euró

A város, ahol több mint 10 milliós négyzetméteráron kelnek el az irodák

A város, ahol több mint 10 milliós négyzetméteráron kelnek el az irodák

Bruttó 500 millió fontért (214 milliárd forint) vásárol irodát Londonban a Goldman Sachs. A holland EDGE által fejlesztett épület a korábbi belügyminisztérium épületének helyén, a St. Thomas Streeten, a tervek szerint 2025-re valósul meg. Az irodaház alapterülete mintegy 24 ezer négyzetméter, melynek 75 százalékára szól az ajánlat, így a négyzetméterára 12 millió forint felett alakul - írja a Propertyweek.com.

Oszkó: nem baj, ha a feltörekvő technológiai cégek is hozzászoknak a transzparenciához

Oszkó: nem baj, ha a feltörekvő technológiai cégek is hozzászoknak a transzparenciához

Az OXO Technologies Holding tavaly debütált a BÉT XTend piacán, az elmúlt félév tapasztalatairól kérdeztük Oszkó Pétert, a cégcsoport igazgatóságának elnökét, aki lát fantáziát egy régiós technológia részvénypiacban, amely ugródeszkaként működhetne a nyugati tőzsdék irányába. A befektetési szakember beszélt a Theranos kapcsán arról is, hogy a technológia szektor szereplőinek egyébként is jót tenne a tőzsdei bevezetéssel járó transzparencia, de szóba került az is, hogyan lehetne az állami forrásoktól túlsúlyos befektetői szférába visszacsalogatni az intézményi és magánbefektetőket.

Itt vannak a Masterplast friss előrejelzései - Indul a moduláris gyártás, újabb akvizíciók jöhetnek

Itt vannak a Masterplast friss előrejelzései - Indul a moduláris gyártás, újabb akvizíciók jöhetnek

Indul a moduláris épületek gyártása a Masterplastnál, ami jövő évben már eredményt is termelhet a cégnek és további akvizíciós célpontokat vizsgál a menedzsment, amivel kapcsolatban idén már várhatóan konkrétumokról számolhat be – mondta el a mai befektetői napon a cégvezetés. A Masterplast közzétette frissített eredményvárakozásait, amelyek további jelentős növekedési pályát vázolnak fel a következő évekre. Az osztalékfizetési politikán egyelőre nem változtat a vállalat, mert most van egy olyan momentum, amikor érdemes visszaforgatni a pénzt, ebben látja az értékteremtést a vezetőség. Ha egy nagy projekthez szükség lesz finanszírozásra, abban az esetben akár részvénykibocsátás is jöhet.

Jó hangulatban kiemelkedő teljesítményt nyújtott a magyar tőzsde

Jó hangulatban kiemelkedő teljesítményt nyújtott a magyar tőzsde

A múlt hét végi heves lefordulás után ma reggel az OTP és a Richter vezetésével felfelé indult el a magyar tőzsde, a lendület a nap végéig kitartott, a BUX kiemelkedett az európai részvényindexek közül. Az amerikai börzékről nem érkeztek impulzusok, Martin Luther King-nap miatt az amerikai tőzsdéken nem volt kereskedés.

Mindenhol erősödik a turizmus, de van egy térség, ami megállíthatatlanul szárnyal

Mindenhol erősödik a turizmus, de van egy térség, ami megállíthatatlanul szárnyal

Mostanra minden tekintetben meghaladtuk a 2020-as értékeket a vendégéjszakák és a vendégek számában, a 2019-es értékekhez képest azonban még mindig jelentős az elmaradás – írja a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) trendriportja alapján a Világgazdaság. A legnagyobb fejlődés a Balatonnál ment végbe, ahol az egy szobára jutó árbevétel már a 2019-esnél is magasabb.

Megjött a figyelmeztetés: drasztikus akció készül Putyin ellen, ami egész Európának fájhat

Megjött a figyelmeztetés: drasztikus akció készül Putyin ellen, ami egész Európának fájhat

Továbbra is valószínűtlen, hogy Oroszország megtámadja Ukrajnát, viszont ebben az esetben az Egyesült Államok olyan drasztikus válaszlépéseket foganatosítana, amelyek a globális gazdaságra, különösen Európára is hatással lehetnek – írják legújabb tanulmányukban a Danske Bank elemzői. A legnagyobb dán pénzintézet munkatársai szerint egy nyílt orosz támadás esetén elkezdenék zsákolni a befektetők a menekülőeszközöket, leértékelődne a rubel és súlyos fennakadások jöhetnek a gázellátásban. Még az is elképzelhető szerintük, hogy Oroszországot leválasztják a SWIFT nemzetközi banki üzenetküldő rendszerről, amely példátlan lépés lenne egy globális nagyhatalommal szemben.

Rossz a hangulat a tőzsdéken, esnek a vezető indexek

Rossz a hangulat a tőzsdéken, esnek a vezető indexek

A hét második felére megint elromlott a hangulat a tőzsdéken, miután csütörtökön a Federal Reserve tisztviselőinek újabb szigorú megjegyzései megerősítették azokat a várakozásokat, hogy az amerikai kamatlábak már márciusban emelkedhetnek, és a piacok a monetáris feltételek szigorodására készülnek. Lael Brainard, a Fed kormányzója csütörtökön lett a legújabb és egyben legidősebb amerikai jegybankár, aki jelezte, hogy az infláció leküzdése érdekében márciusban kamatemelésre kerül sor. Ezek után az európai tőzsdéken is rossz hangulatban telt a kereskedés pénteken, és az USA-ban is mínuszban vannak a vezető indexek. Mindeközben az Egyesült Államokban elstartolt a gyorsjelentési szezon, amely eddig vegyes számokat hozott a nagybankoktól, a legjelentősebb árfolyamreakció a JP Morgannél látszik, amely nagyot esett a jelentés után.

