Fed

Nem lesz júniusban kamatemelés!

A Fed ma este közzétett jegyzőkönyvéből megtudhattuk, hogy a döntéshozók többsége korainak tartana egy júniusi kamatemelést. Így mostantól a szeptemberi ülés kerülhet a befektetők fókuszába.

Túl kéne lőni az inflációt, hogy sínre kerüljünk

Legalább jövő év elejéig nem kéne kamatot emelnie a Fednek, de még azt követően is csak nagyon fokozatos ciklusba szabadna kezdeni - véli a kérdésben szavazó egyik amerikai jegybankár. Charles Evans, a Chicagói Fed elnöke úgy gondolja, hogy konkrétan túl kéne lőni az inflációt, hogy biztosított legyen annak az egészséges beindulása. A célérték elérése ugyanakkor szerinte még legalább három évig nem reális.

Rossz amerikai adatokra esik a dollár (2.)

Héthavi mélypontra esett a michigani körzet előzetes májusi fogyasztói hangulatindexe, ami újabb rossz jel a második negyedéves amerikai GDP-kilátásokkal kapcsolatban, ez pedig dolláresést indított el a piacokon. Az áprilisi ipari termelési statisztika is a vártnál rosszabbul alakult, ami szintén ebbe az irányba mutat.

Okozhatnak még káoszt az amerikaiak a piacon

Az elmúlt években úgy tűnik, hogy sikeres volt a Fed kamatpolitikája, azonban egyre hangosabban teszik fel a kérdést, hogy nem maradt-e túl sokáig nullán az amerikai ráta - olvasható a Bank of America-Merrill Lynch friss elemzésében. A szakemberek szerint ugyan folyamatosan tolódik ki az első kamatemelés várható időpontja, de még mindig okozhat kellemetlen meglepetést a jegybank a befektetők számára.

Két munkahelye is lett Bernankenak

Máris tobzódik a munkahelyekben Ben Bernanke. Azután, hogy a korábbi Fed-elnök bejelentette, a Citadel hedge fund monetáris politikai tanácsadója lesz, hasonló munkakört tölt majd be mostantól a Pimcónál is. - írja a Financial Times.

A világ legbefolyásosabb jegybankja újra üzent!

Ahogy azt a piac már biztosra vette, ma sem változtatott az irányadó rátáján a Federal Reserve. A jegybanki közleményből pedig kiderült, hogy a Fed látja a gazdaság lassulására utaló jeleket, de ezeket átmenetinek tekinti. Ahhoz, hogy kamatot emeljenek, további javulásra van még szükség a munkaerőpiacon, de ennek a kapcsán sokkal tisztább iránymutatást most sem kaptunk. A piaci elemzők többsége szerint a szeptemberi időpont a leginkább valószínű az első kamatemelésre, ugyanis az első negyedéve nagyon gyengén sikerült az Egyesült Államoknak.

Itt a Fed döntése!

Ahogy azt a piac már biztosra vette, ma nem változtatott az irányadó rátáján a Federal Reserve. A piaci elemzők többsége szerint már csak a szeptemberi időpont a valószínű a gyenge első negyedév tükrében.

Felkészültebben ér majd minket a Fed csapása

Valószínű, hogy még idén kamatot emel a Fed, ugyanakkor ez nem jelent majd egy gyors szigorítási ciklust - véli a New York-i Fed régiós elnöke, William Dudley. Számunkra nézve különösen az érdekes a véleményéből, hogy szerinte mindez a feltörekvő piacokat továbbra is komoly kihívás elé állítja majd, de szerencsére mostanra felkészültebbnek tűnünk egy ilyen sokkra.

Ugrott a dollár az amerikai inflációs adatra

Bár a várt 0,3% helyett 0,2%-kal nőttek havi alapon a fogyasztói árak az Egyesült Államokban, ez mégis határozott dollárerősödést váltott ki a piacon.

