Egyedüli pályázóként az InfoRádió Kft. nyerte meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa által a Budapest 88,1 MHz-es frekvencia használatára kiírt rádiós pályázatot, így a médiaszolgáltató szeptember 1-je után is folytathatja működését - közölte az NMHH.
Magyarországon egyelőre nem elérhetők a legújabb Covid-vakcinák, amelyek már az Egyesült Államokban és több európai országban is megkapták a szükséges engedélyt – mondta az InfoRádióban az ELTE Természettudományi Karának dékánja. Kacskovics Imre immunológus abban bízik, hogy hozzánk is mielőbb megérkeznek ezek a védőoltások, az időseknek azonban addig is érdemes kérniük a rendelkezésre álló vakcinákat.
A Szegedi Tudományegyetem kutatói szerint a légszennyezés megszüntetése átlagosan három évvel hosszabbítaná meg az emberek élettartamát. A levegőszennyezettség mértéke Magyarországon nem ismert, különösen a kisebb településeken - számolt be az Infostart.
Szabados Gábor sportközgazdász szerint sikeres volt a budapesti atlétikai világbajnokság, és a sportesemény egy lépéssel közelebb vitte Magyarországot egy nyári olimpia megrendezéséhez is – amelyhez egyébként minden infrastruktúra rendelkezésre áll a szakember szerint.
Egész Európában, így Magyarországon is elterjedhet az új koronavírus-variáns, az Eris – mondta el az Inforádiónak Boldogkői Zsolt, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének igazgatója. A szakember úgy látja, nem kizárt, hogy már hazánkban is jelen van az omikron-variáns.
Ismét emelkedésnek indult a koronavírus szennyvízben mért koncentrációja – derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ adataiból. Rusvai Miklós víruskutató azonban felhívja a figyelmet arra, hogy a tünetek a legtöbbek számára alig észrevehetők, a betegség pedig könnyen átvészelhető.
Szerdán ülésezett az árfigyelő weboldal kifejlesztésében együttműködő munkacsoport - írja az InfoStart.
Magyar tudósok hoznak szemléletváltást a tüdőrák gyógyításában, azáltal, hogy eddig nem ismert kissejtes tüdőrák altípusokat azonosítanak be - írja az Infostart.
Korai azt mondani, hogy az infláció elleni harcot megnyertük, de nagyon optimista vagyok – mondta Nagy Márton az InfoRádió Aréna című műsorában. A gazdaságfejlesztési miniszter beszélt az új inflációs várakozásokról, a fogyasztás-csökkenés veszélyeiről, az államadósság átalakításáról és a Budapest Airport visszavásárlásáról is. Szerinte nem biztos, hogy érdemes tovább "döngölni" az inflációt, mert az a gazdasági növekedést és a fogyasztást is negatívan érinti. Az állampapírok visszaváltási feltételein pedig nem szabad változtatni, mert az egy "fontos bizalmi kérdés", kell a lakosságnak a likviditási lehetőség.
Városi közszolgáltatásokat nem korlátozunk rövid távon pénzügyi problémák miatt, mert spórolni szinte semmit nem lehet ezzel, viszont óriási gazdasági és társadalmi károkat lehet okozni – jelentette ki az InfoRádió Aréna című műsorában a főpolgármester. Az interjúban elhangzott legfontosabb állításokat 12 pontban foglaljuk össze.
Úgy pörög az utazások előfoglalása a hazai irodáknál, mintha a Covid-járvány miatti elmaradást most akarnák behozni az emberek – mondta Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnöke az Infostart cikke szerint.
Az első pár hét abba az irányba mutat, hogy lehet sokkal jobb az év, mint ahogy novemberben vagy decemberben láttuk – mondta el Jelasity Radován az idei kilátásokkal kapcsolatban az Inforádió Aréna című műsorában. Hozzátéve, hogy reményei szerint az év második fele jobb lesz, mint az első, az infláció csökkenhet és a kamatok is. A pénzintézeti szektor pedig a gazdaság tükre.
A hatósági ár megszüntetésekor 3-5 százalékos egyszeri áremelkedés várható az élelmiszerárakban - nyilatkozta Héjja Csaba az Infostartnak. Az MKB Bank és a Takarékbank szenior elemzőjének kalkulációjából 0,8-1,4 százalékpontos emelkedés adódik a teljes inflációs mutatóra. Ez az adat összhangban lehet a jegybank korábbi számításával, amely szerint az élelmiszerárstop bevezetése közvetlenül 1,2 százalékponttal mérsékelte az inflációt
A járvány alatt 9500 életet lehetett megmenteni a különböző vakcinákkal – mondta az országos tiszti főorvos az InfoRádió Aréna című műsorában. Müller Cecília beszélt az újabb pandémia kialakulásának a veszélyéről, az aktuális oltási sorrendről és arról is, hogy kinek érdemes most maszkot hordania.
Tálas Péter, biztonságpolitikai szakértő szerint bár nagyon jelentős amerikai segélyek érkeznek Ukrajnába és a környező országokba, mindez anyagi haszonnal is jár Amerika számára. Részben ez annak köszönhető, hogy az Egyesült Államok később visszafizetendő hiteleket folyósít a régióban, részben pedig azért, sok ország fő fegyverszállítójává válnak - írja az Infostart.
Faix Csaba, a Budapest Brand Zrt. vezérigazgatója beszélt arról az InfoRádiónak, hogy bár megrendezik és november 19-től lehet látogatni a Vörösmarty téren a karácsonyi vásárt, a járványhelyzet miatt előírás lesz a védettségi igazolvány.
Becsei András a Portfolio Checklist szombati különkiadásának vendége volt.
Nagy tervekkel álltak elő.
Van olyan forgatókönyv, hogy egyikőjük sem nyer egyértelműen.
Gyakorlati, jól bevált módszerek.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.