irán

Összeveszett a törökökkel Moszkva

Összeveszett a törökökkel Moszkva

Oroszország számára elfogadhatatlan a hivatalos török külügyminisztériumi bejelentés, amely szerint illegitim volt a Krím félszigeten megtartott választás - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak kedden Moszkvában.

Hamarosan folytatódnak az iráni atomalkuval kapcsolatos tárgyalások

Hamarosan folytatódnak az iráni atomalkuval kapcsolatos tárgyalások

Néhány héten belül folytatódnak a tárgyalások a nagyhatalmakkal az iráni nukleáris programot szabályozó, 2015-ös hathatalmi megállapodás helyreállításáról - jelentette ki kedden Szaíd Hatibzadeh iráni külügyi szóvivő az IRNA iráni hírügynökség jelentése szerint.

Teljes gőzzel halad az észak-koreai atomprogram

Teljes gőzzel halad az észak-koreai atomprogram

"Teljes gőzzel" halad az észak-koreai nukleáris program megvalósítása, benne az urándúsítás és a plutónium-szétválasztás is  - mondta hétfőn Rafael Grossi, a bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója a szervezet idei általános konferenciájának elején.

Kiderült: valóban gyilkos robotgépfegyver végzett a világ egyik legveszélyesebb atomtudósával

Kiderült: valóban gyilkos robotgépfegyver végzett a világ egyik legveszélyesebb atomtudósával

Tavaly novemberben megölték Mohszen Farizadét, az iráni nukleáris program egyik kulcsfiguráját. Már akkor sokan gyanítottak, hogy az izraeli Moszad csapott le a tudósra, a New York Times a hétvégén pedig részletes elemzést közölt bennfentes információk alapján, melyben megerősítik ezt a feltételezést. A gyilkosság azért is rendhagyó, mert a Moszad úgy ölte meg Farizadét, hogy egyetlen ügynökük sem volt a helyszínen: egy pickup platójára rejtett robotgéppuska végzett az atomtudóssal. A Moszad megpróbált minden bizonyítékot eltüntetni a helyszínről azzal, hogy felrobbantották a gyilkos eszközt, az azonban nem semmisült meg, hanem használhatatlan állapotban az irániak kezére került.

Amerikával fizettetné ki Afganisztán helyreállítási költségeit Vlagyimir Putyin

Amerikával fizettetné ki Afganisztán helyreállítási költségeit Vlagyimir Putyin

Közös Afganisztán-politikát sürgetett, és menekülésnek minősítette a nyugati katonai koalíciónak az országból történt távozását Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön a Sanghaji Együttműködési Szervezet dusanbei tanácskozásán, amelyen a járványügyi karanténba vonulása miatt videokonferencia révén vett részt. Egyúttal támogatásáról biztosított Irán felvételét a közösségbe.

Atomalku: leváltották az iráni főtárgyalót és ez nagyon rossz hír a nyugatnak

Atomalku: leváltották az iráni főtárgyalót és ez nagyon rossz hír a nyugatnak

Leváltották Iránban Abbász Aragcsi külügyminiszter-helyettest, aki egyúttal az iszlám köztársaság atomprogramjáról szóló diplomáciai egyeztetések főtárgyalója is - derül ki az iráni külügyminisztérium kedd esti közleményéből, amely nem tér ki arra, hogy utódja a főtárgyalói poszton is váltja-e Aragcsit.

Izrael: a légi terrorizmusra készítenek fel Iránban

Izrael szerint egy iráni katonai bázison dróntámadásokra készítik fel Teherán szövetségeseit, hogy a légi terrorizmust elterjesszék a térségben - tudatta a Háárec című újság honlapja vasárnap.

Előrelépés az iráni atomalkulban

Előrelépés az iráni atomalkulban

Megállapodott a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) Iránnal a Teherán atomprogramjának ellenőrzéséhez szükséges kamerák karbantartásáról - jelentette be az atomsorompó-egyezmény betartásán őrködő szakosított ENSZ-szervezet, amelynek a főigazgatója, Rafael Grossi Teheránban tárgyalt. A megállapodást néhány nappal azután jelentették be, hogy a NAÜ az együttműködés hiányát bírálta.

Kemény szavak Joe Bidentől, most Iránnak intézi őket

Kemény szavak Joe Bidentől, most Iránnak intézi őket

Az Egyesült Államok a diplomácián kívül - ha szükséges - egyéb lehetőségeket is megfontol, hogy megakadályozza Irán atomfegyver-fejlesztését - mondta Joe Biden amerikai elnök pénteken, miután találkozott Naftali Bennett izraeli miniszterelnökkel a washingtoni Fehér Házban.

Koronavírus: tombol a járvány Iránban is

Koronavírus: tombol a járvány Iránban is

Rekordszámú napi új fertőzésről és halálesetről számoltak be vasárnap Iránban az egészségügyi hatóságok a másfél éve tartó koronavírus-járványban, amelynek egy új, minden eddiginél erősebb, ötödik hulláma június vége óta sújtja az országot.

Visszautasította Irán a tartályhajó elleni támadásról szóló vádakat

Visszautasította Irán a tartályhajó elleni támadásról szóló vádakat

Irán szombaton határozottan elítélte a világ hét legfejlettebb ipari országa (G7) külügyminisztereinek és Josep Borrellnek, az Európai Unió kül-és biztonságpolitikai főképviselőjének közös állásfoglalását, amelyben az iszlám köztársaságot tették felelőssé a Mercer Street nevű tartályhajó elleni támadásért.

Megismételhető-e a gazdasági csoda, ahogy a szegény ázsiai országokból gazdag és fejlett államok lettek?

Megismételhető-e a gazdasági csoda, ahogy a szegény ázsiai országokból gazdag és fejlett államok lettek?

A 2008-9-es globális pénzügyi és gazdasági válság, valamint az elhúzódó gazdasági kilábalás nyomán szerte a világban megfigyelhetjük az államok különböző beavatkozási kísérleteit a megosztott növekedés aktív ösztönzésére. 2020-tól kezdődően erre a folyamatra erősített rá a globális koronavírus járvány, a világ szinte összes országában, igaz eltérő mértékben.

Rekordot döntött a koronavírus Iránban

Rekordot döntött a koronavírus Iránban

Iránban rekordot döntött a koronavírussal fertőzöttek napi száma hétfőn, az elmúlt 24 órában több mint 37 189 esetet regisztráltak az országban - közölte az iráni sajtó hétfőn.

Újult erővel kezdte el bombázni Amerika a tálibokat

Újult erővel kezdte el bombázni Amerika a tálibokat

Növelte az Egyesült Államok azoknak a légi csapásoknak a számát, melyeket a tálibok ellen visznek véghez az afgán kormányerők támogatása végett. Az viszont továbbra sem világos, hogy mi lesz az Egyesült Államok által biztosított támogatások sorsa, miután a NATO-csapatok kivonulnak Afganisztánból – írja a CNBC.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.