font

2017. január 09. 12:44 | Portfolio

Ütik a fontot a hard-Brexit esélyére, megszólalt a kormányfő szóvivője

Nem zavaros a brit kilépési stratégia és ennek részleteit a következő hetekben nyilvánosságra is fogom hozni - többek között ezeket hangsúlyozta egy vasárnapi tv-interjúban Theresa May brit kormányfő. Azt is jelezte azonban, hogy a migráció korlátozása prioritás és az EU-tagságnak nem maradnak "darabkái", mindebből pedig a piac arra következtetett, hogy jön a hard-Brexit, azaz nem lesz tagja a közös piacnak a kilépés után Nagy-Britannia. Ez a fontot kéthavi mélypontra küldte hétfő délelőtt a dollárral és az euróval szemben, amelynek láttán a brit kormányfő szóvivője máris tompítani igyekezett az elhangzott kijelentéseket.

2016. november 22. 12:23 | Portfolio

Elnyújtott Brexit jöhet a halálugrás elkerülése érdekében

Egy átmeneti EU-megállapodás megkötésének terve rajzolódik ki a brit miniszterelnök hétfői beszédéből és az azóta záporozó újságírói kérdésekre adott válaszokból. Az új forgatókönyvnek az lenne a lényege, hogy vagy meghosszabbítják az EU-ból való kilépési procedúra 2 éves időintervallumát, vagy bár 2019 tavaszán kilépnek a britek, de az egységes piachoz még ezt követően is hozzáférnének egy ideig, hogy elkerüljék a brit vállalatok legfőbb félelmét: a halálugrást, azaz a WTO-taggá visszasüllyedő kereskedelmi szabályrendszert. Az elnyújtott kilépés forgatókönyvének esélyét kedd délelőtt máris mérsékelte az Európai Parlament főtárgyalója, aki szerint csak 14-15 hónapja van a briteknek a kilépési feltételek letárgyalására.

2016. november 16. 18:12 | MTI, Portfolio

Hat éve nem láttak ilyet a londoni magyarok, mint ami most jön

A gyenge font által megugró infláció miatt jövőre hat év óta először csökken átlagosan a brit fogyasztók vásárlóereje. A londoni pénzügyi elemzők számítása a fogyasztók átlagára vonatkozik, így az adatokba nyilván beleértendőek a külföldről származó, ott dolgozó, így jövedelmet kereső munkavállalók, illetve családtagjaik is.

2016. november 11. 18:53 | MTI, Portfolio

Megnyugodhatnak az angliai magyarok, szárnyal a font

Miután Orbán Viktor magyar kormányfő szerdán Londonban egyeztetett többek között a kinti magyarok jogainak biztosításáról, ma Prágában nyugtatta meg a Kelet-Közép-Európából származó angliai munkavállalókat a brit külügyminiszter. Boris Johnson azt hangsúlyozta, hogy Nagy-Britannia nagyra értékeli az európai uniós állampolgárok tevékenységét a szigetországban, és jogaikat a jövőben is meg kívánja védeni. Közben pénzügyi értelemben is jó hír érte a kint dolgozókat: a font másfél hónapos csúcsra erősödött a vezető devizákkal szemben, a forint ellenében pedig kéthavi csúcsra (360 körül), így a kint megkeresett pénz forintban újra jelentősen többet ér.

2016. október 19. 19:15 | Portfolio

Fellélegezhetnek a londoni magyarok, jövőre már többet érhet a pénzük

Az utóbbi hónapok egyik legfontosabb trendje a font zuhanása volt a fejlett devizák piacán, a brit fizetőeszköz idén eddig 16,7 százalékot veszített értékéből a dollárral szemben, A svájci UBS elemzői szerint azonban 2017-ben fordulhat a kocka, és ismét erősödhet a font.

2016. október 11. 15:27 | Portfolio

A font hirtelen összeomlása teljesen rendben van a norvég alap szerint

A font múlt pénteki összeomlása (flash crash) a piac természetes mozgása volt, ami az Egyesült Királysággal kapcsolatos várakozásokat fejezi ki - véli a világ legnagyobb állami vagyonalapja, a norvég állami nyugdíjalap a Reuters tudósítása szerint.

2016. október 08. 07:08 | Portfolio

Mit tanultunk a font péntek hajnali összeomlásából?

A font péntek hajnali villám összeomlása többek között arra mutat rá, hogy a devizapiac egyre gyakrabban likviditási lyukakat produkál, és ezzel együtt a folyó fizetési mérleg finanszírozásával kapcsolatos problémákra is rávilágít, amelyek további masszív fontesést hozhatnak - állapítja meg pénteki kommentárjában a Commerzbank elemzője.

