Bank

Szlovéniában is bevezették a bankadót

Szlovéniában is bankadót vezettek be, ugyanis szerdán késő este elfogadta a parlament a kormány javaslatát. Évvégén a mérlegfőösszegük 0,1%-ának megfelelő adót kell befizetniük a bankoknak az államkasszába. Évi 5 millió euró bevételt várnak az intézkedéstől.

A pénzügyi stabilitást veszélyeztetheti az új biztosítói szabályozás

A Szolvencia II biztonságosabb eszközök, elsősorban államkötvények megvásárlására fogja késztetni a biztosítókat, ezáltal nem fognak hosszú távon részvényeket és vállalati kötvényeket tartani - figyelmeztetett jelentésében a Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS).

Ez már kész elmezavar! - Kifakadt a svájci befektető

Ez már kész elmezavar, hogy egyes emberek képesek 10 éves amerikai államkötvényt megvásárolni, alig 3 százalékos éves hozamon - mondta Marc Faber, neves svájci befektető. Véleménye szerint aki a deflációs kilátásokra számítva vett amerikai államkötvényeket, az alapvetően téved, hiszen ha tényleg defláció lesz, esnek majd az adóbevételek, a részvénypiacok, és jöhet az újabb jegybanki pénznyomtatás.

Itt az első banki gyorsjelentés: lerántotta a leplet a JP Morgan

A bevételek és az egy részvényre jutó eredmény tekintetében is az elemzői konszenzust felülmúló számokat közölt a JP Morgan percekkel ezelőtt közzétett gyorsjelentésében. Az amerikai pénzügyi szektor szereplői közül a második negyedéves gyorsjelentését elsőként közlő bank 1,27 dolláros profitot könyvelt el részvényenként, miközben az elemzői várakozás 1,21 dollár volt.

Finanszírozási problémák az olasz és spanyol bankoknál

A növekvő finanszírozási költségek miatt az esetleges tőkehiány és a részvénypiacukat érintő spekulatív támadások mellett további problémákkal kell szembenézniük az olasz és spanyol bankoknak - derül ki a Bloomberg cikkéből.

Kísért a múlt - Több ezer bankos kerülhet ismét utcára

Több ezer fős leépítést tervez két neves svájci bankház: lapértesülések szerint a UBS 5000, a Credit Suisse pedig 1000 főtől válna meg a költségcsökkentési intézkedések nevében. A hírek szerint a mindkét cég július végén, második negyedéves gyorsjelentésével egyidőben jelentheti be az elbocsátást.

Megjelent a friss privátbanki lista, még mindig a BofA vezet

A legfrissebb statisztikák szerint meg tudta őrizni a vezető helyét a Bank of America a legnagyobb privátbanki szolgáltatók között, annak ellenére, hogy a bankra az elmúlt hónapokban rájár a rúd. A Scorpio Partnership friss listája alapján a dobogós helyeken a Bank of America mellett a Morgan Stanley és a UBS található. A privátbanki szektorban a kilátások nem túl rózsásak, a friss tőkebeáramlás, a kiadások és marzsok azt mutatják, hogy meg kell küzdeni minden egyes dollárért a szektorban.

Kezdenek belefáradni a sebesség hajszolásába a villámkereskedők

Az elmúlt évtizedben rohamosan fejlődtek a programozott algoritmusok alapján, automatikusan kereskedő számítógépes rendszerek, különösen a rendkívül rövidtávú pozíciókkal operáló villámkereskedők. A másodpercek töredékéért folytatott verseny ugyanakkor egyre drágábbá vált, és egyre kevesebb hasznot hozott, így a megbízás és a végrehajtás közti idő csökkentése helyett egyre inkább a stratégiák fejlesztésére került át a hangsúly.

Görög bankok megsegítését sürgeti az IMF

Az IMF egy új, 30 milliárd eurós likviditási csomag folyósítására sürgette az Európai Központi Bankot a görög bankok számára, hogy egy esetleges államcsőd esetén ne váljanak fizetésképtelenné - számolt be a Financial Times.

A teljes lakáspiacot fenyegeti az árverezések csúszása

"Baljóslatú árnyékot" vet az amerikai lakáspiacra, hogy a bankok soron következő árverezései tetemes késésben vannak, így például az idei évről mintegy egymillió lakásárverés csúszhat át 2012-re vagy még későbbre - idézi a RelatyTrac Inc. jelentését a Bloomberg.

Idegesen várják a banki tesztek eredményét Európában

Feszült a helyzet Európa-szerte a héten lezajló banki stressztesztek miatt. A spanyolok az ország banki helyzetének javulásáról beszélve bizakodnak, míg az olaszok az államkötvények hozamának drasztikus emelkedése miatt aggódnak.

