Marko Kolanovic, a JP Morgan munkatársa szerint az olaj árfolyama tovább fog emelkedni - de a részvények is. Kolanovic, aki a cég vezető globális piaci stratégája és a globális elemzésekért felelős társvezetője, úgy véli, hogy az amerikai gazdaság elég erős ahhoz, hogy akár 150 dolláros hordónkénti olajárakat is elbírjon.
Újabb részleteket árult el Nagy Márton a különadókról az Inforádió Aréna kedd esti adásában, többek között az energiaszektort és a távközlési cégeket terhelő különadókról is kiderültek friss információk.
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter az Inforádió Aréna című műsorában beszélt többek között arról, hogy az olajembargó után a következő lépésként a gázembargó is felmerülhet az EU-ban, ami viszont Magyarországnak még nagyobb csapás lenne. A miniszter beszélt arról is, hogy az „extraprofitadónak” azért van létjogosultsága, mivel az érintett vállalatok az extra profitot nem érdemlik meg, hiszen nem dolgoztak meg érte.
A G7 miniszterei pénteken felszólították az OPEC-et, hogy felelősségteljesen lépjen fel az ukrajnai orosz invázió okozta globális energiaválság enyhítése érdekében, miközben bejelentették, hogy áttörést jelentő elkötelezettséget vállaltak a szénenergiával működő energiaellátás fokozatos megszüntetésére.
Elég régóta „él” a magyar klímapolitika abból, hogy a rendszerváltást követő gazdasági szerkezetátalakulás miatt „maguktól” csökkentek az üvegházhatású kibocsátásaink. Ugyanakkor ennek olyan társadalmi költsége volt, amit a jövőben nem szabad megismételni. Az utóbbi években viszont stagnáltak a kibocsátásaink, miközben – helyesen - egyre ambiciózusabb célokat tűztünk magunk elé. A magyar klímateljesítmény kapcsán sokat hallunk a múlt kétes eredményeiről, illetve a jövő nagy terveiről, de sokkal kevesebbet a jelenlegi szakpolitikai intézkedések hatásairól és a kibocsátások mostani tendenciáiról. Márpedig, ha nem tudjuk, hogy most hol állunk és milyen folyamatokat generálunk az intézkedésekkel, akkor csak sodródunk céltalanul, és a beavatkozások csak a semmiből a semmibe vezető látszatmegoldások maradhatnak.
Szokásos módon a nagybankok negyedéves riportjaival indul el a héten a jelentési szezon az Egyesült Államokban, azonban úgy tűnik, túl sok pozitívumra nem számíthatnak a piaci szereplők. Az S&P 500 index esetén az elemzők jelentős lassulásra, jóval a nominális GDP-bővülés alatti profitnövekedésre, azaz szűkülő marginokra számítanak, ez alól érthető módon az energiaszektor lehet kivétel.
Kidolgozásra került az EU Taxonómia energiatermelésre vonatkozó szabályozása, amely körülírja, hogy a szektorban mi tekinthető zöld tevékenységnek és beruházásnak. A magyar energiatermelés és a Magyarország által vállalt klímacélok teljesítése szempontjából sem érdektelen, hogy a rendelet tervezet – ha átmeneti időre is – zöldnek minősíti a nukleáris energiát, a modern földgáz turbinákat és a hidrogént is. Ugyanakkor a gázos erőműveink zöme nem minősülnek zöldnek, így jelentős beruházásokra van szükség - írja elemzésében Losonczy Géza, a KPMG associate partnere, az Energetikai és Közüzemi szektor vezetője és Szabó István igazgató, a KPMG CEE régió fenntarthatósági vezetője.
A leggyorsabban növekvő villamosenergia-forrás a szél- és napenergia, ezek 2021-ben rekordmennyiségű, 10%-os részesedést értek el a globális villamosenergia-termelésben. Ezt a mérföldkövet már 50 ország el tudta érni világszerte. Összességében 2021-ben a világ villamosenergia-termelésének 38%-a tiszta energiaforrásból származott, és ennél már alacsonyabb volt a szén alapú termelés (36%) aránya - derül ki az Ember éves globális villamosenergia-jelentéséből, a mai napon megjelent Global Electricity Review-ból.
