FONTOS Amerika megtámadta Iránt - Így reagál az olaj, a tőzsdék és a forint

Bank

Megfeneklettek a Deutsche Bank és a Commerzbank közti tárgyalások

A két legnagyobb német bank között tárgyalások megfenekléséről ír a The Wall Street Journal. A lap forrásai szerint egyebek mellett a befektetői támogatás hiánya és a szakszervezetek erőteljes ellenállása bizonytalaníthatta el a feleket, így nem valószínű, hogy a napokban lesz bejelentés.

Beszántják a magán-nyugdíjpénztári rendszert a lengyeleknél is

Beszántják a magán-nyugdíjpénztári rendszert a lengyeleknél is

A lengyelek is meglépik azt, amit a magyar kormány néhány éve: beszántják a magán-nyugdíjpénztári rendszert, az abban összegyűjtött pénzeket egyéni számlákra, illetve az állami társadalombiztosítási rendszerbe transzferálják.

Jól startolt a Credit Suisse, szárnyal az árfolyam

Az elemzők által várt 692 millió eurót meghaladó, 749 millió svájci frankos adózott eredményről számolt be ma reggel a Credit Suisse az első negyedére vonatkozóan. A hároméves szerkezetátalakítási programja végén járó svájci nagybank áprilisban is lendületben maradt a vezérigazgató szerint.

Lassul a növekedés az európai lízingpiacon

Újabb növekedésen van túl az európai lízingpiac: a Leaseurope adatai szerint az új kihelyezéseknél 7,3 százalékos volt a bővülés 2018-ban, ami a korábbi években elért tempótól elmarad, de elég volt a tőkekintlévőség 6,3 százalékos emelkedéséhez az európai lízingpiacon. A következő időszakban lassulás jöhet.

Összeolvadás helyett leválás jön a Deutsche Banknál?

A nem kívánatos eszközök leválasztása és elhelyezése céljából egy saját "rossz bank" felállítását vitatták meg a Deutsche Bank vezetői arra az esetre, ha dugába dőlnének a Commerzbankkal folytatott összeolvadási tárgyalások - értesült a The Wall Street Journal.

Bánfi Tamás a devizaalapú hitelekről: Csak a tényeket!

A tényeket nézzük, csak a tényeket! - reagált Bánfi Tamás, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára, a Monetáris Tanács egykori tagja az MNB korábbi alelnökének a Portfolio oldalán múlt hétfőn megjelent véleményére. Király Júlia abban a cikkben a Csányi Sándor OTP-vezér áprilisi eleji előadásában elhangzottakra válaszolt kritikusan a lakossági devizaalapú hitelek kétezres évekbeli elszabadulásával kapcsolatos felelősségről. Bánfi Tamás írását az alábbiakban változtatás nélkül közöljük.

Lakást vennél? Megtaláltuk neked Magyarország legjobb lakáshiteleit!

Nem igazolódtak be azok a félelmek, amelyek szerint mostanra elszállnak a lakáshitelek kamatai: továbbra is rekordalacsony szinten kaphatunk kölcsönt a bankoktól. A rövid kamatperiódusú lakáshiteleket 2,9-3,5%-os, a hosszú kamatperiódusúakat 3,9-6,7%-os átlagkamattal kínálják a legjobb ajánlatot nyújtó hitelintézetek. Mutatjuk a részleteket, saját lakáshitel kalkulációjához pedig a Pénzcentrum kalkulátorát ajánljuk.

Itt az 5 gazdag család, akiknek köszönhetően újjáépülhet a Notre-Dame

Páratlan nemzetközi összefogás vette kezdetét, miután Párizs és Franciaország egyik legnagyobb jelképe, a Notre-Dame lángra kapott. A szerkezetet sikerült megmenteni, de az újjáépítéshez rengeteg idő és pénz kell majd. A pénz részével úgy látszik, nem lesz gond, már most eurómilliárd körüli összeg gyűlt össze a rekonstrukcióhoz, ennek egy jelentős részét öt francia család és cégeik adták, összesen 520 millió eurót. Mostani cikkünkben annak jártunk utána, kik ezek az adakozó gazdagok, és honnan tettek szert ekkora vagyonokra.

Ennyi osztalékot fizet a CIG Pannónia leánycége

A CIG Pannónia bejelentette, a társaság igazgatóságának 2019. április 17. napján tartott ülésén hozott határozata értelmében 100 százalékos tulajdonában lévő leányvállalata, a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. a 2018. üzleti év eredménye után 1 127 036 524 forint osztalékot fizet egyedüli részvényese, az anyavállalat részére.

Fordul a CIG Pannónia tankhajója, de merre?

Felismertük, hogy az életbiztosítási piacon organikusan nem tudunk látványosan növekedni, ezért vásároltuk meg az MKB Biztosítókat - mondja a Portfolio-nak adott interjújában a CIG Pannónia vezérigazgatója. Kádár Gabriellát a biztosító tegnap elfogadott tőkeleszállításáról, a Mészáros Lőrinc érdekeltségében lévő Konzummal való együttműködés hozadékairól, újabb akvizíciós célpontjaikról és az új állampapírok esetleges üzletromboló hatásáról is kérdeztük.

3000 alá eshet idén a kilakoltatások száma Magyarországon

A végrehajtók szakmai várakozása szerint a tavalyi 3212 után idén 2700-3000 ilyen eljárás várható. Pörög az ingatlanpiac, így az árverezett ingatlanokra még a korábban sokáig pangó keleti megyékben is szinte mindig találnak vevőt.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megtörtént a nagy állampapír-mutatvány, erős üzenetet küldtek a lakossági befektetők
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.