FONTOS Hatalmas piacba nyúl bele a kormány – Fájni fog ez a betegeknek?

gyógyszergyártás

Ezúttal elmaradt a csúcsdöntés a Richternél

Ezúttal elmaradt a csúcsdöntés a Richternél

A bevételek és a profit csökkenéséről számolt be és az elemzői várakozásoktól elmaradó számokat közölt a Richter 2021. első negyedévére a ma hajnalban publikált gyorsjelentésében. A Vraylarnak köszönhetően az amerikai bevételek továbbra is dinamikusan növekednek, a januárban lezárt Evra-akvizíció pedig már az első hónapokban jelentősen hozzájárult a bevételekhez, a nőgyógyászati portfóliót erősítő termék a top 10-es értékesítési lista nyolcadik helyére került a vállalatnál. A profitráták romlottak a január-márciusi időszakban a Richternél, részben annak eredményeként, hogy a gyógyszergyártási tevékenység árbevétele visszaesett, az alacsony fedezetű nagy- és kiskereskedelmi szegmens forgalma pedig növekedett.

Jön az új vírusvariánsok elleni vakcina, jelentette be az AstraZeneca

Jön az új vírusvariánsok elleni vakcina, jelentette be az AstraZeneca

Hamarosan, várhatóan még az idén elkészül a koronavírus elleni oltóanyag új generációja, amely az újonnan felbukkanó vírusvariánsok ellen használható - mondták szerdai londoni sajtótájékoztatójukon az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem vezető szakértői.

Koronavírus: Magyarország megerősíti az egészségipart a járvány miatt

Koronavírus: Magyarország megerősíti az egészségipart a járvány miatt

Az elmúlt öt hónapban 46 egészségipari beruházást segített a kormány 50 milliárd forint támogatással, ennek eredményeként 65 milliárd forintnyi fejlesztést indítottak az egészségiparba beszállító magyar cégek - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán közzétett videójában szerdán.

Várt feletti számok a Richtertől: meglepően nagyot nőtt a profit

Várt feletti számok a Richtertől: meglepően nagyot nőtt a profit

Erős harmadik negyedéves számokat közölt a Richter, mind a bevétel, mind az eredmény szintjén a várakozásokat jelentősen felülmúló növekedésről számolt be a péntek hajnalban közzétett gyorsjelentésében. A Vraylarnak köszönhetően dinamikusan növekedtek az amerikai bevételek, a termék nagymértékben hozzájárult az időszakban realizált árbevételhez. A bruttó fedezeti hányad javult a július-szeptemberi időszakban az előző év azonos időszakához képest, az üzleti eredmény pedig közel 70 százalékkal ugrott meg, a pénzügyi eredmény soron elkönyvelt veszteség miatt ugyanakkor az adózott eredmény szerényebb mértékben növekedett. Az év első kilenc hónapját tekintve azonban még így is jóval az egy évvel korábbi szint felett van az idei profit.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Van egy hely, ahol máig nem ért véget a második világháború
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.