is egy felpattanás. Egy komolyabb 10-20 százalékos csökkenés az S&P 500 indexben viszont garantáltan elhozza a QE3-at. Marc Faber emellett igen optimista a feltörekvő piacokkal kapcsolatban, bár azt megjegyzi, a jelenlegi szintekben még bőven benne van egy további korrekció esélye.

Így darabolják fel a Magyarországról kivonult nagybankot

Megegyeztek az állami ellenőrzés alatt álló WestLB tulajdonosai a bank feldarabolásának részletes tervéről - közölte ma a német tartományi bank. A pénzintézet átstrukturálásáról szóló megállapodást június 30-án végre benyújtja a német kormány az Európai Bizottságnak.

Nagy volt az esés, megszólalt az UniCredit vezére is

A Moody’s "jóvoltából" nem hagyta érintetlenül a görög válság pénteken az olasz bankokat sem: az UniCredit 4,4; az Intesa Sanpaolo 3,0%-os eséssel zárta a napot, miután dél körül a bankrészvények felfüggesztésére is sor került. Délután aztán az UniCredit vezérigazgatója is értékelte a görög fejleményeket.

Csúszik az Erste Bank törlesztése

Az eddigi tervekkel ellentétben várhatóan nem június végéig, hanem később, esetleg augusztusban törlesztheti vissza egy összegben az Erste Group Bank az osztrák államtól származó 1,2 milliárd eurós tőkét - számolt be a Reuters. Az osztrák bank részvényei a pénteki napot 5,35%-os eséssel zárták, alulteljesítve a szintén rossz napot kifogó régiós versenytársakat.

Váratlan osztogatási javaslat: jön "az emberek bankrendszere?"

Érdekes ötlettel állt elő a minap Nick Clegg brit miniszterelnök-helyettes: ne nagybefektetőknek adják el, hanem a 46 millió brit választópolgár körében osszák szét a 83%-os állami tulajdonban lévő Royal Bank of Scotland (RBS) és a 43%-ban állami Lloyds Banking Group részvényeit, ezzel csökkentve a választók ellenérzéseit az állami bankmentéssel szemben. A liberális politikus ötlete hűvös fogadtatásra talált a szigetországban.

Előnyös megállapodás a Tescoval

A 14 országban működő német Hama fotó-, videó-, audió- és multimédia tartozék nagykereskedelmi vállalkozás magyarországi cége a Tesco régiós beszállítója lett, amitől a Hama Kft. 600 millió forintos forgalmat vár - közölte a cég az MTI-vel pénteken.

Rejtélyesen zuhantak az olasz bankok

Déli 12 óra körül a csendes délelőtti kereskedést követően heves mozgásokkal 4%-nál nagyobb esésbe kapcsoltak az olasz bankpapírok, egy időre a részvények felfüggesztésére is sor került. Milánói piaci kereskedők az olasz bankok esetében a szokásosnál magasabb forgalomról, és stop-loss megbízások aktiválódásáról számoltak be. Elképzelhető, hogy ezek a nagy volumenű eladások állhatnak az árfolyamesés mögött, ugyanis friss piacmozgató hírek egyelőre nem érkeztek az olasz bankokról.

Elbátortalanodtak a vezetők: újra esik a felvásárlási aktivitás

Megtörni látszik a fúziós és felvásárlási aktivitás lendülete, a második negyedévben csökkent a bejelentett tranzakciók értéke globális szinten az év első három hónapjához viszonyítva - derül ki a Thomson Reuters előzetes adatiból.

Az okostelefon piacon magyar-kínai együttműködés született

A DBH Group kockázati tőkebefektetése, az E-Care Solutions Kft. együttműködési megállapodást kötött a kínai ZTE Corporation-nel. Az együttműködés keretében az E-Care Solutions Kft. kiemelt szervizszolgáltatásokat nyújt a magyarországi okostelefon piacon is terjeszkedő kínai vállalatnak. A következőkben a DBH Group sajtóközleményét tesszük közzé.

Soha nem indult még ekkora hedge fund

A világ legnagyobb hedge fundja, a Bridgewater Associates elindítja a történelem legnagyobb újonnan induló alapját 10 milliárd dollárral. A Pure Alpha Major Markets névre hallgató alap kizárólag a Bridgewater jelenlegi ügyfelei számára lesz elérhető, akik a kezdőtőke felét a Bridgewater zászlóshajója, a Pure Alpha hozamaiból fizetnék be. Az új alap a Pure Alpha-hoz hasonlóan globális makró stratégiát követ majd, de nagyobb hangsúlyt fektet a legnagyobb piacokra.

Aggasztó méreteket öltöttek a kínai rejtett hitelek

Az idei év első három hónapjában 320 milliárd jüan, vagyis csaknem 50 milliárd dollár összegben szerveztek meg a kínai bankok olyan vállalatok közötti hitelügyleteket, amelyek a hitelintézeti mérlegek számára láthatatlanok, a bankok szempontjából azonban közvetett módon kockázatokat hordoznak.

Újabb állami milliárdok a Malévnak

A Malév mai közgyűlésén napirendre kerül a légitársaság tőkehelyzetének rendezése, amelyen döntés születhet egy 4,5 milliárd forintos tőkeemelésről - tudta meg a Magyar Hírlap. A lap értesülései szerint a cég olyan komoly likviditási problémákkal küzd, hogy heteken belül akár le is állhatna mentőöv nélkül.

Az OTP lesz az NB I névadó szponzora

A Magyar Labdarúgó Szövetség tájékoztatása alapján az OTP Bank lesz a magyar labdarúgó bajnokság első osztályának névadó szponzora. A pénzintézet 180 millió forinttal támogatja az NB I csapatait.

Bődületes ralira számít a legendás magyar stratéga

Bár a Fed elnökének beszéde csalódást okozott a magyar származású befektetőnek, Birinyi László ennek ellenére továbbra is optimista a részvénypiacok jövőjével kapcsolatban. A Birinyi Associates vezetője idén márciusban 2100 pontra várta az S&P 500 indexet a következő 2-3 éves időtávon, ami további 60 százalékos emelkedést jelentene.

Stressztesztek: nem számolhatnak a bankok Görögország csődjével

Új iránymutatást adott ki a stressztesztekben érintett bankok részére az Európai Bankfelügyeleti Hatóság (EBA), egyúttal jelezte, nem számolnak ezek során Görögország csődjével. A Reuters úgy tudja, július 13-án hozzák nyilvánosságra az eredményeket.

Meghosszabbította Brüsszel a magyar bankmentő programot

Jóváhagyta az Európai Bizottság csütörtökön, hogy Magyarországon év végéig meghosszabbítsák azt a programot, amely a bankok támogatására, adott esetben feltőkésítésére szolgál - számolt be az MTI.

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Vészharang kondul: elképesztő számok mutatják a magyar gazdaság mélyrepülését
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.