demográfia

Mit tervez az országos meddőségi hálózattal az állam? Interjú Vesztergom Dóra igazgatóval

Mit tervez az országos meddőségi hálózattal az állam? Interjú Vesztergom Dóra igazgatóval

A meddőségi kezelések támogatásával javítani nem, de talán stabilizálni tudjuk a romló demográfiai folyamatokat és mérsékelni a természetes népességfogyást - nyilatkozta a Portfolio-nak adott interjújában Vesztergom Dóra, a Humánreprodukciós Igazgatóság igazgatója, aki azt vallja, hogy mindenkinek meg kell adni a hitének, meggyőződésének megfelelő kezelést és ezáltal azt a lehetőséget, hogy gyermeke születhessen. A szakemberrel arról is beszélgettünk, hogy a meddőség a világon és idehaza mekkora probléma, milyen aktuális trendeket lehet érzékelni, mi indokolta az ellátórendszer teljes átalakítását és államosítását, és hogy jelenleg hol tart ez a folyamat és milyen számokat tud felmutatni, valamint hogy miként változik a jogszabályi háttér. Az Országos Kórházi Főigazgatósághoz tartozó intézet vezetője kiemelte: a tulajdonosváltás után most áll össze egy strukturális változás, céljuk, hogy a következő 3 évben minden vármegyei kórházban legyen egy meddőségi szakambulancia, valamint a következő 5 évben még három lombikcentrumot terveznek nyitni a kelet-magyarországi régióban.

Olyan teher nyomja Kína vállát, amelyre a nyugati országokban is alig van példa

Olyan teher nyomja Kína vállát, amelyre a nyugati országokban is alig van példa

Kína az elmúlt bő egy évtizedben a politikai ügyek mellett leginkább gazdasági és technológiai fejlődésével került be a nyugati médiába. Így sikerült is elhitetni saját magunkkal, hogy a kínai növekedés megállíthatatlan, míg a fejlett világ csak bukdácsol. Ez távolról sem igaz, bár Pekingnek valóban sikerült fenntartani a gyors növekedést a 2010-es években, de olyan eszközökkel, amelyek magukban hordozták saját végzetüket. Az autoriter rendszerek kívülről mindig nagyon stabilnak és hatékonynak tűnnek rövid távon, hosszabb távon azonban rendszerint kiderül, hogy a király – vagy esetünkben a császár – meztelen.

A világ leggazdagabb emberével találkozott Novák Katalin

A világ leggazdagabb emberével találkozott Novák Katalin

Novák Katalin köztársasági elnök a nyugati világot érintő demográfiai válságról és lehetséges megoldásairól is tárgyalt a Tesla alapító-vezérigazgatójával, Elon Muskkal az autógyártó közelmúltban átadott központjában, Austinban.

Doktor Végzet megfújta a riadókürtöket: korai tort ülni a kamatemelésekkel

Doktor Végzet megfújta a riadókürtöket: korai tort ülni a kamatemelésekkel

A neves közgazdász, Nouriel Roubini, akit pesszimista kilátásai miatt gyakran "Dr.Végzetként" (Dr. Doom) emlegetnek, megfújta a riadókürtöket, és arra figyelmeztette az Európai Központi Bankot (EKB) és a Bank of Englandet (BOE), hogy a "stagfláció" fenyegető veszélye ellen csak a kamatemeléssel tudnak fellépni. Roubini úgy véli, hogy a közelmúltban megugrott olajárak továbbra is magas szinten fogják tartani a teljes inflációt, ami elhamarkodottá teszi a lazább monetáris politikáról szóló vitákat.

Orbán Viktor szerint a multiláncok indokolatlanul drágítanak

Orbán Viktor szerint a multiláncok indokolatlanul drágítanak

Az inflációt az európai politika hozta össze, és hozzátett a multiláncok indokolatlan drágítása - mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádióban. Az interjúban a miniszterelnök kitért arra, hogy mindent meg fog tenni, hogy az olajszállítás megemelt ukrán tranzitdíja visszacsökkenjen.

Mikor robban Magyarországon a demográfiai bomba?

Mikor robban Magyarországon a demográfiai bomba?

Magyarországon a következő években tovább nőhet az idősek már most is magas aránya, miközben esély sincs arra, hogy annyi gyermek szülessen, amely megállítsa a népesség fogyását. A nyugdíjreform így idővel elkerülhetetlenné válik.

Magasan marad az infláció, nem térünk vissza a jóléthez a Hold Alapkezelő szakértői szerint

Magasan marad az infláció, nem térünk vissza a jóléthez a Hold Alapkezelő szakértői szerint

"Egy olyan évtized előtt állunk, amelyikben tartósan magas lesz az infláció és a kamatkörnyezet" - mondta Móricz Dániel, a Hold Alapkezelő befektetési igazgatója a cég csütörtök délelőtti webinárján. Az előadásokból azt is megtudhattuk, mit várnak a Hold szakemberei a következő években, és hogyan érdemes kiválasztani a megfelelő cégeket a befektetési portfóliónkba.

