bét

2013. december 30. 17:30 | Portfolio

Ralival búcsúztunk 2013-tól

Az év utolsó kereskedési napján a BUX a korábbi hátrányát kezdte ledolgozni. A budapesti börzén az összes blue chip emelkedett illetve több kispapír is igen látványos ütemben erősödött. A nyugati piacokon a kereskedést az eladók enyhe többsége jellemezte, a vezető tőzsdemutatók óvatosan ereszkedtek.

2013. december 06. 05:49 | Portfolio

Egy nap alatt 50 százalékot is emelkedhetnek a magyar részvények?

Ma reggel 9-kor indul a hazai tőzsdén a Xetra rendszer. A rendszercsere alapos előkészítése miatt a BÉT és a brókercégek várakozásai szerint a befektetők nem sok mindent vesznek majd észre a rendszercseréből, néhány dolog azonban máshogy működik majd a Xetrán, mint a jelenleg futó MMTS II rendszeren. Az alábbiakban összegyűjtöttük a befektetőket érintő legfontosabb változásokat. A címben feltett kérdésre egyébként NEM a válasz, mert bár az új rendszerben változik a nagyobb ármozgások kezelése, a 15 illetve 20 százalékos maximális napi elmozdulást lehetővé tevő limit nem változik.

2013. november 27. 09:20 | Portfolio

A hazai befektetők még mindig a magyar tőzsdét preferálják

A hazai befektetők még mindig igénylik azt, hogy támogatást kapjanak a befektetési döntéseikben, ebben talán változást hozhat a Xetra bevezetése, hiszen egyre több instrumentumban köthetnek egy platformon keresztül a befektetők, mondta el lapunknak Buró Szilárd, az Equilor üzletfejlesztési vezetője. Bár a hazai befektetők egyre nyitottabbak a külföldi részvények vagy a devizák iránt, jellemzően még mindig a hazai tőzsdét preferálják.

2013. november 26. 18:29 | Portfolio

Új időszámítás a magyar tőzsdén

Fontos mérföldkő a Budapesti Értéktőzsde és így a magyar befektetők számára december 6., elindul ugyanis a Xetra, az új kereskedési rendszer. A Xetrát Európa 18 országában mintegy 250 brókercég és bank 4500 üzletkötője használja, ezzel 11 ezer részvényhez, 900 ETF-hez és 800 ezer strukturált termékhez biztosítva hozzáférést a befektetőknek. A Xetra indulása alkalmából szervezi meg következő befektetői klubját a Portfolio.hu a BÉT támogatásával, hogy a magyar befektetők első kézből ismerhessék meg a változásokat. A két meghívott szakmai előadó segítségével bemutatjuk, hogy mi is az a Xetra, körbejárjuk, hogy decembertől milyen változásokra készülhetnek a befektetők. Szó lesz a befektetők védelméről és a legfontosabb jogi szempontokról.

2013. november 25. 11:39 | Portfolio

December 6-án indul a Xetra

A Budapesti Értéktőzsde Igazgatósága 2013. november 22-i ülésén megerősítette korábbi döntését a Xetra kereskedési rendszer bevezetésének időpontjáról. A Xetra december 6-án reggel 9 órakor indul.

2013. november 20. 15:30 | Portfolio

A Xetrával a tőzsdei cégek is jól járnak

A tőzsdei kibocsátás elsődleges célja a forrásbevonás, de tőzsdei jelenléttel a működése is átláthatóbbá válik, ennek köszönhetően a tőzsdére lépő vállalatok iránt megnőhet a befektetői kör és az üzleti partnerek bizalma és jelentősen növekedhet a vállalat ismertsége is. A Xetra bevezetése ebből a szempontból is előnyökkel jár, hiszen az új kereskedési rendszerrel a tőzsdei cégek koncentrált hozzáférést kapnak a hazai és a nemzetközi befektetőhöz.

