kiskereskedelem

Jövő szerdán jöhet a magyar gazdaság nagy dobása

A kiskereskedelmi forgalom növekedésének a húsvéthatásnak betudható márciusi lassulása ellenére az első negyedév mutatója élénkülést jelez a tavaly év utolsó negyedéhez mérve, ami biztató előjel a jövő szerdán megjelenő GDP-statisztika előtt - így kommentálták a Központi Statisztikai Hivatla (KSH) legfrissebb adatait az MTI-nek nyilatkozó piaci elemzők.

Az autós szakmára száll rá az idén az adóhivatal

Az autós szakmára száll rá az idén az adóhivatal

Az elmúlt két évben százával végzett ellenőrzéseket az adóhivatal az autókereskedőknél és a járműalkatrészek forgalmazóinál, az eljárásokban másfél milliárd forint be nem fizetett adóra derítettek fényt a hatóság emberei, ahogy hamis alkatrészek, eszközök is előkerültek. Az autósszakma idén a kiemelt ellenőrzési célpontok között szerepel - ismerteti a szerdai Magyar Nemzet.

Egy cég, aminek ingatlanjait évente 128 millióan látogatják

2018-ban az IMMOFINANZ erőteljes növekedést tapasztalt kiskereskedelmi ingatlanjai látogatószámában. Az év során több mint 142 millió vásárló kereste fel az összesen 800 ezer négyzetméter bérbeadható alapterületű STOP SHOP kiskereskedelmi parkokat és VIVO! bevásárlóközpontokat. Ez az érték mintegy 20 millióval, azaz 16,7 százalékkal magasabb az előző évinél.

Elárulták az igazságot a szakértők: ez vár a világ bevásárlóközpontjaira

Elképzelhető, hogy nálunk is bekövetkezzen egy olyan kiskereskedelmi apokalipszis, ami az Egyesült Államok városait sújtotta az elmúlt években? - tette fel a kérdést a Proptech Forum 2019 konferencián Deutsch Krisztina MRICS, Head of Leasing, Futureal. A beszélgetés résztvevői az e-kereskedelem bevásárlóközpontokra gyakorolt hatását, az adatok felhasználási lehetőségeit és az online-offline kapcsolatát vitatták meg.

Bajban a Spar - Túl keveset fizetett a dolgozóknak?

Bajban a Spar - Túl keveset fizetett a dolgozóknak?

Munkaügyi eljárás, hatósági vizsgálatok elé nézhet a Spar áruházlánc, mivel úgy tűnik, több szakképzett dolgozójának munkaszerződésében a fizetés alapjául feltüntetett alapbér éveken át nem érte el a garantált bérminimum összegét, dacára a vonatkozó kormányrendelet előírásainak - írja hétfői számában a Magyar Nemzet, hozzátéve, hogy a szakminisztérium a munkavállalók javára foglalt állást a bérvitában.

Indul a házhozszállítás a Sparnál

Indul a házhozszállítás a Sparnál

A Spar a mai napon elindította a házhozszállítási rendszerének tesztelését, feltehetően a SuperShop-kártyával rendelkezők körében.

Meglepően keveset vásároltak a magyarok karácsonykor

Decemberben tovább folytatódott a kiskereskedelmi forgalom növekedési ütemének lassulása. Az év utolsó hónapjában 4,1%-kal bővült a forgalom a KSH naptárhatástól megtisztított adatai alapján, ilyen lassú bővülésre pedig utoljára 2017 első felében volt példa.

Rekordot döntött tavaly a Magyar Posta

A tavalyi év folyamán több, mint 41 millió csomagot kezelt a Magyar Posta, 5 százalékos bővülést jelent a 2017-es évhez képest, számolt be róla a Világgazdaság. A Magyar Posta adatai szerint a 2018. utolsó negyedévben a címzettekhez több, mint 12 millió darab csomag jutott el, azonban a megnövekedett küldeménymennyiség ellenére a postánál az e-mailes és a telefonos ügyfélmegkeresések száma is csökkent.

Beköltözik a Media Markt Tescókba, de nem lesz leépítés emiatt

Jóváhagyta a GVH, hogy a Media Markt átvegye egyes magyarországi Tescók elektronikai részlegének üzemeltetését, ennek eredményeként kilenc Tesco-áruházban bezárják a műszaki osztályt és a helyükre Media Markt árusítóhelyek kerülnek. Az ott dolgozók feladata megszűnik, de nem jár létszámleépítéssel a változás - írja a Magyar Idők.

Komoly béremelés jön a magyar hipermarketnél

Komoly béremelés jön a magyar hipermarketnél

Megállapodott az Auchan Retail Magyarország a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével a 2019-es béremelésről. A 2019. során 1,7 milliárd forint befektetést meghaladó új javadalmazási rendszer az áruházi munkatársak és a nem vezetői központi munkakörökben foglalkoztatott munkavállalók esetében jelentősen emeli az alapbéreket.

A Tesco fontolgatja, hogy nem használja ki a túlóratörvényt

A Tesco fontolgatja, hogy nem használja ki a túlóratörvényt

A Tesco Globál Áruházak Zrt. lehet az első multinacionális cég, amely megállapodásban vállalja több mint 16 ezer munkavállalója felé, hogy a következő két évben nem alkalmazza a túlóratörvény által megengedett 400 órás munkaidőkeretet - írta a Magyar Idők szerdán.

Nyugtat a kínai vezetés: idén is nagyon gyorsan nő majd a kiskereskedelmi forgalom

Miután éjjel profitfigyelmeztetést tett közzé az Apple a váratlanul gyenge karácsonyi értékesítési számok miatt - amelyekben a kínai piacnak és a kereskedelmi háború hatásainak lényeges szerepe volt -, nyugtatónak tűnő jelentéssel állt elő a kínai vezetés az idei kiskereskedelmi forgalombővülés várható ütemét illetően.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Hatalmas piacba nyúl bele a kormány – Fájni fog ez a betegeknek?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.