Január 1-től jelentősen szigorodott a kata szabályozása, melynek fő célja, hogy a vállalkozói szerződésbe burkolt munkaviszonyokat megszüntessék, illetve visszaszorítsák. Ez aligha veszi el az egyéni vállalkozók és kisvállalkozások kedvét a népszerű adózási formától, azonban az esetenként megugró adóterhek nemcsak az ő életüket bonyolítják meg, hanem az őket megbízó belföldi vállalkozásokét is.
A katásoknak február 25-éig kell elküldeniük a 20KATA nyomtatványt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV), a bevételi nyilatkozat tavaly óta az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazással (ONYA) is elkészíthető, így egyszerűbb, gyorsabb a kitöltés - hívta fel a figyelmet az adóhivatal az MTI-nek küldött hétfői közleményében.
Idős korukra még mindig keveset tesznek félre az emberek, de legnagyobb bajban a katázók lesznek, mert nemcsak nyugdíjuk lehet kevesebb, mint a minimálbéreseknek, de minden év katázást csak 0,6 évnek ismer el az állam szolgálati időként - mondta a növekedés.hu-nak adott interjúban Farkas András nyugdíjszakértő.
A KATA 2013. január 1-jei bevezetése óta mára az egyik legnépszerűbb adózási formává vált, nem véletlenül. Bevezetésekor elsősorban azokra az egyéni vállalkozókra, illetve társaságokra lett szabva a kedvezményes adózás, amelyekben jellemzően a magánszemély tulajdonosok végzik a tevékenységet.
Ez az adózás a kedvező feltételei miatt azonban sokkal szélesebb körben vált gyakorlattá, főleg a kisvállalkozók és az őket megbízó cégek körében. 2021. január 1-től azonban jelentősen szigorodik a KATA, melynek fő célja, hogy a vállalkozói szerződésbe burkolt munkaviszonyokat megszüntessék, illetve visszaszorítsák. A változásokról már évközben is lehetett tudni, így a vállalkozásoknak volt elég idejük a felkészülésre - írja elemzésében Kökényesiné Pintér Ilona, a SALDO Zrt. tanácsadó szakmai igazgatója.
A jövő évi adóváltozások a versenyképesség növelése, valamint a gazdaság újraindítása mellett egyszerűbbé és igazságosabbá teszik a magyar adórendszert - mondta Izer Norbert az MTI-nek.
Orbán Viktor miniszterelnök a hétfői bejelentésében nemcsak az újabb korlátozásokat ismertette, hanem némi állami segítséget is felvillantott kompenzáció és adómentesség formájában. A már szinte hagyományosan az utolsó pillanatban megjelent Magyar Közlönyből az is kiderült, hogy kik kaphatják a támogatást.
A pénzügyi és megtakarítási piacon legtöbbször a nagy változások kényszerítik ki az innovációkat, ilyen volt idén a koronavírus berobbanása és a digitalizációra való átállás. Ettől függetlenül hosszabb távon az emberek szeretik a megszokott és bevált befektetési lehetőségeket, a piaci szereplők pedig úgy látják, nagy horderejú változás ebben nem is várható a jövőben sem. A Portfolio Öngondoskodás konferenciájának záró panelbeszélgetésén a szakemberek elmondták, senki ne várjon új slágerterméket a következő 10 évben.
A kata (kisadózó vállalkozások tételes adója) 2021-től hatályos szigorításának visszavonását, és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) 7+1 pontos javaslatának megtárgyalását kéri a parlamenttől több szakmai érdekképviseleti szervezet.
Jövőre a szabályokat kijátszó nagy cégek már nem élhetnek vissza a kisadózó vállalkozások tételes adójával, az ezt biztosító 2021. január 1-jén hatályba lépő változások a mintegy 340 ezer katást, a lakosságnak értékesítő mikrovállalkozásokat egyáltalán nem érintik - tájékoztatta Izer Norbert az MTI-t.
A koronavírus járvány az élet minden területére, így a munkavégzésre is jelentős hatással volt. A cégek többsége, ahol kivitelezhető volt, átállt a távoli munkavégzésre, rengeteg vállalat, például a Google, a Twitter, a Fujitsu vagy a Facebook pedig a nyár folyamán bejelentette, hogy megtartja a járvány alatt bevezetett munkarendet hosszú távon is. Ennek egyenes következménye, hogy világszerte egyre többen szakadnak el az irodától. Több ország meglátta a távoli munkavégzésben rejlő lehetőséget és állt elő speciális, úgynevezett digitális nomád vízummal, hogy minél kedvezőbb körülményeket biztosítva vonzza azokat a munkavállalókat, akik távolról dolgozhatnak, hogy utána a jövedelmüket náluk költsék el. Utánajártunk, mi a teendő, ha valaki meglovagolva a lehetőséget útnak indulna, hogy egy évig például Barbadosról dolgozzon, hogy mi alapján célszerű kiválasztani az ideiglenes munkaállomásnak otthont adó országot, és hogy vajon mi a helyzet az adófizetéssel digitális nomádként.
