Bank

Remélhetőleg a hazai M&A szektor túl van a nehezén (PwC)

A korábban várt fellendülés a hazai fúziók és felvásárlások területén nem jött el 2010 második negyedévében, a piacon azonban látni olyan kedvező tendenciákat, amik 2011-ben bizakodással tölthetnek el bennünket - derül ki a PricewaterhouseCoopers legfrissebb elemzéséből. A tranzakciók tavaly összességében csak 5 százalékkal estek vissza, azonban a második félév nagyon gyengére sikerült, mindösszesen 18 tranzakcióról tudott a PwC beszámolni. A PwC elemzői szerint azonban 2011-ben a remélhetőleg tovább stabilizálódó gazdaságpolitikai helyzet, valamint a javuló országkockázati besorolás elősegítheti a magyar piac iránti bizalom erősödését és így a felvásárlások piacának élénkülését. A következőkben a PwC elemzését közöljük.

OTP: teljesülhet a magyar költségvetési pálya

A ma hajnalban közzétett OTP gyorsjelentést követően Bencsik László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese kommentálja sajtótájékoztató keretében az OTP Csoport 2011 első negyedéves eredményeit. A Portfolio.hu a helyszínről tudósít.

Egymás ellen fogad a hedge fund legenda és a "kötvény király"

Két legendás befektető eltérően ítéli meg az amerikai kötvénypiaci kilátásokat, amit saját befektetéseikkel is igazolnak. A világ legnagyobb kötvényalapját kezelő Bill Gross a hozamok emelkedésére számít, különösen a Fed kötvényvásárlási programjának júniusi kifutását követően. Stanley Druckenmiller viszont optimista. A legendás hedge fund menedzser ugyanis minden bizalmát a republikánusokba helyezte, akik a várakozása szerint kikényszeríthetik a költségvetés rendbetételét.

Újabb hatalmas felvásárlás - most a gyógyszerszektorban

Hatalmas felvásárlást visz véghez a legnagyobb japán gyógyszercég, a Takeda Pharmaceutical, a társaság ugyanis bejelentette, hogy 9,6 milliárd eurót fizet svájci szektortársáért, a Nycomedért.

Nincs megállás - Újabb vagyonkezelő óriás megy a tőzsdére

Az Apollo után egy másik alternatív vagyonkezelő óriás is tőzsdére készül, most a 85 milliárd dollárt kezelő Oaktree döntött úgy, hogy részvényeit egy nyilvános tőzsdére is bevezeti. A tranzakcióban a Goldman Sachs fog segédkezni, aminek a belső kereskedési rendszerében már elérhetők négy éve az Oaktree részvényei. Az ügyet közelről ismerők szerint csak ezeket a részvényeket akarják a New York-i tőzsdére vezetni, az árfolyam alapján a cég teljes értéke 8-9 milliárd dollár között mozoghat.

Saját részvényeket adott el az FHB

Az FHB Jelzálogbank Vezetői Részvényjuttatási Programjának részletes szabályai alapján május 18-án 4200 db, "A" sorozatú névre szóló FHB törzsrészvény került
értékesítésre a társaság által a program hatálya alá tartozó személyek részére - közölte a társaság.

OTP: ismét jobb lett!

Az általános tőkepiaci gyakorlathoz képest kissé furcsa módon az OTP saját gyűjtésű elemzői konszenzussal rukkolt elő az idei első negyedévben, és jelentjük, sikerült megugrania ezeket a konszenzusos számokat. A fontosabb profitsorokon az elemzők által vártnál magasabb számokkal örvendeztette meg a befektetőket a bank. Az OTP a vártnál alacsonyabb társasági adót fizetett, és kevesebb céltartalékot képzett a negyedévben, nagyrészt ezzel magyarázható a konszenzusos értéknél magasabb adózott eredmény az év első három hónapjában.

A 90 napon túl késedelmes hitelek aránya ismét növekvő ütemben emelkedik, ez pedig nem jó hír azoknak a piaci szereplőknek, akik nemhogy a portfólió növekvő ütemű romlására, hanem a hitelportfólió minőségének javulására számítottak. Úgy tűnik, erre még várni kell. A szerb és a montenegrói hitelportfólió tovább zsugorodik, minősége pedig brutálisan romlik, itt az sem segít, hogy a menedzsment drasztikusan vágja a működési költségeket, nem tudnak lépést tartani a bevételek csökkenésével, a nettó kamatmarzs tovább szűkül.

