Tőzsde

2015. november 25. 07:55 | Portfolio

Opciós szerződést hosszabbított a Mol

A Mol bejelentette, hogy elszámolásra kerül az ING-vel 2014 novemberében megkötött, 5,22 millió darab Mol részvényre vonatkozó opciós szerződés, majd ezzel együtt a felek újabb szerződést kötöttek. A Molnál nem ismeretlenek az ilyen típusú ügyletek, ezeket a részvénykihelyezésekkel párhuzamosan szokták megkötni.

2015. november 25. 05:50 | Szandányi Levente

Dermesztő volt a baj - A Volkswagen mégis elkezdett kimászni a gödörből

Sokan furcsának találják azokat a lépéseket, ahogyan a Volkswagen a botrányt kezeli, sokszor azt érezni ugyanis, hogy csupán látszatintézkedésekről van szó a bizalom helyreállítása érdekében. A bűnösöket lassan találják meg, az új menedzsmentet régi alkalmazottakból építették fel, csak ott kártalanítják a vásárlókat, ahol igazán fontos. Nyilván az sem nyugtatja meg a piaci szereplőket, hogy szinte minden héten kiderül egy újabb motortípusról vagy márkáról, hogy probléma van vele. A félretett pénz pedig köszönőviszonyban sincsen a várható költségekkel, ráadásul pont rosszkor drágult meg a cég finanszírozása. Ugyanakkor nem lehet elvitatni, hogy a cégcsoport menedzsmentje igyekszik úrrá lenni a technikai és pénzügyi problémákon, utóbbiban pedig a hírek szerint a bankok is partnerek. Tehát vannak már előremutató lépések, amikre a befektetők is felfigyeltek, így az árfolyam közel 20 százalékot erősödött két hét alatt.

2015. november 24. 22:15 | Portfolio

Az energiaszektornak köszönhetően erősödéssel zárt Amerika

Kissé bizalmatlan hangulatban indult ma a kereskedés a tengerentúli részvénytőzsdéken, a befektetők többsége az alacsony kockázatú eszközökbe menekült, miután a török légierő lelőtt egy orosz harci gépet a szír határ közelében a légtérük megsértése miatt. Pedig a harmadik negyedéves amerikai GDP adatot jelentősen felhúzták ma, igaz, a fogyasztói bizalomról rendkívül kedvezőtlen jelentés érkezett. A orosz gép lelövése miatt fokozó közel-keleti feszültség hatására jelentősen emelkedett ma az olaj ára, ami az energiaszektort is felhúzta. Végül a Dow Jones és az S&P500 is kisebb erősödéssel zárt.

2015. november 24. 17:11 | Portfolio

Szembe ment Európával a Richter

A lelőtt orosz gép miatt fokozódó geopolitikai kockázatok illetve kamatemelési félelmek miatt adták a részvényeket az amerikai és a nyugat-európai tőzsdéken is, és a hazai piacon is rossz volt a hangulat. Mindezek ellenére a Richter folytatta menetelését, így ma ismét új történelmi csúcsot ütött.

2015. november 24. 16:35 | Portfolio

Ezek a gigászi vállalatbirodalmak születtek 2015-ben

A hatalmas felvásárlások éve az idei, és ha így folytatódik tovább, akkor lehet, hogy rekordév lesz 2015. Az év első nyolc hónapjában összesen 3100 milliárd dollárt költöttek világszerte a vállalatok arra, hogy megvegyenek számukra vonzó cégeket. A 2008-as válság kirobbanása óta eltelt hat évben ennél magasabb összegre mindössze egyszer volt példa és még nincs vége az évnek, ősszel folytatódott az akvizíciós hullám. Legutóbb a Pfizer és az Allergan 160 milliárd dolláros egyesülésétől volt hangos a sajtó, ami azonban csak jövőre zárul le. De melyek voltak az idei év legnagyobb felvásárlásai?

2015. november 24. 14:06 | Portfolio

Harapófogóban a lengyel bankok, megint ki akar vonulni a Raiffeisen

A magyarhoz hasonló összegű bankadó és a még nem véglegesített frankhiteles mentőcsomag mellett a legnagyobb lengyel takarékszövetkezet csődje miatt is újabb csapás érheti a lengyel bankokat. Az új terhekben nyakig benne lévő Raiffeisen ennek ellenére optimista: ismét meghirdeti eddig sikertelenül árult lengyel leánybankját.

