Korlátozná Németország a negatív betéti kamatokat
A német kormány megvizsgálja a negatív betéti kamat korlátozásának lehetőségét - jelentették csütörtökön német hírportálok.
A német kormány megvizsgálja a negatív betéti kamat korlátozásának lehetőségét - jelentették csütörtökön német hírportálok.
Elsősorban a befektetési alapok, másodsorban a lekötött betétek, harmadsorban pedig az életbiztosítások lettek az első vesztesei a lakossági állampapír-értékesítés nyár eleji felpörgetésének - olvasható ki az MNB ma közzétett, második negyedéves adataiból. Az első félévben 100 forintnyi új lakossági megtakarításból 62 forint állampapírba ment, 17 forint a folyószámlán, 10 pedig készpénzben maradt. Eddig semmi sem valósult meg a készpénztartásnak a kormány által ígért visszaszorításából: soha nem látott készpénztömeg hever a lakosságnál.
235 milliárd forint áramlott ki a bankbetétekből júniusban, vélhetően ennek nagy része a szuperállampapír elindulásával magyarázható. Beszédes adat, hogy ennek a 235 milliárdnak a több mint 80%-a a látra szóló betétekből áramlott ki.
Az MNB friss statisztikái szerint jórészt a meglévő állampapírjaik eladásából szereztek pénzt maguknak a magyarok arra, hogy szuperállampapírt vegyenek. Májusban közel 200 milliárd forintot vont ki állampapírokból a lakosság, a befektetési alapok nem nagyon rezdültek meg, a bankbetétek pedig több mint 200 milliárdnyi friss pénzt gyűjtöttek. Utóbbinál ugyanakkor érdemes lehet megvárni a júniusi számokat is.
Kijelenthetjük: kivégezte az egykor legnépszerűbb magyar befektetést a januárban életbe lépő EU-s szabály, a továbbra is nulla közeli hozamok pedig csak tovább rontottak a helyzeten. A sokszor a bankbetétek riválisaként emlegetett pénzpiaci alapok vagyona pár hónap leforgása alatt több mint 500 milliárd forinttal csökkent, mára alig több mint 70 milliárdot kezel a kategória. Ráadásul a hozamok terén sem remekelnek a megmaradt alapok, a lakossági forintos sorozatok mind negatív hozammal zárták az év első felét. A könnyen pénzzé tehetőség sem lesz már annyira vonzó lehetőség a lakosság számára, miután a szuperállampapír jóval magasabb kamatozással tudja ezt hasonlóan jó feltételek mellett biztosítani.
Meghaladta a 9000 milliárd forintot a magyar lakosság bankbetéteinek összege, ennek 72%-a lekötés nélkül hever a számlákon - mutatják az MNB friss adatai. Az új, kedvező kamatozású "szuperállampapír" megjelenése vélhetően kiszorító hatással lesz a betétekre júniustól. Áprilisban a lakáshitelek és a személyi kölcsönök is szépen teljesítettek, ezeknél még látványosabb azonban a vállalati hitelek felfutása, amelyeken belül igencsak előtérbe kerültek a forinthitelek.
Egyre több német tart egyre több részvényt a megtakarításain belül, miután a bankbetéteken elérhető hozam gyakorlatilag nulla - számol be a hírről a Financial Times.
Ugyan a készpénzhasználat ellen hirdetett háborút a kormány, nagy a valószínűsége, hogy végül nem a készpénzre, hanem a pénzügyi szektor saját termékeire gyakorol majd érdemi kiszorítási hatást a lakossági állampapír-értékesítés tervezett felpörgetése. A lekötött betétek visszaszorulása persze nem most kezdődik: már hat éve tart, ennek ellenére még évekig nem lesznek rászorulva a bankok, hogy kamatemeléssel versenyezzenek a megtakarítók kegyeiért. A forrásbőség miatt az állampapírok további térnyerése anélkül lehet kegyelemdöfés az egykor legnépszerűbb megtakarítási formának, hogy ez kicsit is fájna a hitelintézeteknek. Profit szempontból pedig akár hosszabb távon is kapóra jöhet a bankoknak, hogy helyettük is az állam fizeti a lakosság kamatbevételeinek jelentős részét.
Miután pénteken kiderült, hogy 3,9 milliárd forintot kell kifizetnie az Országos Betétbiztosítási Alapnak a végelszámolás alatt álló NHB Bank betétesei számára, ma Matolcsy György jegybankelnök parlamenti válaszából arra is fény derült, hogy 9 magánszemély és 49 vállalati betétes összesen 19,2 milliárd forintnyi követelése haladta meg az OBA kártalanítási összeghatárát.
Akár 7 milliárd forintot is bukhat az NHB Bank bedőlésén a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt., a 24.hu információi szerint a tőkealapkezelőnek jelentős pénzösszege volt a bankban, aminek csak töredékét kapja vissza az OBA kártalanításával.
