Az eddigi BBB szinten hagyta a Fitch Ratings Magyarország adósbesorolását, viszont a kockázatokra tekintettel a stabil kilátást negatívra rontotta, ami egy esetleges leminősítés előszele lehet.
Várhatóan pénteken késő este megkezdődik a 2023-as hitelminősítői felülvizsgálatok sora, elsőként a Fitch szakemberei mondhatnak véleményt Magyarországról. A szokatlanul korai időpont egyben azt is jelenti, hogy idén nyolc alkalommal értékelik a gazdaság állapotát, elsősorban a Standard & Poor’s jövő heti véleményére lesz érdemes figyelni, mivel ott akár a leminősítés is „benne lehet a pakliban”.
Az utóbbi években az volt megszokott, hogy a három nagy hitelminősítő kétszer vizsgálta felül Magyarország adósbesorolását, vagyis összesen volt hat vizsgálat egy évben. 2023-ban viszont a Fitch és a Standard & Poor’s is háromszor vizsgálódik majd, így összesen nyolc alkalomra lehet számítani a cégek naptárai alapján. Ez pedig egybeesik azzal, hogy hosszú évek után megint „izgalmas” lehet a magyar hitelminősítés alakulása, hiszen már idén komoly kockázatokra figyelmeztettek a hitelminősítők.
Módosításokat jelentett be egyes lengyel bankok minősítési mérőszámaira és Lengyelország makrogazdasági megítélésére kedden a Moody's Investors Service. A nemzetközi hitelminősítő a Londonban ismertetett lépéseket azzal indokolta, hogy a lengyel kormány az utóbbi hetekben a bankszektor működése szempontjából több kedvezőtlen intézkedést hozott.
Az Alteo tőzsdei közleménye szerint Scope Ratings GmbH felülvizsgálat alá vette az Alteóre vonatkozó minősítést, egy lehetséges pozitív felminősítéssel. A hitelminősítő jelentése itt olvasható.
Bár az Európai Bizottság elfogadásra javasolta a magyar helyreállítási tervet, de egyértelműnek látszik, hogy a források lehívása késlekedni fog, ami nyomást jelenthet a magyar adósbesorolás szempontjából a következő két évben – válaszolta a Fitch a Portfolio kérdésére. A hitelminősítő szerint a szerdai bejelentés után negatív piaci reakciókra lehet számítani, a forint ismételt gyengülése pedig az MNB inflációs küzdelmét is nehezítheti.
Az Fitch Ratings elvégezte az MVM hitel- és kötvényminősítésének aktualizálását. A hitelminősítő a ma publikált riportban fenntartotta az MVM korábbi befektetésre javasolt kategóriájú BBB hitelminősítését és az MVM által kibocsátott kötvények BBB minősítését. A hitelminősítő a kibocsátó hitelminősítésének kilátását viszont stabilról negatívra változtatta.
Justin Trudeau kanadai miniszterelnök egy Twitter-üzenetben jelentette be, hogy mostantól a kanadai állampolgárok is vásárolhatnak ukrán államkötvényeket, ezzel is segítve Ukrajnát az oroszok elleni háborúban.
A Scope Ratings elvégezte a Duna House által kibocsátott kötvények éves felülvizsgálatát, melynek eredményeként mint a kötvények, mind a cég hitelminősítését megerősítette - tette közzé a Duna House a BÉT honlapján.
Jelentősen rontotta kelet-közép-európai kilátásait az S&P Global friss elemzésében. A cég szakemberei szerint már érződik a kedvezőtlen globális folyamatok hatása, de készítettek egy olyan pesszimista forgatókönyvet is, mely szerint még nehezebb hónapok elé nézünk. Ráadásul a magyar gazdaság szempontjából vannak olyan egyedi kockázati tényezők, mint például az uniós források sorsa. Vagyis egy egyébként is nehéz időszakban kell még megküzdeni ezekkel a magyar-specifikus problémákkal.
Várhatóan csak 2023 elején jönnek majd legközelebb a hitelminősítők vizsgálódni Magyarországra, ugyanakkor több cég is figyelmeztetett már a kockázatokra. Legutóbb foglalkoztunk vele, hogy az uniós forrásokról való megegyezés hiánya például akár leminősítést is hozhat. Ugyanakkor ezeknek a besorolásoknak egyre kisebb a jelentőségük, hiszen a hitelminősítések ma már inkább követik, mint alakítják a piacot. Vizsgálatunk szerint a befektetők jelenleg kockázatosabbnak értékelik Magyarországot, ami persze lehet átmeneti állapot is.
Az emelkedő energiaárak és az esetleges ellátási korlátozások jelentős működési kihívásokat támasztanak több nyugat- és közép-európai bankrendszer nagy energiafelhasználó vállalati adósaival szemben - áll a Moody's Investors Service pénteken Londonban ismertetett átfogó szektorelemzésében.
Az utóbbi hetekben két nagy hitelminősítő is arra figyelmeztette Magyarországot, hogy az uniós forrásokkal kapcsolatos viták negatívan hathatnak a besorolásunkra. A szerencsénk, hogy az idén már nincs tervezett felülvizsgálatuk a cégeknek, ha azonban nem lesz megegyezés az év végéig, akkor könnyen elképzelhető egy-két leminősítés 2023 elején. A kormány láthatóan igyekszik megállapodni, de Brüsszelből egyelőre nem érkeznek pozitív válaszok a megfogalmazott üzenetekre.
A Moody's arra számít, hogy a Credit Suisse veszteségei az év végére 3 milliárd dollárra duzzadnak, és ezzel az alapvető tőkéje a kulcsfontosságú 13%-os szint alá csökkenhet - mondta a Moody's vezető elemzője a Reutersnek.
Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Nagy-Britannia "AA mínusz" államadós-osztályzatának kilátását a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő ezzel egy időben megerősítette a brit besorolásokat.
A forintárfolyam újabb hirtelen esésének a hírére az is felkapta a fejét, akit a napi gazdasági ügyek nem foglalkoztatnak. Nehéz úgy társalgásba elegyedni, hogy ne jöjjön elő a kérdés: miért ilyen gyenge, és még meddig gyengülhet a forint. Ez utóbbit egyébként a szakmabeliek is kérdezgetik egymástól, növekvő aggodalommal.
Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Nagy-Britannia "AA/A-1 plusz" szintű államadós-osztályzatának kilátását az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő ezzel egy időben megerősítette a brit besorolásokat.
Az Egyesült Királyság kormánya által meghatározott új gazdasági intézkedések "valószínűleg növelni fogják az egyenlőtlenséget" - áll a Nemzetközi Valutaalap (IMF) állásfoglalásában. Ilyen jellegű nyilatkozatot az IMF nagyon ritkán közöl.