Saját részvényeket adott el a 4iG
A 4iG a keddig kereskedés során 37 120 darab saját részvényt adott el darabonként 4980 forintos áron - tájékoztatott a BÉT-en megjelent közleményében a 4iG.
A 4iG a keddig kereskedés során 37 120 darab saját részvényt adott el darabonként 4980 forintos áron - tájékoztatott a BÉT-en megjelent közleményében a 4iG.
A 4iG bejelentette, hogy 2019. március 18-tól Jászai Gellért lesz a társaság vezérigazgatója, miután a Zibriczki Béla vezérigazgatói munkakört érintő munkaviszonya 2019. március 14-i hatállyal közös megegyezéssel megszüntetésre került.
A 4iG mai bejelentése szerint a társaság társaság ajánlatát nyertes ajánlatként hirdették ki a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) hálózati aktív eszközök szállítására és kapcsolódó szolgáltatások megvalósítására versenyújraindításával megindított két központosított közbeszerzési eljárás tekintetében.
A 4iG és a Konzum menedzsmentje is bejelentette, hogy a vállalat részvényei FTSE indexbe kerülnek be.
Több magyar részvény, így a Konzum, a 4iG, az AutoWallis és az Est Media is bekerült FTSE indexekbe.
A pénteki piaczárás után tette közzé gyorsjelentését a 4iG, a cég bevétele bár csökkent a negyedik negyedévben, az EBIDTA és a profit azonban nagyot nőtt a korábbi év hasonló időszakával összehasonlítva. A menedzsment várakozásai szerint a társaság üzleti kilátásai továbbra is pozitívak, és a társaság dinamikus árbevétel bővülést és hatékonyságjavulást vetített előre.
A 4iG bejelentette, hogy a Konzum PE Magántőkealap tulajdonában álló KZF Vagyonkezelő Kft. tőzsdén kívüli ügylet keretében megszerezte a szintén az alapkezelő által kezelt REPRO I. Magántőkealap tulajdonában álló REPRO I. Invest Kft. 4iG-részvényeit. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a tranzakció következtében a Konzum csoport 4iG-ben fennálló részesedése összességében nem változott.
A 4iG keddi tájékoztatása szerint a DXC Technology magyarországi leányvállalatával fejleszt teljesen új vasúti rendszereket a 4iG Nyrt. 900 millió forint + ÁFA értékben. A 4iG a DXC Technology Magyarország Kft.-vel, mint a közbeszerzés fővállalkozójával kötött szerződést, a MÁV Inka2 projektjének megvalósítására. A projekt célja a MÁV hatékonyabb működésének biztosítása, és informatikai alkalmazásainak konszolidációja.
A 4iG bejelentése szerint a társaság három leányvállalata, az Axis Rendszerház Kft, a Mensor3D Kft és a HUMANsoft Elektronikai Kft. beolvadás útján egyesül a 4iG-vel.
December 31-ei időponttal három leányvállalatának beolvadásáról döntött mai rendkívüli közgyűlésén a 4iG, és igazgatósági taggá választották Hetényi Márkot.
Elfáradtak az elmúlt napokban a 4iG részvényei, ma újabb 5 százalékot esett a részvény, ezzel két nap leforgása alatt már 10 százalék feletti mínuszban jár az árfolyam.
4iG-részvényeket adott el a társaság kereskedelmi vezérigazgató-helyettese, Radó Gábor.
A csütörtöki piaczárás után tette közzé beszámolóját a 4iG, a társaság bevétele bár csökkent a harmadik negyedévben a korábbi év hasonló időszakával összehasonlítva, a társaság azonban optimista, és a menedzsment úgy véli, hogy a 4iG éves adózott eredménye már az év vége előtt pozitív tartományba fordul.
Rendkívüli közgyűlést tart december 13-án, 10 órakor a 4iG, amelynek helyszíne helyszíne 1062 Budapest, Andrássy út 59. A társaság hétfőn közzétette a közgyűlés napirendi pontjait, az eseményen a társaság leányvállalatainak a 4iG-be való beolvadásáról is döntenek.
A BÉT vezérigazgatói határozattal módosítja a mai napra a határidős 4iG részvény kontraktusokra vonatkozó napi maximális árelmozdulás korlátját.
A Konzum bejelentette, hogy a Konzum PE Magántőkealap a Repro I. Magántőkealappal kötött, vételi jog alapításáról szóló megállapodása alapján a Repro I. Magántőkealap által a vételi jog gyakorlására kijelölt Repro I Invest Kft. 2018. október 19.-én élt vételi jogával.
A korábbi 44,62%-ról 49,31%-ra nőtt a Konzum PE Magántőkealap részesedése a 4iG társaságban - jelentette be a Konzum.
Mészáros Lőrincék komolyan veszik a nagy magyar tőzsdefejlesztést, amihez hozzányúlnak, annak elszáll az árfolyama. Idén a 4iG az egyik nagy sztori a magyar tőzsdén, a cég árfolyama csak idén háromszorosára emelkedett.
Az elmúlt hetekben hatalmasat emelkedett a 4iG árfolyama, az emelkedést a Konzum tervei mellett a cég részvényeinek felaprózása mellett a Konzum alapjának a hét első felében végrehajtott részvényvásárlásai is támogathatták. A 4iG árfolyama az elmúlt napok szárnyalása után tegnap napon belül új történelmi csúcsot ütött, bár a csúcsdöntés szerdán elmaradt, ma az árfolyam a júniusi, 448 forintos csúcsa fölé emelkedett, a 4iG részvényei soha nem jártak még ilyen magasan.
Az elmúlt hetekben nagyot emelkedett a 4iG részvényeinek árfolyama, szeptember második felében 28 százalékkal került feljebb az árfolyam, míg csupán a keddi napon közel 12 százalékos volt az emelkedés. Az emelkedést a részvények felaprózása, illetve a Konzum tervei is támogathatták, most már az is kiderült, hogy az elmúlt napokban miért szárnyalhatott az árfolyam, ma közzétették, hogy a Konzum alapja hétfőn és kedden nagy tételben vásárolta a részvényt.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Ez a válasz a korábbi csapásra.
Távozik a guru a Berkshire Hathaway éléről.
Nyitrai Győzővel, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk.
A jelenlegi adatok szerint sereghajtók vagyunk az EU-ban.