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) szakértői több mint 6000 budapesti vállalkozás véleményére alapozva készítették el 7+1 pontból álló javaslatcsomagjukat, amellyel szerintük úgy lehetne módosítani a Kisadózó vállalkozások tételes adójára (közismert nevén a katára) vonatkozó jogszabályokon, hogy az mind a katás vállalkozók, mind a jogszabályalkotók számára elfogadható legyen.
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) a nyáron felmérést végzett a hazai vállalkozások körében a katát érintő vátozások hatásaival kapcsolatban. A több mint hatezer válasz alapján egyértelmű, nagyon sokakat fog hátrányosan érni az új szabályozás. Nagy Elek, a BKIK elnöke teljes mértékben egyetért a jogalkotó céljával, a bújtatott munkavállalás elkerülése miatti szigorítási szükséglettel, ugyanakkor kritizálja az országos gazdasági kamara elnöke által a jogszabályalkotók felé beterjesztett megoldási javaslatot.
Jövő januártól minden számlaadat beérkezik a kockázatelemzőkhöz, így körbeszámlázással sem lehet majd kikerülni a nagy összegű megbízások esetében a kisadózó vállalkozók tételes adója új, 40 százalékos emelt adókulcsának alkalmazását - mondta a Világgazdaságnak adott interjújában Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyi államtitkára.
A kata szigorítását a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének tagvállalatai szerint nem előzte meg kellő mélységű elemzés, vagy vita és az elfogadott szabályozás nem ennek az egyszerűsített adózási rendszer továbbfejlesztésének, vagy „finomhangolásának” felel meg és bizony veszélyezteti az elért eredményeket - vélekedett a növekedés.hu-nak a kata szigorításáról Perlusz László, a szervezet főtitkára.
A kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) csak úgy maradhat "az Európai Unió egyik legversenyképesebb adófajtája", ha azt egyetlen nagy cég sem használja a munkaviszony alternatívájaként. Az új szabályozás igazságosabb adóügyi helyzetet is teremt jövőre - mondta az MTI-nek Izer Norbert a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.
Az új kata-szabályok miatt több szakmai szervezet is tiltakozott, viszont a biztosítások értékesítésével foglalkozó függő és független ügynököket kifejezetten kellemetlenül érintik a módosítások. Mivel egy megbízónak számláznak, már 3 millió forintos éves bevétel fölött 40%-os adóval vágják nyakon a katás értékesítőket, ami elijesztheti a Covid-krízis miatt eleve küszködő szektortól a fiatal tehetségeket és megnyesheti a tapasztaltabb értékesítők bevételeit is. A „frontvonalban” dolgozó, értékesítéssel foglalkozó biztosítási szakemberekkel beszélgettünk a kata-változások hatásairól.
Mikro- és kisvállalkozások pénzügyi adminisztrációját segíti a Takarék Business Assistant ma elindult online számlázó és ügyviteli rendszere. A pénzügyi asszisztens teljesen elektronikus számlázást, archiválást, partnerkezelést végez, valamint átveszi a július 1-jétől kötelező adóhatósági adatszolgáltatás terhét. A rendszert a Takarékbank saját ügyfeleinek ingyen biztosítja, amennyiben legalább még egy hónapig ügyfelek maradnak – derül ki a Takarékbank közleményéből.
A gazdaságfehérítő intézkedések öt év alatt, 2014-től 2018 végéig, 1400 milliárd forint bevételt eredményeztek a magyar költségvetésnek - árulta el a Portfolio-nak adott interjújában Izer Norbert. A Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkárát a gazdaságfehérítő lépések részleteiről kérdeztük annak apropóján, hogy szerdán, július elsejétől élesben fog már működni az online számlázás kiterjesztése. Ennek kapcsán azt is hangsúlyozta, hogy ez az intézkedés nem csupán fehérítési célt szolgál, ugyanis így még teljesebb adatvagyonhoz jut hozzá a NAV, ami az alapja lehet a kockázatkezelés, ellenőrzés hatékonyságának fokozásának, valamint az áfabevallás kiajánlásának. Az államtitkár arról is beszélt, hogy az online rendszerekből érkező adatokat hogyan használták fel a koronavírus-járvány okozta válsághelyzet elleni védekezés során.
A kormány igazságossá teszi a kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) szabályait - hangoztatta a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára a Magyar Nemzetnek. Izer Norbert hozzátette, hogy több tíz milliárd forint is származhat jövőre az átalakításból.