2016. október 07. 19:32 | MTI

Már fontválság lehetőségéről beszélnek elemzők

Londoni pénzügyi elemzők szerint a legutóbbi időszak viszonylag jó aktivitási adatai ellenére továbbra is megvan annak a kockázata, hogy a brit gazdaságot az EU-népszavazás utáni sokk recesszióba sodorja, és érzékelhető az is, hogy a piacot most már aggasztja egy esetleges fontválság lehetősége.

2016. október 07. 18:10 | Portfolio

Este kissé elgyengült a forint

Szokatlan módon a magyar piac "zárása" után, csütörtökön az esti órákban kezdődött a forint erősödése és pénteken hajnali 3-ig ez folyamatos volt, így az euróval szemben egészen 303,5-ig jutott a forint, pénteken napközben pedig 303-nál is megfordultak a jegyzések. Ez másfél éves forintcsúcsnak számít. Éjjel más furcsaság is volt: hirtelen összeomlást láttunk az angol fontnál. Pénteken délután a vártnál gyengébb amerikai munkaerőpiaci adatok hatására a dollár mérsékelten gyengült, ami a nyomás alatt lévő fontnak is jól jött. Az esti órákban jött egy gyengülési hullám a forint piacán, a jegyzések ismét 304 fölé kúsztak az euróval szemben.

2016. október 04. 18:13 | Portfolio

Óriási mozgás az euró-dollárban

Izgalmas a keddi kereskedés a devizapiacokon. A forint erősödik, a font sorra dönti az új mélypontokat és estefelé az EKB mozgatta meg az eurót.

2016. szeptember 20. 19:37 | Portfolio

Kalapálják a fontot

Nem kímélték kedden az angol fontot, az amerikai dollárral szembeni árfolyama bő egyhavi mélypontjára esett az EU keleti feléről érkező figyelmeztető hangok hatására.

2016. szeptember 07. 20:27 | MTI, Portfolio

Jöhet még újabb beavatkozás a brit jegybanktól, ha kell

A Bank of England összehangolt monetáris válaszlépései nyomán csökkent annak a kockázata, hogy a brit gazdaság a Brexit-sokk hatására recesszióba süllyedjen - mondta szerdán este a brit jegybank kormányzója a londoni alsóház pénzügyi bizottságának szerda esti meghallgatásán. Mark Carney kedvezőnek nevezte az elmúlt két hétben megjelent, váratlanul jó brit makroadatokat, konjunktúra-indikátorokat, de egyértelmű utalást tett arra: a Bank of England kész további lazító lépéseket tenni, ha arra szükség van. A font délután óta kissé gyengült a dollárral. Theresa May brit miniszterelnök ma azt hangsúlyozta az alsóházban, hogy London addig nem hoz érdemi döntéseket az EU-kilépés ügyében, amíg erre készen nem áll, és megismételte azt a korábbi ígéretet, hogy nem a svájci és nem is a norvég modell szerint képzelik el Nagy-Britannia és az EU kapcsolatát.

2016. augusztus 17. 06:53 | Portfolio

Nem ért véget a szenvedés, tovább eshet a font

Továbbra is gyenge lehet a brit font, az árfolyam tovább eshet, tekintettel a Brexit körüli bizonytalanságra és a brit jegybank várható monetáris lazító intézkedéseire - véli a JP Morgan elemző csapata.

2016. augusztus 09. 22:10 | Portfolio

Ma a Nasdaq zárt történelmi csúcson

Miután a nyitást követően új napon belüli történelmi csúcsot ért el az amerikai S&P500, illetve a Nasdaq részvényindex, süllyedni kezdtek, utóbbinak azonban mégis sikerült történelmi zárócsúcsot összehoznia. A hétfőn intenzív emelkedést produkáló amerikai WTI olajfajta ma csak újra süllyedt kicsit, noha a dollár kissé gyengült az euróval szemben.

2016. augusztus 09. 18:55 | Portfolio

Elaludt a forint a régiós raliban

Miközben a forint kéthavi csúcsával küzd az euróval szemben 310 közelében, addig más devizapárokban látványos erősödést láthatunk. A lengyel zloty intenzív menetelésen van túl, de a líra és a rand páros még szebb teljesítményt mutat, közben viszont az angol font zuhan tovább.

2016. augusztus 08. 10:32 | Portfolio

Lefordult kéthavi csúcsáról a forint

Kitartóan jó a nemzetközi részvénypiaci hangulat a péntek délutáni átfogó amerikai munkapiaci adatok mellett, noha azok kissé növelték az év végi Fed kamatemelés esélyét és így a dollár is határozottan erősödött. A növekvő kockázati étvágy a forintot is erősítette, így ma reggel 310 közelében kéthavi csúcsot tesztelt az euróval szemben, majd délelőtt lefordult erről.

Részletes keresés