Újabb nagybank vezeti be az NFC-s mobilfizetést
NFC-s fizetési funkciót kap az Erste mobilos alkalmazása, a MobilePay. A funkció holnap indul el.
NFC-s fizetési funkciót kap az Erste mobilos alkalmazása, a MobilePay. A funkció holnap indul el.
Ahogy korábban előre jelezték, hét megyében és a fővárosban összesen 139 fiókkal május 6-án megnyitott a Takarék Csoport új, univerzális kereskedelmi bankja, a Takarékbank. A tervek szerint október végéig a többi 11 takarékszövetkezet és a Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. is csatlakozik hozzá - ezzel a pénzintézet aggregált mérlegfőösszege várhatóan meghaladja majd a 2300 milliárd forintot - közölte a bankcsoport.
Még egy bankot vesz az OTP, aztán megpihennek, mondta Csányi Sándor nemrég, utalva annak a 2014-ben indult akvizíciós körútnak a lezárárására, amiben az OTP akkor már összesen tíz pénzintézetet szerzett meg. A múlt héten a magyar bank bejelentette, hogy egy tizenegyediket, egy szlovén bankot is megvesz, most tehát jöhet a pihenés. Vagyis jöhetne, mert a megvett bankokat szépen meg is kell emésztenie az OTP-nek. A tranzakciók lezárásával a külföldi leánybankok a fontosabb mutatókban már nagyobbak lesznek, mint a magyarországi operáció, külföldről származik majd a bevételek és a profit nagyobb része. Sikerült a nagy kifektetés, amiről Orbán Viktor még márciusban beszélt, persze az OTP terjeszkedése jóval régebben indult, mint ahogy azt állami szinten meghirdették volna. Tizenegy pénzintézet megvásárlása nem kevés, érdemes átnézni, mi történt az OTP-nél az elmúlt bő öt évben.
Megmérgezi a Brexittel kapcsolatos bizonytalanság a pénzügyi szektort - nyilatkozta pár napja a legnagyobb európai bank, az HSBC vezérigazgatója. Gondolatait sok brit nagybank osztja, melyeknek gyorsjelentéseit a CNBC szemlézte.
Azt javasolja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a változó kamatozású jelzáloghitellel rendelkezőknek, hogy minél hosszabb időre fixálják a kamatot, mert egy esetleges pénzügyi válság nagy kockázatot jelent.
A kínai központi bank május 15-től csökkenti a kis és közepes bankok kötelező tartalékrátáját (RRR).
Egyre nagyobb szerepet kap az elektronikus fizetés, ennek ellenére a brit kormány megtartja az egy- és kétpennys érméket - írja a CNBC. Évekig tartott a vizsgálat, hogy mi legyen az aprópénzzel, de végül a pénzügyminisztérium úgy döntött, hogy megtartja őket.
Az elmúlt három évben összesen közel 10 ezer otthonból és üzlethelyiségből történt kilakoltatás Magyarországon - mutatják a Magyar Bírósági Végrehajtói Karnak a napokban közzétett friss statisztikái. Az első negyedévben "mindössze" 114 kilakoltatás történt, de a kilakoltatási moratórium április 30-án véget ért, ezért az esedékes végrehajtások döntő része a következő hónapokra maradt.
Vállalom-e, hogy a jelenlegi 58 ezer forint helyett 65-75 ezer forintot fizetek havonta, hogy a következő öt-tíz évben a kamatok elszállása miatt biztosan ne kelljen akár 80-100 ezer forintos törlesztőrészlettől tartanom? - egy tipikus lakáshiteles számára nagyjából ez lesz a dilemma, amikor hamarosan kézhez veszi bankja tájékoztató levelét a kamatfixálási lehetőségekről. Kiszámoltuk, mely esetben mennyivel nőhet a törlesztőrészlet a fixálás következtében, miután az MNB-től eddig nem látott felbontásban kaptunk jelzáloghitel-statisztikákat. Úgy tűnik, akár bankonként is erőteljesen eltér majd, mennyire lesz vonzó az új ajánlat.
Közel fél évtized pereskedése érkezett fontos állomásához a Nobilis Kristóf érdekeltségébe tartozó DÖB-68 Zrt. és a Nátrán Roland korábbi EXIM-vezérigazgató által megkötött, a Lánchíd Palotához köthető bérleti szerződés ügyében.
