Újítanak a magyar gazdagok - Kevesebb idejük jut a pénzükkel foglalkozni
Bálint Attila: Kérem engedje meg, hogy több irányból is megközelítsem a kérdést. Elsődlegesen maga a kamatkörnyezet az, amely arra sarkallhatja a befektetőket, hogy professzionális befektetési szakembereket vegyenek igénybe, hiszen sokkal kevesebb triviális megoldás áll ma a földi halandó rendelkezésre, mint korábban. A régmúlt magas kamatkörnyezetében - és főként a gazdasági konjunktúra mindent jótékonyan befedő égisze alatt - szinte mindenki tehetségesnek érezhette magát, hiszen valamennyi eszközcsoport tartósan emelkedni tudott, nagyon nehéz volt tehát mellényúlni. Mára nyilvánvalóan megváltozott ez a helyzet. Másodsorban a befektetők is elfoglaltabbak lettek, ezért a legegyszerűbben delegálható mandátum kiszervezése mellett döntöttek. Harmadsorban a vagyoni koncentráció mértéke is megnövekedett, amely lehetőséget teremt a tudatosabb befektetési politika megteremtésére. Ma már nem csak azt látjuk, hogy ki-be ugrálnak az emberek valamelyik blue-chip részvénybe, hanem tudatosan választják szét a likviditási, megtakarítási, spekulációs vagy éppen a befektetési eszközeiket. Ezeknek mind - mind más a célja, más eszközök kellenek a megvalósításukhoz, más a kontroll intenzitása, időhorizontja stb-stb, ezért természetes, hogy legalább egy részt valóban érdemes olyan hozzáértő szakemberekre bízni, akik ezzel foglalkoznak kis túlzással a nap 24 órájában. Negyedsorban a generációváltás is érzékelhető nyomokat mutat a megváltozott hozzáálláson, ugyanis teljesen más egy vagyont megszerezni, mint működtetni.

B. A.: A kockázatkerülés ma biztosan nem örömforrás, hiszen elképesztően kicsiny összegeket írnak ma jóvá még oly nagy banki betétek, vagy szabadon álló folyószámla állományok után is. A megnövekedett kockázatvállalási kényszer ugyanakkor biztosan nem kényelmes hadszíntér mindazoknak, akik ezeken a terepeken járatlanok.
Melyek azok a befektetési kategóriák, amelyek dominálják a privátbanki ügyfelek befektetéseit?
B. A.: Természetesen nem megkerülhető kategóriát jelentenek az állampírok, de a legnépszerűbb fél - és egy éves helyett a Raiffeisenben inkább az inflációkövető, hosszabb távú, deviza alapú a keresett. Fontosak még az aktívan kezelt vegyes alapok, amelyek nem véletlenül pont a mai nehéz helyzetre kínálnak automatikus megoldást. Jól teljesít az ingatlanalapunk és a nemzetközi részvényalap is, de certifikátokban és vállalati kötvény ügyletekben is sikeresek vagyunk. Célunk, hogy minden ügyfelünknek a befektetési portfóliója több lábon álljon, eltérő devizákban, eltérő eszközcsoportokban és kedvező beszállási pontokon a portfólió egészét tovább színesítsük.
A Portfolio Privátbanki felmérése szerint az utóbbi időben a vagyonosabb emberek portfólióban is felértékelődtek a likvidebb eszközök és a készpénz. Mi az ok, amiért nagyobb biztonságra törekszenek?
B. A.: Én inkább úgy fogalmaznék, hogy megszaporodtak, de ettől még nem értékelődtek fel. Mint korábban említettem, semmiféle racionális érv nem szól a folyószámla állományok felduzzasztása mellett, hacsak valami tartós beruházás mellett nem köteleződött el a befektető. Ha ilyen ok sincs, akkor megítélésem szerint még mindig azt a dermedt fázisát mutatja a szektor, amikor a tuti már nem nyilvánvaló, de a kockázati kitettséget sem merik még tudatosan megérteni, kezelni, megemelni.
Hogy látja, mennyiben befolyásolja a privátbanki vagyon alakulását szektorszinten az, hogy ilyen nagy a kereslet ingatlanok iránt? Mennyi pénztől esik el így a privátbanki szektor?
B. A.: Hatalmas áremelkedés jellemezte az ingatlanpiacot Budapesten, így nagyon sok vidéki ügyfelünk is Budapesten lett ingatlantulajdonos. Tavaly havi szinten mintegy másfél milliárdos ellenszelet mértünk, amely gyakorlatilag a növekedésünk felét elvitte. Nem gondolom, hogy ez az állapot tartósan fennmaradhat, éppen a minap hallottam egy 30 milliós picurka panelről, amelyért szerintem a 15 millió is túlzás.

