Július 1. azaz jövő csütörtök ünnepnap lett volna a Tesla számára, hiszen a tervek szerint ekkor lett volna a Berlin melletti Grünheidében épült Gigafactory megnyitója. A heves környezetvédelmi ellenállásnak, a bürokráciának és a tervezési finomhangolásoknak köszönhetően azonban teljesen tisztázatlan, hogy mikor gördülnek le az első járművek az elektromos autógyártó első európai gyárának gyártósoráról.
Az eredetileg tervezett július helyett csak az év végén kezdődhet meg a termelés a Tesla németországi gyárában – írja az Automobilwoche autóipari szaklap. Az amerikai cégnek a hírek szerint meggyűlt a baja az európai engedélyezéssel, de állítólag dolgozókat is nehezen tudnak toborozni és egyelőre a szakszervezettel sem kezdtek tárgyalásokat.
Tavaly márciusban mutatta be az új, elképesztő töltési sebességre képes szupertöltőjét a Tesla. A cég Európában elsőként Londonban telepített ilyen típusú töltőket tavaly decemberben, majd elkezdődött a kontinentális európai installáció is. Hollandiában július elején jelentek meg a töltők, most pedig Németországban is helyett kapott az első V3-as, vagyis Magyarországhoz is egyre közelebb vannak olyan töltési pontok, amellyel szupergyorsan lehet tölteni a Teslákat.
A német gazdasági miniszter szerint a Tesla is részesülhet állami támogatásban.
Még egy hónap sem telt el azóta, hogy a Tesla bejelentette: Németországot, azon belül pedig Berlint választotta első európai gyárának helyszínéül, máris egymás után szivárogna ki az izgalmas információk a beruházásról a német sajtóban.
Kilencéves késéssel, 2020. október 31-én indulhat meg a forgalom az új berlini nemzetközi repülőtéren a beruházás irányítóinak pénteken ismertetett terve szerint.
Igazi szenzáció, amit tegnap Elon Musk Németországban bejelentett, ugyanis nem azon a helyszínen építi fel első Gigafactory-ját a Tesla, amely a legesélyesebb volt, hanem Berlin mellett.
Amennyiben Elon Musk állja a szavát, hamarosan végre bejelentik az első európai Tesla-gyár pontos helyszínét, amelyért korábban még Magyarország is harcba szállt. A tét hatalmas, a több milliárd euróból megvalósuló beruházás ugyanis rengeteg embernek adna munkát az autóiparban. Az európai Gigafactoryben ráadásul több modell: a Tesla Model 3 és a Model Y is készülhet majd az ígéretek szerint.
A Tesla több mint 3 százalékot esett az amerikai részvénypiacok nyitása előtti kereskedési szakaszban annak hatására, hogy a vállalat jelezte, a visszaeső autóeladások miatt a terveivel ellentétben nem bővíti tovább a Gigafactory gyártókapacitását.
Elkezdődik a kínai Tesla-gyár építése, a gyár nyárra már kész lehet, az autógyártás pedig még idén elindulhat.
Az eredetileg tervezetthez képest korábban, már 2019 második felében megkezdődhet az autógyártás a Tesla kínai üzemében. A Gigafactory 3 mielőbbi beindítására nagy szüksége van az amerikai elektromosautó-gyártónak, hiszen saját bevallása szerint 55-60 százalékos költséghátrányban van a helyi szereplőkkel szemben, ez pedig láthatóan kedvezőtlenül befolyásolja az eladásait a világ legnagyobb autópiacán.
Felhívta egy volt alkalmazott barátja a Tesla nevadai Gigafactoryját azzal, hogy az ex-munkatárs fegyveres mészárlást akar végrehajtani az üzemben - állítja az amerikai techcég szóvivője. A Tesla megerősítette a gyár védelmét.
Tavaly a Tesla megüzente, hogy 2017-ben kiválasztja azt az európai helyszínt, ahol a Gigafactory 2 megépülhet. Elon Musk, a Tesla vezérének tervei szerint az új üzemben nem csak akkumulátorokat, hanem elektromos autókat is gyártanak majd. Egy litvániai befektető akcióba is lépett annak érdekében, hogy felkeltse Musk érdeklődését és náluk épüljön meg az új üzem, amely számításai szerint akár 17 ezer új munkahelyet is eredményezhet.
Gyakorlati, hasznos, érthető
Cikkünk folyamatosan frissül.
Kollégái figyeltek fel a tolmács gyanús tevékenységére.
Budapesten is vannak ilyen helyek.
Ennyire erős a verseny?
Friss adatok érkeztek.
Sötét felhők a költségvetés felett.