2015. november 24. 10:35 | Portfolio

13 milliárdért vette meg a magyar tőzsdét a jegybank

"Ismét nemzeti tulajdonban a magyar tőzsde" címmel tartott sajtótájékoztató ma délelőtt az MNB, ahol hivatalosan is bejelentették, hogy az MNB megvásárolta a BÉT többségi tulajdonrészét. Az eseményről élőben tudósítottunk.

2015. november 24. 08:59 | Portfolio

Bankmentés az olaszoknál: nagyot bukik a CIB és az UniCredit anyabankja

Az olasz központi bank szerint 4 pénzintézet nagyon rossz bőrben van, ezért az ország egészséges bankjai egy bankszanálási alapból tőkésítik fel őket. Az ország legnagyobb bankjai, az Intesa és az UniCredit ennek a megoldásnak a legnagyobb vesztesei, hiszen ők az alap legnagyobb befizetői is.

2015. november 24. 08:40 | Portfolio

Itt vannak a legfontosabb hírek ma reggel

Ma sincs unalmas napja a befektetőknek: nem tetszik az amerikai politikusoknak a Pfizer-Allergan egyesülés, Ackman tovább vásárolta a Valeant részvényeit illetve újabb országban vezetné be fizetési szolgáltatását az Apple.

2015. november 24. 05:50 | Portfolio

Gigantikus felvásárlás hozza össze a Viagrát és a Botoxot

160 milliárd dollár, vagyis közel 47 000 milliárd forint értékű felvásárlásra készül a világ egyik legnagyobb gyógyszergyártója, a Pfizer. Versenytársát, az ír székhelyű Allergant venné meg, a tranzakcióval a világ legnagyobb gyógyszergyártója jönne létre. A felvásárlás sok előnnyel jár, a fő mozgatórugó azonban az, hogy a Pfizer inkább Írországban adózna, mint az Egyesült Államokban, a legális, de vitatott adóoptimalizálási trükk miatt elképzelhető, hogy végül mégsem jön létre a deal, egyelőre a befektetők is ezt árazzák.

2015. november 23. 22:07 | Portfolio

Mínuszban indítja a hetet Amerika

A kezdeti iránykeresés után a nap végére az amerikai főbb részvényindexek mindegyike enyhe mínuszban zárt, emellett az arany árfolyama is esett az erős dollárnak köszönhetően.

2015. november 23. 18:15 | Portfolio

Rendkívüli közgyűlés az Enefinél

Az Enefi Energiahatékonysági Nyrt. rendkívüli közgyűlést tart 2015. december 28-án, hétfőn, 10 órától - áll a társaság közleményében.

2015. november 23. 17:45 | Portfolio

Az OTP volt a nap nyertese

Kisebb eséseket láthattunk Nyugat-Európában annak ellenére, hogy a hétvégén Brüsszelben a legmagasabb készültségi fokot rendelték el terrorfenyegetettség miatt. Az ipari fémeket is adták a befektetők a kínai gazdaság lassulásával kapcsolatos félelmek hatására. A magyar tőzsde viszont a kezdeti gyenge teljesítményét követően felülteljesítő volt, az erősödést az OTP vezette.

2015. november 23. 08:46 | Portfolio

Itt vannak a legfontosabb hírek ma reggel

Elsősorban vállalati hírek mozgathatják hétfőn reggel a részvényárfolyamokat: többek között az RWE brit leányának értékesítése, a Pfizer és az Allergan illetve a Diebold és a Wincor Nixdorf bankautomata-gyártók esetleges egyesülésével kapcsolatos hírek lehetnek érdekesek.

2015. november 23. 08:45 | Portfolio

Ezer dolgozót rúg ki Londonban a Deutsche Bank

A befektetési banki üzletágának leépítésével párhuzamosan ezer dolgozótól válik meg Londonban a Deutsche Bank. A létszámleépítés része annak a korábbi bejelentésnek, miszerint 10 országból vonul ki és jelentős létszámleépítéseket is tervez a bank egy nagyobb szerkezetátalakítás részeként - értesült a The Sunday Times.

Holdblog

Vidéken még maradt valaki?

E heti vendégünk Móricz Dani és Cser Tamás. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Podcas

Jalsovszky

Apró süti - nagy bírság

Szeptember elején egy precedens értékű határozatot hozott meg a francia adatvédelmi hatóság: a Shein írországi leányvállalatát büntette meg a sütikre és a felhasználói hozzájárulásra v