Fed: folytatódott a növekedés, csak az erős dollár tesz be

Február közepétől március végéig tovább erősödött a gazdaság aktivitása az Egyesült Államokban, de az erős dollár és alacsony olajárak kedvezőtlenül érintették a feldolgozóipart - állapította meg legfrissebb jelentésében az amerikai jegybank.

Újra bivalyerős a dollár - Ez még csak a kezdet

Az euróval szemben újra 12 éves csúcsa közelébe izmosodott a dollár ma és a főbb külkereskedelmi partnerekkel szembeni együttes teljesítményt tükröző dollárindex is bő évtizedes új rekord küszöbét mutatja. Az újból feltámadt "dollár-bika" persze nem véletlen amellett sem, hogy meglepően gyengére sikerültek a márciusi átfogó amerikai munkaerőpiaci adatok. Összességében ugyanis úgy tűnik, hogy nagyon erős lábakon áll az amerikai gazdaság és az inflációs, illetve munkaerőpiaci folyamatok is rövidesen szükségessé tehetik a kamatemelési folyamat megkezdését, illetve a rendszerbe pumpált elképesztő többlet likviditás fokozatos "visszaszívását". Előbbit a Morgan Stanley friss nagyelemzése csak decemberre, utóbbit pedig a jelzálogkötvények kapcsán két lépésben jövőre várja a befektetési bank, amely nagyrészt az olajárak fokozatos emelkedésére épít anyagában. Mindezek tükrében jövő év végéig bő 15%-os általános dollárerősödésre számít, azaz úgy tűnik, hogy az eddig látott dollár-erő még csak a kezdet.

Kisebb erősödéssel zárta a napot Amerika

A napkezdeti jó hangulat után viszonylag nagy volatilitás mellett zajlott a kereskedés szerdán a tengerentúlon, és a napot végül kisebb emelkedéssel zárták a vezető részvényindexek. Kezdetben az olajáresés hatására esett vissza a lendület, majd az amerikai jegybanki döntéshozók legutóbbi üléséről közzétett jegyzőkönyvre koncentráltak a befektetők. Utóbbiból az derült ki: továbbra is a júniusi szigorítás a legvalószínűbb, mivel a döntéshozók pozitívak a gazdasági folyamatokat illetően, azonban a lépést még mindig a munkaerő-piaci helyzet, illetve a dollár és az olaj árának stabilizálódásától teszik függővé. A jegyzőkönyv közzététele után iránykeresés és nagyobb ingadozások jellemezték az indexeket, míg végül azok emelkedéssel zárták a napot. Holnap az Alcoa ma este közzétett első negyedéves számai irányíthatják majd a kereskedés kezdeti óráit.

Nem bizonytalanodott el a Fed, maradtak a nyári tervek

A Fed nyíltpiaci bizottságának legutóbbi, márciusi ülésén a tagok a tengerentúli kockázatokat és az a gyenge évkezdést is elismerték, azonban továbbra is magabiztosak a gazdasági talpra állásának lendületét illetően, így folytatódhat a készülődés az idei évi kamatemelésre is - derül ki a jegyzőkönyvből. Az ülésen végül a júniusi szigorítást helyezték előtérbe, ugyanakkor lépést továbbra is a következő hónapokban napvilágot látó adatoktól teszik függővé.

Óriási csalódást okozott az amerikai munkaerőpiac!

Megdöbbentően gyenge lett a márciusi átfogó munkapiaci statisztika Amerikában: pusztán 126 ezres bővülés volt a mezőgazdaságon kívüli szektorokban, míg a piacon ennek nagyjából a dupláját várták volna. A gyengébb adat az amerikai gazdaság első negyedéves gyengélkedésre erősít rá, ami kifejezetten erősen érvel a korai (júniusi) kamatemelés ellen. A dollár szinte azonnal 1 százalékot gyengült a közzétételre.

