hitelminősítés

Váratlanul megszólalt a Moody’s Magyarországról, három nappal a felülvizsgálat előtt

Váratlanul megszólalt a Moody’s Magyarországról, három nappal a felülvizsgálat előtt

Alapesetben arra számít a Moody’s Investors Service a kedd éjjel kiadott helyzetértékelésében, hogy év végéig meg tud állapodni egymással a magyar kormány és az uniós intézmények és így semennyi, vagy csak kismértékű uniós pénzfelfüggesztés lesz a jogállamisági vita következménye. Azt a kockázatot is megjegyzik azonban, hogy ha ez mégsem sikerül, akkor rengeteg uniós pénzünk ragadna be, mert így a helyreállítási programunk támogatási lábának nagy része is elveszne, és ez így együtt már negatívan hatna Magyarország gazdasági és költségvetési erejére, emiatt pedig ez a forgatókönyv negatív lenne a hitelminősítésünkre is. Összességében tehát az a fő üzenet három nappal a rendes hitelminősítői felülvizsgálat előtt, hogy bíznak az alkuban, de látják a veszélyt is. Emiatt értékelésünk szerint benne van a pakliban, hogy pénteken az eddigi stabil kilátásunkat negatívra rontják a Baa2 besorolásnál.

Bod Péter Ákos: egy új világban került Magyarország a leminősítés küszöbére

Bod Péter Ákos: egy új világban került Magyarország a leminősítés küszöbére

Számít-e a hitelminősítői döntés? A vállalati életben természetesen nagyon is számít. Elismert hitelminősítőktől kapott megfelelő besorolás nélkül ki sem lehet lépni kötvénnyel, részvénykibocsátással a tőkepiacra. A gazdasági szereplőknek pedig sokat segít, ha a Fitch, a Moody’s vagy a Standard & Poor’s elvégzi azt a kockázatelemzést, amelyre a legtöbb potenciális befektetőnek nincs módja. De vajon a szuverén kockázati besorolás számít-e még? Persze, hogy számít: a péntek esti közleményében a Standard & Poor’s megtartotta ugyan a magyar állam BBB besorolását, de a stabil kilátások helyett negatívat adott: a rákövetkező hétfőn a forint az euróval szemben elvesztette értéke kettő százalékát, szinte bizonyosan az országkockázatot érintő bejelentés hatására.

Negatívra rontott kilátás és a Sziget programigazgatója a hétfői Checklistben

Negatívra rontott kilátás és a Sziget programigazgatója a hétfői Checklistben

Délután 5 órától lesz meghallgatható a Checklist, a Portfolio munkanapokon megjelenő podcastjének hétfői adása. A mai műsor első részében a Standard & Poor’s pénteki jelentésével foglalkozunk, mivel a hitelminősítő stabil kilátásúról negatívra rontotta Magyarország adósságbesorolását. Az adás második részében pedig Kardos József, a két év Covid-szünet után visszatért Sziget Fesztivál programigazgatója lesz a Checklist vendége.

Kimondták a hitelminősítők: csődesemény az ukrán háttéralku

Kimondták a hitelminősítők: csődesemény az ukrán háttéralku

Miután a napokban háttéralkut kötött Ukrajna a befektetők többségével arról, hogy két évre befagyasztja 20 milliárd dollárnyi nemzetközi tartozásán az adósságszolgálatot, két hitelminősítő is kimondta, hogy ez gyakorlatilag csődesemény.

Hitelminősítési változások az MFB-nél

Hitelminősítési változások az MFB-nél

Augusztus 10-én, szerdán a Fitch Ratings megerősítette, illetve módosította az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. hitelminősítéseit.

Három európai országnak adott negatív kilátást a Moody's

Három európai országnak adott negatív kilátást a Moody's

Szlovákia, Csehország és Olaszország hitelbesorolását is negatív, tehát leminősítést valószínűsítő kilátással látta el a Moody's hitelminősítő. A lépések elsősorban az európai energiaválságra reflektálnak.

Milyen jövőt szán Magyarországnak Putyin fő ideológusa?

Milyen jövőt szán Magyarországnak Putyin fő ideológusa?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk munkanapokon jelentkező podcastjének szerdai adása. A mai műsor első részében Alekszandr Dugin kortárs orosz politikai gondolkodó nézeteivel foglalkoztunk, sokan ugyanis őt tekintik Putyin fő ideológusának. Adásunkból az is kiderül, hogy a Dugin által felvázolt világrend milyen jövőt szán hazánk és Közép-Kelet-Európa más államainak. A témával kapcsolatban Kiss Csaba, a Portfolio Globál rovatának elemzője volt a Checklist vendége. Műsorunk második részében arról volt szó, hogy közeleg a hitelminősítők idei második felülvizsgálati szezonja, elsőként a Fitch mond véleményt Magyarországról, augusztusban jön az S&P, szeptemberben pedig a Moody's minősítése. Beke Károlyt, lapunk Makro rovatának elemzőjét arról kérdeztük, hogy ezeknek a döntéseknek milyen implikációi lehetnek a magyar gazdaságra nézve.

Az utolsó pillanatban rántotta félre a kormányt Magyarország a fal előtt? Pénteken ítéletet mondanak rólunk

Az utolsó pillanatban rántotta félre a kormányt Magyarország a fal előtt? Pénteken ítéletet mondanak rólunk

Pénteken megkezdik az idei második felülvizsgálati kört a hitelminősítők, elsőként a Fitch mond véleményt Magyarországról. Az elmúlt hónapok kommentárjai alapján sok jóra nem számíthatunk, elképzelhető, hogy épp ennek szólt a kormány éles gazdaságpolitikai fordulata az utóbbi két hétben. Vagyis könnyen lehet, hogy már sejtenek valamit, és az utolsó pillanatban próbálnak szépíteni a képen.

Megerősítette az AutoWallis hitelminősítését a Scope Ratings

Megerősítette az AutoWallis hitelminősítését a Scope Ratings

Megerősítette az AutoWallis B+ hitelminősítői besorolását a Scope Ratings. A független intézet a magyar tőzsde autós vállalatának besorolását stabil kilátások mellett erősítette meg annak ellenére, hogy a világgazdasági kilátások több tényező miatt is bizonytalanok.

Schrödinger csődje: avagy miért abszurd az orosz államcsőd

Schrödinger csődje: avagy miért abszurd az orosz államcsőd

A harmincnapos türelmi időszak lejártával június 26-án Oroszország hivatalosan is fizetésképtelenné vált devizakötvényeivel, amelyre több mint száz éve, az 1918-as bolsevik forradalom óta nem volt példa (nem számítva a ’98-as rubelválság alatti csődöt a hazai devizában denominált kötvényeire). Egyedülálló helyzet ez, hiszen Oroszország tudna fizetni, és hajlandó is lenne erre, azonban a nyugati szankciók miatt technikailag erre devizában nem képes. Vagyis ugyan hivatalosan fizetésképtelen, ez sem az orosz gazdaság, sem a kötvények életében nem hozott változást.

Figyelmeztet a hitelminősítő: a világ legsérülékenyebb országai közé került Magyarország

Figyelmeztet a hitelminősítő: a világ legsérülékenyebb országai közé került Magyarország

Öt feltörekvő piaci ország, Ukrajna, Brazília, Egyiptom, Ghána és Magyarország a legsérülékenyebb a kötvényhozamok emelkedése és a finanszírozási költségek elszállása szempontjából – figyelmeztet szerdai elemzésében az S&P Global. A cég szakértői szerint az elmúlt hónapokban látott folyamat akár az érintett országok hitelminősítői besorolására is negatív hatással lehet.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.