India

Hamarosan megkezdi első ázsiai beruházásait Európa legnagyobb raktárfejlesztője

Hamarosan megkezdi első ázsiai beruházásait Európa legnagyobb raktárfejlesztője

Megnyitotta első ázsiai központját a Panattoni az indiai Bengaluruban, Karnataka tartomány fővárosában, ezelőtt Mumnaiban már volt irodája a cégnek - derül ki a cég sajtóközleményéből. A következő években, a növekedés kezdeti szakaszában a fókusz India 8 legnagyobb városán lesz, majd a következő szakaszba lépve már az ország másodlagos piacaira is betörnének. Első körben 2023 végére 2-3 projektet indítanának összesen 200 millió dolláros értéken.

Hamarosan nem Kína lesz a világ legnépesebb országa

Hamarosan nem Kína lesz a világ legnépesebb országa

India a következő évben valószínűleg megelőzi szomszédját, Kínát, mint a világ legnépesebb országa - derül ki az ENSZ hétfői jelentéséből. A jelentés szerint a világ népessége a becslések szerint 2022 novemberének közepére eléri a nyolcmilliárd főt.

Putyin Kínával és Indiával kezdett még jobban szövetkezni, hogy pótolja a nyugati szankciók miatti piacvesztést

Putyin Kínával és Indiával kezdett még jobban szövetkezni, hogy pótolja a nyugati szankciók miatti piacvesztést

Az ukrajnai háborút újabb, az emberiségnek szóló vészjelzésnek nevezte a BRICS országok gazdasági fórumán tartott nyitóbeszédében Hszi Csin-ping kínai elnök, igaz továbba sem bírálta Oroszországot a lépéseiért. Ugyanezen a fórumon Vlagyimir Putyin orosz elnök többek között azt jelentette be, hogy növelik az olajszállításokat Kínába és Indiába, amellyel párhuzamosan több kínai autó, illetve indiai üzletlánc jelenhet meg Oroszországban és a pénzügyi rendszer terén is igyekeznek szorosabbra fűzni a kapcsolatokat a legnagyobb feltörekvő piaci gazdaságokkal.

Hatalmasat ugrott India orosz szén-vásárlása

Hatalmasat ugrott India orosz szén-vásárlása

Jelentősen megugrott India orosz gáz-vásárlása az elmúlt hetekben az Oroszországra kivetett szankciók ellenére, mivel a kereskedők akár 30%-os árengedményt is kínálnak, derült ki két kereskedelmi forrás és a Reuters által vizsgált adatokból.

Nagyhatalmak zárnak össze, hogy ne legyen az ukrajnaihoz hasonló konfliktus Ázsiában

Nagyhatalmak zárnak össze, hogy ne legyen az ukrajnaihoz hasonló konfliktus Ázsiában

A szabad és nyitott indiai-csendes-óceáni térség, az országok szuverenitása és a jogállamiság mellett foglaltak állást keddi, Tokióban tartott tanácskozásokon a Négyoldalú Biztonsági Párbeszéd (QUAD) néven ismert együttműködésben részt vevő országok vezetői, akik elítélték Oroszországot Ukrajna megtámadása miatt.

Búzaválság: India mégis enyhít az exporttilalmon?

Búzaválság: India mégis enyhít az exporttilalmon?

Kereskedelmi és kormányzati források szerint India mégis engedélyezni fogja a kereskedőknek, hogy a kiviteli tilalom ellenére a kikötőkben tárolt búza egy részét exportálják, mivel a tilalom miatt a kereskedők nem tudnak rakományt rakodni a sok, kikötőkben tornyosuló búzától – írja a Reuters.

A világ második legnagyobb búzatermelője exporttilalmat vezetett be, meredeken emelkedik a búza ára

A világ második legnagyobb búzatermelője exporttilalmat vezetett be, meredeken emelkedik a búza ára

India megtiltotta a búza exportját, írtuk a múlt hétvégén, a kivitel továbbra is engedélyezett azon országokba, amelyeknek élelmezésbiztonsági szükségleteik miatt szükségük van búzára, és kormányaik kérése alapján - közölte India külkereskedelmi főigazgatósága egy május 13-án kelt értesítésben. Minden más új szállítmányt azonnali hatállyal betiltanak. Ma reggel kinyitottak a tőzsdék, és a búza árfolyama már reagált is az indiai exporttilalomra: a búza ára limittel, vagyis a megengedett maximális mértékben emelkedett hétfőn.

Tőle várják, hogy vesse latba tekintélyét Putyinnál

Tőle várják, hogy vesse latba tekintélyét Putyinnál

Mette Frederiksen dán miniszterelnök kedden annak a reményének adott hangot, hogy a Koppenhágába látogató Narendra Modi indiai kormányfő latba veti hazája tekintélyét az Oroszország indította ukrajnai háború befejezése érdekében Moszkvában.

A Nyugat elfordul az orosz olajtól, az indiai cégek viszont bejelentkeztek rá

A Nyugat elfordul az orosz olajtól, az indiai cégek viszont bejelentkeztek rá

Az elmúlt hónapokban a nyugati vállalatok egyfajta önkéntes szankcióként csökkentették az Oroszországtól beszerzett olaj mennyiségét, de olyan cégek is vannak, amelyek már egyáltalán nem szereztek be orosz olajat, így nagy kérdés volt, hogy melyik piac tudja felszívni a felszabaduló mennyiséget. Most úgy tűnik, az egyik ilyen vevő India lehet, a Reuters úgy tudja, hogy az indiai finomítók hat hónapra szóló olajüzletről tárgyalnak Oroszországgal, havonta több millió hordónyi kőolajat importálhatnak.

Koronavírus: megérkeztek a legfrissebb adatok

Koronavírus: megérkeztek a legfrissebb adatok

A világon 508 703 395 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 215 563 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli adatai alapján.

A nagyhatalom, amelynek még Amerika is elnézi az oroszbarátságot

A nagyhatalom, amelynek még Amerika is elnézi az oroszbarátságot

Az Egyesült Államok közeli partnerei között van egy nagyhatalom, amely mindeddig látványosan vonakodott az ukrajnai orosz invázió elítélésétől: India. Bár Washington és Újdelhi az utóbbi években egyre szorosabbra fűzi kapcsolatait – mindketten tagjai a Kína ázsiai elrettentését szolgáló QUAD-csoportnak –, az évtizedek óta töretlen orosz–indiai barátságot ez eddig nem veszélyeztette. India mind a fegyver-, mind az energiaimportot illetően nagyon kitett Oroszországnak, már csak ezért sem valószínű, hogy a belátható jövőben Moszkva ellen fordulnának. Ezt a semleges pozíciót pedig Amerika is elnézi nekik, sokkal fontosabb ugyanis számukra, hogy India fontos akadályt jelent az Egyesült Államok számára legfontosabb riválist jelentő Kínával szemben.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.