Kevesebb hitel, több magyar állampapír az eszközök között; kevesebb külföldi tartozás, több belföldi betét a forrásoldalon - így változott meg a magyar bankok mérlegszerkezete dióhéjban az elmúlt évtizedben, az alábbiakban ezt a jelenséget mutatjuk be részletesebben. A válság hatásai miatt egy évtized alatt mindössze 17%-kal nőtt a hazai bankok mérlegfőösszege.
A napokban jelentette be a népszerű, ingyenes részvénykereskedéssel foglalkozó amerikai Robinhood, hogy jóval a piaci fölötti, 3%-os éves kamatozású bankbetéti terméket dob a piacra, erről azonban elfelejtette tájékoztatni a betétbiztosítót, amely szólt nekik, hogy az elképzelt formában nem kerülhet piacra a termék. Most teljesen át kell szabniuk a nagy dobásnak szánt "betétet," ami mint kiderült, valójában inkább egy befektetési alap - számol be a CNBC.
Azonnali intézkedéseket alkalmazott az MNB az NHB Bank Zrt. likviditási helyzetének orvoslása érdekében. Az intézkedések célja a likviditási helyzet romlásának megakadályozása és különösen a betétesek érdekeinek védelme - derül ki a jegybank közleményéből. A bank többségi tulajdonosa közvetett módon Szemerey Tamás, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvére.
Miután ingyenes részvénykereskedési szolgáltatásával felkavarta az állóvizet a brókerpiacon, most a bankokat célozza meg a Robinhood 3%-os kamatot kínáló megtakarítási számlájával - írja a CNBC.
A BNP Paribas átcsoportosította a magánszemélyeknek nyújtott pénzügyi szolgáltatásokat, az eddig a magyarországi fióktelep által kezelt betéti üzletágat a bankcsoporthoz tartozó Magyar Cetelem Bankra ruházta át - áll a bank közleményében.
Egyre jobban tart az olasz lakosság egy piaci összeomlástól, miután szárnyra kaptak a hírek, hogy az Európai Bizottság el fogja utasítani az olasz kormány költségvetési tervét, ami a részvény- és kötvénypiaci negatív hatások mellett az ország bankjainak működését is fenyegeti. Az olaszok egy része elkezdte euróját svájci frankba váltani és egyre többen viszik ki a pénzüket az országból - írja a Zerohedge.
Ha Áder János gyorsan aláírja, akár már szerdán hatályba léphet a lakás-takarékpénztári konstrukció megszüntetéséről szóló törvény. Aki tehát biztosra akar menni, ma vagy holnap alá kell írnia szerződését az évi 72 ezer forintos támogatás elnyeréséért. A lakás-takarékpénztár gyorsaságától is függ még ilyenkor, időben hatályba lép-e a szerződés.
Akik tavaly decemberben szerződtek lakáshitelre, átlagosan 4,0%-os kamattal tették ezt. Akik idén júliusban, azok már 4,4% mellett. Megkezdődött tehát a kamatemelkedés, aminek két fő oka van: 1. egyre többen választják a hosszabb kamatperiódusú lakáshiteleket, 2. a banki ajánlatokban is elindult a piaci hozamelkedést követő drágítás. Az MNB ma közzétett júliusi hitelezési és betéti adatai ettől függetlenül egyöntetű és kirobbanó hitelpiaci növekedést mutatnak a magyar bankrendszerben, sok szempontból közelítünk a 2008-as csúcsokhoz.
Az osztrák felügyelet szigorúbb ellenőrzés alá vonta a török bankok európai leányait a török líra gyengülése miatt. Nem segít a török pénzintézetek helyzetén az általuk kínált csábító betéti kamat sem - értesült a hírről a Bloomberg.
A címben szereplő feladványra adott helyes megfejtés: semmibe. Hiába fogta vissza az állam az állampapírok értékesítését, egyelőre nem tudott lecsapni a felszabaduló ügyfélpénzekre a pénzügyi szektor. Egyre nagyobb mértékben készpénzben vagy folyószámlán parkoltatjuk a pénzünket az MNB ma közzétett féléves adatai szerint. 10 új lakossági forintból 4 folyószámlán, 3 pedig készpénzben maradt, vagyis nem talált jó megtakarítást magának. Csökkent az életbiztosításokban és nyugdíjpénztárakban fekvő vagyon aránya is, a befektetési alapokon belül pedig csak átrendeződés történt az ingatlanalapok javára.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Ez a válasz a korábbi csapásra.
Távozik a guru a Berkshire Hathaway éléről.
Nyitrai Győzővel, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk.
A jelenlegi adatok szerint sereghajtók vagyunk az EU-ban.