Gross szerint még évekig maradhat az amerikai kamatszint

A Fed valószínűleg nemhogy hónapokig, de még évekig nem emeli majd irányadó rátáját a jelenlegi 0-0,25 százalékos sávból - mondta a világ legnagyobb kötvényalapjának menedzsere, Bill Gross. A piacok által kiemelten figyelt kötvény guru azt is elmondta, az alapja ugyan továbbra sem tartja vonzónak az amerikai államkötvényeket, a piaci turbulenciák miatt biztosítékként vettek rövid lejáratú amerikai állampapírokat.

Robbanás előtti csend a BAR-listán?

Lassuló ütemben, de az egy évvel korábbihoz képest így is 18%-kal nőtt június végére a Központi Hitelinformációs Rendszerben (KRH), közkeletű nevén a BAR-listán élő mulasztással rendelkező magánszemélyek száma, mely így elérte a 806 ezret. Mivel március óta az egy évnél régebbi lezárt tartozással rendelkezők már nem szerepelnek a rendszerben, összesen "csak" 871 ezer BAR-listás van Magyarországon, ez a jogszabályi változás ellenére is 2%-kal magasabb a tavaly júniusi adatnál. A BAR-lista hosszúságára vonatkozóan aggasztó jel a svájci frank töretlen erősödése.

Új izgalmak a Bank of America kártérítési ügyében

Nem lehet lezártnak tekinteni a Bank of America júniusi, 8,5 milliárd dolláros kártérítési megállapodását. Azon túl, hogy bírósági jóváhagyás és szükségeltetik hozzá, többen is felemelték a hangjukat ellene az utóbbi napokban - számolt be a The New York Times.

Egy osztrák bank is elbukhat a teszteken, a németek pániktól tartanak

Számíthatnak az EU államainak segítségére azok a bankok, amelyek elbuknak a pénteken közzéteendő stresszteszteken - erősítették meg kedden az uniós pénzügyminiszterek. Először a piacról kell tőkét gyűjteniük az érintetteknek, ha ez nem sikerül, közbelép az állam, végső esetben pedig szerkezetátalakítást kell végrehajtani náluk. A németek eközben amiatt aggódnak, hogy a pénteken közzéteendő adatok túl részletesek lesznek.

"Spekulatív támadás áldozata az UniCredit"

Óriási nap eleji zuhanást követően szárnyalni kezdett tegnap az UniCredit árfolyama, végül a bankapapírok 5,9%-os emelkedéssel zárták a napot. A hasonlóan viselkedő Intesa Sanpaolo árfolyama 3,3%-ot emelkedett. A piaci volatilitást látva Federico Ghizzoni, az UniCredit vezérigazgatója ismét megszólalt.

Mégsem megy tőzsdére a K&H

A KBC Csoport kezdeményezte az Európai Bizottságnál a 2009. szeptember 30-án benyújtott és 2009. november 18-án jóváhagyott stratégiai tervének módosítását. A módosítást a KBC közleménye Bázel III. új tőkekövetelmény-rendszere és a számviteli szabályok változása mellett azzal indokolja, hogy a jelenlegi körülmények között nehézségekbe ütközne a magyar K&H kisebbségi részvénycsomagjának tőzsdére vitele.

Soros: be kell áldozni a görögöket

A magyar származású befektető írását közölte a Financial Times, Soros György véleménye szerint a görög csőd elkerülhetetlen. Az eurózóna többi perifériális országát csak ebben az esetben lehet megmenteni, természetesen ehhez arra is szükség van, hogy a politikusok belássák, nem elég a monetáris politikát összehangolni, a költségvetési politikát is közösségi szintre kell emelni. A problémákat egy idő után már nem lehet nemzeti szinten kezelni Soros szerint, a csendes többségnek ezért fel kell vennie a kesztyűt, és harcolnia kell az integráció folytatásáért.

A vállalatvezetőket temérdek nehézség hátráltatja

Az európai és közel-keleti üzleti vezetők többsége (64 százaléka) egyetért abban, hogy Európa, mint a világ gazdasági és politikai szuperhatalma elérte csúcspontját, és jelentősége hanyatlani fog az elkövetkező években - derül ki a KPMG kutatásából, melyben több mint 1.500 vezérigazgató és pénzügyi vezető vett részt Európa és a Közel-Kelet 22 országából.

Vezetőváltás a Groupama Garancia Biztosítónál

2011. július elsejétől dr. Máhig Attila vette át a nem-életbiztosítási terület vezetését a Groupama Garancia Biztosítónál - derül ki a társaság keddi sajtóközleményéből.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megjött a Moody's friss ítélete Magyarországról
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kedves Olvasónk!

A Portfolio híreinek, elemzéseinek többségét előfizetés nélkül olvashatod. Ez azért van így, mert a hirdetések jelentik szerkesztőségünk legfontosabb bevételi forrását. A célunk az, hogy ez hosszú távon is így maradjon.

Kérünk, ne használj adblockert, és olvasd tovább a Portfolio-t!