2013. november 12. 12:10 | Nagy Viktor

Szécsényi: Lemaradt a hazai tőzsde, de jöhet még fordulat

Elsősorban a stabilizációs intézkedések miatt maradt le az elmúlt időszakban a hazai tőzsde, a kormányzati lépésekre pont abban az időszakban került sor, amikor a világ részvénypiacai alapvetően jól teljesítenek és ezen intézkedések tőkepiacot is érintő negatív hatásai nélkül ebből mi is jobban kivehettük volna a részünket, mondta el lapunknak a Budapesti Értéktőzsde alelnöke, Szécsényi Bálint. Az elmúlt időszak magyar gazdaságpolitikai lépései, és természetesen Magyarország leminősítése miatt is sok befektető óvatossá vált a hazai tőzsdei cégekkel kapcsolatban, de a forgalom nem csak nálunk, a régió más országaiban is csökkent. Ebből a szempontból az új kereskedési rendszer, a Xetra bevezetése sem varázsszer, a kiszámítható gazdasági környezet és az ország nemzetközi megítélésének javulása azonban fordulatot hozhat a hazai tőzsdén is.

2013. november 06. 16:23 | Portfolio

Decemberben jön a fordulat a hazai tőzsdén?

A Budapesti Értéktőzsde forgalma az elmúlt években jellemzően csökkent, a Xetra december 6-i bevezetése azonban a piaci szereplők és a BÉT várakozásai szerint is fordulatot hozhat, mivel olyan új szereplők (például magas frekvenciájú kereskedők) is megjelenhetnek, akik emelik a tőzsde forgalmát és javítják a likviditást.

2013. október 24. 10:00 | Portfolio

Nálunk a részvénybefektetés szinte a kaszinózás szinonimája

A megtakarítási piacon látható felfutásból a tőkepiac közvetlenül nem tudott nagyobb mértékben részesedni, a lakosság először a konzervatívabb értékpapírok felé mozdult el, idővel azonban van remény a lakosság részvényportfóliójának bővítésére. A közvetítőrendszernek a legfontosabb feladata, hogy rávilágítson, hogyan is kell használni a részvénypiacot és hogy ne az éljen a befektetők fejében, hogy a tőzsde a kaszinózással egyenértékű. Ezt meghaladóan kulcsfontosságú, hogy a lakossági ügyfelek is merjenek hosszabb távon megtakarítani, a részvénypiac előnye ugyanis ilyen időtávon tud kijönni. A tőzsde életében nagy változás jön december elején, a Xetra rendszerre való átállás pozitív hatásai várhatóan középtávon fognak kijönni, így például a likviditás bővülése - mondta el Tóth Attila, a Budapesti Értéktőzsde általános vezérigazgató-helyettese.

2013. október 16. 12:42 | Portfolio

Jön a jéghegy a magyar tőzsdén

December 6-án indul a Xetra a BÉT-en, a kereskedési rendszer cseréjével a befektetőknek új kereskedési modellekkel kell megismerkedniük, és az ajánlattípusok palettája is bővül. Az alábbiakban az ezekkel kapcsolatos részleteket gyűjtöttük össze.

2013. október 07. 07:50 | Portfolio

Jön a Xetra - Mi változik a magyar tőzsdén?

December elején a Budapesti Értéktőzsdén új kereskedési rendszert vezetnek be. A Xetra mind a befektetők, mind a piaci szereplők számára hoz újdonságokat, az alábbiakban körbejártuk, milyen változásokat hozhat a rendszercsere a brókercégek számában, a piaci forgalomban, likviditásban vagy például a strukturált termékek kereskedésében.

2013. szeptember 26. 21:22 | Portfolio

Részvényeket soroltak át a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsdén 14 részvény kerül be az újonnan létrehozott "T" kategóriába október 1-jén, áll a BÉT közleményében. Ebbe a kategóriába azoknak a vállalatoknak a részvényei kerülnek, amelyeket nyilvános részvénykibocsátás nélkül, technikai bevezetéssel vittek tőzsdére.