A terveknek megfelelően Szlovéniában vásárolt be az OTP, az SKB bank szintén annak a Societe Generale-nak a leánybankja, amelyik egymás után adja fel pozícióit a régióban. Az új szlovén szerzemény az elmúlt években megvett bankokhoz hasonlóan jól menedzselt pénzintézet, ráadásul relatíve nagy is, organikus növekedéssel is rövid időn belül meglehet az OTP-nek a kétszámjegyű piaci részesedés a szlovén bankpiacon. Megnéztük, mit kell tudni az SKB-ról.
A piac számára váratlan céltartalék-visszaírásnak köszönhetően a Reuters elemzői konszenzusánál 6%-kal magasabb első negyedéves nyereségről számolt be ma reggel az Erste Group. Az osztrák bankcsoport 12%-kal növelte profitját, a 377 millió eurós adózott eredményéből Magyarország 24 millió eurót hozott. A bevételek ugyanakkor elmaradtak a várttól, így a gyorsjelentés várható piaci fogadtatása nem egyértelmű.
Szlovén bankot vásárol az OTP, de nem a korábbi hírekben szereplő állami Abankát, hanem a SocGen szlovén leányvállalatát.
Magyar fejlesztésű üzleti közösségi platform indul útjára május 10-én, a Brillit célja, hogy segítséget nyújtson a vállalkozóknak a lehetséges piaci partnerek felkutatásában és összekapcsolásában - jelentették be a vállalkozás vezetői csütörtökön Budapesten sajtóbeszélgetésen.
Összesen 129 ezer veszélyeztetett jelzáloghitelesüket 3 szakaszban, legkésőbb 2020. január 31-éig, majd évente fogják tájékoztatni a bankok a hosszú kamatperiódusú hitelre váltás lehetőségeiről. Egyszerű szerződésmódosítást tesznek elérhetővé mindenki számára, amely során csak az objektív külső körülmények (pl. közjegyző bevonása) miatt felmerülő költséget számíthatják fel az ügyfélnek a bankok.
Szlovéniában még venne egy bankot az OTP, aztán egy időre megállnának - mondta az Indexnek az OTP elnök-vezérigazgatója. Sem fizikailag, sem szellemileg, sem egészségileg nem érzi úgy, hogy le kellene mondania, de azt elárulta, milyen embert képzel el utódjaként az OTP élén.
Arra utasított az Egyesült Államok egyik körzeti bírója három kínai nagybankot, hogy adják át egy észak-koreai pénzmosodával folytatott üzleti tevékenységük hivatalos dokumentációját. A gyanú szerint a három bank több tízmillió dollárnyi vagyont mozgatott a KNDK-hoz köthető hongkongi kirakatcégnek, megsértve ezzel az országra kiszabott nemzetközi szankciókat - írja a CNBC.
Egy európai bankfelügyeleti forrás szerint félő, hogy a Deutsche Bank elbukja az amerikai stresszteszteket, ez pedig újabb nyomás alá helyezheti a német nagybankot a befektetési bankjának átalakításával kapcsolatban - írja a Reuters.
Nem válna a brit pénzügyi szektor javára, ha a Brexit után az ország enyhítené a pénzintézetekre vonatkozó szabályozási terheket - nyilatkozta a Bank of England alelnöke.
Az Erste Bank idén 20 milliárd forint osztalékot fizet tulajdonosainak - döntött a pénzintézet közgyűlése, amely újabb 5 évre megválasztotta a bank elnök-vezérigazgatójának Jelasity Radovánt - derült ki a bank közleményéből.
"Fight or flight" - ez lett a jelenkor egyik legnagyobb dilemmája. Küzdjünk tovább (magyarul: éljünk tovább),...
A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2...
Miközben a világ egyre égetőbb kihívásokkal néz szembe a klímaváltozás terén, egy jól ismert, de erősen megosztó...
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban? Mi történik...
Mivel nagyon sokaknak célja, álma, hogy saját ingatlanban lakhassanak, összeszedtem pár tipikus módszert, amivel próbálkozni...
Az év első 4 hónapjában nagyságrendileg 20 ezren vették fel a Munkáshitelt mintegy 77 milliárd forint összegben....
Mit várhatunk ebben a konfliktusban?
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.