ezüst

Lezárhatják a izraeli-palszetin konfliktust – Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

2024. november 25. 22:00 | Portfolio

Lezárhatják a izraeli-palszetin konfliktust – Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Többnyire emelkedéssel indult a hét az ázsiai tőzsdéken, Európában feljebb kerültek a vezető indexek, és az USA-ban is jó a hangulat, ezzel folytatódik az elmúlt hetekben tapasztalt emelkedés. A hangulatot támogatja, hogy Donald Trump a hedge fundos háttérrel rendelkező ismert befektetőt, Scott Bessentet tervezi pénzügyminiszternek kinevezni, amit a befektetők látszólag pozitívan értékelnek a piaci kilátások szempontjából. Ugyancsak örülhetnek a részvénypiaci befektetők annak, hogy a jelek szerint fegyverszünet következhet az izraeli-Hezbollah konfliktusban, ennek hatására esik az olaj és az arany árfolyama is.

Szépen zárt Amerika

2024. november 22. 22:02 | Portfolio

Szépen zárt Amerika

Felemás hangulatban telt a kereskedés ma reggel Ázsiában, ezt követően pedig emelkedéssel indult a nap Európában, a vártnál gyengébb BMI-adatok hatására azonban gyorsan lefordultak a vezető részvényindexek, délutánra azonban ismét a vevők vették át az irányítást. Az aranynak eközben 2023 októbere óta a mostani lehet a legerősebb hete, mivel a piaci szereplőket aggasztja az ukrajnai háború eszkalációjának veszélye. Érdemes eközben a bitcoinra is figyelni, az árfolyam már közelíti a 100 000 dolláros szintet.

Az Nvidia számait emésztik a befektetők, mélyrepülésben a Google anyacége

2024. november 21. 22:01 | Portfolio

Az Nvidia számait emésztik a befektetők, mélyrepülésben a Google anyacége

Alapvetően bizonytalan mozgásokat láthattunk és láthatunk ma a világ tőzsdéin, jelentősebb elmozdulások az ázsiai és az európai piacokra sem voltak jellemzőek, ebbe a miliőbe a magyar tőzsde is beilleszkedett. A befektetők a világ legnagyobb piaci értékű cégének, az Nvidiának a felemásra sikerült gyorsjelentését emésztik, a chipgyártó bár a vártnál jobb negyedéves számokat közölt, de a kilátások már inkább a növekedés lassulásáról szólnak. Ezen felül az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos hírek is mozgatják a piacokat, és a befektetők a további vállalati gyorsjelentésekre is figyelnek, illetve a bitcoinban van még nagy sztori, a legjelentősebb kriptodeviza árfolyama ma is új történelmi csúcsot döntött és karnyújtásnyira került a 100 ezer dolláros álomhatár.

Begyújtotta a rakétákat az OTP és a Richter

2024. november 20. 22:03 | Portfolio

Begyújtotta a rakétákat az OTP és a Richter

Nagy esést láthattunk tegnap az európai tőzsdéken és Amerikában is bizonytalan volt a hangulat, miután a piaci szereplőket aggasztotta, hogy Oroszországban jóváhagyták a nukleáris elrettentésre vonatkozó változtatásokat. Ma reggel Ázsiában bizonytalan mozgásokat láthattunk, Európában estek a tőzsdék, Amerikában vegyes zárást láttunk. A magyar tőzsde kiemelkedően teljesített, elsősorban az OTP és a Richter emelkedésének köszönhetően.

A tech papírok húzták az amerikai tőzsdéket, ralizott az Nvidia

2024. november 19. 22:00 | Portfolio

A tech papírok húzták az amerikai tőzsdéket, ralizott az Nvidia

Felemás mozgásokat láthattunk kedd reggel az ázsiai piacokon, ezt követően Európában jó hangulatban indult a kereskedés, de hamar elfogyott a lendület. Gazdasági események szempontjából idehaza az MNB kamatdöntése volt izgalmas, Amerikában pedig a friss lakáspiaci adatokra ajánlott ma figyelni.

Az európai tőzsdéken egyre nagyobb mínuszok voltak megfigyelhetők, miután a piaci szereplőket aggasztja, hogy Oroszországban jóváhagyták a nukleáris elrettentésre vonatkozó változtatásokat. A magyar piac ebben a miliőben is alulteljesített, az esést az OTP részvénye vezette. A tengerentúlon a technológiai részvények teljesítettek jól a mai kereskedésben, élen az Nvidiával.

Nagy forgalommal emelkedett az OTP

2024. november 18. 17:15 | Portfolio

Nagy forgalommal emelkedett az OTP

Mérsékelt elmozdulások jellemzik a kereskedést az európai és az amerikai tőzsdéket hétfőn, az irányadó indexek vegyesen állnak a magyar tőzsde zárása időpontjában. A hazai piacon közben jelentős rali látható, a hazai blue chipek rákapcsoltak ma, az emelkedést a magyar parketten az OTP vezette, miután a Morgan Stanley felminősítette a bankrészvényt, de nagyot ment a Telekom is.

Estek az amerikai tőzsdék, kilőtt a félelemindex

2024. november 15. 22:35 | Portfolio

Estek az amerikai tőzsdék, kilőtt a félelemindex

Látványosan mérséklődött a Donald Trump megválasztását követő tőkepiaci turbulencia, a befektetők új impulzusokra vártak a tőzsdéken. Sokat azért nem kellett várni, ugyanis tegnap este megszólalt Jerome Powell a Fed kamatdöntése után, a jegybankelnök kijelentette, hogy a Federal Reserve-nek nem kell sietnie a kamatcsökkentéssel, mindezt a folyamatos gazdasági növekedéssel, a stabil munkaerőpiaccal és a még mindig 2 százalék feletti inflációval indokolta.

A korábban árazottnál mérsékeltebb ütemű kamatcsökkenést várva estek tegnap az amerikai tőzsdék, pénteken Ázsiában felemás volt a hangulat, Európában kisebb esést láthattunk és a pénteki nyitást követően az amerikai indexek ismét lefordultak, különösen a Nadsaq esik. A nap további részében mindez már jelentős eséssé fokozódott, emiatt a tőzsdei félelemindex kilőtt, közben az olajár is esik.

Történelmi rekord az OTP-nél - Közben Amerikában egyre nagyobb az esés

2024. november 14. 21:50 | Portfolio

Történelmi rekord az OTP-nél - Közben Amerikában egyre nagyobb az esés

Új impulzusokra várnak a befektetők a tőzsdéken, a Donald Trump megválasztását követő tőkepiaci lendület lelassult, szerdán a vezető amerikai és európai részvényindexekben csak mérsékelt elmozdulások voltak, és csütörtökön is kis pluszokkal indult a nap, a kereskedés folyamán viszont egyre magasabbra kúsztak a vezető európai részvényindexek. Közben az OTP új történelmi csúcsra emelkedett. Piaci összefoglalónkban folyamatosan követjük a tőzsdei eseményeket csütörtökön is.

Történelmi csúcson járt a bitcoin

2024. november 13. 22:05 | Portfolio

Történelmi csúcson járt a bitcoin

Felemás mozgásokat láthattunk ma reggel Ázsiában, ezt követően pedig Európában hiába indult óvatos emelkedéssel a nap, délutánra ismét lefordultak a piacok. A magyar tőzsdén eközben ma is jó volt a hangulat, különösen a Magyar Telekom emelkedett a negyedéves gyorsjelentést megelőzően. Délután fontos inflációs adat jött Amerikából: a várakozásoknak megfelelően 2,4%-ról 2,6%-ra emelkedett az amerikai infláció októberben, míg a maginfláció maradt 3,3%-on, de ez nem okozot nagyobb mozgásokat a tőzsdéken, megpihentek az amerikai indexek a választási ralit követően. A bitcoin viszont történelmi csúcsot döntött ma, 93 ezer dollár fölött járt a legnagyobb kriptodeviza árfolyama.

Mindenki az aranyra figyel, de van egy befektetés, ahol most sokkal izgalmasabb a helyzet

2024. november 12. 16:45 | Portfolio

Mindenki az aranyra figyel, de van egy befektetés, ahol most sokkal izgalmasabb a helyzet

Donald Trump elnökké választása nagyon rossz hírt jelentett az aranyba fektetőknek, de amiről kevesebben beszélnek: egy másik fontos nemesfém még nagyobbat zuhant ehhez képest, ráadásul most olyan szintre ért el az árfolyam, ahol ha nem sikerül megállítani az eddigi lejtmenetet, akkor akár egy nagyon komoly zuhanás is benne lehet a pakliban. Hol vannak a fontos szintek, mire kell most odafigyelni? Mutatjuk.

Meneteltek a tőzsdék, történelmi csúcsot döntött az OTP

2024. november 11. 22:16 | Portfolio

Meneteltek a tőzsdék, történelmi csúcsot döntött az OTP

Tovább dübörög a Trump-trade a tőzsdéken: ismét új csúcson a bitcoin, emellett pedig a tőzsdéken is folytatódott az emelkedés hétfőn Európában, illetve Amerikában is. A magyar piacon is nagy izgalmak voltak, a Masterplast kilőtt az MBH Bank friss elemzése után, míg az OTP a múlt heti nagy ralit követően történelmi csúcsot döntött. 

Gazdasági események szempontjából csendesen indul a hét, a héten azonban fontos inflációs adatok jönnek Magyarországról és Amerikából is majd.

Nincs megállás az Egyesült Államokban

2024. november 08. 22:04 | Portfolio

Nincs megállás az Egyesült Államokban

Mozgalmas napokon vannak túl a tőzsdék, az elnökválasztás után emelkedett a piac, majd tegnap még egy Fed-kamatdöntés is érkezett, amelyen a várakozásoknak megfelelően 25 bázispontot vágott az amerikai jegybank. Eközben itthon is pörögnek az események, az OTP és a Mol is közzétette hajnalban a negyedéves számait. A bank gyakorlatilag minden fontosabb soron jobb negyedéves eredményeket szállított, mint amire az elemzők számítottak, a bevétel 4, a profit 10 százalékkal lett magasabb a vártnál. A Mol ezzel szemben inkább csökkenést könyvelt el a fontosabb sorokon, és adózott eredménye mintegy 6,5 százalékkal múlta alul a várakozásokat. A két vállalat részvényárfolyama csak mérsékelt elmozdulásokkal reagált a jelentésekre - az OTP emelkedett, míg a Mol esett. Közben a nemzetközi hangulat vegyesen alakul, Európában estek a tőzsdék, az USA-ban azonban emelkedést láttunk.

Kilőtt a bitcoin, új történelmi csúcson az arany - Mi történik a piacokon?

2024. október 29. 21:02 | Portfolio

Kilőtt a bitcoin, új történelmi csúcson az arany - Mi történik a piacokon?

Éjszaka a bitcoin árfolyama áttörte a 70 000 dolláros szintet, július óta először. Nagyobb mozgásokat hoztak a nap első órái az arany piacán is, melynek árfolyama végül a délután is emelkedik, sőt, az amerikai nyitást követően már új történelmi csúcsra is emelkedett a nemesfém árfolyama. Mindeközben az ázsiai piacokon többnyire pozitív volt a hangulat, Európában pedig szintén emelkedtek a tőzsdék a nap első felében, délutánra azonban elfogyott a lendület, az amerikai tőzsdék pedig vegyesen teljesítettek.

Robban a Trump-féle mémrészvény, szakad az olajár

2024. október 28. 21:41 | Portfolio

Robban a Trump-féle mémrészvény, szakad az olajár

Izgalmas napunk volt a tőzsdéken: Európában alulteljesítettek az autógyártók, miután a Volkswagen konszern szakszervezeti vezetője arról beszélt, hogy akár három német gyárat is bezárhat a vállalat, és több tízezer munkahelyet is megszüntethetnek. Eközben a tengerentúlon nagyot ralizott a Donald Trump győzelmi esélyeivel együtt mozgó részvény, a DJT. Ázsiában jó hangulatban zajlott a kereskedés, Európában és a tengerentúlon pedig határozott emelkedést láthattunk, miközben jelentősen beesett az olaj ára.

