A rezsicsökkentés szabályainak szigorítása a háztartások 3,9%-ánál okozhatja a családi költségvetés bedőlését - mondta Felfalusi Péter a Portfolio konferenciáján. Az Intrum vezérigazgatója a Budapest Economic Forumon tartott előadásában a témában végzett kutatásukat ismertette.
A gazdasági válság miatt egyre több vállalat tart attól, hogy a késő fizetések miatt veszélybe kerül a működésük. Európában a legtöbb cég jogi végrehajtásokkal küzdene a kintlévőségek ellen, ám az ilyen eljárások költségesek, hosszadalmasok és az eredményük is bizonytalan.
Növekedési gátat jelentenek a magyar cégek számára a nemfizető ügyfelek és a hiteltartozások – derül ki az Intrum 2022-es Európai Fizetési Jelentéséből (EPR). A felmérésben a magyar válaszadók 43 százaléka arról számolt be, hogy a nemfizetések miatt nem tud új munkavállalókat felvenni, 41 százalék pedig nem tud másféle, új befektetésekbe kezdeni. Sok esetben a késedelmes fizetés a vállalat jelenlegi működését is veszélyezteti: a cégvezetők 35 százaléka szerint a késő kifizetések miatt elbocsátásokra lehet szükség a vállalatuknál, 32 százalék szerint pedig akár a cég fennállása is veszélybe kerülhet.
Többszörös szorítóba kerültek a hazai követeléskezelők: a refinanszírozási kamatok emelkedése mellett az új különadó is jelentős terhet jelent, így különösen a kisebb szereplőknek nem fogja megérni, hogy továbbra is ezen a piacon tevékenykedjenek – véli a Portfolio-nak adott interjújában Felfalusi Péter, az Intrum vezérigazgatója. A szakember fokozatos növekedésre számít a bankok nem teljesítő hitelállományában, de hogy mikor és hol éri el a csúcsot, az attól is függ, meddig maradnak fenn a kormányzati intézkedések, leginkább a hitelmoratórium és a kamatstop. A bankok portfóliótisztítása mindenesetre gyorsabb lehet, mint egy évtizeddel ezelőtt.
Színvonalas előadásokkal és tartalmas panelbeszélgetéssel rendezte meg a Portfolio a Kelet-magyarországi Gazdasági Fórumot Tiszaújvárosban a Tisia Hotelben. Az érdeklődők a magyar gazdaság kilátásai mellett megismerhették a hazai kis- és közepes vállalkozások fejlesztési és tőkefinanszírozással kapcsolatos lehetőségeit, továbbá betekintést nyerhettek a kintlévőségkezelés folyamatába. A konferencia egy panelbeszélgetéssel zárult, amelyen a vállalkozásokat érintő kihívásokat és lehetőségek érintették a résztvevők, akik szerint kiemelt figyelmet kell fordítani a digitalizációra. A Hiventures és az Intrum támogatásával megvalósuló rendezvényhez szakmai segítséget nyújtott a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Modern Vállalkozások Programja.
2022 első negyedévében tovább javult a magyar háztartások fizetőképessége, a kilátások azonban a makrogazdasági környezet miatt negatívak. A COVID-válság hatása még kissé érződik, viszont a háború hatásai még nem gyűrűztek be egészen Magyarországra, emiatt idén várhatóan már nem áll vissza a járvány előtti jólét.
Az előző évhez képest javult a magyar lakosság fizetőképessége tavaly az utolsó negyedévben, ugyanakkor 2021 egészére a stagnálás volt jellemző - közölte az Intrum követeléskezelő kedden az MTI-vel.
Javult a magyar lakosság számlafizetési képessége az elmúlt egy évben: a magyarok 27,8 százaléka mondta, hogy legalább egy számlát nem tudott időben befizetni az elmúlt 12 hónapban, kevesebben, mint tavaly, amikor ez az arány 31 százalék volt - közölte az Intrum követeléskezelő kedden az MTI-vel.
Az előző negyedévhez képest enyhén csökkent, éves összehasonlításban azonban továbbra is javul a lakosság fizetőképessége az Intrum és a GKI indexe alapján. A lakossági fogyasztás szintje idén már eléri a járvány előtti mértéket, de az élesedő jövedelemkülönbségek miatt nem minden háztartás érzékeli a gazdasági növekedést.
Meglepően nagy mértékben járul hozzá a követeléskezelési szektor a magyar gazdaság teljesítményéhez, a szabályozásban azonban mellőzöttnek érzik magukat a szektor szereplői – derült ki Felfalusi Péter, az Intrum vezérigazgatójának előadásából a Portfolio mai Budapest Economic Forum című konferenciáján. Szerinte 7-8%-os NPL-rátát hozhat a törlesztési moratórium kivezetése, amely körül sokasodnak a negatív gazdasági kockázatok.
A hitelmoratóriumot igénybe vevők 36 százaléka még nem tudja, mikor tudná újrakezdeni a törlesztést, derült ki az Intrum felméréséből. A megkérdezettek többsége inkább az tartozásai növekedéséről és megtakarításai csökkenéséről számolt be 2021-ben, a legnagyobb arányban a magas jövedelmű keresők tudták növelni a vagyonukat.
A második negyedév végére már koronavírus-válság előtti szintre állt vissza a lakosság fizetőképessége az Intrum és a GKI jelentése szerint. A fizetőképesség javulásához jelentősen hozzájárult a hitelmoratórium is, ami hosszú távon kockázatot is jelenthet: a GKI felmérése szerint a teljes magyar háztartási hitelállomány 15-20 százaléka válhat problémássá, amennyiben jövőre újraindul az összes törlesztés.
Európa legnagyobb követeléskezelője, a svéd Intrum 1,71 milliárd eurónyi nem teljesítő követelést vásárol meg az olasz Intesa Sanpaolótól a spanyol Deva Capitallel közösen – írja a Reuters.
A magyar cégvezetők nagy része rég nem látott növekedésre számít idén, de az egész Európában kialakult tartozási láncok miatt bizonytalan marad a piac. Az Intrum vállalati fizetési jelentése szerint hazánkban főleg a kisvállalkozásokat érintik a fizetési nehézségek, de leépítések inkább a nagyvállalatoknál lehetnek emiatt.
Tavaly áprilishoz képest nagyrészt helyreállt a magyar háztartások fizetőképessége az idei első negyedévben, az Intrum és a GKI adataiból kiindulva 4,5 százalékos GDP-növekedés várható 2021-ben. Tovább növekszik a lakosság pénzügyi vagyona, bár ezt a tendenciát megállíthatja a hitelmoratórium vége.
A fiatalokat és a nyugdíjaskorúak pénzügyeit érintette a leginkább a koronavírus-válság az utolsó negyedévben, ugyanakkor a fiatalok közel tizede óvatosabb gazdálkodással vagy félállás vállalásával növelni tudta a megtakarításait – derült ki az Intrum és a GKI kutatásaiból.
A Mol csoport valaha volt legnagyobb beruházása.
Budanov elismerte, hogy borúsak az ukrán kilátások.
Élőben tudósítunk a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciájáról.
30 milliárd forint forrást vont be az adósságkezelő.
Javában zajlik a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciája.
Tényleg felfelé bukott Szergej Sojgu?
Akár egymillió érintettje is lehet az új pályázatnak, aminek első körben 20 vagy talán 30 ezer nyertese lehet.
Valami felfelé húzza az árakat.