Megint rájár a rúd a forintra, egyre csúnyább a mai esés

Megint rájár a rúd a forintra, egyre csúnyább a mai esés

Csütörtökön korrekció jellemezte a forint piacát, az elmúlt másfél hét szárnyalása után megtorpant a magyar deviza. Persze így sincs okunk aggodalomra, hiszen nagyjából 4%-os erősödésben van idén a magyar deviza. Ráadásu8l a dollár tovább gyengül, ami szintén enyhíti a nyomást a forinton.

Eladták a belvárosi irodaházat: kezdődhet a teljes felújítás

Eladták a belvárosi irodaházat: kezdődhet a teljes felújítás

A Europa Capital, páneurópai ingatlanbefektetési alapkezelő bejelentette hogy a ConvergenCE kereskedelmi ingatlanbefektető és -fejlesztővel közösen megvásárolta az V. kerületi Akadémia Business Centert. Az akvizíciót követően az épület a Europa Capital egyik alapja, a Europa Fund VI portfóliójába fog tartozni és teljes felújítást végeznek majd rajta, hogy nettó zéró kibocsátás mellett működhessen áll a Europa Capital és a ConvergenCE közleményében.

Keményen beleszálltak európai vezetők a Gazpromba: direkt visszafogja a gázszállításokat, új eljárást kaphat a nyakába

Keményen beleszálltak európai vezetők a Gazpromba: direkt visszafogja a gázszállításokat, új eljárást kaphat a nyakába

Ritka dolog történt csütörtökön az Európába irányuló orosz gázszállítások témájában: két nagyon magas rangú európai döntéshozó is nyíltan kimondta, hogy az oroszok szándékosan szállítanak kevesebb gázt Európába, mint amennyit tudnának, hogy ezzel torzítsák a piaci viszonyokat, illetve felhajtsák az árakat. Lehet, hogy emiatt a Gazprom megint versenyjogi eljárást kap a nyakába, miközben sorozatban 25. napja a szokásossal ellentétben visszafelé, kelet felé folyik a gáz a Jamál-Európa gázvezetéken.

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

A tegnapi emelkedés után ma mérsékelt hangulatromlás látszott a világ tőzsdéin, majd délutánra elkezdett javulni a hangulat és az európai tőzsdék nagyrésze pluszba lendült. Az Amerikai részvényindexek a napot eséssel zárták, a technológiai szektor papírjait adták, a Nasdaq 2,5 százalékkal került lejjebb. A befektetők a járványügyi statisztikák mellett elsősorban az inflációs adatokat figyelik.

Nagyobb lett az egy egység: a százmilliárd az új tízmilliárd a magyar cégeknél

Nagyobb lett az egy egység: a százmilliárd az új tízmilliárd a magyar cégeknél


Emlékszem, hogy a 2008-as válság alatt milyen gyorsan emelkedett az ingerküszöb, a gigantikus csődök és mentőcsomagok hatására a lépésköz már nem a milliárd, hanem előbb a tízmilliárd, majd a százmilliárd dollár volt. Az elmúlt hónapokban a magyar cégeknél is ugrottunk egy nagyságrendet, a Mol legutóbbi felvásárlása forintban már a 12 számjegyű kategória, de ebben a nagyságrendben volt mostanában néhány tranzakció mondjuk az OTP-nél vagy a 4iG-nél is.

Hatalmas tranzakcióval szállt be egy magyar cég a belgrádi ingatlanpiacra

Hatalmas tranzakcióval szállt be egy magyar cég a belgrádi ingatlanpiacra

Lezárult az Indotek Group tavaly bejelentett ingatlantranzakciója, amelynek értelmében a 5 belgrádi üzleti parkban 11 irodaházat vásárolt meg a Globe Trade Centre S.A.-tól. Az ügylet idei zárásával az elmúlt évek egyik legnagyobb tranzakcióját hajtotta végre a régió ingatlanpiacán a cégcsoport. A szerb portfólió megvásárlásával az Indotek Group már 12 országban van jelen.

Ralizott az OTP, kitartott a jó hangulat a tengerententúlon is

Ralizott az OTP, kitartott a jó hangulat a tengerententúlon is

Kimondottan jó hangulatú kereskedést láthattunk ma Európa vezető tőzsdéin, a magyar tőzsde is jól teljesített. Talán az egész hét legjobban várt makroadata az amerikai inflációs adat volt, ami ma délután érkezett meg, és amely szerint decemberben 7 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az Egyesült Államokban. Bár ez 40 éves csúcsnak számít, de megegyezett az elemzők által várt értékkel, így nem okozott meglepetést és kitart az emelkedés az európai tőzsdéken, és az USA-ban is kedvező jelenleg a hangulat.

Esti rohamra indult a forint: négyhónapos csúcsra szökött az árfolyam

Esti rohamra indult a forint: négyhónapos csúcsra szökött az árfolyam

A szerdai kereskedésben is folytatódott a forint újév kezdete óta látható szárnyalása, így az euró jegyzései a 355-ös szintig estek. Ez azt jelenti, hogy másfél hét alatt 15 egységet ugrott a forint és a 200 napos mozgóátlag tegnapi meggyőző letörése után ma két további technikai szint egybeesését jelentő "falon" is átment. Miután a magyar kormányfő bejelentette az élelmiszerár-stopot, a forint új lendületet vett. Mivel a lépés inflációleszorító hatása nem lesz jelentős, ezért valószínű, hogy inkább az euró dollárral szembeni erősödése a fő hajtóerő, ezt az amerikai inflációs adat váltotta ki.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.