Naiv volna azt gondolni, hogy a gazdasági szankciók miatt hirtelen visszavonul Oroszország. De mennyit érnek akkor ezek a nyugati lépések az orosz medvével szemben? Ahogy ebben a cikkben bemutatjuk, az oroszokat az energiaszektorukon keresztül lehetne igazán megfogni, csakhogy az Európának is fájna. Amit 2014-ben a Krím félsziget megszállásakor csináltak szankció néven a nyugati országok, az harmatgyenge volt, az olajár akkori visszaesése jobban fájhatott az oroszoknak. Most viszont előkerült az új pénzügyi atomfegyver: az orosz jegybanki tartalékok befagyasztása. Ennek a bevetésével már van esély a rubel bedöntésére, és így közvetve egy pénzügyi válság kirobbantására Oroszországban. Ha összejön, az kellően pusztító lesz, de még ez a folyamat is túl lassú lehet ahhoz, hogy Ukrajnát megmentse.
Körülbelül 10-15 százalékos áremeléssel kompenzálták az éttermek a pandémia elmúlt másfél-két évének negatív hatásait, a következő hónapokban pedig további áremelés jöhet, mert emelkedik az élelmiszerek és az energia ára is a háborús folyamatok hatására - közölte az InfoRádióval a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke.
Orbán Viktor miniszterelnök elutasította Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek az Európai Tanácsban Magyarországgal szemben megfogalmazott követeléseit, mert azok ellentétesek hazánk érdekeivel - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője pénteken.
Az Európai Unió szankciói jelentős hatást gyakorolnak Oroszország és Fehéroroszország gazdaságára, azonban be kell zárni a megszorító intézkedések megkerülését lehetővé tevő kiskapukat - szögezték le az Európai Unió tagországaink vezetői Brüsszelben, a kétnapos EU-csúcs első munkanapjának az ukrajnai háborúval foglalkozó vitáját követően péntek hajnalban.
Csehország kiterjesztené az energiaszektorra az Oroszországot az Ukrajna ellen indított háborúja miatt sújtó európai uniós büntetőintézkedéseket - mondta a visegrádi négyekhez (V4) tartozó ország külügyminisztere egy keddi német interjúban.
Március elején az Egyesült Államok megszüntette az energiakereskedelmet Oroszországgal, az energiaexport tilalmának bevezetésekor azonban kimaradtak a szankciók alól az orosz uránszállítók, az Egyesült Államok teljes importjának mintegy 16 százalékát teszi ki az orosz urán. A TASS hírügynökség most az orosz miniszterelnök-helyettest idézte, aki azt mondta, hogy Oroszország felveheti a dúsított uránt a tiltott orosz exporttermékek listájára, ennek hatására komoly rali indult meg az uránbányász vállalatok részvényeinél.
Az újabb európai uniós szankciós intézkedések semmilyen módon nem érintik az energiaszállításokat, Magyarország energiaellátása továbbra is biztonságban van - mondta közösségi oldalán kedden közzétett videójában a külgazdasági és külügyminiszter.
A Navitasoft Svájctól Ukrajnán át Észtországig számos külföldi piacra gyártott már le informatikai rendszereket. Az energiaipari IT vállalat egyebek mellett a széles termékkínálatával is kitűnik a konkurensek közül.
Az Egyesült Államok megszünteti az energiakereskedelmet Oroszországgal. A szabályozás arra is kitér, hogy amerikai vállalatok nem üzletelhetnek az oroszokkal. A meglévő szerződéseket 45 napon belül meg kell szüntetni.
Kezelhető lenne Németország számára, ha az Ukrajna elleni háború miatt embargót vezetnének be az orosz földgázra - mutatta ki a nemzeti tudományos akadémia szerepét betöltő Leopoldina (Leopoldina - Nationale Akademie der Wissenschaften) egyik, kedden közölt elemzésében.
Londoni pénzügyi elemzők szerint Európában inflációs sokkot, az orosz gazdaságban összeomlásszerű recessziót okozna, ha az ukrajnai háború miatt érvényesített szankciók közé bekerülne az orosz földgáz és a nyersolaj importjának betiltása.