B. A.: Nekem a személyes kedvenceim az aktívan kezelt vegyes alapok, hiszen meggyőződésem szerint ez az, amire mindenkor minden befektetőnek szüksége van. Végső soron a Private Banking keretein belül is ezt biztosítjuk az ügyfeleinknek, hiszen különféle kötvény, részvény, árupiaci vagy éppen ingatlan kitettségekkel, a legkülönfélébb ágazatokban és devizákban, eltérő országokban és kontinenseken fektetünk be személyre szabottan, de mindig azzal a céllal, hogy egy jól diverzifikált, kockázattudatos és jól működő befektetési portfólióhoz jussunk.
Mi lesz a hagyományos befektetési alapok sorsa? Lesz még helyük a vagyonportfólióban az olyan stratégiáknak, mint az abszolút hozam?
B. A.: Meggyőződésem szerint befektetési alapokra mindig szükség lesz, hiszen ez az a befektetési forma, amely a legtranszparensebb módon szolgálja a befektetők valódi érdekeit. Sokan hajlamosak elfeledkezni arról, hogy a befektetési alapok hatalmas kényelmet, teljes átláthatóságot, napi szinten megvalósuló külső - belső kontrollt, mérethatékonyságot, adóoptimalizációt, kollektív döntéshozatalt, számonkérhetőséget, szakértelmet stb biztosítanak, amely szükségképpen több annál, mint amikor életünk megtakarítását Lajcsikára bízzuk, akinek már voltak szenzációs megérzései.
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Találd meg a neked való befektetési alapot!
A Google és az Apple riadót fújt
Államilag támogatott hackerek miatt küldtek figyelmeztetést.
Már csak ez hiányzik Ukrajnának: beinthetnek a hitelezők?
Egyelőre gondolkodnak az ajánlaton.
Európa madarai menekülnek: évente fél métert "másznak" feljebb a hegyekben
A felmelegedés elől menekülnek.
Trump bejelentette: olyan apró autók jönnek Amerikába, amelyek mindent megváltoztathatnak
Azért az autópályákon nem lesz sok belőlük.
Megszórnák atomerőművekkel Franciaországot, már csak Brüsszel áldása hiányzik
Állami támogatást adnának.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Nincs is magyar piac, szóval bizalmi válság sem lehet
Répatermesztőknél talán értelmezhető, hogy magyar piac, de startupok esetében nincs semmi hasonló. Sőt, őszintén: Magyarország elég szar hely, ha startupot akarsz alapítani. Még csak ma
Zsiday Viktor: Nem kizárt a komolyabb kamatcsökkentés
Az elmúlt évben nagyon sok jegybank csökkentette az irányadó kamatszinteket, köztük az amerikai is, ám valójában a monetáris kondíciók nem feltétlenül javultak, sőt valószínűleg sok... T
40 milliárdos biogáz-kassza: vége az első körnek, itt a második
2025. november 27-én lezárult a "Biogáz és biometán termeléshez kapcsolódó beruházások támogatása" című pályázat első szakasza.
Hol nem érdemlik meg az emberek a pozíciójukat?
A nagy termelékenységi különbségek egyebek mellett a munkaerőpiac meritokráciájából és a menedzsment minőségéből fakadnak - mindkettőben markáns országok közötti eltérésekkel. The pos
Munkáshitel - a fiatalok köszönik, nem kérnek belőle!
A 2025 januári indulásakor nagy várakozás övezte a kamatmentes Munkáshitelt, ám hamar kiderült: a kezdeti lelkesedés után a kereslet meredeken zuhant, a bankok pedig mostanra kiszálltak a fiatal
Célkeresztben a külföldi tőkejövedelem: szigorít a NAV!
Látványosan szigorít a NAV a külföldi tőkejövedelmek ellenőrzésén: úgy tűnik, a korábban jellemzően szankciómentes támogató eljárások helyét átveszi a jogkövetési vizsgálat, amely m
Műanyagszennyezés: a modern kor láthatatlan járványa
A Föld szinte minden szegletét beborítja a műanyag, a tengerpartoktól a hegycsúcsokig. Az egyszer használatos termékek ugyan megkönnyítik a mindennapokat, de közben hozzáj
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Növekedési válság van, mégis 11 százalékkal nő a minimálbér - Mi lesz ebből?
Hogy fogják kigazdálkodni a cégek?
Ez most a gazdagok kedvenc csokija, horror árat fizetnek érte
Csokikülönlegességek hódítanak a tehetőseknél.
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .


