fintech

A Revolut elárulta, mi a nagy baj a bankokkal

A challenger bankok nem fedik le a bankok teljes termékpalettáját, általában egyetlen banki szolgáltatást nyújtanak, egyetlen banki terméket adnak el, de azt az egyetlen dolgot jobban, olcsóbban csinálják. Ez a Revolutnál is így volt, de egyre szélesedik a termékek, szolgáltatások köre - kezdte előadását a Portfolio Financial IT and Disruptive Technologis konferenciáján Andrius Biceika, a Revolut Head of Country Managere.

Pár év múlva már úgy fogunk befektetni, mintha filmet néznénk vagy zenét hallgatnánk

Zajlik a negyedik ipari forradalom a korábban érintetlen pénzügyi szektorban is; a bankok kenyerére pályáznak a fintechcégek mellett az olyan tech-óriások, mint az Amazon vagy a Facebook. Utóbbiak hatalmas ügyfélbázissal rendelkeznek, ráadásul nem túlzás azt mondani, hogy sokszor jobban ismerik a felhasználóik igényeit, mint ők maguk. A versenyből az ügyfelek persze csak jól járnak majd: hamarosan széles körben is elterjedhetnek az egyszerű, átlátható és "szexi" befektetési alkalmazások, melyek segítségével olyan könnyű lesz egy komplett befektetési portfóliót megvenni, mint egy Netflix-sorozatot elindítani. A Dorsum befektetői klubján mindezen kívül szó volt a tőkepiacok kilátásairól és a privátbanki generációváltásról is.

Szövetkeztek a bankok a veszélyes pénzügyi forradalmárok ellen

Nemzetközi együttműködést indítottak a pénzintézetek és az informatikai cégek, hogy felvegyék a harcot a szerintük veszélyes, felügyeletlen fintechcégekkel és a digitális pénzügyi szolgáltatásokkal. A szövetség először május 9-én ül majd össze, Hongkongban.

Mi lesz a bankok nagy dobása a készpénz elleni harcban?

A bankok és biztosítók pontosan tudják, hogy a technológiai szektorból érkező új versenytársaik közül sokan pályáznak a bevételeikre: ha nem sikerül időben végrehajtani a szektor digitális transzformációját, könnyen bajba kerülhetnek. A pénzintézetek digitális fejlesztéséért felelős döntéshozói és IT-vezetői, a legfontosabb IT-beszállítók és a feltörekvő technológiákat bemutató fintechek, mesterséges intelligencia és blockchain specialisták is ott lesznek az idén hatodik alkalommal megrendezett Financial IT and Disruptive Technologies konferenciánkon.

Nagy engedményt adna Amerika a fintechcégeknek

Be akarták perelni az amerikai állami pénzügyi felügyeleti szervek a pénzügyminisztérium felügyeleti ágát, az OCC-t, amiért az engedélyt akar adni néhány fintechcégnek, hogy országszerte szolgáltassanak. A keresletet elutasította District of Columbia bírósága.

7 szupermenő startup, ami durva pofára eséssel landolt a süllyesztőben

Hiába van az embernek egy jó startup ötlete, mellyel komplett iparágakat lehetne forradalmasítani, számos dolgon elcsúszhat a projekt és nem minden a pénz. Egy startup halálát okozhatják a túl nagy ambíciók, a tapasztalatlan menedzsment, de akár az is, ha azelőtt akarnak a piacra dobni egy forradalmi találmányt, mielőtt az emberiség technológiailag megérett volna rá. A Forbes listája alapján megnéztünk hét bukott startupot.

Radikális újításokkal robbantanának a magyar piacon a biztosítók

Radikális újításokkal robbantanának a magyar piacon a biztosítók

Mesterséges intelligenciát használó chatbotok, kárrendezés videón keresztül, villámgyors kárkifizetés - ilyen újításokkal készülnek forradalmasítani a biztosításokat a legnagyobb magyar biztosítók, melyek kérdésünkre részletesen is beszámoltak projektjeikről. Többen nemcsak saját kútfőből fejlesztenek, hanem fintechcégekkel partnerségben szállnak be a digitális forradalomba.

Patai: valós veszély, hogy elveszik a bankok kenyerét

Egy-másfél éve van Magyarországnak arra, hogy fenntartsa az olcsó pénz politikáját, amit laza monetáris politikának hívunk. Ezt az időszakot ki kell használni a következő 5-10 év beruházási elképzeléseinek megvalósítására - mondta Patai Mihály az InfoRádió Aréna című műsorában. A szektor profitabilitását tekintve idén visszatér a normális kerékvágásba, ami 300-350 milliárdos szektorszintű nyereséget jelent. A Magyar Bankszövetség elnöke szerint valós veszély, hogy a bankrendszer szerepét át fogják venni új szereplők, de végül a bankok győznek majd, megtanulják használni az új technológiákat.

Ezek a legvadabb módszerek, amelyekkel kifosztják a bitcoinosokat

Ezek a legvadabb módszerek, amelyekkel kifosztják a bitcoinosokat

Miközben a blokkláncról neves szakértők állítják, hogy egy szuperbiztonságos számítástechnikai architektúra, ami feltörhetetlen, napi szinten röppennek fel hírek több millió dolláros sikeres hackertámadásokról. Jelen cikkünkben a blokklánc biztonsági kérdéseit, problémáit és a blokklánc elleni lehetséges hackertámadásokat mutatjuk be. A cikk szerzői, Trinh Anh Tuan és Szegő Dániel is részt vesz május 15-ei Financial IT and Disruptive Technologies konferenciánkon.

Csúcsra pörög a fintechforradalom: még soha nem kaptak ennyi pénzt

2018 első negyedévében több kockázati tőkét kaptak a fintech cégek, mint valaha: három hónap alatt 5,4 milliárd dollárt szerzett a szektor. A fintech és insurtech szektor, a potenciális befektetők, akkcelerátorok ott lesznek Financial IT and Disruptive Technologies konferenciánkon, május 15-én.

MNB: pillanatok alatt bajba kerülhetnek a bankok, ha nem lépnek

Ha nem lépnek, könnyen nagy piacot veszíthetnek a bankok a fintech-forradalom miatt - mondta Windisch László, az MNB alelnöke a jegybank fintech-konferenciáján. A fintech-forradalom nem ugyanolyan, mint amilyen a dotcomlufi volt, hanem egy ennél jóval fenntarthatóbb és komplexebb változást láthatunk most a világon. A tradicionális inkumbens játékosoktól, a bankoktól a bevételek egy része már átvándorolt új szereplőkhöz. Ugyanakkor akiktől igazán tartaniuk kell, azok nem a fintechek, hanem a technológiai óriások - mondta előadásában Czímer Balázs, a Mckinsey partnere a rendezvényen.

5 érdekes innováció a magyar bankszektorból

A hitelezéshez kapcsolódó technológiai innovációkat, a banki digitalizáció legújabb trendjeit mutatta be öt előadó a Portfolio szerdai Hitelezés 2018 konferenciájának utolsó szekciójában.

Kifakadt a bankvezér: a technológiai cégeknek lejt a pálya

Kifakadt a bankvezér: a technológiai cégeknek lejt a pálya

Az euróövezet legnagyobb lakossági bankjának, a Santandernek az elnöke szerint a PSD2 szabályozást meg kellene reformálni, hogy a szabályozás ne a nagy technológiai cégeknek kedvezzen a bankokkal szemben - nyilatkozta a Financial Times-nak Ana Botin, a bank vezetője. A PSD2 szabályozásról és a felforgatókról is szó lesz május 15-ei Financial IT and disruptive Technologies konferenciánkon.

Megrekedt Magyarország a bankok digitális rangsorában

A régióban kilenc országból hetedik helyen állnak a magyarországi bankok a digitális fejlettséget tekintve. Ahhoz, hogy jelentős változást lehessen rövid idő alatt elérni, nagy innovációkra volna szükség, amit nem látni a magyar bankszektorban. Ugyanakkor egyedi megoldások szintjén van, amiben Európában is élen járunk. A fintech szektor és a bankszektor közös jövőjéről, a PSD2 szabályozásról, az azonnali átutalásról és a blockchain technológiáról Mérth Balázzsal, a Deloitte Magyarország pénzintézeti szektorának vezetőjével és Drácz Dániellel, a Deloitte Magyarország digitális üzletágának szenior tanácsadójával beszélgettünk. Mérth Balázs előadást tart a témában szerdai Hitelezés 2018 konferenciánkon.

Hihetetlen újítás: egy kattintással a lábad előtt hevernek Európa legjobb kamatai

Hihetetlen újítás: egy kattintással a lábad előtt hevernek Európa legjobb kamatai

A gyorsan növekvő európai fintechcégek egy részét pénzforgalmi szolgáltatásairól ismerjük már Magyarországon, a német Raisin viszont betéti szolgáltatásokat nyújt más cégek nevében, a legmagasabb kamatokat kínáló európai bankokat összegyűjtve. Nemrég összeálltak a Vanguarddal is, a világ legnagyobb alapkezelőjével, így hamarosan alapokat is forgalmaznak majd. Megnéztük, mi van a Raisin sztorija mögött, megkérdeztük a céget is terveiről, és azt is megerősítették, hogy szolgáltatásuk már Magyarországon is elérhető.

10 európai nagyágyú, aki büszkén beállt a pénzügyi forradalmárok mögé

10 európai nagyágyú, aki büszkén beállt a pénzügyi forradalmárok mögé

Hiába van az embernek egy jó ötlete, mellyel forradalmasíthatná a világszerte használatos pénzügyi rendszereket, ha nincs mellé pénze, tapasztalata vagy infrastruktúrája, hogy átültesse a valóságba, netán felhúzzon rá egy vállalkozást. Ennek a problémának az áthidalásában segítenek azok a szervezetek, melyek fintech startupokat támogatnak pénzzel, mentorálással, szakértelemmel - ők az úgynevezetett fintech-inkubátorok. Bemutatjuk a tíz legnagyobb európai gyorsítót a FintechNews gyűjtése alapján.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.