2013. augusztus 20. 07:00 | Portfolio

Kedden is zárva lesz a magyar tőzsde

Hétfőhöz hasonlóan ma is zárva tart a hazai börze, a magyar állam alapítására, valamint Szent István királyra emlékeznek országszerte. Az irányadó nyugati piacokon viszont zavartalanul folyik majd a kereskedés, így azok tegnapi és mai teljesítménye nagyban befolyásolhatja majd a magyar tőzsde szerdai nyitását.

2013. augusztus 05. 18:40 | Portfolio

PSZÁF bírságot kapott több magánszemély

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a ma közzétett határozat szerint megbírságolt több magánszemélyt, Cs. Péter és F. Attila Ottó azért kaptak 7,5 millió, illetve 5 millió forintos bírságot, mert a GrEnergie Corporation Nyrt.-ben történő befolyásszerzésükkel összefüggésben a nyilvános vételi ajánlattételi kötelezettségüket elmulasztották.

2013. július 21. 08:00 | Portfolio

IT-forradalom zajlik a BÉT-en

A bécsi tőzsde által kereskedési terminál szállítására kiírt tendert egy magyar cég, a Dorsum Zrt. nyerte el. Az új kereskedési terminál bevezetése azonban nem csak a bécsi tőzsdét, hanem a CEESEG csoport tulajdonában lévő többi börzét is érinti, így a Budapesti Értéktőzsdét is. Az új terminál a tőzsde tagjainak munkáját hivatott megkönnyíteni azáltal, hogy kibővített funkciócsomagot és a más tőzsdéken való kereskedést is biztosítja majd. Ezúttal nem a Xetráról, a decemberben induló kereskedési rendszerről van szó, hanem egy olyan kereskedési terminálról, amely a tőzsdék tagjai számára jelent majd alternatív megoldást a kissé réginek számító jelenlegi terminállal szemben.

2013. július 11. 13:17 | Portfolio

Tőzsdére megy az Orangeways

Cégformájának megváltozását és tőkeemelést jelentett be a Fővárosi Cégbíróságon az Orangeways Közlekedési Hálózatok Holding Zrt, amely a belátható jövőben részvényeinek nyilvános forgalomba hozatalát tervezi a budapesti parketten - közölte közleményében a társaság.

2013. június 14. 16:21 | Portfolio

Új kategóriarendszert vezet be a BÉT

Július 1-jétől új kategóriarendszert vezet be a Budapesti Értéktőzsde a börzén jegyzett vállalatok részvényeinek besorolására. A cégek Prémium és Standard kategóriában szerepelhetnek majd attól függően, hogy az adott szegmens feltételeit teljesítik-e. A technikai bevezetéssel tőzsdére lépő cégek számára ugyanakkor még az elmúlt évben a 'T' kategória került kialakításra. Az új szabályok alapján a Prémium és Standard cégek egy külön erre a célra készült presztízsértékű logót is használhatnak, mellyel megkülönböztethetik magukat a magyar vállalati szektor többi szereplőjétől, rámutatva a tőzsdei léttel járó kiemelt és transzparens működésükre - áll a BÉT közleményében.

2013. június 04. 09:14 | Portfolio

Töretlen a lendület a határidős piacon

Ahogy az azonnali, úgy a határidős forgalom is emelkedett májusban, miután az egyedi részvények igen jelentős forgalomemelkedése semlegesítette a BUX határidős forgalmának visszaesését. A brókercégek rangsorában az első három helyezett között ezúttal nem volt változás, így továbbra is az Erste áll az élen, majd jóval lemaradva a Buda-Cash illetve a Raiffeisen következik.

2013. június 03. 16:30 | Portfolio

Megtört az átok? - Emelkedett a tőzsdei forgalom

Kedvező hangulatban telt a május a hazai börzén, miután a BUX mintegy 5,7 százalékkal került feljebb. Az emelkedő részvényárfolyamok pedig jelentős szerepet játszottak abban, hogy a BÉT azonnali forgalma éves alapon mintegy 5 százalékkal emelkedett az előző hónapban, így egy közel másfél éves negatív irányú tendencia szakadt meg. A brókercégek versenyében megtört a Concorde több hónapos nyerő szériája, ugyanis az első helyet az Erste vette át.

Részletes keresés