Mostanra nagyjából 1,5 millióra tehető hazánkban azoknak a száma, akik félretesznek idősebb korukra, amire azért van szükség, mert a nyugdíjak összege általában jelentősen elmarad a bérektől. Ez a különbség pedig évről évre növekszik; az átlagnyugdíj tavaly 208 ezer forint volt Magyarországon. Különösen érintett csoport például a vállalkozóké, akik az alacsonyabb társadalombiztosítási járulék fizetés miatt várhatóan alacsony állami nyugdíjra lesznek jogosultak.
Vagyis úgy lehet készülni, hogy az első nyugdíj jóval alacsonyabb lesz az utolsó fizetésnél, éppen ezért az állami nyugdíjat szinte mindenki számára érdemes kiegészíteni más megtakarításokkal is, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudjuk tartani a nyugdíjas évek alatt is.
Create your own user feedback surveyAkik úgy döntenek, hogy szeretnék bebiztosítani az időskori anyagi helyzetüket, alapvetően három megtakarítási lehetőség közül választhatnak.
Jelenleg a magyar állam három különböző nyugdíj-előtakarékossági formát: a nyugdíjbiztosítást, az önkéntes nyugdíjpénztárt és a nyugdíj-előtakarékossági számlát (NYESZ-t) támogatja.
A három kategória jellemzői eltérőek lehetnek, azonban egymással kombinálhatóak, ezért minden esetben egyedileg érdemes megvizsgálni, hogy mi a legjobb választás az adóvisszatérítés optimalizálásának figyelembevétele mellett.
Ezekben a konstrukciókban az a közös, hogy a megtakarítók minden befizetésük után 20%-os SZJA-jóváírásra jogosultak (feltéve, hogy fizetnek személyi jövedelemadót).
500 000-750 000 forint befizetésével évente 100 000-150 000 forintra lehet szert tenni.
Az adóvisszatérítés egy átlagos ügyfél számára így több millió forintnak megfelelő pénzügyi előnyt is jelenthet a teljes futamidő során.
Ön szerint fontos bebiztosítani az időskori anyagi helyzetünket? Töltse ki a kérdőívet!
A legnagyobb tagsággal az önkéntes nyugdíjpénztárak rendelkeznek: több mint 1 millió embernek van ilyen típusú megtakarítása. A legtöbb új megtakarító azonban a nyugdíjbiztosításokat keresi: mostanra több mint 400 ezer ember kötött nyugdíjbiztosítást, és habár a létszámuk minden évben dinamikusan növekszik, ez a szám továbbra is alacsonynak számít.
Hogyan működik egy nyugdíjcélú megtakarítás?
A nyugdíjcélú megtakarítások lényege, hogy az aktív korú emberek meghatározott összeget rendszeresen félretesznek, ezek az összegek pedig befektetésre kerülnek hosszú távra. Az ilyen megtakarítások időhorizontja lehetővé teszi, hogy a befektetések (akár magasabb kockázati szintű portfóliók) előnyei érvényesüljenek. A nyugdíjcélú megtakarítás az értékőrzésen felül tehát jellemzően tényleges értékteremtést is nyújt a megtakarító ügyfélnek. Optimális esetben az évek során összegyűlt tőke- és hozamösszeg nagymértékben ellensúlyozni tudja a nyugdíjba vonulás miatt kieső bevételt.
Mikor kezdjünk el gondoskodni az időskori megélhetésünkről?
A takarékoskodást érdemes minél hamarabb, akár fiatal korban elkezdeni: egyrészt a kamatos kamat jobban kifejtheti jótékony hatását, másrészt a szükséges befizetések is jóval több hónapra oszlanak szét.
A kutatás a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán működő the CoRe lab-bel együttműködve készül, az eredményeiről a Portfolio-n megjelenő cikkekben folyamatosan beszámolunk majd. A kérdőív anonim és önkéntes, a válaszokat 2024. szeptember 16. és október 3. között várjuk.
Köszönjük, hogy válaszaival segíti a kutatásunkat!
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Találd meg a neked való befektetési alapot!
Létezik-e a „pénzügyi pajzs", amit Magyarország kapott az Egyesült Államoktól?
Tanulságok a Trump-Orbán csúcs után.
Még több fegyvert küldhet Trump a feszült térségbe: minden jel szerint háború készül
Cél a régi ellenség elűzése.
Összeütközött két vonat a magyar határ közelében, rengetegen megsérültek
Még nem tudni mi okozta a balesetet.
Egyre több jel utal arra: rendkívüli tél következik, keményen megugorhatnak a számlák
Hidegbetörések jönnek.
Nagy baj: Magyarország szomszédjában súlyos krízisbe került a sikerágazat
Elbocsátásokat jelentettek be.
Balásy Zsolt: Több tiszteletet a vállalkozóknak, Károly!
"Ha nagy vagyont látsz, nézd meg alaposan, és fizetetlen munkát, verejtéket és vért fogsz találni" - ha a pontos szavak nem is, de e szellemiség... The post Balásy Zsolt: Több tiszteletet a v
A bizalom kultúrája - miért stratégiai eszköz ma a bejelentővédelmi rendszer?
A 2023. évi XXV. törvény, közismertebb nevén a panasztörvény, a visszaélés-bejelentési rendszert a vállalati megfelelés kötelező elemévé tette. A tudatos vállalatok számára azonban
Federal Agricultural Mortgage Corporation (AGM) - elemzés
Még az októberi Top10-es listámon szerepelt, de akkor nem néztem meg, azóta viszont rápillantottam a grafikonjára, és megtetszett. Egy gyors elemzést megér.CégismertetőA Wikipediáról másolom
Jövőre a bankunk megmondja, hogy melyik számlával tudnánk spórolni. De mennyi lehet ez a megtakarítás?
Az MNB elvárásai alapján a bankok jövő év elején (az éves díjkimutatással együtt) tájékoztatni fogják ügyfeleiket arról, hogy van-e számukra kedvezőbb számlacsomag az adott pénzintézet
Indul a Demján Sándor 1+1 Program 2. üteme
A hazai kkv-k beruházásait célzó Demján Sándor 1+1 Program új szakasza elindult. A 2. ütem kifejezetten vidéki vállalkozások eszközfejlesztéseit támogatja vissza nem térítendő forrással,
Brazília ellentmondásos zöldátmenete
Brazília zöldátmenetét számos paradoxon jellemzi. Villamosenergia-termelésének 90%-a megújuló erőforrásokból származik, ez pedig jelentős előnyt biztosít számára a jelenlegi dekarbonizác
Túlhalászat: veszélyben az óceánok
Sokáig élt az a mítosz, hogy a tengerek kimeríthetetlen forrást jelentenek, de ma már tudjuk, hogy a túlhalászattal óriási kárt okozunk ennek a sérülékeny ökoszisztém
Hárommillióért 19-et visszafizetni?
A pénzügyekhez nem értő embereket nagyon könnyű hergelni, pici csúsztatásokkal nagy érzelmeket kiváltani. Nemrég írtam egy hasonló esetről, ahol ráadásul elméletileg pénzügyileg képzett
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Mikor érdemes betárazni a magyar csúcsrészvényekből? Jelentett az OTP és a Mol
Sok mindent elárulnak a negyedéves adatok.
Préda: Ellopták tőlem, ami nem is az enyém
Egy adathalász támadás áldozata meséli el élete egyik legrosszabb döntését.
Újabb autóipari válság közelít: visszatérhet a rettegett chiphiány?
Sötét felhők gyülekeznek Németország fölött.

