beteg

Betelt két budapesti kórház lélegeztetőgép kapacitása

2020. szeptember 17. 08:40 | Portfolio

Betelt két budapesti kórház lélegeztetőgép kapacitása

Bár szerdai videóüzenetében azt hangsúlyozta Orbán Viktor kormányfő, hogy az egészségügyben rendelkezésre állnak a szükséges eszközök és az ezeket működtető személyzet is, sőt bővíteni is tudják a kapacitásokat, a Népszava csütörtöki cikke másra utal. A lap információi szerint az egészségügyi vezetés igyekszik csökkenteni a mentőszolgálatra nehezedő nagy nyomást a tesztelési protokoll változtatásával, és az Országos Korányi és Pulmonológia Intézetben, illetve a Szent László Kórházban annyi a súlyos beteg, hogy a „lélegeztető kapacitása betelt”. Utóbbi intézményben ráadásul már a szakemberek is fogytán vannak. A hírekre reagált az Emmi is, cáfolva az értesüléseket.

Magyarország nagyon könnyen megtalálhatna sok koronavírusos esetet

2020. szeptember 04. 17:31 | Portfolio

Magyarország nagyon könnyen megtalálhatna sok koronavírusos esetet

Magyarországon úgy nő kifejezetten gyorsan az új koronavírusos betegeknek a száma, hogy nálunk továbbra is igen szigorúak a tesztelési kritériumok. Vagyis továbbra is igen kevés koronavírusos esetet képes kiszűrni a magyar járványügy, miközben Európában már csak maroknyi ország követ hozzánk hasonló protokollt.

Megszólalt Szlávik János a magyar koronavírus-helyzetről

2020. augusztus 26. 09:05 | MTI, Portfolio

Megszólalt Szlávik János a magyar koronavírus-helyzetről

Alacsonynak számít az új koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, az esetszámok ugyanis tízes nagyságrendben mozognak, míg más országokban százával, ezrével betegednek meg - közölte a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa szerdán az M1 aktuális csatornán.

Elszabadult a vírus Ukrajnában

2020. július 26. 13:02 | MTI

Elszabadult a vírus Ukrajnában

Továbbra sem lassul a koronavírus-fertőzés terjedés Ukrajnában: egymást követően harmadik napja regisztráltak kilencszáznál több új beteget, vasárnapra az azonosított fertőzöttek száma már megközelítette a 65 ezret - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített.

Koronavírus: Magyarország csaknem egész területén jelentettek új eseteket

2020. július 24. 08:39 | Portfolio

Koronavírus: Magyarország csaknem egész területén jelentettek új eseteket

18 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4398 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Nincs újabb elhunyt, így az elhunytak száma változatlanul 596 fő, 3312-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 490 fő. Az aktív fertőzöttek 34%-a, az elhunytak 60%-a, a gyógyultak 45%-a budapesti. 70 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 4-en vannak lélegeztetőgépen - derül ki a koronavirus.gov.hu közléséből.

Koronavírus Magyarországon: itt a csütörtök reggeli jelentés

2020. július 09. 09:36 | Portfolio

Koronavírus Magyarországon: itt a csütörtök reggeli jelentés

Tíz újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4220 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt két idős, krónikus beteg, ezzel 591-re emelkedett az elhunytak száma, 2887-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 742 fő. Az aktív fertőzöttek 38%-a, az elhunytak 60%-a, a gyógyultak 47%-a budapesti. 131 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 6-an vannak lélegeztetőgépen.

Részletes keresés