Saját bitcoinnal állnak elő a világ jegybankjai?
A világ központi bankjai nem ignorálhatják a kriptodevizák terjedését, mert az veszélyeztetné a pénzügyi rendszerek működését, állítja a Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) - írja a Bloomberg.
A világ központi bankjai nem ignorálhatják a kriptodevizák terjedését, mert az veszélyeztetné a pénzügyi rendszerek működését, állítja a Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) - írja a Bloomberg.
Múlt hét kedden a JP Morgan vezérigazgatója, Jamie Dimon durván kifakadt a bitcoinra, szerinte az egész sztori az 1600-as évek tulipánmániájához hasonlít, a lufi bármikor kipukkadhat, annak pedig nagyon nem lesz jó vége. Ehhez képest a napokban napvilágot látott egy statisztika, ami alapján a JP Morgan hatalmas tételben kezdett el bitcoint vásárolni, rejtélyes módon pont amikor mélypontot ütött az árfolyam.
Múlt héten rendesen elbántak a kriptopénzekkel, miután több olyan bejelentés, és negatív hangvételű vélemény is napvilágot látott, amely hatására megremegett a befektetők keze, a nagyobb kapitalizációjú kriptopénzek árfolyama 40-50 százalékot esett pár nap leforgása alatt. Azóta azonban megnyugodtak a kedélyek, a bitcoin ára például újra 4000 dollár közelében áll, ami a múlt heti mélypontról 35 százalékos emelkedést jelent.
Biztonsági okokból kiürítették a British Airways egyik járatát vasárnap reggel a Charles de Gaulle párizsi repülőtéren, a gépet átkutatták, de nem találtak rajta semmit, ami veszélyeztetné az utasokat - közölte a francia csendőrség szóvivője.
A héten nem sokkal azután, hogy az Apple bemutatta legújabb csúcstelefonjait, bejelentette a Google, hogy október 4-re nagyszabású termékbemutatót szervez. A várakozások szerint a tavaly októberben bejelentett Pixel-telefonok újabb modelljeit mutatja be. Összeszedtük, hogy mit lehet tudni az új készülékekről a kiszivárgó információk alapján.
Meglehetősen lapos volt a világ nagy tőzsdéin a hét utolsó kereskedési napja, és az amerikai részvénypiacokat sem veti szét az izgalom. A nem múló optimizmust jelzi, hogy ilyen ingerszegény környezetben is emelkedni tudnak a főbb tőzsdeindexek. A Dow és az S&P csúcson is zárt.
Nem volt különösebb hatása a tőzsdékre, hogy Észak-Korea újabb ballisztikus rakétát lőtt ki Japán irányába, Európában a brit tőzsde kivételével nem láthattunk nagyobb elmozdulásokat a nap folyamán. Mindeközben a kriptopénzek piacán zajlanak az események, a Bitcoin árfolyama például miután megütötte 3000 dollár alatt a napi mélypontot szárnyalásba kezdett, mostanra már újra 3500 dollár felett van az árfolyam.
A héten mutatta be új okostelefonjait az Apple, köztük minden idők legdrágább iPhone-ját, a készülék tizedik évfordulójára készült iPhone X-et. A közel 1000 dolláros kezdőárral már-már a luxuskategóriát célozza az Apple, Magyarországon pedig világviszonylatban is drága lesz a telefon. Főleg ha a fizetésekhez hasonlítjuk.
Az FHB Jelzálogbank közölte: ezentúl csak féléves és éves jelentét tesz közzé, a negyedéves gyorsjelentéseket sajtóközlemények váltják fel.
Ha eddig valaki úgy érezte, hogy hiányzik valami Jézushoz közeli a portfóliójából, akkor ne is keressen tovább, mi megtaláltuk. A neve: Jesus Coin.
Automatizált kamionokat tesztelt a Volvo Trucks és a Waberer's közúti forgalomban pénteken, a járművek ötven kilométert tettek meg az M1-es autópályán.
Elsőre határozatképtelen volt a CIG Pannónia közgyűlése, amelyen sok más mellett a társaság által 5 évvel ezelőtt kibocsátott kamatozó részvények szeptember 11-ei hatállyal történt törzsrészvénnyé való átalakításáról is tájékoztatást adtak volna. A megismételt közgyűlésre szeptember 26-án kerül sor.
Az elmúlt napokban igazi vérengzés volt a kriptopénzek piacán, a nagyobb kapitalizációjú digitális valuták árfolyama 40-50 százalékot esett az elmúlt pár napban.
Évtizedek óta nem volt ilyen stabil a bankszektor, mint most - véli egy neves amerikai bankelemző. Hozzátette: a stabilitás a pénzintézeti részvényeknek is lendületet adhat, úgy véli, a Citigroup részvényeinek árfolyama rövidesen meg fog duplázódni.
Meg nem nevezett források szerint Európa második legnagyobb biztosítója, a francia Axa felülvizsgálná európai alapkezelői üzletágának jövőjét, a legvalószínűbb forgatókönyv az alapkezelő fúziója egy másik szolgáltatóval - számol be a hírről a Bloomberg.
Mérsékelt, vegyes elmozdulást mutattak a vezető amerikai részvényindexek a csütörtöki kereskedésben. Az olaj viszont egyértelmű emelkedés után több havi maximumra érkezett, a Dow pedig új történelmi csúcsot állított be.
A 2015-ös 23% és az idén júliusi 7% után újabb 7%-nyi részesedés eladásával 56%-ra csökkenti tulajdonrészét a világ egykori egyik legnagyobb bankjában a holland állam.
Warren Buffett eddigi megszólalásai és cégbirodalma, a Berkshire Hathaway erőviszonyai alapján sikerült kisakkozniuk a JP Morgan elemzőinek, kicsoda a milliárdos legvalószínűbb utódja.
Eric Schmidt a mesterséges intelligencia gyors fejlődésének biztonsági és energiaellátási kockázatairól beszélt...
Kiemelt lehetőség mikro-, kis- és középvállalkozások, őstermelők, családi gazdálkodók és halfeldolgozással...
2025 elején több országban civil bojkottok indultak az elszabaduló élelmiszerárak miatt.
A cégértékesítés egyik legkritikusabb pontja, amely az eladók és vevők döntéseit leginkább befolyásolja, a tranzakciós...
Az elmúlt hetekben jelentős emelkedést produkált több kriptodeviza árfolyama is, ami az amerikai dollár gyengülése...
A legtöbben azt hitték - jogosan -, hogy Trump visszatérése új aranykort jelent majd az amúgy is felülteljesítő...
Kritikus a helyzet Székelyföld egyik legnépszerűbb turistalátványosságánál.
A fix kamatra vagy a változóra esküsznek a befektetők?
Fellélegezhetnek az állattenyésztők?