Újabb egy év haladék
Újab egy év haladékot kaptak a kényszervállalkozók, illetve az okokat foglalkoztató társaságok arra vonatkozóan, hogy felszámolják színlelt szerződéseiket.
Újab egy év haladékot kaptak a kényszervállalkozók, illetve az okokat foglalkoztató társaságok arra vonatkozóan, hogy felszámolják színlelt szerződéseiket.
A köztisztviselők napján, július 1-jén és az azt követő pénteken, július 2-án az APEH igazgatóságok egységesen zárva tartanak - tette közzé az adóhivatal.
Draskovics Tibor pénzügyminiszter egy rádióinterjúban a várható adóváltoztatásokról, többek között az SZJA-ról, az EVA-ról és a vagyonadóról beszélt - írja a Napi.
45%-kal növekedett a tavalyi évben az SZJA utáni adókedvezmények összege az egy évvel korábbihoz képest hazánkban - áll az adóhivatal kimutatásában. A növekedés jelentősen meghaladta az összesített adóalap, illetve a számított adó értékének emelkedését.
Az eva alany elveszíti eva alanyiságát és áfa alannyá válik, ha az adóhatóság közösségi adószámot állapít meg részére - írja az APEH közleménye.
Az Szja törvény 2004. évi változásai egy igen vonzó munkavállalói jövedelmezési lehetôséget teremtettek, amely mindazon cégek számára fontos lehet, amelyek ingyenes vagy kedvezményes részvényjuttatás formájában kívánják dolgozóikat ösztönözni, munkájukat elismerni.
A törvény alapján mód van ugyanis arra, hogy a munkavállalóknak juttatott ingyenes vagy kedvezményes részvények formájában adott vagyoni érték adómentes legyen.
Az adózók 2003-ban 552 milliárd forint elkülönítetten adózó jövedelmet vallottak be. Ebből a forrásból 400 ezren szereztek, átlagosan 1,3 millió forintot - áll az APEH kimutatásában.
A 2001-es Enron, majd az azt követő több nagyvállalati számviteli botrány után elfogadott törvényi szigorítások a vezérigazgatók és pénzügyi igazgatók felelősség vállalását jelentősen megnövelte. Mindazonáltal egy hagyományos eredménykimutatás és mérleg struktúrájában nem lehet szétválasztani a tény és a becsült adatokat. Ennek elkülönítése nélkül a jelenlegi formában a vállalat vezetők az összes becsült adatért is felelősséget vállalnak, holott létezne egy lényegesen racionálisabb kimutatási forma, mely a befektetők tájékozódását is megkönnyítené - írja júniusi számában az HBR.
A magyarországi egyéni vállalkozók 2003-ban átlagosan 6,1 millió forintos árbevételt könyveltek el, átlagjövedelmük pedig - költségként elszámolt kiadásaik levonása után - 594 ezer forint volt.
A holland pénzügyminiszter is támogatja azt a német s francia kezdeményezést, mely szerint egy minden EU tagállamra kiterjedő minimális adókulcsot kellene bevezetni a társasági adó vonatkozásában - írja az euobserver.
Jövőre bevezethetik az európai vállalatoknál az új számviteli rendszert, már amennyiben sikerül egyezségre jutnia az Európai Uniónak és a Nemzetközi Számviteli Standardok Bizottságának (IASB) a kérdésben - írja a VG.
Újabb ÁFA csökkentést tervez az orosz kormány azt követően, hogy januárban 20%-ról 18%-ra mérsékelték a hozzáadott érték adót - írja a VG. 2005-től a mérséklés újabb 2-3%pontos lehet.
Az APEH június 30-ig küld értesítést arról, hogy az SZJA alanyoknak mekkora összegű adóhitelt kell visszafizetniük. A tartozásokat érdemes még az idei évben rendezni.
Az EU pénzügyminiszterei tegnapi tanácskozásukon megállapodtak a külföldi magánszemélyek kamatainak megadóztatásáról - írja a Napi.
A kormány szerdán döntött az új gépjármű- felelősségbiztosítási rendeletet, amely bevezeti azokat az intézményeket (kárrendezési megbízottak, Kártalanítási Szervezet), amelyek segítségével a tagállamok állampolgárai könnyebben juthatnak kártalanításhoz az EU más tagállamainak területén elszenvedett balesetek esetén - tette közzé a PM.
Az EU pénzügyminisztereinek luxemburgi tanácskozásán meglehetősen érdekes álláspont alakult ki az üzemanyagok adózását illetően. A miniszterek konszenzusos véleményre jutottak azt illetően, hogy a tagállamok egyoldalú jövedéki adócsökkentése szükségtelen, ezen lépések láncreakciót indíthatnak el a tagállamok között. Sokkal inkább cél, hogy az EU az OPEC-et termelés növelésre ösztönözze, hiszen az olajkartellnek sem lehet célja az EU gazdaságának lassulása a magas olajárak miatt.
Két kormánypárti képviselő olyan törvénymódosító javaslatot terjeszt a Parlament elé, mely szerint egyesek szabadon térhetnének vissza a magánnyugdíj pénztári rendszerből az állami TB rendszerbe - írja a VG.
A Pénzügyminisztérium a kényszervállalkozókat foglalkoztató cégeknek nyújtott adómoratórium ismételt meghosszabbítását szeretné elérni. Ezt az indokolja, hogy a PM nem büntetni szeretne, hanem a törvények betartására sarkallni az adóalanyokat.
A legújabb elképzelések szerint az állam támogatná a magánkézben lévő lakások bérbeadását - írja a Világgazdaság az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal elnökhelyettesére hivatkozva.
Tegnapi - az elmúlt 2 évet érintő - értékelésén Draskovics Tibor pénzügyminiszter érintette az SZJA tábla változásait is.
A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2...
A globális gazdasági és geopolitikai környezet gyökeres átalakuláson megy keresztül, ezzel pedig új lehetőségeket...
Miközben a világ egyre égetőbb kihívásokkal néz szembe a klímaváltozás terén, egy jól ismert, de erősen megosztó...
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban? Mi történik...
Mivel nagyon sokaknak célja, álma, hogy saját ingatlanban lakhassanak, összeszedtem pár tipikus módszert, amivel próbálkozni...
Az év első 4 hónapjában nagyságrendileg 20 ezren vették fel a Munkáshitelt mintegy 77 milliárd forint összegben....
Mit várhatunk ebben a konfliktusban?
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.