Ez már a munkavállalók forradalma? Egyre kevesebbet dolgoznak az emberek

Ez már a munkavállalók forradalma? Egyre kevesebbet dolgoznak az emberek

A koronavírus-járvány egyik legfőbb – és némileg figyelmen kívül hagyott – következménye az eurózóna munkaerőpiacán az volt, hogy csökkent az egy foglalkoztatottra jutó ledolgozott munkaórák átlagos száma – állapítja meg az ING friss elemzése, amely szerint ez a fő oka annak, hogy eurózónában mostanra jelentős munkaerőhiány, annak következtében pedig erős bérnyomás alakult ki.

Videón az emberiség fenntarthatatlan népességnövekedése - Van azonban egy ennél is nagyobb probléma

Videón az emberiség fenntarthatatlan népességnövekedése - Van azonban egy ennél is nagyobb probléma

Látványos videót készített az Amerikai Természettudományi Múzeum az emberiség népességnövekedéséről, melynek utolsó szakasza elképesztő ütemben zajlott. A videóból kiderül, hogyan népesítette be a modern ember a Földet, mikor indultak el az első népvándorlások, hol, mennyien élnek ma és hogyan változhat az emberiség létszáma a XXI. század végéig. Bár a népesség növekedési üteme egy ideje már lassul és a XXI. század végéig várhatóan 10 milliárd fő körül tetőzni fog, a fogyasztás növekedéséről nem mondható el ugyanez. Mit jelent ez a fenntarthatóság szempontjából nézve? Melyek a Föld legnagyobb ökológiai lábnyommal rendelkező országai? Hol állunk mi Magyarországon?

Évtizedek óta először nőtt tavaly Románia lakossága - egyetlen ok áll a háttérben

Évtizedek óta először nőtt tavaly Románia lakossága - egyetlen ok áll a háttérben

Évtizedek óta először nőtt tavaly Románia lakossága annak köszönhetően, hogy a migrációs mérlegnél egy uniós határozat alapján a tagállamoknak a bevándorlók közé kell számolniuk az ideiglenes tartózkodási engedéllyel rendelkező (átmeneti védelemben részesülő) ukrán menekülteket is - derült ki az országos statisztikai intézet (INS) szerdán közzétett jelentéséből.

Ahol az EU kudarcot vallott, ott megidézte saját démonait

Ahol az EU kudarcot vallott, ott megidézte saját démonait

Az euroszkepticizmus térnyerése a kulturális és gazdasági tényezők kölcsönhatásának tulajdonítható, a regionális fejlődés csapdájának koncepciója pedig rávilágít arra, hogy a tartós gazdasági hanyatlás az egyes régiókban, hogyan fokozza az EU-val szembeni elégedetlenséget - derül ki egy az Európai Bizottságnak készült friss tanulmányból. Magyarországon is erősödnek az unióval szembeni ellenérzések, viszont egészen sajátságos a hazai helyzet.

Nagyon régen halt meg ennyire kevés magyar, mint idén júliusban

Nagyon régen halt meg ennyire kevés magyar, mint idén júliusban

Több érdekes tendencia is kirajzolódik a ma megjelent demográfiai adatokból. A születések száma továbbra is lejtmenetben van, a házasságkötések száma bő négy éve volt ennyire alacsony, a halálozások száma pedig legalább 20 éves mélypontra süllyedt.

Mélyre ható válság feszíti Kínát, de lehet ebből a világot fenyegető összeomlás?

Mélyre ható válság feszíti Kínát, de lehet ebből a világot fenyegető összeomlás?

Szokatlan kép tárul a befektetők elé az elmúlt egy hétben: a kínai jegybank három beavatkozást is végrehajtott, hogy mentse a jüant, illetve hogy erősítse az ország gazdaságát. Az ingatlanpiaci szereplők és az árnyékbankrendszer adósságválsága kiegészül egy deflációs folyamattal is, amit csak tetéznek a mélyben meghúzódó demográfiai problémák. Azonban az elemzők még mindig pozitív GDP-adatokra számítanak az országból, de egyre többen számítanak arra, hogy egy elveszett évtizedre készülhet Peking, amely az 1990-es évek japán gazdasági környezetéhez hasonló lefolyású elnyúló válságot hozhat.

Új típusú migráció okoz súrlódásokat a budapesti agglomerációban

Új típusú migráció okoz súrlódásokat a budapesti agglomerációban

Az elmúlt évtizedek meghatározó jelentőségű demográfiai fejleménye, hogy a Budapestet övező agglomeráció népessége masszívan növekszik. A 2022-es népszámlálás friss településszintű adatai szerint arányaiban olyan mértékben megközelítette Budapestet, amire utoljára az 1880-as években, azaz a magyar urbanizáció hajnala előtt volt példa, még mielőtt a főváros elkezdett volna modern értelemben komolyabban kiépülni. Az abszolút számokat tekintve egyértelmű: sose éltek még ennyien az agglomerációs gyűrűben, közelítően sem.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.