Azonban ne legyünk túlságosan borúlátóak, az OTP első negyedéves gyorsjelentése alapján több pozitív folyamat is körvonalazódik a bankcsoportnál. Egyrészt itt van az új szupersztár, az orosz leánybank, amelynek adózott eredménye tavalyhoz képest meghatszorozódott, és a negyedévben a bankcsoport adózás előtti eredményének közel 20 százalékát szállította. Másrészt az adózás előtti profithoz a szerb és a montenegrói leányon kívül az OTP minden bankja hozzájárult, és bár több esetben egyedi tételekkel is magyarázható a pluszos teljesítmény, a felületes szemlélődőnek bőven elég lehet, hogy most lássa meg a lehetőséget az OTP részvényekbe való beszállásra. A hitel/betét mutató tovább javult, a bank tőkehelyzete pedig tovább erősödött, a negyedéves jelentésben büszkén hangsúlyozzák is, hogy a tőkemegfelelési mutatóik lényegesen meghaladják a legfőbb regionális versenytársak hasonló mutatóit.

A gyorsjelentés fontosabb pontjai:

  • Az elemzői várakozásokat meghaladó eredményszámok a fontosabb profitsorokon
  • Gyorsuló ütemű romlás a konszolidált hitelportfólió minőségben
  • Bankcsoport szinten bővülő kamatmarzs
  • Csökkenő céltartalékolás
  • Kiválóan teljesítő orosz leánybank
  • Problémás szerb és montenegrói operáció
  • Tovább javuló tőkemegfelelés
  • A bank befizette a bankadó negyedévre eső, 7,2 milliárd forintos részletét (idén az előző évivel megegyező összeget negyedévente, négy egyenlő részletben kell befizetni a központi költségvetésbe)

Nyereségessé teszik az MKB Bankot, mielőtt eladnák

149 millió euró adózás előtti eredményt ért el az első negyedévben az MKB anyabankja, a Bayerische Landesbank. A német és a magyar bankadóra összesen 70 millió eurót számolt el a társaság, miközben eszközállománya tovább zsugorodott. A csoport szerkezetátalakításáról, benne a magyar leánybank esetleges eladásáról még a nagy nyaralások előtt döntés születhet.

Kiderült: ultimátumot adott Matolcsy a bankoknak

Ultimátumot adott a kormány a bankoknak a devizahitelesekkel kapcsolatban - írja a Reuters egy ma birtokába került levélre hivatkozva, melyet május 12-i dátumozással Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter küldött a Magyar Bankszövetségnek.

Tőzsdére vinnék a hajdani autóalkatrész gyártó óriást

Az egykori legnagyobb amerikai autóalkatrész gyártó, a Delphi 4 évnyi csőd és újjászervezés után 2009-ben kezdte újra működését, a cég legfőbb tulajdonosaivá pedig korábbi hitelezői, két magántőke alap váltak. A társaságok azonban feltételezhetően lassan realizálnák a cég újjászervezéséből származó profitjukat, amit egy jelentős részvénykibocsátáson keresztül bonyolítanának le.

Lájkolnánk - Tőzsdén a Facebook kistestvére

Hamarosan egy viszonylag újkeletű szektor sikereiből részesedhetnek befektetők, a közösségépítés legnagyobb szereplői ugyanis sorra készülnek tőzsdére. Csütörtöktől már a New York-i tőzsdén forognak a LinkedIn részvényei és a közeljövőben tőzsdére lép a Facebook, a Groupon és a Zynga is. Azok alapján, hogy az elmúlt hónapokban magánbefektetők milyen árazási szinteken vásároltak részesedéseket ezen cégekben, jogosnak tűnnek azon félelmek, hogy újabb lufi formálódik. A következőkben azt vizsgáljuk meg, hogy vajon érdekesek lehetnek-e a LinkedIn részvényei és hogy mennyire tűnik most indokolhatónak a 42-45 dolláros kibocsátási ár.

Friss, ropogós az OTP eredménykonszenzusa (2.)

Az OTP Bank ma közzétette a bank által gyűjtött eredménykonszenzus második, frissített változatát. Ebben a korábbi 13-mal szemben már 19 elemzőház várakozásai szerepelnek. Az OTP Bank május 19-én hajnalban teszi közzé 2011 első negyedéves gyorsjelentését.