Kilőtt Trump mémrészvénye, nagy pillanat közeleg az Nvidiánál

2024. október 25. 22:01 | Portfolio

Kilőtt Trump mémrészvénye, nagy pillanat közeleg az Nvidiánál

Ma Európában nem láthattunk érdemi elmozdulást a tőzsdéken, a hazai piac azonban az OTP emelkedése miatt jócskán felülteljesítő volt a nemzetközi átlaghoz képest. Amerikában folytatódik a tegnapi emelkedés: a Tesla részvénye a brutális ralit követően ma is jól szerepel, de szintén kilőtt a Trump-féle mémrészvénynek az árfolyama is, emellett csúcsközelben van az Nvidia részvénye, akár a világ legértékesebb tőzsdei cégévé is válhat a chipgyártó, letaszítva az Applet a trónról.

Gazdasági események szempontjából nagyon fontos nap a mai, ugyanis este az S&P közzéteszi a magyar hitelbesorolási döntését, egy kedvezőtlen ítélet komoly hatással lehet a piacokra, elsősorban a forintra lesz érdemes odafigyelni.

Lemaradtál az aranyról? Mutatunk egy befektetést, amibe még nem késő beszállni!

2024. október 25. 16:45 | Mohos Kristóf

Lemaradtál az aranyról? Mutatunk egy befektetést, amibe még nem késő beszállni!

Amikor az egyre élesebb geopolitikai konfliktusok és az amerikai elnökválasztás okozta bizonytalanság elől keresünk menedéket, automatikusan csak az arany jut az eszünkbe. Nagy hiba. Van ugyanis egy másik, az arany "kistestvérének" is mondott eszköz, ami ugyanúgy biztonságot kínál az említett extrém helyzetekben, ráadásul a szemünk előtt zajló gigatrendnek, a zöld átállásnak is az egyik zászlóshajója. Lehet még tovább fokozni: történelmi szemmel nézve nagyon is olcsónak számít ez az eszköz az aranyhoz képest. Na de meg lehet játszani a tőzsdéken ezt a sztorit, ugyanúgy,mint az arany esetében? Hogyne lehetne. Egy izgalmas lehetőséget mutatunk.

Beindult az esés az amerikai tőzsdéken, szeptember eleje óta nem volt ilyen

2024. október 23. 22:06 | Portfolio

Beindult az esés az amerikai tőzsdéken, szeptember eleje óta nem volt ilyen

Minimális elmozdulásokkal zárták a keddi kereskedést a vezető amerikai és európai részvényindexek, és a szerdai nyitás is visszafogott lett, majd nap végére a vezető európai részvényindexek mínuszban zártak. A magyar tőzsde az október 23-i ünnepnap miatt zárva tartott. Az amerikai tőzsdéken is mínuszban indult a kereskedés, ami a kereskedés végére nagyobb gyengülésbe csapott át.

Mini mozgások a világ tőzsdéin

2024. október 22. 22:04 | Portfolio

Mini mozgások a világ tőzsdéin

Nyugodtan telt a kereskedés kedden a világ tőzsdéin, a vezető európai és amerikai részvényindexek is nagyjából stagnáltak.

Gyengén indították a hetet a tőzsdék

2024. október 21. 22:02 | Portfolio

Gyengén indították a hetet a tőzsdék

Felemás hangulatban indult a kereskedés hétfőn az európai tőzsdéken, de a délelőtti bizonytalankodás után a koradélutáni órákra lefordultak a vezető indexek, és a tengerentúlon is esett a piac. Az ázsiai részvénypiacokon a kínai tőzsde emelkedett ma, a befektetők a kínai jegybankra figyelnek az élénkítő lépések közepette, ezen kívül egy német ipari termelői infláció érkezett délelőtt. A hét már a vállalati eredményekről is szól, viszont fontosabb negyedéves gyorsjelentés hétfőn nem lesz kereskedési időben. Itthon a hét eseménye az MNB kamatdöntése lesz kedden. A Portfolio által megkérdezett elemzők szerint változatlanok maradhatnak a kamatok, a Magyar Nemzeti Bank holnapi ülésén aligha folytatja a kamatcsökkentést.

Hasonló témákkal is foglalkozunk a november 6-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Jelentkezés és regisztráció itt.

Részletes keresés