Hoppá: már teljesen mást gondol a piac a kamatemelésről

Mindenki azt szeretné tudni, hogy mikor ér véget a nullás kamatkörnyezet az Egyesült Államokban, erre vonatkozóan pedig igen érdekesen alakulnak a várakozások. A makroelemzők döntő többsége szerint júniusban vagy szeptemberben ez már be is következhet, míg a piaci árazások mostanra már az év végére mutatnak. Ennyire késői időpontot még egyébként soha nem áraztak a határidős piacon.

Nincs semmi baj, júniusban vagy szeptemberben jöhet a kamatemelés

Az Egyesült Államok továbbra is jó úton halad afelé, hogy júniusban vagy szeptemberben kamatot emeljen - jelentette ki Dennis Lockhart, az Atlantai Fed elnöke szerdán. Szerinte ugyanis az első negyedévben látott gyengélkedésre utaló jelek csak átmenetiek.

Emelkedik az infláció, jöhet a kamatemelés!

Januárról februárra 0,2 százalékkal emelkedett a személyes fogyasztások árindexe az Egyesült Államokban, sőt az így vizsgált maginfláció alakulása is éledező árnyomásra utal. Mivel ez a Fed által preferált inflációs mutató, ezért igen fontos üzenettel bír a jövőben várható kamatemeléssel kapcsolatban. Márpedig most úgy tűik, hogy az árak változása a korábbi (júniusi) időpont mellett érvel.

A 2008-as válság óta nem volt ilyen

Az amerikai részvényindexek értéke a 2008-as válság óta még nem látott magasságokba emelkedtek. Cikkünkben megvizsgáltuk a részvénypiaccal kapcsolatos legfontosabb árazási mutatószámokat. Kivétel nélkül mindegyiknél azt találtuk, hogy az elmúlt tíz év átlagához képest magasabban állnak, ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy a részvénypiaci rali nem folytatódhat tovább. Fontos azonban tisztába lenni az egyes indikátorok hátrányaival is, hiszen azok jelentősen torzíthatják a piacokról mutatott képet.

Lépett a Fed, kinyílt egy kapu!

A Fed a mai döntését kísérő közleményben új iránymutatást adott, amivel lényegében megnyílik a kamatemelés lehetősége a közeljövőben. Ennél viszont lényegesebb üzenet volt a részükről, hogy egyáltalán nem áll szándékukban gyors szigorítási ciklust véghezvinni, ezt aláhúzandóan pedig meredeken lejjebb hozták a kamatokra vonatkozó előrejelzéseiket. A monetáris szigorítás feltétele természetesen nem változott: magabiztosan akarják látni, hogy a fellendülő munkaerőpiac mellett az inflációs céljuk elérése is biztosított. A közleményük elhintette, hogy áprilisban "nem valószínű" még az alapkamat emelése, amit Janet Yellen lényegében meg is erősített a sajtótájékoztatóján. Így tehát a piaci szereplők várakozásai - mely szerint június a céldátum - feltehetően nem változik. A részvénypiacokat megtépték a bejelentésre, míg a dollár hevesen gyengülni kezdett.

Bizonytalanságot és káoszt hozhat a Fed!

Minden adott ahhoz, hogy hamarosan felfordulás alakuljon ki a pénz- és tőkepiacokon, pont, ahogy tavaly májusban a tapering felmerülésekor is történt. Azt várják ugyanis a piacon, hogy a Federal Reserve ma már kihagyja a "türelmes" szócskát az iránymutatásából, ami megnyitja a júniusi kamatemelés előtti lehetőséget, miközben a befektetői tábor másik része szerint ez csak szeptemberben történhet meg. Ha ma valóban megváltozik a jegybanki iránymutatás, akkor az azt jelenti, hogy a makroadatok függvényében már tényleg bármikor jöhet a kamatemelés, ez pedig jelentősen növelheti a pénz- és tőkepiaci volatilitást a következő hónapokban. Ráadásul a történet szerintünk még ennél is sokkal bonyolultabb: nyomós érveket lehet felhozni úgy en bloc az idei kamatemelés ellen. Nehéz megjósolni, hogy például egy meglepő üzenetre, mit reagálna a piac, de ehhez szerencsére már nem kell sokat várnunk.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.