Lakáshitelek: eláll a kormány a bankokkal kötendő egyezségtől?

Ahelyett, hogy már múlt pénteken megszületett volna a megállapodás a kormány és a Bankszövetség között a lakáshitelesek mentőcsomagjáról, az utolsó pillanatban teljesen új elképzelésekkel állt elő a kabinet, így kérdésessé vált, megszületik-e csomag - értesült a Népszabadság.

Német óriás kacérkodik a tőzsdével

Nagy harc árán 2008-ban a CVC Capital kockázati tőketársaság tudta megvásárolni a német vegyipari óriás, az Evonik 25,1 százalékos pakettjét. Akkor a cég 2,4 milliárd eurót adott a részesedésért, a tervek szerint azonban most már itt az ideje a tőzsdei bevezetésnek, és a részesedés értékesítésének. Az Evonik már évek óta tervezi a tőzsdére lépést, azonban a pénzügyi válság közbeszólt, most viszont semmi akadálya sincsen annak, hogy Frankfurtban megkezdjék a szereplésüket. A napokban már meg is bíztak egy több bankból álló csoportot, hogy segédkezzenek az IPO levezénylésében.

Óvatosabbak, de nagyon optimisták a hedge fundok

Egyik oldalról úgy tűnik, a hedge fundok egyre óvatosabb befektetési politikát folytatnak, az elmúlt évben ugyanis csökkentették a tőkeáttételes - vagyis hitelből vásárolt - pozícióik arányát. Eközben ugyanakkor az egyik legnagyobb amerikai bankház elemzése rámutat, hogy a hedge fundok a válság előtti csúcsok közelébe növelték a nettó részvénykitettségüket, ami viszont kiemelkedő optimizmusra utal.

Kis nyereség az FHB-nál

A várakozásoktól elmaradó első negyedéves gyorsjelentést publikált ma hajnalban az FHB Jelzálogbank. A társaság nettó bevételei kisebbek, hitelezési céltartalék-képzése viszont nagyobb lett az elemzők által vártnál. Az év első három hónapjában a bank nettó eredménye 169 millió forint volt, mely bankadó nélkül 1,179 milliárd forintra rúgott volna. Március 31-éig sikeresen befejeződött az Allianz Bank integrációjának első fázisa, a folyamat azonban a következő negyedévekben is folytatódik.

Júniusban kiderül, hogy szerepeltek a bankok a stressz-teszteken

Júniusban nyilvánosságra hozzák az Európai Unióban a bankok idei kockázatértékelésének, az úgynevezett stressz-teszteknek az eredményeit - jelentette be Matolcsy György kedden Brüsszelben, az EU-tagországok pénzügyminisztereinek találkozóját követően.

Sikersztori formálódik: elkapkodják a LinkedIn részvényeket

Jelentősen megemelte a LinkedIn az elsődleges részvénykibocsátás tervezett ársávját. A cég a korábbi 32-35 dollár helyett 42-45 dolláros kibocsátási árat célzott meg, ami azt mutatja, hogy a hatalmas az érdeklődés az üzleti kapcsolatokra fókuszáló vállalat papírjai iránt.

A Bosch-t alig érintette a válság

A 2010-es üzleti évben a magyarországi Bosch csoport visszaállt a stabil növekedési pályára. A cég teljes hazai forgalma 27 %-kal, 401 milliárd forintra emelkedett, mialatt a Bosch csoport magyarországi árbevétele - amelybe nem tartoznak bele a saját vállalatai között folytatott kereskedelmi tevékenységek - 118 milliárd forint lett, mely 8 %-os növekedést jelentett.

Soros kitárazott az aranyból, Paulson még tartja

A magyar származású hedge fund guru, Soros György alapja kitárazott az aranyból, hiszen a fizikai aranyba fektető SPDR Gold ETF jegyeinek 99 százalékát, iShares Gold ETF jegyeinek 100 százalékát értékesítette, miközben számos arany bányászati cég részvényeit is eladta. Nem követte Soros gyakorlatát a válság legnagyobb nyertese, John Paulson, aki megtartotta jelentős aranypiaci kitettségét. Egyes hedge fundok körében népszerű volt a Motorola és a GE, miközben a legtöbb alap jelentős eladással reagált a Citigroup gyenge teljesítményére.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Vészharang kondul: elképesztő számok mutatják a magyar gazdaság mélyrepülését
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.